Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-01-16 / 3. szám
1 10-ik Oldal_____________________________________yerJiovayak Lapja___________________________________1941 Január 16. Megkezdődött a 10-ik Kerület Versenye Irta: LUKÁCS ISTVÁN, a 36-ik fiók titkára, a központi számvevő bizottság elnöke E sorok alatt látható az a, hirdetés, amely a tizedik kerület osztályainak és tagjainak bejelenti és tudomásukra hozza azokat a feltételeket, amelyek mellett a Verhovay központ rendelete és jóváhagyása alapján megindítjuk a 10-ik kerület 1941- ik évi tagszerzési versenyét. Négy kerületre osztotta a Verhovay központ és igazgatóságunk hatalmas intézményünk tagságát. Kerületi tagszerző versenyek tartását rendelte el külön-külön minden egyes kerületben és a •sors úgy akarta, hogy a mi kerületünk, a 10-ik igazgatósági kerület, amelynek Detroit a székhelye, a négy között tag és osztály-létszámban a legkisebb legyen. Nincs ebben a döntésben semmi célzatosság. A Verhovay központi igazgatóság visszatekintett a múltra és Révész Kálmán központi főszámvevőnk jelentése alapján megállapította, hogy a detroiti kerület ahányszor a tagszerzésre vonatkozó ígéretet tett, azt mindig beváltotta. Ha azt mondta a detroiti kerület, hogy ebben vagy abban az időszakban 500 uj tagot ad a Verhovaynak, akkor többet adott ugyan, de kevesebbet soha. Mikor tehát a 10-ik kerület közös bizottságától most azt kérdezték, hogy 1,000 UJ TAG nem volna-e sck? És mikor alapos meggondolás után mi, akiket a közbizalom az osztályok tisztviselőivé választott, azzal feleltünk, hogy ez vállalható, akkor megkaptuk a megbízást arra, hogy a feladat megoldásához kezdjünk. Más kerületnek nem volt olyan kitűnő rekordja eddig, mint nekünk. Ez okból több kerületet csatoltak össze másütt, hogy az eredményt biztosítsák. Mi azonban magunk maradtunk, önállóak és a saját kis területünkön kell ennek az esztendőnek során 1,000 uj tagot szereznünk a Verhovay részére. A verseny feltételeket elmondja az alanti hirdetés. Ahhoz nekem, aki a számok embere vagyok központi tisztségemnél fogva, csak annyi megjegyzésem van, hogy bár ezer uj tag soknak látszik, de józan számítások alapján megszerezhető. Semmi más nem kell hozzá, csak akarat! Ha megmozdul bennünk a Verhovay lélek, akkor ezt a munkát is el tudjuk" végezni ennek az esztendőnek folyamán. És nekem semmi kétségem nincs benne, hogy a tizedik kerület tagságában meg lesz az akarat a diadal kivivására. Ebben az igaz Verhovay hitben kérem a versenyzők azonnali jelentkezését!--------------O-------------DETROIT ORSZÁGOS ÜNNEPÉLYE Az 1940-es évben tartott országos verseny győzteseinek a dijakat azon a nagy Verhovay ünnepségen adják ki, amelyet február 15 és 16-ik napján tartanak részben a Szent Kereszt katholikus egyház nagy termében, részben a Verhovay Otthonban. A dijak kiosztását a Verhovay központ főemberei, élükön Daragó József elnökkel, fogják végezni és a jelek arra mutatnak, hogy ezen a két napos ünnepségen százával lesznek Detroitban messze vidékekről jött Verhovay tagok. Folyik is erősen a készülődés, hogy minden vendég jól érezze magát és az ünnepély méltó legyen a nagy eseményhez. —------------O-------------GYŰLÉST TART A KÖZÖS BIZOTTSÁG A Detroit és környéki Verhovay fiókok közös bizottsága január 17-én, pénteken este 8 órakor a Verhovay Otthonban a február 15-én és 16-án tartandó országos jellegű ünnepély előkészítése érdekében fontos gyűlést fog tartani. GARY, IND. 138-ik fiók JANUÁR 5-ÉN tartotta tisztviselőválasztását a Szent Imre Római Kát. Iskolában. Az 1941-ik évre megválasztott tisztviselők lettek, akiket egyhangúlag jelöltünk és egyhangúlag megválasztottunk: Elnök: Peleskey János, alelnök: Béres János, pénztárnok: Török András, titkár: Kardos Károly, 3480 Delaware