Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-08-07 / 32. szám
(Verhöray Journal) iVOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 AUGUSZTUS 7. NO. 32. SZÁM i Mindig az volt az ének: Bölcs feje van a V-nek. IIVLE, itt a V betű. A csodálatos, bűvös erejű V, aminek olyan nagy már a divatja, mint a sziveket átjáró és utakat, célokat jelző nyílnak. Világit, bűvöl, toboroz, seregesit, irányit, bátorít, erősít, harcol és bezsongja az egész világot, mint tespedö tavat a szúnyog: , . . VVVvvvictory! Pontokra, vonalakra szakadozva futkossa be a levegőt és még a háborús dörgések szörnyű zajában is tiszta zizzenéssel érkezik az emberek füléhez: . . . VVVvvvictory! A csüggedő nép szeme kifényesedik tőle; a roskadozó őrszem “haptákba" lendül tőle; a szív megbátorul, a lélek felfrissül, a lépés meggyorsul, ha elzizzen fölötte egy-egy jelzés, a V betű. Rádió zengi, táviró kopogja, tábornok vezényli, katona lépi és minden ember hallja, minden ember mondja. Ejnye, mondom én is magamban némi meglepődéssel, elképedéssel: — Hát ezt a V betűt alaposan felfedezték. És rögtön meg is nézem a lekszikont, hogy mi is a csodája ennek? Ennek a bűvös V betűnek? Honnan ered titokzatos nagy hatalma? És olvasom: “V a magyar ábécé 33-ik, a latin ábécé 22-ik betűje, de a latinban csak a középkor óta él, mert addig “csak" U volt: magánhangzó. Ma már azonban mássalhangzó." Ennyit mond róla a tudós. Egy hanggal sem többet. És én semmivel sem leszek okosabb ettől a nacionálétól. De azért megállapítom, hogy eme bizonyos 33-ik betű már világszerte is tekintélyesen avanzsált. Első betű lett belőle. A legelső, a legnépszerűbb, legemlegetettebb, legvilágitőbb és leghatalmasabb. Úgy kilépett az ábécéből, mintha soha sem lett volna benne. Egészen igaz, hogy: máról-holnapra lett generális. De hopp ni! Mire ez a nagy világ-cécó? Hászen-iszen: itt a Verhovay! És egy kis humorral, de azért nagyon komolyan szegezem le azt a valóságot, hogy amire a világ csak most jött rá, azt már éppen ötvenöt éve tudja a Verhovay. Tudja, hogy milyen bölcsfejü a V. Jól ismeri bűvös hatalmát. Félszázad óta írja, jelzi, szorozza, sokszorozza; illeszti dolgok, emberek homlokára, lelkére, szivére, munka sikerére és szórja éltető levegőbe, hogy hirdetve hirdesse, amit jelent: . . . VVVvvverhovay! És rajzanak a betűk. A sok V és V. Mint tavak fölött a szúnyogok. Már meg sem tudjuk különböztetni, hogy melyik az és melyik ez. Melyik a Victory és melyik a Verhovay? Aminthogy nem is igen van köztük sok különbség, hiszen a Verhovay is mindig Victory. Mindig győzelem. Am: ne gondolja senki, hogy most pedig játszunk a véletlennel. Dehogy is játszunk. Elmélkedünk és dolgozunk. Mert nem játék ez, hanem komoly élet. Valóság, erő, bűvös hatalom. Legalább olyan, mint a mágnes vagy a titkoseredetü ösztönök, amikre V-betübe igazodnak a darvak; V-betübe törekednek az ágak; V-betübe sorakoznak a hangyák; V-betüben hasit az ék és V-betüvel folyik az a munka, amit immár ötvenöt éve folytat is a Verhovay. A magyar, itt Amerikában, talán egyetlen betűt sem irt le és mondott ki annyiszor, mint ezt a bűvös erejű V-t. Újság se irt le más betűt többször. Nyomda, ha nyomja, elfogy a V a kis rekeszekből és közöttünk is mind szétrepül az éltető légben: . . . VVVvvverhovay! Becsületes, kedves kabala ez számunkra is. Ez a V. Amiről: “Mindig az volt az ének, hogy: bölcs feje van a V-nek." Es, — ha nem egyéb, — igazán érdekes, hogy az idei Verhovay-munka is két