Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-06-05 / 23. szám
(Verhovay Journal) VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS 5. NO. 23. SZÁM. JUNIUS OLYAN gazdag ilyenkor a világ, hogy még a veréb is aranyban fürdik. És — ahogy a magyar mondja, — miránk is "naplátástól — vakulásig” csurog az arany. Mintha már a Nap is az asszonynép divatja szerint váltogatná a frizuráját. De: bolond ám a poéta, sok mindent összebeszél. Nem igen lehet az észjárásán eligazodni. Azt mondja például az egyik, — valami ősi, hintásszavu görög, — hogy a Nap, a férfiembernek eginai drachmákat, az asszonyoknak oedig szépséget szór a földre. Kiváltképpen igy. Júniusban. A rómaiak valóban Junónak szentelték ezt a hónapot, akiről tudva vagyon, hogy ő volt a házasságok őre és igy csakugyan lehetett valami igaza a görögnek is, mert Junó — mint őrség, — bizonyosan jól tudta azt, hogy az asszonyi szépségen kivül bizony, némi drachma is kell a házassághoz. Viszont vannak költők, akik nagy júniusi fellángolásaikban, egészen megfeledkeznek az “anyagiakról" és annyira megittasodnak a széptől, — amit legfőképpen az asszony hoz a "házhoz" hogy — állítólag — pompásan megélnek a hold ezüst kenyerén és a nap arany italán, ha övék az asszony. Sőt: olyan poétát is ismerek, aki valóságos “felhőjátékot” játszik az asszonynéppel. Egyszerűen kiül valami marmancsos dombetőre és bámulja a fehér júniusi felhőket. És még esküt is hajlandó arra tenni, hogy a felhők: asszonyok vagy legalább is: menyasszonyok, akik a jövőből jönnek és a múltba mennek, miként a többi asszonyok s valahová, valakinek mindig könnyeket visznek, mondom: mint a többi asszonyok. A cinikusok szerint: junius a legszerencsétlenebb hónap. Ok tudják, miért, én nem kutatom. De azért mégis arra kell gondolnom (velük), hogy tengeren innen, ez a házasságkötő sek hónapja. Tengeren túl, — ahogy azt mi, onnan érkezettek, nagyonjól tudjuk, — inkább farsang idején vagy szüret után házasodik a nép. Akkor, amikor leginkább "ráér.” Amikor még, vagy már nincs a mezőn munka, ahová — a görög szerint, — éppen júniusban szórja a Nap legbőségesebben arany drachmáit. Mindenesetre bolonditóan szép hónap ám ez a Junius és itt, — ahol ilyenkor úgy hullnak a földre a fehér menyasszonyok, mint Kréta bus népére a paracsutos ellenség, — elámulva nézzük az eget, hogy mennyi még mindig a szép, mennyi még mindig az álom, a boldogságot festő költőt képzelet. És énekeljük Júniust akik még énekelünk a földön, eképpen: Oh, milyen isteni bűvész a Nyár: egy perc és rózsa lesz a bimbó s a rózsafán szelíden ringó fészkéből már kirepül a madár . , . Ez a Junius kusok, — soha nem ez a nyár és — akármit is beszéljenek össze róla a poéták és a ciniesz más. TARNÓCY ÁRPÁD. Huzakodjunk neki, mig nem késő! A Verhovay Segély Egylet tagjai között most folyó tagszerzési verseny bejelentésekor, ugyanezen a helyen, hirül adtam mindazoknak, akiket illet, hogy ez a szokatlan formába öltöztetett verseny valójában VERHOVAY ERŐMÉRÉS. Rámutattam ország-világ előtt arra is, miszerint az Igazgatóságnak az az elgondolása, hogy négy különféle helyről irányítva, kell hogy nagyobb és szélesebb körben mozgó tagszerzési lehetőségeket váltson ki. — jónak látszik! Hozzá is fűztem egyben, miszerint a Verhovay Segély Egylet 55 esztendős életkorának megtisztelésére szánt cselekedet is lesz ez a verseny egyszersmind és hittem, hogy eredményekben ez lesz a leghasznosabb, a legkiválóbb. Van azonban a magyarnak egy szójátékos közmondása, mikor a tulnan-tul bizakodó embernek azt veti oda, hogy “aki bizik, az hizik!” Sajnos, miszerint észre kell vennem ennek a közmondásnak nagyon is komoly figyelmeztetését, mert hiszen úgy van, hogy a versenynek idáig mutatkozó eredményéből nem az tűnik ki, mintha erős és a feladatokkal bírókra kelt kész legények volnánk mi Verhovayak, hanem azt olvasgatom ki a jelekből, hogy kevés a kurázsink is, gyönge az akaratunk is és ha ez igy tart az év végéig, nem billen majd kedvező módon az erőmérő serpenyő a Verhovayak oldalára! Ez pedig nagyon nagy szégyen volna ránk, Verhovay testvéreim. Szégyen volna különösen most, amikor ötvenötödik esztendőnek fordulása idején megilletődve kellene rágondolnunk azokra, akik folyton folyvást építgettek s utánoznunk kellene azokat, akik a Verhovay Segély Egyletért cselekedni mindenkor készek voltak. Most még mindez nem késő. Az eddig mutatkozó csorbát kiköszörülhetjük és nem is esik rajtunk szégyen, ha igaz akarattal nekihuzakodunk és magunk elé tüzzük azt a könnyen teljesíthető kötelességet, ami a tagszerzés terén mindnyájunkra ráháramlik s ha nem többet, de egyetlen egy tagot mégis csak beállítunk én is, te is, tisztelt tagtársam a Verhovay Segély Egylet tagjai közé! Nem lehet azt állítani, hogy kenyérkeresetünk terén talán rossz időket élnénk. Hiszen a gyárak kéményei vígan füstölögnek, a villanyos kocsik úgy tele vannak tömve a gyárakba, a műhelyekbe, az irodákba siető munkásokkal, mint a heringes hordóban a halak. “Peda” napján kiderülnek a megelégedettségtől sugárzó arcok, mert hiszen keres ma mindenki, sokan szép pénzeket is és a csinos keresetből jut mindenre kedves, jó testvéreim ... s csak éppen arra nem jutna, amire mindenütt égető szükség volna, ami megnyugvást, ami biztonságot s ami végeredményben boldogságot is jelentene a családban? Nem, ezt nem hihetem. Mert az az én meggyőződésem, hogy ma “jut is, marad is!” Majdnem minden munkáscsaládban igy van ez s abból, ami marad, bőven jutna most életbiztosításra is, csak lenne valaki, aki figyelmeztetné a mi jó munkás népünket arra, hogy addig takarékoskodjunk, amig van miből, addig örüljünk a hasznosnak, a szépnek, a jónak, amig látjuk, hogy süt az éltető nap és a ránkboruló égboltozat azursága oly sok reményt és oly sok bizakodást dérit lelkűnkbe, szivünkbe! Az erőmérő serpenyőnek arra felé kell tehát billennie, amerre a Verhovay tagszerző munka nyomja. Álljunk össze igazi testvéri jóakarattal s mondjuk meg mindazoknak, akiket illet, hogy mennyi testvérsegitő erő, mennyi jóakarat és mennyi sok anyagi erő is van ebben a fogalommá nőtt szóban: VERHOVAY! mmm
