Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-04-10 / 15. szám

ts-tt Oldal

,1941 Április 10

LITTLE JULIUS SNEEZER

Verhovayak Lapja

I'M A fiCK MAW!l 1 HAN/CNT EAT I

AWVTHING F£R f DA LAST TWO

l>4VS.»r

rS M<WtV THAT

Scarce?

BY BAJU.B

IP I COUtO ON*-'/ EAT A LITTLE ©T.»

I

HEROES OF SPORT

By BILL ERWIN

rr STRUGGLED -=c_

TERRIFICALLY, for " »T IS TRULY SAID,

that TWE Swordfish isthegamest

► OF ALL FISH —

FOR £4 HOURS THIS'KILLER' OR /O» THE SOUTHERN SEAS DRAGGED TÍ HER BOAT FOR 30 MILES, FATIGUED \ AND HER HANDS BUSTERE.O FINALLY LANDED HIM- A CATCH WORTHY OF I ONE OF THE BEST SPORTSWOMEN —

*ß\« FIRST WOMAN KNOWN TO HAVE LANDED A SWORDFWH------SHE HAS OFTEN

FOUGHT THE GREYHOUND OF THE SEP6- AND UP AND DOWN THE ATLANTIC COA3THER GAMENESS IS REVEALED BY THIS VIVID TALE...

ONCE OUT AT SEA MRS■ GR.1 NNELL,HAILED A HUGE 450 LB. SWORDFISH-44 ÖZVEGY MENYASZZONYOK ÖZVEGY MENYASSZONYOK 41

molyságot is, amely Gesztiék arcát megülte. Szivében kezdett hidegebbre válni a vér.

Leikébe, a bosszú helyére, már más érzés költözött. Hideglelős félelemmel gondolt a leskelődő veszedelemre, amely apjáékat és az országot fenyegette. Még fülében csengtek Zsigmondnak a szavai, még maga előtt látta Zsigmond megnőtt alakját és átszellemült arcát s lelkén rémület borzongott át, amikor ráriadt, hogy Zsigmond, végső esetben, ha nem tudja másképpen ártalmatlanná tenni azokat, akik az útjában állanak, még a vérontástól sem riad vissza.

Lelkére uj erővel nehezedett rá a rémület, ő az egyedüli, aki a közelgő veszély nagyságát ismeri, őrá vár, hogy figyelmeztesse apjáékat, ügyeljenek, legyenek résen, ne bizzák el magukat, Zsigmond makacsabb és erősebb, mintsem gondolnák. De vájjon meghallgatja-e apjaura, suhant át lelkén a gondolat, megfogadja-e a tanácsát, ha elébe áll és fölfedi előtte a valóságot? Bizonyára meghallgatná, de meg is mosolyogná leányos együgvüsépét.

Olyan izgalom fogta el, hogy egyszerre nem látott és nem hallott semmit. Nem érdekelte tovább a játék, nem érdekelte tovább a körülötte folyó beszéd. Szerencséjére a torna nemsokára véget ért.

Futott haza, hivatta Baloghot.

— Hova rejtette kegyelmed Kajszát? — vette elő türelmetlenül a hadnagyot, amikor az megjelent előtte.

Balogh már napok óta várta, hogy Zsuzsánna parancsra rendelje. Most egyszerre megdobbant benne az öröm, hogy a cselekvés órája elérkezett.

— A solymászok fogták be toliforgatásra, — mondotta sietős készséggel.

— Azonnal keresse meg kegyelmed és eressze össze Markóval. A fejedelem őnagysága tivornyát tart.

Kajsza félig-meddig ellenlábasa volt Markónak, Zsigmond legkedvesebb bolondjának. A nyomorék tehát nagy örömmel fogadta a megbízatást.

Három zavaros napon és három álmatlan éjszakán’ át vivott gyötrelmes harcot Zsigmond is magával. A fájás megerjedt, a keserűség megfeneklett, az erő megsalakosodott benne. Hol önvád marcangolta, hol újra éledő hit sarkallta. Lelke kétségbeesés és reménység között hánytorgott. A negyedik napon azután, amikor érezte, hogy az akarat és a világosság kezd megzavarodni minden eszmélő részében, elhagyta szobáját és hivatta a főfektelő mestert.

Mozgást, zajt, mulatságot, zsibbasztó gyönyöröket akart, hogy elűzze kisértéseit, amelyek kihunyt szemekkel és lárva arccal meredtek rá a palota minden zugából.

Megperdült a várudvaron a dob, megszólaltak a kürtök, föllobbantak a lángok, felvonultak az olasz biroklegények, Lázár udvari kapitány fölverte a spanyol komédiásokat, — ömlött a bor, rikoltott a duda, zúgott a dáridó, Zsigmond, kerevetén feküdve, kába fejjel, zugó füllel, fojtott mohósággal itta magába a vad mámort, amivel a fékevesztett, mulatság: körülötte tombolt.

Amikor koszoruíüzerrei a lejükön, könnyű római köntösbe öltöztetve, a palotába rendelték azokat a velencei fiukat is, akiket Zsigmond még a tavasz folyamán hozatott Olaszországból és Petri Kata tizenkét szűztől kisérve, megjelent hódolásra a kincsesszobában, hogy forró, nehéz pára ülje meg a termeket, szilaj tivornyává bokrosodjék a lakomázás valamennyi poharasházban, a fejedelem hivei egyszerre összeröffentek. Bocskay futott Geszti uramhoz.

— Cselekedjék kegyelmed, — riasztotta fel nyugalmából az agg hazafit. — őnagyságát megint hatalmába kerítette a gonosz.

Geszti az ajkába harapott, de nem akarta elárulni Bocskay előtt a dühét.

— Hadd ficánkolja ki magát kedvére, ha elővette a bolondja. Legalább tisztul a vére, — mondta semmitmondóan legyintve a kézével.

De Bocskay távozása után azonnal intézkedett,