Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-05-08 / 19. szám
1941 Május 8. Verhovayalc Labia látszik, valami cselédféle lehetett a háznál. — Sonja... nem érti kérem? Hol van Sonja kisaszszony? —- kiabált rá magából kikelve. — Ott van bent, miért nem beszélt vele? — Hogy... hogyan? Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy ő az? — Dehogynem ... hát persze hogy ő az.., szegény nem épeszű ám ... Van éppen elég' -dolgom vele ... Az a mániája, hogy folyton leveleket firkál... És ha még rendes embereknek írna, de kikeresi, akiket halálra Ítéltek, azoknak ir... hihi... szerelmesleveleket. Engem azért tart, mert a bátyám börtönőr, ő adja át a leveleket ... Olyan szép ékszerei vannak már a bátyámnak, mint valami primadonnának, mert ez a szegény bolond mindenét sorra elküldi neki, csakhogy teljesítse a kérését. Azt mondják, akkor vesztette el az eszét, amikor a vőlegényét halálra ítélte a Cseka ... Nem is csodálom, hogy megbolondult... pont az esküvő előtt végezték ki. És azóta a szerencsétlen még ott tart, hogy folyton irja a szerelmes leveleket. Csak arra vagyok kiváncsi, honnét tudja a halálraítéltek neveit, mert mást ugyan semmit sem ért meg az újságokból — mondotta a vénasszony s még folytatta volna, de mögöttük lépések hallattszottak. Craig hátrafordult és Sonja állt előtte ... Csupán élő, mozgó, szánalmas romja egy nőnek, aki egyszer talán édes és elbűvölő volt. Megállt a küszöbön és hol szolgálójára, hol a férfira nézett; tekintete most majdnem értelmes volt. — Hallottam, amit mondtál Annus, de rosszul tudod; nem azért irom a leveleket, mert azt hiszem, hogy a vőlegényem még ott van a börtönben . .. Azért irok, mert Írnom kell... Át kell adnom valakinek azt a sok melegséget, gyöngédséget, ami ott maradt a lelkemben ... Mások pénzt, kenyeret, ruhát osztogatnak alamizsnaképpen, én gyengédséget osztogatok ... Annus, itt a levél, juttasd el a címzetthez... tegnap ítélték halálra ... még van hátra egy hete, azt széppé akarom tenni... — mondta és tekintete ismét az őrület tüzében csillogott... Craig szédelegve támolygott ki a lakásból. Odakint a bérház udvarán nagy volt a lárma. Biztosra vette, hogy a Cseka emberei vannak itt, őt keresik. Tévedett... valami siránkozó asszonyt vigasztaltak a többiek. Nem sokat hederitett rájuk, semmisem érdekelte. Úgyszólván nem is tudta, hogy mitévő legyen, hiszen a szökés pénz nélkül lehetetlen. Legfeljebb gyalogszerrel vághatna neki a hómezónek... gyalog, fegyver nélkül, elemózsia nélkül, rossz cipőben, egyszál ruhában... Tudta, hogy minden ut bezárult mögötte és hirtelen olyan fásultság fogta el, hogy minden lépést hiábavalónak tartott. Már arra gondolt, hogy önként fog jelentkezni a rendőrségen ... legalább túlesik rajta ... de ekkor egy férfihang szólalt meg mögötte. A siránkozó asszonyhoz beszélt: — Mit sir Anna Ivanovna? ... Kiszabadult az ura ... benne van az újságban, hogy Frank Craig-ot. azt a nyomorult kémet adják ki helyette... ma reggel lett volna a kivégzése, csak az a baj, hogy közben megszökött a gazfickó ... Most azon imádkozzék, hogy megkerüljön... Ha megtalálják, rögtön vonatra ültetik és küldik vissza a hazájába cserébe a maga uráért... érti? Ezt mondta az idegen férfi és Frank Craig nekitámaszkodott a falnak, hogy végig ne vágódjék a bérház udvarán ... Többen észrevették, hogy rosszul van. Egy asszony meg is kérdezte, hogy mi baja. — Nincs ... nincs semmi bajom, de ... de én vagyok az ... az a bizonyos Frank Craig — suttogta és ájultan roskadt össze. * * * — De ... de apuskám, hiszen téged hívnak “Frank Craig”-nak ... Csak nem te voltál a halálraítélt? — kérdi a szőke, álmodószemü tizenhat éves leány az apjától. — De igen kislányom ... azért mondtam el, mert kérdezted, hogy miért hívnak téged Sonkának ... amikor te vérbeli amerikai vagy... Hát ezért kisleányom ... Egy képzeletbeli Sonjához indultam, amikor a börtön ablakából levetettem magamat a mélységbe... és az a Sonja, álmaim Sonjája megvalósult tebenned, pontosan olyan finom, gyengéd, lelkes, melegszívű teremtés vagy, amilyennek őt képzeltem el... Tudod, hogy fatalista vagyok, hiszek abban, lépéseink előre meg vannak jelölve ... így látod, meg fogod érteni, hogy igazam van, amikor azt mondom, hogy mindent, mindent elérünk, amire vágyunk, csak nem ott és akkor, amikor akarjuk ... Én is megkaptam Sonját a saját gyermekem-15-ik Oldal ben... de ez a számodra csak üres és nagyképü filozófia, kisleányom... és a történet, amely számomra tragikus és véres valóság volt, csak annyi, mint egy novella, amelyet szivdobogva olvasol végig, — mondta az apa és végtelen szeretettel simogatta meg kisleánya hamvas arcát.