Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1941-10-23 / 43. szám

i^oktgreM______________________Verhovayak L apja__________________________olda

UTTLE JULIUS SNEEZER - - - bt bar. . -HEROES OF SPORT

By BILL ERWIN

The greatest speed

DEMON OF YESTERDAYS AUTO-RACING WORLD.

IAKNI/

ClM

itiD

. JN. HIS FIRST CAR,THAT HENRY HADE FOR HIM-HE WENT . 60MPWHOLD ON THE'OLD SPEEDSTER* WITH THE PERPETUAL CIGAR IN THE SIDE OF HIS FACE —

Through the years

OF ROARING MOTORS, FLYING

dust, and the everlasting

THRILL OF ZOOMING DOWN THE STRAIGHT AWAY, BARNEY HAS BUILT A REPUTATION OF A SPEED DEMON OF THE TRACK-{p&T

N '

28 TÉKOZLÓK

János hebegve.

— Zónát, te hülye. Nem vagy tán süket? De kapkodd a lábad.

János úgy rohant le a lépcsőkön a főhadnagy ur első emeleti legénylakásából, majdhogy lábát törte. Nem akart visszakerülni előbbi helyére a kaszárnyába, hát inkább futott. Az utcán is csak akkor állt meg tanácstalanul, mikor megint eszébe jutott a parancs:

— Zóna. — így mondta, vakarta meg a fejét.

Most már csak lépésben ment tovább, de zavarában

lehajtotta a fejét és két vendéglő is elmaradt mellette, nem vette észre.

— Zóna — tűnődött. — Hol hallotta már ezt a szót? Valahol pedig biztosan. Igen, mostmár emlékszik. Ott látta kiírva az állomásnál. De akkor meg bizonyára nem étel lesz. De mi hát? — Előre látta a pincérek szemtelen vigyorgását, mikor kimondja: kérek egy zónát a főhadnagy urnák.

Egy szűk mellékutcában végre megpillantotta kiírva: Bableves-csárda.

— Ez az hát — villant eszébe hirtelen annak a tolakodó baj társának képe, aki — bizonyára potya reményében — ide akarta csábítani. Piros főkötős, bablevestálat tartó pincérlányt látott a cégéren. Már a kilincsre tette a kezét, mikor ehhez a megállapításhoz jutott magában:

— Nem. Engem ugyan ne nevessen egy csempelábu pincér se!

Visszafordult. Majd azt fogja mondani, hogy nincs. Már nem kapott. Mindegy, hogy mi az a zóna (ha már a főhadnagy úrtól nem merte mégegyszer megkérdezni.) És mért ne fogyhatna egyszer az is ki?

Bármilyen szigorú ember volt is egyébként Endródi főhadnagy, a viccet meg a mulatságos eseteket kedvelte s rendkívül jól mulatott, mikor János elébe téve a papri- Tcásbust — amit egy más vendéglőben vett — előadta, hogy a zóna már elfogyott. A tiszti kaszinóban is egy

TÉKOZLÓK 25

felé. Különösen azután a csodás est után, aminek az emléke kissé kuszáit képekben maradt meg benne. Egyszer sem említették azóta föl, de gondoltak rá azért mind a ketten s néha futó pir lepte, el Panni arcát.

Mindent elterveztek már, csak éppen arra nem gondoltak, ami bekövetkezett.

Szombat este volt s Panni a legszebb pettyes ruháját vette magára. A haját két vastag fonatba fonva tűzte föl. Már hét óra óta Jánost várta. Mégse jön? Nyolc órakor végre megjött. Komoran, kedvetlenül ült le Pannival a tiszta szobában. Még a csókja is hideg volt s át se ölelte úgy mint máskor. Panni megreszketett a rossz sejtelelhtől.

—Istenem, mi történt veled?

János magához rántotta s szinte durva szenvedélyességgel ölelte át. Aztán elernyedten hullottak le karjai, mintha céltalannak éreznék már az ölelést. Meg* taglózottan bámult maga elé. A régi* falióra közömbösen lengette sétálóját s szemközt a nagy Rákóczi kép is, amelyik a fejedelem hucsuzását ábrázolja a feleségétől, semmi változást nem mutatott. Sose érezte még ilyen nyomasztónak János a világ közömbösségét. Végigjár tatta szemét a tárgyakon, azután megint a Rákóczi képen pihent meg.

— Katonának hívtak, Panni, — mondta ki keserű, bizonytalan hangon és erősen megszorította a leány kezét. De Panni nem tudta mindjárt fölfogni a mondottak jelentőségét s tovább is az előbbi ilyedt, várakozó pillantással nézett Jánosra, mintha még magyarázatot várna.

— Hát nem érted? — kérdezte János haragosan.

— Katonának visznek ... — Majd csendesebben folytatta:

— Holnap már indulnom is kell. Itt kell hagynom mindent. Édesanyám is fogadhat majd valakit letörni a kukoricát. Éppen most, mikor ilyen drága a napszám.

— Sóhajtott, mintha ez a napszám volna az, ami legjobban bántja.