Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-10-30 / 44. szám
14-lk Oldal .Verhovayalt Lapja äz életmentő napfény 1941 Október 30 ‘"A fiatal orvosnemzedék Számára bizonyára semmi különös nincs abban, hogy a mesterséges és természetes fényt manapság egy sereg súlyos betegség gyógyítására használják, mert ez a nemzedék már ebben a gondolatban nőtt fel” — h'ja Kruif, az amerikaiak ragyogó tollú orvosirója. — “De az lélektani rejtély marad mint minden tette az igaz lángésznek, hogyan cikázott át Finsen agyán elsőül a gondolat: betegséget fénnyel és nappal gyógyítani.” : Finsen felfedezése is olyan magától értetődő, egyszerű és világos tények felismerésével és bizonyításával kezdődött, hogy azt még kísérletnek sem lehet nevezni. ! Karjára tussal széles, fekete foltot rajzolt, majd három órán át süttette a Nappal. Karja, természetesen, mindenütt alaposan leégett, csak ott maradt továbbra is fehér, ahol a tus távoltartotta a bőrtől a Nap sugarait. A pirosra égetett bőr néhány nap alatt megbámult. Ettől kezdve bármennyit napozott, bőre tovább bámult ugyan, de nem esett újra gyulladásba, csak a fehéren maradt folt égett pirosra másnap. Azt bizony “megfogta” a Nap. A Nap tehát a bőrnek csak azt a részét ejtette gyulladásba, amelyik * nem szineződött barnára. Ma minden napozó ismeri ezt a jelenséget. Finsent azonban ez az apró megfigyelés késztette arra az útra, amely végeredményében a napfénnyel való gyógyításhoz vezetett. Az ő idejében édeskeveset tudott még a tudomány a napsugár nyomán fakadó élettani jelenségekről. Azokról a vegyi folyamatokról, amiket bizonyos napsugarak indítanak meg a vérben, általában az élő szervezetben. Finsen a felfedezők zseniális megérzésével inkább tapogatta a helyes utat. HŐSUGARAK ÉS VEGYI SUGARAK Ma a szakembereken kívül az érdeklődők előtt sem titok többé, hogy a magasan járó Nap fehér fénye különböző fényfajtákból áll. A különböző fényfajták pedig nem egyebek különböző hullámhosszúságú fénysugarak sokaságánál. Más szóval: minden fénysugárnak bizonyos meghatározott hullámhoszszusága van, aminek láthatólag egy bizonyos szin felel meg. Ezért a fehér napfényt szét is bonthatjuk alkotórészeire. A napfény felbomlik — amint mondják: megtörik — az útjába tartott üveghasábon és a vödröstől a sárga, zöld, kék és indigó szineken át az ibolyáig változó színekre különül. Ez a Nap színképe vagy másnéven szinspektruma, a szabadban annyiszor megcsodált szivárvány. A látható színskála azonban csak egy része a Nap teljes színképének, mert a szinsor mindkét határán emberi szemmel észre nem vehető sugarakra bukkant a tudomány. A vörös szélen "vörösen inneni” sugarakat, az ibolyán túl pedig az “ibolyántúli” sugarakat észlelték. Ezeknek a sugárfajtáknak eltérő hatásuk van az élő szervezetre s ezért kell a napsugárral gyógyító orvosnak az egyes sugárfajták hatását külön-külön is ismernie, síkságon úgy, mint hegyvidéken, tengeren csak úgy, mint a sivatagban. Ezek a sugarak egymástól eltérően viselkednek a különböző meteorológiai viszonyok között is. Az orvosnak tehát jóelőre ismernie kell erejüket és hatásukat, mielőtt felhasználná őket. Nagyon nagy különbség van például a hosszuhullámu, úgynevezett hősugarak és a rövid hullámhosszúságú, úgy nevezett vegyi sugarak között. Mindkettőnek merőben más az élettani hatása. A hősugarak — vagyis a vörösön inneni sugarak a világosabb színképet adó sugarakkal együtt — befolyásolják az emberi és állati bőrnek, valamint a bőralatti részeknek a melegmennyiségét. Közülük a nagyobb hullámhosszúságú sugarakat elnyeli a testfelület, mig a rövidebb hullámhosszúságú hősugarak lehatolnak a test mélyebben fekvő részeibe és ott tartós, magas hőemelkedést okoznak. A