Verhovayak Lapja, 1941. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1941-09-25 / 39. szám
3941 Szeptember 25 A Gyermek Tagok-Osztaléka A JUNIOR ORDER ügykezelőinek szives figyelmébe Igazgatóságunk határozata értelmében,- a havi 25 és 15 centes kötvénnyel rendelkező gyermektagjaink ebben az esztendőben is kapnak osztalékot, ha a következő feltételeknek megfelelnek: 1) ha kötvényük 1938. január haváról vagy azelőttiéi van érvényben — szóval 1940. december 31-én már három esztendős volt. 2) ha havidijuk 1941 szeptember 30-ig ki lesz fizetve, azaz szeptemberi zárlattal nem lesznek hátralékban. Osztalék cimén, mindazoknál a gyermek tagoknál, akik a fenti feltételeknek megfelelnek, HÁROM HAVIDIJ azaz az okt., nov., decemberi havidij lesz jóváirva. Az elmúlt esztendőben több fióknál félr®értéseket okozott az osztalék, egyes ügykezelők olyan tagoknak adtak osztalékot, akik erre nem voltak jogosak, mások viszont a gyermek tag hátralékait nem akarták elismerni. Ebben az esztendőben minden félreértést elakarunk kerülni s éppen ezért a következőket közöljük. A fiókhoz visszaküldőit havi jelentőn minden gyermek tag nevével egy sorban fel lesz tüntetve, az első rovatban melynek fejeimé “Monthly Dues” az, hogy az illető jogos-e osztalékra? Az első rovatban egy “DIV.” bélyegzőt használunk. Amely gyermek tag nevével egy sorba ez a “DIV.” bélyegző le van nyomatva, az a gyermektag három havi dijat fog osztalék cimén kapni, HA HAVIDIJÁVAL SZEPTEMBERI ZÁRLATTAL nem lesz hátralékban. A gyermek osztályaink ügykezelőit szeretettel kérjük arra, hogy a névsort pontosan nézzék át, hogy az esetleges félreértéseket, tévedéseket az osztalék utalása előtt eligazíthassuk. Azok a gyermek tagok, akiknek A-J, B-J, C-J kötvényük van, szinte kapnak osztalékot, ha kötvényük múlt évi zárlattal már három esztendős volt s szeptemberi zárlattal nem lesznek hátralékban. Ezek a tagok osztalék óimén ugyanazt az összeget kapják — mint amit az elmúlt évben kaptak. Verhnvavak Lapja A TRENTON, N. J. 13-IK FIÓK FELHÍVÁSA és kérelme A nyári szünidő után ismét megkezdjük a rendes havi gyűléseink tartását. A legközelebbi gyűlésünket OKTÓBER 5-ÉN, a jövő hónap legelső vasárnapján, délután 3 órai kezdettel, fogjuk meg tartani a Magyar Otthon Il-ik számú gyüléstermében, melyre tisztelettel hivunk minden tagtársunkat. Tagtársainknak ugyanis saját érdeke, ha egyesületünknél biztositja magát és családját, hogy akkor annak vezetésében is résztvegyen. Ez pedig úgy lehetséges minden tag számára, ha gyűléseinken részt vesz és a gyűlés keretein belül fejti ki nézeteit és kívánalmait, esetleg észrevételeit is a vezetőség munkájával szemben. Kérjük tehát külön is tagtársainkat, hogy mindenkor szép számmal jelenjenek meg a rendes havi gyűléseinken. A pénzszedés délután 1 órakor fogja kezdetét venni. Felkérjük tagtársainkat, hogy ezen gyűlésen feltétlenül rendezzék befizetéseiket, mert a központ csakis azon tagtársaknak utalja ki az évi osztalékot, akik havidijaikkal rendben vannak. Akiknek kölcsöneik vannak, szíveskedjenek vagy a tőkét törleszteni, vagy pedig az évi kamatot kifizetni, nehogy növekedjen a kölcsöne a kamat hozzáadása által. Tagtársaink tudják, hogy az év vége közeledik és be fog záródni országos nagy tagszerzési versenyünk itt a Keleten is. Egyletünk szépen megjutalmazza azokat, akik az egylet fejlesztési munkájából kiveszik a részüket. Mi ezen felül elhatároztuk azt is, hogy alkalmat adunk a fiókban élő tagtársainknak arra, hogy kivegyék részüket a nemes versenyből és ezért KÉT KÜLÖN DIJAT OSZTUNK KI „azok között, akik az október 5-iki gyűlésünkre uj tagot hoznak be. Molnár Ferenc titkárunk már délután-egy órától a gyűlésteremben lesz, hogy felvilágosítással szolgáljon és kiállítsa a szükséges iratokat. Fiókunk versenyfeltételei a következők: $5.00 jutalomban részesül az, aki a legelső uj tagot ajánlja és azzal a gyűlésünkön megjelenik. $3.00 jutalomban pedig az a tag részesül, aki a második tagot ajánlja és ázzál a gyűlésünkön megjelenik. Mutassuk meg tagtársak, hegy törődünk saját egyletünkkel s akkor a tisztikarunk is még nagyobb odaadással és lelkesedéssel fog dolgozni egyletünk érdekében, mert látni fogja, hogy a tagság is igyekszik ebben a munkában segítségére lenni. Ezen külön tagszerzési megjutalmazási ajánlatunkat október 5-én, vasárnap délután 5 óráig tartjuk érvényben. Tagtársi tisztelettel Radványi Ferenc, elnök.. Molnár Ferenc, titkár.