Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1941-07-24 / 30. szám

2-ik Oldal védelmi bondokba, vagy ha mint legutóbb történt, hogy arra kértek, miszerint hordjuk össze azokat az aluminium edényeket és más ugyanebből a fémből készült tárgya­kat, amelyeket nélkülözhetünk, fogadjuk meg szavukat és halmozzuk azt fel abba a nagy garmadába, amelynek felhasználása révén látják vezetőink az amerikai honvé­delem erősödését. DARAGÓ JÓZSEF AJÁNLJUK 2 UJ KÖTVÉNYÜNKET AZOKNAK IS, AKIK MÁR TAGJAI NAGY EGYESÜLETÜNKNEK! Több ízben megírtuk már, hogy egyesületünk igaz­gatósága tagtársaink és magyarságunk érdekeit szem előtt tartva két (2) uj kötvényt vezetett be s ezekkel 13-ra sza­porította a jobbnál-jobb Verhovay kötvények számát. I. Felnőttek részére szóló életbiztosítási kötvényünk neve: TWENTY YEAR PAYMENT ENDOWMENT AND % PAID-UP LIFE CERTIFICATE. Ez a Class G kombinált élet és tőkebiztositás. A kötvény névértékének a fele a 20 évi befizetés után kerül kifizetésre (endowment), a másik fele a kötvény névértékének a tag halála alkalmával lesz esedékes. Ennél a díjtételek kissé magasabbak, mert hiszen két­féle kedvezményt nyújt a biztosítottnak 20 évre készpénzt biztosit s amikor azt már megkapta, a biztosított összeg másik fele — értékben és névértékben — mint rendes élet­biztosítás 20 év múltán is fennáll. Például: ennél ha egy 20 éves fiatalember a kerese­téből minden áldott hónapban csak $2.96-t tesz félre, il­letve LEFIZETI NÁLUNK HAVIDIJ CÍMÉN, 40 éves korá­ban 500 dollárt kap készpénzben és egyidejűleg azonnal kiadunk a részére egy 500 dollárról szóló olyan életbizto­sítási kötvényt, melyre havidijakat már nem kell fizetnie s ha 40-ik életéve után bármikor meghal, az örökös azon­nal készpénzben megkapja a másik 500 dollárt. Egyezer dollárt biztosított tehát önmagának és családjának (a ked­vezményezettnek) havi $2.96 dijak lefizetése ellenében. Számítsák ki tagtársaink. Ha 20 teljes éven át tényleg fizet is az illető, 40 éves koráig azonban alig többet mint 700 dollárt fizet be s ebből 500 dollárt kikap készpénzben a legszebb életkorában (40 éves) és egy olyan 500 dollár­ról szóló életbiztosítási kötvényt, mely minden további fizetés nélkül, haláleset alkalmával azonnal esedékes, vagyis az örökös azonnal megkapja majd a másik 500 dollárt is. A befizetett dijakból nem veszhet el tehát itt még egy cent sem, mert az — kamatjaival együtt — okvetlenüi vissza lesz fizetve. Itt az életbiztosítás áldását a hátra­­, hagyott özvegy, az árvák, vagy szülők, esetleg a vérroko­nok, mint kedvezményezettek élvezni fogják a biztosított elhalálozása esetén. I Azt talán külön ki sem kell emelnünk, hogy abban az esetben, ha a fenti példánknál a biztosított, mondjuk, a szerződés megkötése után három évre meghal, akkor a lefizetett $106.56 ellenében a kedvezményezett azonnal megkapja az 1000 dollárt. Ez tehát nagyszerű kötvény és mindenkinek merjük ajánlani. II. A gyermekosztályunk uj kötvénye a JUVENILE EN­DOWMENT AT AGE 18 CERTIFICATE. CLASS “H-J” nevet viseli ez a gyermekeknek 18 éves korában kifizetésre kerülő eléréses (endowment) uj biztosítás., Ezen kötvény alapján megkötött biztosítást tanulmányi ösztöndíj-bizto­sításnak is nevezhetjük, mert a szülők egy tekintélyes ösz­­szeg felett rendelkeznek majd, mielőtt a gyermek eléri 19-ik életévét, vagyis éppen akkor, ha majd arra a legna­gyobb szükség mutatkozik, amikor az alsóbb iskolákat a gyermek már mind elvégezte és magasabbfoku főiskolai képzettséget is meg akar magának szerezni, hogy az élet­ben jobban boldoguljon, szebb keresete és biztosabb meg­élhetése lehessen. Ennél az életbiztosítási dijakat a biztosított 19-ik élet­évéig kell fizetni és nem tovább. Kezdhető az már a gyer­mek csecsemő korában, de kezdhető később is bármikor, vagyis olyankor, amikor a szülők észreveszik, hogy érde­mes is lesz tehetséges, okos és kiváló gyermeküket tovább­iskoláztatni s minden lehetőséget megadni a család szeme­­fényének arra, hogy megszerezze a legmagasabb diplo­mákat. A dijak fizetésénél itt a korkiszámitásnál mindenkor M belépés napja az irányadó. A ráta