Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-11-06 / 45. szám
VOL. XXIV. ÉVFOLYAM ______1941 NOVEMBER 6____________________________________________NO. 45. SZÁM "‘Tengerek Szabadsága*’ Q SORREND szerint Így következtek egymás után: a Föld, a Tengerek és végül a Levegőég. Óh nem a teremtésben, hanem a rabságban. Bár lehet, hogy a teremtésben is. (Ki emlékszik ma már arra!) Volt idő, amikor az emberek, — miként Hunor és Mogor is. — vették dorongjaikat, Íjaikat, baltáikat és neki eredtek erdőnek, mezőnek, hogy véginvadásszák. De. miután nem leltek a végére, úgy gondolták, hogy a Föld bizonyosan nagyobb még Nimród hagyatékánál is s ezért megelégedtek bizonyos jeles határokkal. így történt ez, Nimród fiai mellett, másokkal is és egyszerre csak összeütköztek egymással a határok és, természetesen, az emberek is. És ezzel vége is volt a '’földek szabadságának.” És volt idő. amikor az emberek, — miként azt a feniciaiak tették, — elindultak hajóikkal, hogy bejárják a vizeket. Sőt szép asszonyaikat is magukkal vitték, hogy az uj csodákon ők is ringatózzanak. Gondolván, hogy egy-két hold múltán, amúgy is visszatérhetnek a Libanon alá. De semmiképpen sem találták végét a vizeknek és igy aztán ők is megelégedtek bizonyos határokkal. S mert Voltak mások is, akik hasonló szándékokkal és vágyakkal indultak tengereknek, végül itt is összeütköztek a határok, no meg az emberek is és ezzel vége volt a tengerek szabadságának is. Ám volt idő, amikor az emberek, — miként Daedalus és Ikarus cselekedte, — megkísérelték a madarak útját, hogy a Napba jussanak. De bizony sokáig sikertelenül. Amíg a madarak boldogan szelték a levegőeget, az ember visszahullt a földre. Azonban: egyszer meghódította a levegőt is az ember és gépeket épített, keresztül-kasul járta a légi világot s mert hát . . . sok felöl indult igy útnak ember és ember, végül itt is összeütköztek a határok és enmaguk is. S ezzel vége volt a levegőég szabadságának is. Azóta nincs sem szabad föld, sem szabad tenger, sem szabad levegő. Akármennyire is bizonygatják azt, hogy van, — akik uralják a földet, a tengereket és a levegő óceánjait. Nincs. De lehetne. És mert lehetne, természetesen, vannak hozzá vágyódások, gondolatok is. Ezek azonban csak olyan helyen támadhatnak föl, ahol még tudják, hogy mi a szabadság. Ahol még el tudják képzelni, hogy milyen lehetne az élet SZABAD földön. SZABAD tengereken, SZABAD levegőben s hogy milyen csodálatosan szép volna, ha a világ utasai nem rabláncokat és halált hordoznának egymáshoz, hanem boldogságot. Naiv dolog arra gondolni, hogy mindez lehetséges is? Talán nem. Negativum csak azért lehet, mert van pozitívum is. Lám: a mi földjeinkről is indulnak már hajók, hogy a vizek szabadságát megmentsék. És talán a szabadság utolsó mohikánja kel útra Uncle Sam hajóin. A maga emberségével és fehér sirályaival. Es — bár fegyveresen (hiszen ma ez a világnyelv!) — de hitünk szerint: őszinte, tradiciós célokkal. És ha, — miként ez a rabság felé történt. — most a szabadság felé is, másfelől is indulnak ilyen óhajok és sóhajok, — akkor nem lehetetlen, hogy egyszer mégis megszakadoznak a határok és ismét végtelen lesz az óceán, a föld kereke és végtelen lesz az ember szabadsága is. Megint lesznek talán majd hajók, amelyeket sirályok röpködnek körül és ami hajókat sirályok követnek, — miként azt a legősibb tengerjárói is mondták már, — azok mind