Street, ellenőr: Haj vert János, a számvizsgáló bizottság tagjai: Verbics László, Vondorkovics János és K. Horváth István. Ifjúsági ügykezelő: Bodnár Anna, 1372 Harrison Street. Tagtársi tisztelettel Kardos Károly, titkár. Az idő halad, — nem tudhatja, mikor éri baj; — lépjen be tehát még ma a Verhovay Segély Egylet tagjai sorába. Ismertető füzetet díjmentesen küld az egyesület központi irodája, ha ir erre a címre: VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION 345 Fourth Avenue Pittsburgh, Pa. A Ml UJ, 10-IK KERÜLETI (DETROIT) TAGSZERZÓ VERSENYÜNK A Verhovay Segély Egylet igazgatóságának határozata alapján a* intézmény 10-ik kerülete, amelynek Detroit város a székhelye, felhatalmazást kapott arra, hogy az 1941-ik év során kizárólag saját területét érintő tagszerzési versenyt tarthasson. Az igazgatóság rendelkezése alapján a 10-ik kerületbe a következő fiókok tartoznak: 27 (Toledo), 36 (Detroit), 58 (Detroit), 123 (Kalamazoo), 136 (Grand Rapids), 194 (Rossford, Ohio), 214 (Flint), 215 (Muskegon Heights), 227 (Freemont, Ohio), 301 (Port Clinton. Ohio), 3Í5 (Monroe), 356 (Detroit), 388 (Detroit), 403 (Port Huron), 412 (Flint), 414 (Toledo, Ohio), 429 (Dearborn), 435 (Wyandotte), 443 (Detroit), 468 (Toledo, Ohio), 486 (Romulus), 496 (Cass City), 500 (Detroit), 511 (Detroit) A 10-ik kerület nagy tagszerző versenyére a kerületi központi rendező bizottság 25 KÉSZPÉNZ DIJAT TŰZ KI Egy 500 Egy 300 Egy 200 Öt 100 Hét Tíz 50 25 dolláros dolláros dolláros dolláros dolláros dolláros készpénz díj készpénz dij készpénz dij készpénz dij készpénz dij készpénz dij AZON VERSENYZŐK, akik legalább $4,000 értékű biztosítást írnak legkevesebb hat havi befizetéssel, $10 jutalomban részesülnek, ha nagyobb dijat nem nyernek. A kitűzött dijak elnyeréséhez a következő mennyiségű kötvényeket kell minimálisan írni, egy évi tagdíj fizetése mellett: Első dij ..........._............ $50,000 Második dij ________ $35,000 Harmadik dij ............... $26,000 100 dolláros dij ........... $20,000 50 dolláros dij _____ $12,000 25 dolláros dij ........... $ 8,000 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. A TAGSZERZÉSI VERSENY FELTÉTELEI: . Csak az versenyezhet, aki a Verhovay Segély Egylet tagja, de részt vehet a versenyben az is, aki csak a verseny ideje alatt lép be a tagok sorába, ha hat havi tagdiját megfizeti. Az elért eredmények összeszámításánál számba csak azon uj tag lesz véve, aki egész évi tagdiját befizette, vagy ha csak hat hónapot fizetett volna be, a biztosítási összegnek csak a fele iratik a versenyző javára. Az A-15 centes és B-25 centes gyeymek biztosításokból öt darab számittatik be egy felnőtt taggal egyenértékűnek. Minden tagszerző odaajándékozhatja az uj tag után esedékes pontokat bármely versenyzőnek az erre a célra szolgáló szelvényen. A verseny szel vények, melyeket a kpi hivatal az uj tag kötvényével egyidőben küld ki, azonnal, de legkésőbb szeptember 30-ig beküldendők a kpi hivatalba. Az októberben és novemberben felvett uj tagok után a versenyszelvények azonnal beküldendők. A versenyre jelentkezők, ha időközben a versenyt abbahagyják, minden jogigényüket elvesztik a,kitűzött dijakra. A verseny 1941 november 30-án ér véget. A versenyben nem vehetnek részt a fiókok saját számuk alatt, a kerületi szervezők, társ-szervezők, segéd-szervezők és azok családtagjai. A végeredményt a Verhovay Segély Egylet központi hivatala őrzi ellen és esetleg felmerülő vitás esetekben végérvényesen a kpti elnök dönt. A VERSENY 1941 JANUÁR 15-ÉN KEZDŐDIK ÉS NOVEMBER 30-IK NAPJÁN ÉR VÉGET! GYULAY SÁNDOR A Verhovay központ megbízásából és a tizedik kerületi Verseny Bizottság nevében: MACKER GYULA BELÉPÉSI SZELVÉNY LUKACS ISTVÁN VERHOVAY 10-IK KERÜLETI VERSENY RENDEZŐ BIZOTTSÁGA Név — Cim__