Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-06-19 / 25. szám
(Verhovay Journal) NO. 25. SZÁM 1941 JUNIUS 19 VIL. XXIV. ÉVFOLYAM % NEMCSAK a bölcselkedök, de a bölcsek is megállapították már, hogy pihenni jó. Állítólag: mégjobb, mint dolgozni. Egy magyar mondás — (meglehetősen régi lehet!) — ilyen szövegezéssel népszerűsíti ezt a bölcseséget: Jobb járni,, mint futni; jobb állni, mint járni; jobb ülni, mint állni és jobb heverészni, mint ülni. Híjába no, nagyon bölcs mondás ez és — minden lustálkodás': szándék nélkül is, — igaz. Hiszem és vallom, hogy alaposan nagyképüsködik az, aki azt állítja, hogy jobban szeret futni, mint heverészni. A magyar, tagadhatatlanul okos ember. Legalább a jelek ezt bizonyítják. Azok a jelek, amelyek a magyar faj életét jelzik és jellemzik. íme néhány ilyen dokumentumos életjező jel: HEVERŐ A MÉHESBEN. Ami, — a mi aranyoslelkü Gárdonyi Gézánk szerint is — a világ legzseniálisabb találmánya. Kiválóan alkalmas arra, hogy életének legalább egyharmadát azon töltse a gondolkodó ember, mert egyrészt; nincs pihentetőbb muzsika a méhek züm- mögésénél; másrészt; a méh nemcsak mézet hord össze az embernek, de gondolatokat is. AZ INVITÁLÓ PÁRNA, amelyen ilyenféle felírások olvashatók: “Csak egy negyedórácskát!" — “Nincs jobb barátod nálam.’’ — “Álmosnak: álom, ébernek: álmodás.’’ A FÜGGÖNYÖS FILAGÓRIA, ahol “alsós” előtt is, alsós után is nagyszerűeket lehet szundítani és ahová — alsós közben — éppen csak annyit ereszt be az ember a perzselő nyári napból, amennyi a kártyák és a partnerek felismeréséhez szükséges. És Így tovább, egész a kazlak árnyékáig, ahol még a legszegényebb embernek is a világ legjobb cigánya: a magyar pacsirta huzza az altatót. Azt pedig egyenesen tapasztalatból tudom, hogy halászgatni legcélirányosabb valami öreg, árnyas fa alól, mert ha halat nem is fog az ember, — ami ugy-e, másutt is megesik, — pompásan nekinyujtózkodhatik a pihenés testi és lelki élvezetének. Am ezek után, biztosan azzal vádol meg mindenki, hogy — némi faji alapon — lustálkodásra akarom csábítani az én kedves olvasóimat. Pedig ez meglehetősen alaptalan vád. A pihenés alapfeltétele ugyanis: a lelki nyugalom és ilyenformán nem is következhet be illendő munkálkodás nélkül. Pihenni csak az tud, aki becsületesen elvégezte a dolgát. Az a magyar, aki hajnaltól deleidig és onnan egész sötétig munkálta a földet; aki a maga vagy mások gondolataival dolgozta át a napját; aki az elme vagy az' izom munkájának bármilyen formájában fárad és a kötelességgel soha nem alkudozik. A lusta ember nem is tud pihenni. Hiszen a pihenés éppen a munka öröme. Akinek jár, megérzi és bizony: megérzi az fs, akinek nem jár. Azt érzi meg, hogy nem jár. Ezért jár ki a pihenésnek is dicséret. Olyan dicséret, amilyen a jó munkát és jómunkást illeti meg. Leginkább ilyenkor: a kincses szép nyárban. Eperfák árnyékában, tavak hősében, mezők aranyában, erdők és ligetek boldogító csendjében vagy saját kis portáik otthonos szegleteiben. Akárhol. fia a diák fiad pihenhet, — kedves Verhovay testvérem, — tudom, joggal és okkal pihenhetsz te is. Ezér jele van ennek a Verhovay család életén. Hát csak menj ki te is a tópartra a halászbottal . . . valami öreg, árnyas fa alá, mert ha netán halat nem is fognál, a pihenődet “kifogod." Egy két órára tiéd lesz a világ: a föld, az ég, a jó, a szép, amikért — hidd el, — érdemes néha egykicsit megpihenni. TARNÓCY ÁRPÁO. A PIHENÉS DICSÉ Bt ETE . Ki mint vet, úgy arat? Kérdés