fénylő V- bstü: Verhovay Verseny. TARNÓCY ÁRPÁD. Akik Nem Fáradnak Bele a Nyelvöltögetésbe Az amerikai magyar közélet piacán mostanság egy zajongó, köpdöső csoport tulhangosan magára ckarja terelni a közfigyelmet. Olyan ez a társaság, mint az óhazai nagyvásárokon liandabcndázó cigányok, azzal a különbséggel, hogy azok egymást piszkitják, egymást köpdösik, egymást ütik-verik, — de nem bántják a többi vásárlókat és árusokat... Ezek, akiket méltán nevezhetünk az amerikai közélet “gádzsói”-nak — egyebet se csinálnak heték óta, mint piszkolódnak, köpködnek és a legképtelenebb cigányrágalmakat kenik — főként az Amerikai Magyar Szövetségre és annak vezetőire, meg nem feledkezve a magyar egyesületek derék élharcosairól sem ... A magyar közéletnek eay tiszteletreméltó alakja, a pittsburghi Carnegie egyetem egyik professzora a jó múltkoriban azokat a kétesmultu legényeket igy jellemezte: “Két évtizeden keresztül a magyar kommunizmus bukása után. több idesereglett felforgató elem, szövetkezve néhány bevándorolt népfajjal, akik a magyarban sohasem akartak testvért, hanem csak ellenséget látni, a rágalmak zömét zúdították az angólnyelvü amerikai lapokban a magyar fajra ... Ezek a rágalmak egyre sűrűbben jelentek meg újabban a nagy amerikai napilapokban. Magamon kívül többen szót emeltünk ez ellen Pittsburghban és környékén, sőt a new yorki lapokban is, mert kötelességünknek éreztük ezt megtenni. Sok cikket irtunk, melyekben rendszeresen vertük vissza ezeket a támadásokat Én azonban nem ezen hírlapi rágalmazókban látom a magyar faj igazi ellenségeit. Az amerikai magyarság valódi ellenségei a saját körükben élő fajmagyarok között vannak! A széthúzok, a civódók és pletykálkodók a magyar faj legveszedelmesebb ellenségei! Azok, akik résztvéve a magyar egyletek ülésein, mindenben ellenkeznek, semmiben nem akarnak egyetérteni, mindenben csak a rosszat keresik és látják. Akik megakasztva az ülések nyugodt folyását, botrányt csapnak kiabáló modorukkal és minden eredményt megakadályoznak. Nagyon sajnos, hogy ezek az emberek soha nem mennek el angol-amerikai egyletekbe, hogy látnák az ottani fegyelmet és nyugodt, élvezetes munkcrendet. Már pedig alkotni, eredményeket elérni csak fegyelemmel lehet! A magyar faj legnagyobb és legveszedelmesebb férge és ellensége tehát a PLETYKÁLKODó, az, aki saját fajtestvéréről terjeszt alaptalan, gonosz híreket és gyakran rágalmakat.” Végre a professzor azt ajánlja, hogy lakatot kell tennünk a gyűlölködő rágalmazók szájára: — ha pedig ez nem használ, akkor ki kell vetni őket köreinkből. ... Ezt igazán jól megírta a derék professzor, de valamiről mégis megfeledkezett, mert van ám az itteni közéleti cigányoknak egy másik típusa is, akiket magyar sajtóbetyároknak lehet neveznünk s akik nem az angolamerikai egyletekben, vagy újságokban, hanem az itteni magyar újságokban piszkolódnak és sohasem fáradnak bele a nyelvöltögetésbe ... Sok tekintetben ezek még veszedelmesebbek, mint a professzor kategóriájába sorozott rágalmazó típusok ... Ezek nemcsak a hazugságok nagymesterei, hanem merészségükben odáig mennek, hogy minden megtörtént ténynek, vagy eseménynek, megmozdulásnak, vagy igyekezetnek éppen az ellenkezőjét állítják és beállításukban elmennek a szemtelenség legvégső határáig ... Egy ilyen szennylap azt írja, hogy az Amerikai Magyar Szövetség vezetői “náci-fasiszta ügynökök”, akik magyarságunk körében “nyílt náci propagandát” űznek és ‘I ■ h A IIiivö§ V IS e i és