vörösön inneni sugarak már néhány órai besugárzás után súlyos zavarokat idézhetnek elő a testben és árthatnak a szemnek. Ezzel szemben a Nap rövidhullámhoszuságu, úgynevezett ibolyántúli vagy vegyi sugarai néhány órai besugárzás alatt csupán könynyü, gyorsan múló ingerrel hatnak. A bőr elveszíti halvány színét, a vérkeringés gyorsasága fokozódik és a rózsapirossá váló, feszülő bőrtől “egészséges színe” lesz a napozónak. A vegyi sugarak hatása azonban nemcsak a bőrre korlátozódik. Kiterjed közvetve az izmokra, a csontrendszerre, sőt a belső szervekre is, mert a sugarak vegyi hatása a véráram közvetítésével mindenütt jelentkezik. A természet gondoskodik arról, hogy Finsennek és társainak megkönnyítse munkáját, ha fénnyel gyógyítanak. Ha túlságosan soká tart a besugárzás, az egészséget elő mozdító folyamat az ellenkezőjére fordulhat. A bőrön duzzadtság, pirosság, fájdalom, gyulladás jelentkezik. Jólismert tünetek valamenynyi napozó és magas turisztikát kedvelő hegymászó előtt (gleccser-égés). Ilyenkor az ibolyántúli sugaraktól elpusztított bőrsejtek bomlástermékei jutnak a véráramba s veszélyeztethetik az egész szervezetet. Ezek a bomlás-termékek az inditóokai a lázszerü hőemelkedésnek. Finsen azt tapasztalta, hogy az egészséges ember bőre és szervezete nagy mértékben alkalmazkodik a napsugár erejéhez. A bőrt ingerli a szokatlanul soká ható ibolyántúli sugár, óvóintézkedésül tehát festőanyagot választ ki felületi sejtjeiben. A festőanyagot tartalmazó sejtek aztán elnyelik az ibolyántúli sugarak egy részét, szabályozzák a szervezetbe jutó sugármennyiséget. Ezért van az, hogy a sötéthaju, sötétbőrü emberek gyorsabban alkalmazkodnak az erős napsütéshez, mint a festékanyagban szegény világosbőrüek. így érthető az is, hogy a négereket fekete bőrük védi a túlságos napsugárzás ártalmas hatása ellen. Az érkező napsugaraknak keresztül kell haladniok a Föld levegőrétegén. A sugarak egy része útközben szétszóródott, másrészüket elnyelte az atmoszféra. Legnagyobb mértékben a kék, ibolya és az ibolyántúli sugarak szóródnak szét. Ezért oly kék az ég tiszta időben. AZ “ÉGI FÉNY” A szétszórt napfény kerülő utón, mint “égi fény” jut el földünkre s különösen gazdag az élő szervezetnek oly fontos ibolyántúli sugarakban. Ha a napfénynek hoszszabb az útja az atmoszférán át, nagyon elszegényedik kék, ibolya és ibolyántúli sugarakban. Ezért látszik a Nap vörösnek, mikor a látóhatár szélén áll és ezért kisebb télen az ibolyántúli sugárzás ereje, mint nyáron. Magas hegyvidéken viszont sokkal kisebb a különbség a téli és a nyári ibolyántúli sugárzás között, mint a síkságon. A Nap ibolyántúli sugarai könnyebben hatolhatnak át a magas hegyvidék tisztább, vékonyabb levegőrétegén, mint a poros síkságén. Az ember hosszú, fáradságos kutatás utján tanulta meg mindazt, amit mi csak futólag említettünk. Érdekes, hogy ugyanakkor vetődött fel a gondolat: a napsugarat a szenvedő emberiség szolgálatába állítani, amikor a fizika is céljául tűzte ki a sugárzások behatóbb tanulmányozását. Finsen áldásos munkájának hire kelt az egész világon. ő még csak helyi besugárzással gyógyította a bőrfarkastól kikezdett arcú betegeit, de követői már az egész testet napfürdővel gyógykezelték. A dán Madsen harminc év tanulságos statisztikáját dolgozta fel, hogy meggyőző erővel bizonyítsa: a szervezet ellenállóereje a borús hónapok alatt, tehát novembertől májusig a legkisebb. A skarlát, difteritisz, bronchitisz, angina novembertől tavasz elejéig szedik legnagyobb számban áldozataikat. A halálozások száma februárban éri el tetőfokát. Viszont a nyári, napos hónapok után, tehát szeptemberben a legkisebb a halálozási arányszám. Madsen grafikonjai hangosan