békehajók. De, — a beavatottak úgy állítják, — hogy addig még el kell dördülni néhány áqvunak. TARNÓCY ÁRPÁD. , CSÜCSÜLJ MAGYAR, CSÜCSÜLJ! — Kívánom, hogy meg ne zavarja álmod az én suttogássá tompított beszédem! — Nehogy felébredj, óvatosan kerülöm az ágyad-körül szétszórt kicsi játékokat, hogy közéjük lépve, ne zörrenjenek. Mikor nyoszolyád karfájára hajolva, mellem fájdalmas hörgésével együtt derekaljad meg-megrándul, szemed ijedten akkor se pattanjon fel; szenderegj öntudatlanul tovább, mintha ringatnának: aludjál, — csücsülj! Nyugodalmadat meg ne rontsa az ébrenlét s ne tudj róla, hogy amig Morpheus karjaiba dűlve pihensz, ajkad körül vénitö szőrnek szakálla nőtt s ne bánd, hogy mire szemed kinyitva világot lát, Te már megöregedtél! Ne bánd a vérzivatart, aminek fergetege már ajtódat veri, ne bánd, hogy ember-milliókat ragad magával s irtóztató számban életet szakaszt! Ne bánd, hogy fojtó párázatától telitett az a levegő, amelyben a, szabadságos lélekzetvételhez szokott ember befullad; ne bánd, — csücsülj! Ne bánd, hiszen másokat ébren tart az életösztön s tesznek, cselekszenek azok helyetted is. Mivel az álmok országa csodákkal tele megeshetik ugyanis, hogy mig Te a falnak fordulva nyujtózkodol, sültgalamb repül be az ablakodon. A sültgalamb röptében bízva ringasd magad álomba tovább, hisz mint Pató Pál urnák nemes unokája ébren is csak azt tennéd, amit szépapád rád örökül hagyott, ismételnéd mikor tenned kéne: “Majd ráérünk arra még!” Nem költögatlek hát hangos szóval, csak mint mesét olvasom neked, hogy abban az utcasorban, amelyben a mi házunk is áll, nagy az élénkség. Bolgárok, rutének, horvátok, csehek, macedónok, lengyelek, oroszok, szerbek, tótok, ukránok, szláv-kongreszszusra gyűlnek Pittsburgh városában november 21-én kezdödöleg, három napos tanácskozásra. Hogy miért? Az is olvasható a behívón. Megállapodni abban a módszerbeli, amellyel Hitler ellen Amerikát győzelemre segíteni kötelességüknek tartják. Száznyolcvanketten írták clá a behívót szláv egyleti vezetők, papok, újságírók, szóval azok a prominens és hivatott emberek, akik az amerikai szláv életben mozgató erők. Ha csak az összehívók számát tekintjük, akkor is látható előre a szláv kongresszus hatalmon megnyilatkozása s igy a foreigner utcának becsületét kivágják ők, kivágják a magyarok helyett is a baliinguját. Attól sem kell már tartani, hogy a szláv kongresszus magyar nyelven írja majd, meg a jegyzőkönyvet, mint ahogy az a csehszlovák állam megteremtésének érdekében a leges-legelső papi értekezleten történt. Amikor még féltékeny volt egymásra a tót, a rutén, a cseh s abban nyugodtak meg, hogy jegyeztessék fel a közöttük létrejött megállapodás magyar nyelven, amelyet minden egyes résztvevő Tisztelendő ur ismert, irt és beszélt. Nem féltik már egymástól a hegemóniát a szláv nemzetiségek s ez itt élők nagyon is tudják, hogy az Egyesült Államok csillagsávos lobogója alatt nagyot alakítani csak az összefogás tud. Az összefogáshoz pedig akarat és erőkifejtés kell s talpára álljon, aki hozzá paroláját adta,. Nem neked való hát csendes nyugváshoz szokott amerikai magyar az ilyen kemény tempójú élet, azért Te csak csücsülj! Azok a kevesek, akik november 27-én az Amerikai Magyar Szövetség gyűlésén majd virrasztanak, megszokták már az őrtállást s vigyáznak arra “AMINK VÓNA,” mert hiszen ezt a “VÖNÁ”t is kerülgetik körülötted a házi-tolvajok, zsebmetszők.