--------------O-----—— TAGJAINK FIGYELMÉBE! Szeretettel kérjük tagtársainkat, lapunk olvasóit, hogy pártolják hirdetőinket. Csak úgy tudunk jobb, nagyobb újságot adni olvasóinknak, ha több hirdetést kapunk. Több hirdetést pedig csak úgy kaphatunk, ha a hirdető cégek azt látják, hogy lapunkban ÉRDEMES hirdetni, mivel a Verhovay tagok, lapunk olvasói pártolják a lapunkban hirdető cégeket. Nemcsak nekünk, hanem önmagának tesz az olvasó szívességet, ha a lapunkban hirdető cégeket pártolja s vásárlásai, rendelései alkalmával hivatkozik arra, hogy a cég hirdetését a VERHOV AYAK LAPJA közölte. Olvasóinknak ez a kis szívesség semmibe sem kerül — nekünk nagyon sokat jelent! Ismételten kérjük tehát lapunk olvasóit, hogy pártolják hirdetőinket. 60 ÖZVEGY MENYASSZONYOK — Mi hir? — fogta rögtön elő. A pislaszemü, tömpefejü, zömöktestü, gazdátlan hajdulegény vállat vont. — Sovány a pecsenye, a bor meg savanyu. Marini odaintette magához. — Gyere ide. Bökös rosszat sejtett. Húzódott, de nem nagyon mert ellenkezni, óvakodva lépett oda a hadnagyhoz. Marini akkorát rúgott rajta, hogy a nyomorult kecskebuckát vetett s meghempergett a földön. Nyögve tápászkodott fel. Marini a szemébe nézett. — Ittál? Bökös siró hangon mosakodott. — Cseppecskét, nemes uram. Csak éppen a nyelvem hegyét nedvesítettem meg, hogy túlságosan meg ne repedezzék a nagy szárazságtól. Marini egy fa alá vonult vele. — Ügyelj minden szavamra, — fogta halkra a hangját. — Félaranypénzt kapsz, ha ma este megrészegedsz, aztán mégis józan maradsz. Bököst kezdte érdekelni a dolog. Egyszerre félretette a sértődöttségét. — A világ minden itala sem fog rajtam, ha a te egészségedre iszom, nemes uram. — Láttad ma Balázst? — Melyiket? — Boldizsár őkegyelme veszett kopóját. — Az imént akaszkodtam éppen össze vele. — Na? — Dorong volt nála, hát kipróbálta a hátamon. — Aztán odébb állt, mire te előrántottad a bicskádat? Bökös pislogott. Leste a hadnagy lábát, várta a második rúgást. — Szerencséje volt a nyavalyásnak, mert máma éppen otthon felejtettem a kis késemet az ünneplő zekém zsebében, — sietett menteni a gyávaságát. ÖZVEGY MENYASSZONYOK 57 — Tudom, Madonna. A párduc ásított, a sólyom arrébb lépett az ágasán. Petri Kata türelmetlen haraggal szólt rá az állatra: — Aló! — lökött felé a lábával. A sólyom félszemmel a leányra sandított. Tudta, hogy a párduc után ő következik. Nem várta meg a hess-t, kurrantott és máris berebbent a szobába. A párduc föltápászkodott és lomha mozdulattal ballagott be utána a házba. Petri Kata sóhajtva tekintett el az Ompoly csalitjai felé. — Akkor én estig megráncosodom, holnapig elfogy a szivem utolsó csöpp vére is. Marini az arcához szorította a kezét. — Olyan harag gyötör? — Bánat és gyűlölet tusakszik a lelkemben. Marini átkarolta és -ölébe fektette a fejét. — Vagy az egyik, vagy a másik, Madonna — szívta magába a leány ruhájának mély illatát. — A bu rozsda, a gyűlölet acél. Már pedig a rozsda megemészti a legkeményebb vasat is. Petri Kata nem akart szót szaporítani. A férfi hajába mélyesztette ujjait, magához húzta a fejét, azután belenézett a zöldessárga szemekbe. — Szeretsz, hadnagy? — Szeretlek, Madonna. .— Mint a zuhatag a sziklát, amit megrepeszt és amin porrá törik. — Sik mezőre érve a legszilajabb patak is megjuhászkodik. — Úgy szeretlek, mint a kárhozott a bűnét. — Halála előtt magábaszál! az elátkozott is. Utolsó órádon megtérsz te is, Marini. — Engem mindennap arculköpnek, Madonna. — Engem minden órában megvesszőznek, Marini. —Én tányérnyaló és bérenc vagyok. Hazátlan és istentelen.
