Verhovayak Lapja, 1943. január-június (26. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-07 / 1. szám
\ VOL. XXVI. ÉVFOLYAM 1943 JANUÁR 7. NO. 1. SZÁM TANULSÁGOK No, eltemettük az ó-évet. Letapostuk a földet a sírján, jól letapostuk, nem jön vissza többet. Nem sírjuk Vissza, mert biz’ 1942 nem jól kezdődött. A Pearl Harbort feldúló bombáktól beszakadt ajtón szédülten tántorgott be az 1942-es esztendő és az első pár hónapban nem tudott mást, csak jajgatni attól a sajgó pofontól, amibe beleszületett. S az első hónapok a gyászhirek sorát hozták. Manillától és Corregidortól fel Alaskáig és le Uj Guineáig a japán zászló felkelő napja amerikai katonák vérében fürdette kárörvendő sugarait. öregesen indult el az év, mankón járt már az elején ás. Sehogy sem akart meglátszani rajta a fiatalság bátor ereje. Sehogy sem tudott benne visszaütni az amerikai kéz úgy, hogy megdagadjon tőle a Mikádó képe és belesápadjon a japán zászló hencegő napja. Hitlerékat szorongatták az oroszok, de csak azután, hogy a német hordák egész Ctalingrádig eljutottak. Senkisem volt megeléged- V« azzal az uj esztendővel, már kezdettől fogva sem. A közvélemény tetteket követelt és kritizálta a szövetséges hadvezetést, mely az egész év elején a “Rückwertskonzentrierung” hadászati kifejezésébe burkolt vereségekről tudott csak beszámolni. Azóta tudjuk, hogy a kritika nem volt igazságos és a türelmetlenség nem volt jogos. A paralitikusan elinduló uj esztendő magához tért és öregségében hőstettekre képes nagyerőt szedett fel magába. Bucsuzásában pedig megmutatta, hogy ő sem volt hiába, mert ha mást nem tett, hát jól előkészítette az 1943-as évet. Ez már nem szédülten botorkált be hozzánk a bezúzott ajtón, hanem kivont karddal, gépfegyverrel, a győzelem villogásával szemében ... S erre azért volt csak képes, mert Corregidorban, Midway szigetén, a Salamon szigeteken hősök harcoltak, akik nem féltek a halállal szembenézni, pedig tudták, hogy őket nem fogja megmenteni senki. Az ő életüket fel kellett áldozniok arra, hogy megállítsák az ellenséget addig, mig nemzetük fel tud készülni a döntő ellenállásra. És a nemzet fel tudott készülni, mert a polgárság első szóra, önként és szabadon hozzáfogott a munkához és az utolsó centig előteremtette mindazokat az áldozatokat, melyek nélkül nem lehetett volna elérni az eddigi győzelmeket. Elbúcsúzunk e szomorú kezdetű 1942-től azzal, hogy megköszönjük néki tanulságait. Mert arra tanítanak minket az 1942-es év emlékei, hogy amig van egy pár ember a gáton, aki nem fél a harctól s amig mögötte áll egy nép, mely nem fél az áldozattól, addig nem kell félnünk semmitől. S ezt a tanulságot szívleljék meg a Verhovay tábor tagjai is. Mert a Verhovay front tele van oly katonákkal, akik az egészért feláldozták magukat. És ha a tagság mögéjük sorakozik, akkor az ő áldozatos munkájuk nem lesz hiábavaló, hanem uj megerősödés és uj fejlődés felé foga vinni 1943-ban a Verhovay gondolatot. Elszántan ki a frontra! Háborús színezete van, és katonás vezényszó formát öltött magára a vastagbetüs fenti mondat, holott semmiféle “üsd agyon” szándék nem sugalmazta annak leírását. Alkalomszerű csupán mint ez a most divatban ievő háborús nóta: “Praise the Lord and Pass the Ammunition!” Az űj évnek beköszöntésével ugyanis sok olyan követelő probléma tolakodott be az újév részére nyitvahagyott ajtón, amelyek a Verhovay Portán elhelyezkedve türelmetlen módon várják sorsuknak jóraforduló elintézését. Ezeket a zsarnoki hajlamokkal felruházott követeléseket a gummi és gazolin termékek heptikás állapota szülte meg, mint ahogy az epidemikus betegségeknek csiráit szokta tenyészteni a rendes táplálkozásnak, a tisztaság lehetőségének hiánya. Ilyen nézőpontból tekintve az uj évet kisérő tüneteket, akaratlanul is támadó ellenséget kell látnunk bennük s ösztönös mozdulattal védelmi állásba kell helyezkednünk. Tárgyilagos egyszerűséggel megvilágítva a helyzetet, azt kell mondanom, hogy sokkalta nagyobb az utazás megnehezítésének hatása a Verhovay Segély Egylet fejlődésére nézve, mint az a felszínen látszik. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy a tagszerzés és* tagmegtartás véghezvitelére kialakult s maradhatós eredményeket felmutató rendszernek az alapját éppen az a lehetőség képezi, hogy a kellő utánjárásra meglegyen a szükséges alkalom. Az autók rövidre vágott utain keresztül a mi Egyesületünk szervezési módozataiba is belenyir azonban a szükség parancsa s amint sok mással cselekszi, miránk is ránk hagyja, hogy az adott esetben a közmondásos helyzethez igazodjunk: “Magad Uram, ha szolgád nincs!” Ebből a közmondásos meghagyásból pattant elő az a gondolat, hogy a frontra szólitsam a Verhovay zászló legképzettebb katonáit, rendszeres hadjárat megkezdésére bírjam, élharcosainkat, a fiókok titkárait, elnökeit és minden egyes tenni képes tisztviselőit. Békés időben, rendes járatú esztendőkben tisztességtudással köszönteni szoktam az Uj Évnek kezdetén azokat, akik a fiókok ügyeinek intézését ujan, vagy újabban magukra vállalták s testvéries üdvözletem mellett csupán az a kérés volt hozzájuk intézve, hogy alapszabályainkat betartani és betartatni különös kötelességüknek ismerjék. Ma nincs békés idő, fegyverrel kezében lépett közénk az esztendő s kardját suhogtatva nemcsak a harcnak mezejére kiállt katonák soraiba vagdal, hanem kaszabolja mindazokat a kiváltságokat is, amelyeket a békének jóvoltából társadalmi életünkben mi itthon maradottak élvezhettünk. Azért, ha szokásomtól messze nem térve, most is testvéri szeretettel köszöntőm a Verhovay fiókoknak 1943-ra megválasztott tisztviselőit, még sem mulathatok hosszasan üdvözlésük mellett; mert hiszen “Rossz időket érünk, rossz csillagok járnak!!’ Rátérek tehát arra a kérésre, amit tiszttársaimnak igyekszem ebben az évben szivükre kötni. Nem áll hosszú és sok mondatokból, csupán ennyi: Tartsátok meg, sőt növeljétek a Verhovay Segély Egylet erejét! Tudom, hogy ez nem oly könnyű, mint ahogy az a szóban elhangzik, de nem lehetetlen. Egyetlen tényezőtől függ, — az erős akarattól. Ezt kérem! Elhatározott erős akaratot az 1943-ik évben előálló fióktisztviselőinktől s ha erre hajlandók, úgy a háború szülte veszedelmes következményektől Egyesületünknek nincs mit félnie. Nincs mitől tartanunk, mert ha nem is érhetnek el,