alapjául pedig a gyer-VerKovayali Lapja 1941 Julius 24, r mek jövendő életkora veendő (Age next birthday). PL Ha egy gyermek 3 éves és 1 napos, vagy 3 éves, 11 hónapos és 19 napos, mindkét esetben 4 ÉVESNEK VEENDŐ, éppen úgy pl. egy 14 éves 1 napos gyermek, vagy egy 14 éves, 3 hónapos és 2 napos, vagy egy 14 éves, 11 hónapos és 29 napos mind 15 ÉVESNEK VEENDŐ és a táblázatnál az “Age 15”-nél levő kitüntetett havidijat kell fizetni. Az előbbeni esetben ha a 4 évesnek vett gyermek ré­szére 1000 dollárt akarunk biztosítani a 18 éves korára, akkor havonta $4.83-t kell fizetnünk havidijak, vagyis “monthly dues” címén. Tizenöt teljes évig fizeti ezt csak a szülő és gyermekének további taníttatására megkapja az 1000 dollárt. Kell-e ennél szebb elgondolás? A három éves és egy napos gyermek az ezer dollárt 18 éves és egy napos korában kapja meg. A 3 éves 11 hónapos és 9 napos gyermek 18 éves, 11 hónapos és 9 napos lesz, amikor az ezer dollárt kézhez kapja. Mindkét esetben négy éves kornak megfelelő havi­dijat kell fizetni tizenöt teljes esztendőn keresztül. * * * íme ezekből világosan megértik olvasóink, hogy miről van szó? De tagtársaink gondolkozhatnak a fölött is, hogy e két kötvény közül valamelyik nem felel-e meg jelenlegi életkörülményeinek? ... Hiszen a takarékosságot oly hat­hatósan előmozdító életbiztosítás még akkor is óriási ér­téket képvisel a családban, ha van már életbiztosítási köt­vénye a családfőnek, a hitvestársnak, vagy a gyermek­nek .... Értékes uj kötvényeinkre érdemes felhívni mindenki figyelmét, mert bárki könnyen megértheti ezen kötvények áldásos voltát és sietni fog a mi táborunkba... ZÁSZLÓK, JELVÉNYEK és EGYLETI CIKKEK EAGLE REGALIA COMPANY 298 Broadway - New York, N Y írjon katalógusér. Ingyen Asztma Ellen Nyár Tartama Alatt Ha asztma rohamokban szenved a nyári melegben, ha a hőség, a por, általános levert­sége majdnem megfullasztjak, mintha utolsót kellene lélekzente, ha nyugodtan nem bír alud­ni, mivel nem kap levegőt, ha úgy érzi, hogy ez a betegség lassan elsorvasztja életét, írjon a Frontier Asthma Co.-nak e pompás szerből INGYEN MINTÁÉRT. Bárhol lakik, még ak­kor is, ha a világ minden orvosságában el­veszítette bizodalmát — írjon ingyen mintá­ért. Ha már egy életet átszenvedett és min­dent kipróbált eredménytelenül, még akkor is, ha minden reményét már elvesztette, ne essen kétségbe, hanem még ma írjon ingyenes min­táért. Semmibe sem kerül. Cim: Frontier Asthma Co., 203-H Frontier Bldg. 462 Niagara St. Buffalo, N. Y. Férfiak, Nők! 40,50, 60 éves korú öregek! Nyerjenek erőt Érezzék magukat évekkel fiatá­­labbnak, tele eréllyel Ne tulajdonítsa fáradt, elnyűtt, kimerült érzését korának. Ezrek csodálkoznak, hogy Ostrex mily pezsditő hatást ér el. Általános ! tonikot tartalmaz, amire 40 éven túl gyakran szükség van — vasban, kalciumban, foszfor-'* ban, jódban, Bl vitaminban szegény szerve­zettnek. 73 éves orvos írja: "Én is szedem. Az eredmény finom.” Vegyen egy 3 5 centes próbacsomag Ostrex Tablettát 29 centert. Ne legyen erélytelen, öreg. Már az első naptól energikusabb, fiatalabb lehet. Minden jobbi patikában kapható. —---------------------------------i--L' ORGONAVIRÁGOK KEMÉNY GYÖRGY KÖNYVE Nemrégiben hagyta el a sajtót Kemény Györgynek, a neves ma­gyar Írónak újabb könyve, ame­lyet ORGONAVIRÁGOK címen adott át közkincsnek az ősz költő. Kemény György igazán az ame­rikai magyarságé és, bár tudása régen elhagyta az amerikai ma­gyarság irodalmi érzékét, mégis megmaradt közöttünk, mert itt tartotta őt fajtája iránt érzett szeretete. Nálánál jobban senki sem is­meri az amerikai magyarságot és nincs is senki, akit jobban tisz­telne az amerikai magyarság. Szo­morú sorsa minden Írónak, hogy közönsége nem tudja kimutatni iránta érzett háláját és szeretetét. Kemény Györggyel szemben nem lehet néma az amerikai ma­gyarság. Akkor szólalt meg, ami­kor árván járta az Élet nagy or­szágútiét az amerikai magyar. Bus országjárásában egyedüli vi­gasza: Kemény György Írása volt. És tanuknak idézzük a Cleve­­landban tanult módlisokat, a Pennsylvania-i hegyekben szenet vájó bányászokat, a