--------------O------------CHICAGO, ILL. 96-ik fiók _______________ 19-ik Oldal Ezúton felhívjuk szives figyelmét a Chicago és környéke Verhovay tag társainknak, hogy folyó év szeptember 27-én, szombat este 8 órai kezdettel a 119 és Sangamon Street sarkán levő Prokop Hallban kártya és bunco partyt rendez a 96-ik fiók Verhovay Női Csoport. Jegy ára 35c. Értékes dijak lesznek kiosztva a nyerőknek és egy floor lamp kerül sorsolásra. Kérjük az összes Verhovay tagtársaink szives, megjelenését. Előre is megköszönve, maradok tagtársi tisztelettel MISS IRENE BALLA, titkárnő, 96-ik fiók Verhovay Női Csoport. 12 TÉKOZLÓK Tímár Mátyás úgy fordult meg, mint akit megszurtak. — Hunnan veszed te ezt? Hogy Panni... — Magad mondtad a multkorában, hogy azt akarod. Én is csak úgy látom, nem árt meg a lányoknak, ha megszokják a munkát. Úgy se igen szeretnek már mást mint cifrálkodni. Osztán ha már aratni kell neki, mért ne aratna éppen Erős Jánossal? Úgy tudom ... — Majd megiáttyuk még — vágta el Mátyás a további szót és sietettni kezdte a feleségét, hogy úgy öltözik mán mint nagylány korában. Az ember igazán megunja itt lesni cicomázását. — Eccő csak elgyün az ideje mindönnek — jelentette ki Abrahám Jóska nagy ártatlanul, — aztán az ember meg se gondolná mi gyün ki belüle. Tímár nem értette el biztosan a célzást, azért csak várt, hogy folytassa a sógor, ha mán belekezdett, de a jókedve alábbhagyott. Érezte, hogy a sógor most tervez ellene valami támadást és semmi kedve sem volt védekezni ellene. Látszólag teljesen megértették egymást ők ketten, de tudta, hogy mégis van közöttük valami elszámolásra váró ügy. Csak azt nem tudta, mikor következik be ez az elszámolás. Ábrahám nem olyan ember, akinél előre lehetne sejteni az ilyesmit. — Igazad van, én is azt . mondom — mondta Ábrahám tüntető helyesléssel. — Az emberek mondjanak, amit akarnak, Erős János szép szál legény. Ha nem tartozik is éppen a gazdalegények közé, azért fölveheti velük a versenyt. Még túl is tehet rajtuk, mert van benne erő. Dolgozni is tud, ha akar. Tudta, hogy a sógora, ha beleegyezett is már, hogy János bejárós legyen a házukhoz, nem volt éppen büszke rá, mint leendő vőre. Megragadta az alkalmat, hogy az orra alá törülje ezt. Végül is nem lehet olyan könynyen elfelejteni, mennyire ellene dolgozott, mielőtt sógorok lettek. Mennyire el akarta vadítani tőle a húgát, mert gazdagabb sógort akart. Lám, most mégis jó neki TÉKOZLÓK »__________________________9 Nem vesztegetheti jigy mint az uraság. Annak könnyű. Újfajta búzája van, amelyik többet is terem. Menjen oda Tímár koma, ha nem tetszik az ő búzája. De persze, hogy nem akar, mert tudja, hogy ez többet ér, mert ez a valódi jó búza. Kicsit drukkolva mondta azért ki az árat: — Hát ha mán akarod, hát huszonöt kilót gondoltam. Timárt elöntötte a méreg: * — Hogy huszonötöt? Meg vagy te bolondulva? Zsivány gazember vagy ha azt mondod. Az én búzámra mersz még te huszonöt kilót kérni? Nem hiába, hogy koldus vót még az öregapád. Csendőrökkee kéne tégöd kisértetni. Homlokán vastagon kidagadtak az erek s a szeme is vérbe fordult. Akárki megijedhetett volna tőle s talán * csak egy szó kellett volna még, hogy neki ugorjon fojtogatni Gulyást. De az nem szólt semmit, csak megrettenve hátrébb húzódott, mint valami gyáva féreg a zsákok mögé. Onnan várta mig Tímár becsapja maga mögött az ajtót. Szeretett volna már utána kiáltani, hogy jöjjön vissza, hiszen nem igy gondolta ő. Azt várta, hogy alkudni fog, hogy leengedhet belüle még vagy öt-tiz kilót, de Tímár Mátyással nem lehetett alkudni. Egyenest rohant haza s egy évig szóba se állt senkivel a vetőmagról. A következő évben azonban még kevesebb volt már a régi gabonából a határban s az övé jóval gyengébb termést adott, mint az elmúlt évben. De nem kapott kedvire való vetőmagot cserélni. Hogy még egyszer elmenjen Gulyáshoz? Inkább nem vet búzát. Igen elkeseredve gondolt már a világra, a megbolondult gazdákra, akik mind beugranak annak az uj vetőmagnak, amelyik semmit se ér. Végre egy nap csak odaszólt Panninak: —Eredj lányom Gulyás Andráshoz oszt mongyad neki, hogy húsz mázsa jó vetőmagot akarok cserélni. Mondd, hogy annyit adok rá, amennyi arra a piszkos pofájára fér, de ha rossz búzát ad, hát kitekerem a nyakát. Menj hát! Mit bámulsz itt rám. Tedd, amit mondtam. Gulyás most csak húszat kért, de Tímár csak azért