formájába öntöttem az egyébként állitómődon használt közmondást; mivel sok esetben tapasztaltam már, hogy jussal férkőzik annak igazságához a kétely. A bejelentett s már itt-ott meg is kezdett nyári magyar iskoláknak mennyiségét számlálgatva ötlött eszembe ugyanis, hogy a Verhovay Segély Egyletnek ebben a formában történő szorgos vetegetése után, milyen is lesz hát a jövendő aratása? Ha igazságának bizonyossága mellett keményen megállana ez a magyar beszédben nagyon is sűrűn hangoztatott mondás, hogy “Ki mint vet, úgy arat?”, akkor bőséges volna a Verhovay aratás, mivel nincs szorgalmasabb szántó-vetője az amerikai-magyar ugarnak, mint éppen a Verhovay. Nem is az iránt vagyok én kétségbe, mintha meddő volna a barázda amibe a mag beleperdül, vagy hogy nagyot lépne és keveset markolna, akiknek a kezéből vetődik a csirátfakasztó élet, — hanem az “időjárás” az, amitől tartok. Mert amint minden más vetés, úgy a nyári magyar iskoláknak vetése is ki van téve az időjárás mostohaságának; hosszas esőzésnek, tartós szárazságnak, jéggelverő pusztító viharnak, fagynak. Az amerikai magyarok leszármazottainak jórészében megvan a vágyakozás érteni és eltanulni azt a nyelvet, amelyet szülei beszélnek s a faji ösztön serkenti őket arra, hogy ki ne kapcsolják magukat azoknak köréből, akik nemzetséges ágon hozzájuk legközelebb állanak. A Verhovay nyári magyar iskolák tanulóiban ezen a réven termő talajra lel a magyar nyelv ültetgetése s ha további növekedésére a szükséges tényezők kellően megfelelnek, úgy meg is lesz annak a várható eredménye. Vigyázni kell tehát, hogy a $100.00-ok megszerzésére keletkezett áradat, magát a vetést el ne mossa s azért nagyon szükséges az iskolákat fenntartó fiókok ébersége, mert a Verhovay izzadság csöppeknek nyomában nem szabad felburjánozni gordonynak, aczatnak. Az ilyen fiókoknak tisztviselői ne zárkózzanak el száraz nemtörődömséggel az iskolák iránti érdeklődés előtt, hanem kisérjék figyelemmel a tanításoknak menetét s ügyeljenek rá, hogy a fejlődő kalászok magréjtőiben el ne üszkösödjenek a Verhovay érdekek! Mert úgy van, hogy odaadó készséggel teljesiti a Verhovay Segély Egylet azt a parancsot, amely törvényében foglaltan megköveteli a magyar nyelv fejlesztését s eközben tekintélyes áldozatokat is hoz. Következetes és kívánatos volna tehát, ha az Egyesületnek minden tagja kellő melegséggel fordítaná figyelmét a Verhovay nyári magyar iskolák felé s azon igyekeznének valamennyien, hogy az oktatásban részesülő gyermekek megérezzék maguk iránt azt a delejes vonzódást, amelynek kifejlesztett melege összeforrasztja velünk lélekben őket, akiket faji tulajdonságaik egyébként is mellénk soroznak. Adjuk tehát tanujelét annak az érdeklődésnek amelyből kitetszik, hogy mennyire kívánjuk tudni milyen haladást érnek el a Verhovay nyári magyar iskolák révén s ha máskor nem is, de záróvizsgájuk idején látogassunk el hozzájuk, látogassunk el mégpedig nagyszámban. Mennyire kedves cselekedet volna, különösen női tagjaink részéről, ha gondolatmenetemnek fenti részét követendőnek tartanák és magukévá tennék s bizonyságát adnák ezzel a cselekedetükkel, miszerint a Verhovay aszszonyok szive mindig feldobog, mikor a magyar gyermekeknek fejlődő életéről hirt visz hozzájuk a szellő. Minden társadalmi igyekezet — legyen az sarkalatos igazságokra támaszkodó, Aranyszáj u Szent János által hirdetett — elsenyved, ha hideg nemtörődömséggel fogadják azok akiknek pedig előmenetelét, vagy javát szolgálnák.