hirdetik, hogy csak a Nap, a fény képes bennünket annyira ellenállóvá tenni, hogy a leghalálosabb bacillusok se szaporodhassanak el testünkben. Mennyien keresik fel a magas hegyvidék ezernyi üdülőjét és tüdőgondozóját tuberkulótikus gócokkal testükben, súlyos állapotban, szivükben a remény utolsó szikrájával. A magas hegyek ormán csillog ragyog a hó a napsütésben. Az orvos Napot rendel betegei számára. Eleinte csak néhány percig, később órákig. És a betegnek használ a gyógyszer. A leromlott, nyomorult test megkezdi viaskodását az annyira óhajtott életért. Lassan, nagyon lassan, lépésrőllépésre javul a beteg állapota, de azért már az első naptól bizonyos, hogy győzelemhez segítik a magas hegyvidék üde, tiszta, füst- és páramentes levegőjén áthatoló ibolyántúli sugarak, a kék égbolt szórt sugarai és a magaslati levegő. A Nap, a fény elválaszthatatlanok az élettől. Amig napsugarak melegítik a Földet, addig az élet szüntelen áradatként hullámzik rajta. Egyik nap múlik a másik után, mint hullám a tengerparton. Mindegyik újabb és újabb életet hoz magával. De vájjon elkövetkezik-e az a nap, amikor a napsugárnak nem lesz többé elég ereje ahhoz, hogy életet varázsoljon a Földre? Minden bizonnyal elkövetkezik. De csak évbilliók múlva. MI LESZ BILLIÓ ESZTENDŐ MÚLVA? A naprendszer 10 nagyobb és több ezer kisebb bolygójával, számos üstökösével és meteor-rajával a Nap körül kering. A Nap viszont egész naprendszerével csupán egyik tagja az égen látható Tejutnak, jobban mondva Tejútrendszernek. Bár a Tejut csillagai nagyon sűrűn látszanak egymás mellett, a valóságban ezek a csillagok igen nagy távolságban helyezkednek el. Ezeknél is távolabb esnek az úgynevezett csillagködök, amelyek hasonlóan a tejútrendszerhez, szintén csillag-rendszerek. A csillagköd-rendszerek száma meghaladja a kétmilliót. Ezek, a tejútrendszeren kívül fekvő idegen világrendszerek, nagy sebességgel távolodnak tőlünk s ebből a csillagászok azt következtetik, hogy a világmindenség jelenleg folytonos nagyobbodásban van. Mivel a Föld is állandóan távolodik a Naptól, a tudósok kiszámították, hogy billió esztendő múlva a Föld 10 százalékkal lesz nagyobb távolságra a Naptól, mint ma. Az életet adó napsugár ereje csökkenni fog és a Föld átlagos évi hőmérséklete 30 fokkal lesz alacsonyobb a mainál. A tengerek vize befagy, az élet lassan-lassan megszűnik. Van azonban másik feltevés is az életmentő napsugár pusztulásáról. Az égitestek évmilliós fejlődési idejük alatt átalakulnak. Átalakulásuk ismerete bepillantást enged a Nap és a Föld jövőjébe is. A csillagok legnagyobb része ugynevezet normális csillag. Ezek fénye nagyjából ugyanolyan összetételű, mint a Napé. Kívülük úgynevezett vörös óriásokat és fehér törpéket ismerünk még. Ezek is csillagok. A vörös óriások átmérője sokszázszor nagyobb a Nap átmérőjénél. A fehér törpéké pedig sokszázszor kisebb. A vörös óriások a csillagkeletkezés első őseredeti állapotában vannak és fejlődésük alatt folytonosan összehuzódva, eljutnak a normális csili agállapotba. Tömegük sűrűbb lesz, hőmérsékletük tetemesen fokozódik. Olyan égitestté válnak, mint a Nap. Bizonyos idő elteltével ezek a csillagok — ma még ismeretlen okokból — hatalmas kataklizmán esnek át és a fehér törpék állapotába jutnak. A sugárzás ilyenkor sokezerszeresen megnövekedik. Megeshetik, hogy a Nap valamikor szintén átesik majd a maga kataklizmáján. Összeomlik. Roppant menynyiségü gázáramok lökődnek ki belőle a térbe s a Földön az élet pülanatok alatt megsemmisül, elég. A kitörés elmúltával az összehuzódó Nap sugárzása olyan kicsinnyé lesz, hogy Földünk körül a levegő is folyósodik és megfagy. Megszűnik az életei adó napsugár, megszűnik as élet is a Földön.
