Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-02-27 / 9. szám

1941 Február 27

Verhovayak Lapja

23-ik Oldal

LITTLE JULIUS SNEEZER

BT BAKER

HEROES OF SPORT

By BILL ERWIN

ONE OF THE MOST COLORFULL CAREERS IN BASE" BALLJS THAT OF

\NHO BECAME KNOWN AS BROOKLYN'S BABE RUT

— PVAV&D WITH 11 DEFERENT MAJOR AND MINOR LEA6UE TEAMS IN S YEARS

* ^ONFE&fq

^ OF this yeAR-ue^As STIUTV^ UNS1 GNED —

20 ÖZVEGY MENYASSZONYOK ÖZVEGY MENYASSZONYOK 17

Sándort, fékezhetetlen vad lobogással gyűlölte a pogányt s keserű nyugtalansággal figyelte a két unokatestvér, Zsigmond és Boldizsár vetélkedését Zsuzsánnáért.

— Vedlő jérce nem kőt ki tojást — vetette oda dölyfösen Szentegyedinek.

Bocskai felkacagott. Szentegyedi sietett visszavágni.

— Sárkánymadár fiókáját a hímje köti ki.

— Ha föl tud repülni a sziklahátra.

— Majd fölrepül, ha kinő a szárnya.

Most Iffju nevetett föl. Geszti markolatra fogta a kardját.

— Pecér metéli el majd a karmantyúját — dörögte vörösre vált arccal.

Forró, aki ebben a pillanatban lépett be a terembe, az utolsó szót hallotta csupán.

— Ne ingerelje kegyelmed — súgta Szentegyedinek.

Szentegyedi nevetett.

— Szőrmentén borzolom.

— Mégis vicsorgatja a fogát.

Halk beszédre fogták, aztán visszatértek a poharas házba.

A zenészek újból pihenőt tartottak. Boldizsár visszavitte Zsuzsánnát az anyjához. Kendynében repesett az öröm.

— Csakhogy épen hozta vissza kegyelmed — hízelkedett Boldizsárnak titkos hódolással.

Boldizsár mosolygott.

— Galambnak csak párja törheti össze a szárnyát.

Zsuzsánna a kijárat felé fordult és a következő pillanatban megpillantotta az ajtóban Baloghot. Szive akkorát dobbant, hogy ijedtében belekapaszkodott anyja karjába.

A hadnagy arcán megkövült csönd ült. Zsuzsánna ráfügg esztette tekintetét és minden szavát megértette a rája meredő némaságnak.

— Menjünk... — rebegte egyszerre elhalóan, megérintve ayjának a karját.

— Hátha nem akarom?

— Akkor megszerzem igy is.

Újból a süveg után kapott, de Boldizsár fürgébb volt és félrerántotta a karját. Zsuzsánna az ifjú karjára dőlt s pillanatra akaratlanul is ott maradt Boldizsár egészen átfogta a derekát.

A tekintetük találkozott. Olyan hirtelen és váratlanul történt az egész, hogy a férfinak nem maradt ideje, hogy erőt vegyen a fellobbanásán, a leánynak pedig, hogy megelőzze és kivédje a támadást.

— Most rabom vagy.

— Hogyisne.

— Tartalak.

Zsuzsánna föltekintett rá.

— Erisszen el kegyelmed.

Boldizsár mosolyogva rázta fejét.

— Nem erisztelek.

Zsuzsánna toppantani akart, tréfás haraggal ráncolta össze a homlokát.

— Azonnal erisszen el kegyelmed.

Boldizsár olyan közel vonta macához, hogy a testük melege összeért.

— Nem erisztelek.

—Nem?-— Nem.

Csaknem ellenségesen tekintettek egymásra. A férfi ivott is, sokat is táncolt, testét-lelkét átjárta a fiatalság gerjedő tüze, de valami más, valami különös, rejtett izzásu láng is lobogott benne. Arca egyszerre megkeményedett, szemében messzi örvény nyílott. A lány, mióta Zsigmond magukra hagyta őket, azóta nem ide gondolt, bántotta a fény, nyugtalanította a mozgás, fárasztotta a tánc, mohó, égő türelmetlenséggel siettette a perceket, hogy* minél előbb itthagyhassa a mulatságot, — s most megzavarva, minden gyötrő gondolatában és minden viharos érzésében megháborgatva, értetlenül, riadtan szegezte tekintetét a férfire.

I

V