south bendi köszörűsöket, a bridgeporti rako­dókat, a selyemgyári munkásokat Passaicról, a chicagói és Pitts­burgh! “bigány”-hányókat, a new brunswicki szivargyárból férjhez ment menyecskéket és az or­szág minden részében élő Veterán Pestákat. Hej, de sokszor meg­kacagtatta őket Kemény György a Dongó hasábjain! ... Aztán jött egy szomorú kor­szak, amikor nem volt kedve ne­vetni az amerikai magyarság­nak ... És elnémult a Dongó... és véle együtt elnémult Kemény György is. Időről-időre, hol itt, hol másik újságban találkozunk Írásaival; tanított, vidámitott, em­lékeztetett bennünket mindig. Mostanáü*«, julius 4-én volt 66 éves Kemény György, aki iga­zán gyermek kora óta szolgálja a magyarságot Írásaival. És 45 éve, partraszállása első napjától kezdve ir az amerikai magyarok­nak. Sok mondása szállóige lett az amerikai magyarok között. Olyan közel tudott férkőzni az amerikai magyarok szivéhez, mim kívüle senki más. Megérdemli, százszorosán megérdemli, hogy most, amikor mindenfelé jubilál­nak, gondoljanak egy kis meleg­séggel Kemény Györgyre, aki tu­dását, életét az amerikai magyar­ságnak szentelte. Habár tudjuk, hogy “szavunk nem hallik fel az égig,” — remél­jük, hogy nem lesz “pusztába ki­áltó szó” sem. Magyar egyleteink, a magyar betű mindenkori be­csülői, azok akik nem sajnálnak egy dollárt kiadni egy nagyszerű könyvért, rendeljék meg azt a szerzőtől ezen a cimen: George Kemény, 14920 Stehelin Avenue, Detroit, Michigan. Káldor Kálmán.--------------O-------------­SCRANTON, PA. 174-ik fiók Fiókunk rendes havi gyű­lése augusztus 3-án, vasár­nap délután egy órai kez­dettel lesz megtartva a Szt. István templom halijában. Kérem tagjaink teljes számú megjelenését. Tagtársi tisztelettel: Rácz Antal, titkár. ARTHRITIS Don’t despair of relief from terrible Arthri­­tis aches or pains. The NEW Colloidal Iodized Sulphur capsules called SULPHO-KAPS often bring wel­come relief in • Arthritis due to Sulphur de­ficiency. Small, daily cost. Mon­ey back if no relief after 30 days* dosage. Begin taking TODAY. YourDrugg^tha^UlJPH^|lAPS Kidneys Must Clean Ouf Adds Excess acids, poisons and wastes In your blood are removed chiefly by your kidneys. Getting up Nights, Burning Passages, Back­ache, Swollen Ankles, Nervousness. Rheu­matic Pains, Dizziness, Circles Under Eyes, and feeling worn out, often are caused by . non-organic and non-systemic Kidney and : Bladder troubles. Usually in such cases, tha very first dose of Cystex goes right to work: i helping the Kidneys flush out excess acida and wastes. And this cleansing, purifying Kidney action, in Just a day or so, may eas­ily make you feel younger, stronger and better than in years. A printed guarantee wrapped around each package of Cystex in- ; sures an immediate refund of the full cost unless you are completely satisfied. You have ; everything to gain and nothing to Iom under this positive money back guarantee so get Cystex from yowr druggist today for only 35c. INDIGESTION may affect the Heart Gas trapped ln»the stomach or gullet may act like £ hair-trigger on the heart. At the first sign of dlstres» - smart men and women depend on Bell-ans Tablets to get gas free. No laxative but made of the fastest­­acting ^medicines known for add indigestion. If the FIRST DOSE doesn't prove Bell-ana better, return kettle to us and receive DOUBLE Money Back, Slkfe .• AN URGENT MESSAGE to women who suffer FEMALE WEAKNESS Few women today are free from some sign of functional trouble. Maybe you’ve noticed YOURSELF getting restless, moody, ner­vous, depressed lately—your work too much for you— Then why not take Lydia E. Pinkham’s Vegetable Compotnd to help quiet weary, hysterical nerves, relieve monthly pain (cramps, backache, headache) and weak dizzy fainting spells due to functional ir­regularities. For over 60 years Pinkham’s Compound has helped hundreds of thousands of weak run-down, nervous “ailing” women to go smiling thru “difficult days.” Why not give this wonderful “woman’s friend” a chance to help YOU? Try itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom