Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-12-25 / 52. szám
16-ik Oldal Verhovayali Lapja 1941 December 25 what's fresh TODAY? WELL MA WANTS a chickeh! LITTLE JULIUS SNEEZER BY BASES I GOOD MOWIN' JULIOS.' T GUESS I’LL HAVE TO CARRY IT. I WOWT BRING MY WAGON WITH ME» I'M THC ONLY FRESH THING AROUND HERE TODAY.' GILDA GAY WAITER, I CANT EAT THIS. r'OH,ÍM SORRY, MISS, ILL CALL THE MANAGER. By BERNARD BAILY 62 TÉKOZLÓK nem tudhatnák még nála is jobban, de elakadt a szava. Csak most ütött szeget a fejében az előbbi jajveszékelés és az a rémült arckifejezés, amit a lányán észrevett. — Mit rejtögettök ti itt tülem? — bődült el öblös, fenyegető hangon. — Azt mondom, a hátam mögött semmit ne próbáljatok. Timárné nem bírta tovább tartani az egész lényébe evődött ijedelmét s hangtalanul csak a kezét tördelte. Ez még jobban fölingerelte a férfi gyanakvását. Panni úgy látta, úgy sincs menekvés, sírva vetette magát a lába elé. Tímár meghökkent: — Hát ez meg mi? Megbolondultatok tisztára... f * * * ' " Három napig ágyban fekvő beteg lett Tímár Panni. Oldalán, hátán, fején, mindenütt ott érezte édesapja csizmájának nyomait. Mozdulni is alig tudott, de csodálatosképpen nem érezte nagyon a fájdalmat. Nem is panaszkodott egy szóval sem édesanyjának, aki siránkozva üldögélt mellette. Sőt még ő vigasztalta: — Majd lesz azért valahogy édesanyám. Sose sirasson. Ha fölkelhetek, nem leszek tovább terhűkre. De Timárnét még jobban rémisztették a Panni vigasztalásai. — Ne mondd ezt lányom. Nem engedlek én sehova. — Édesapám ellenibe semmit se tehet, ü meg csak küldene minél előbb, mert szégyene lettem. Sóhajtott s két fényes könnycsepp jelent meg a szemében. De mégis úgy érezte jobb, hogy túl van mindenen. Mintha ezzel egy más világba is jutott volna. Már nem rettegett semmitől. Harmadnap, mikor fölkelt s hozzákezdett végezni a házimunkát mint előbb, még szilárd volt az elhatározása. Úgy is járt-kelt már, mintha nem ide tartozna, mintha ez az egész falu idegen lenne számára. Csodálkozott, hogy az emberek ismerősen tekintenek rá s csakúgy megállnak vele beszélgetni, mint előbb. Igaz, hogy egyik másik furcsán elmosolyodott s napokig csak ez a kis mosolygás árulta el, hogy TÉKOZLÓK 63 a falu tudja a szégyenét. Hálás volt az emberekhez, amiért úgy tesznek, mintha semmit se tudnának. Nem is sejtette, hogy valójában csupa kárörvendő szemekkel áll szemben, akik mind az ő édesapja ellen használják föl ezt a váratlanul kezükbe játszott fegyvert. Most még azok se igen kímélték, akik máskor a pártján szoktak lenni. El nem mulasztották volna megkérdezni tőle Erős Jánost, vagy sajnálkozni Panni egészsége felől, mutatva, mintha nem tudnának még semmit s a Panni elvonultságát betegséggel magyaráznák. Panni mindennap halogatta a távozást. Édesanyja őrködött, nehogy megszökhessen, édesapja meg azóta nem. szólt hozzá. Se rosszat, se jót. Nem sokkal jobb ez, mintha szidná vagy verné, de meggondolta mihez kezdene. Még ha legalább János itthon lenne. Akkor megesküdnének ... Napról-napra jobban belátta, hogy az ő élete már csak Jánoshoz függ. Leült neki levelet írni. — Jóska bácsi, én nagyon, nagyon nyomorult vagyok, — vallotta Panni és sovány csontos vállai megrázkódtak a sírástól. Ábrahám Jóska bácsi úgy állt ott vele szemben, mint az újdonsült apák szoktak kisgyermekük mellett az első napokban. Se szólni, se tenni nem tudnak neki semmit. Kezük és szájuk egyaránt ügyetlen a mozdulatra s keservesen érzik tehetetlenségüket. Mert Jóska bácsi szivből sajnálta Pannit s szeretett volna segíteni rajta. Keresgélt, kutatott megcsontosodott agyában valami gyöngédebb vigasztaló szó után, de csak ez az egyetlen egy suta és ügyetlen mondat tolakodott mindig a szájára: — Majd lesz valahogy Panni, megsegít az Isten. Ha tudta volna Jóska bácsi milyen semmitmondó az ilyen vigasztalás ilyenkor. Talán ha nagy betegségben lenne, vagy már teljes lemondásban. Csakhogy Panni még remélt s a legnagyobb elkeseredésében is Jánostól várt valamit.
