Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-05-22 / 21. szám
VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 MÁJUS 22. NO. 21. SZÁM MEMORIAL RAY MISSISSIPPIBEN, közel az alabámai határhoz, a Mobile folyócska felső folyásánál fekszik Columbus, Miss. Még ma is kis város, olyan, ahol még mindenki harangszóra ebédel és harangszóra teszi le a szerszámot. Az emberek déliesen élnek, nem robotolják el píhenöóráikat, mint az északiak és igy mindig kerül idejük arra, — akármilyen kemény munka is a szántás, kapálás, gyapotszedés, — hogy esténként elővegyék a lelkűket. A Mobile felső folyása épp olyan kanyargás, mint a Tisza és igy, tavasz idején, szép k-s kiöntései vannak Columbus körül. A füzes, a sás a cirok jól felnevelkedik itt és épp olyan fuvolás a tavaszesti hangulat, mint a Tiszaparton Különösen ilyen lehetett 1866 tavaszán, amikor már lecsitult a polgárháború, felszáradt a vér és a könny s a kolumbuszi asszonyok úgy olvasgatták Walt Whittman verseit, mint magyar asszonyok olvasgatták vala 1848 után Petőfi megrázó próféciáit. A háború már elmúlt, de a fájdalma nem. Édesapák, férjek és fiák fejfái sokasodtak a temetőben, ahová épp úgy behatott a tavaszi esték fuvolás életáradása, mint a házikók verandáira. És az elmúlás emléke, amikor igy árad az élet, százszor fájdalmasabb, mint máskor. Talán azért is történt, ami történt. A történelem úgy jegyzi föl, hogy egy ilyen májusi estén mind összegyűltek a város asszonyai és elhatározták, hogy megkoszorúzzák a hősök sírjait. A temetőben szép sorjában feküdtek egymás mellett déliek és északiak, a polgárháború hősei, akik a harctereken szilaj robogással törtettek egymásnak. De már pihentek és a pihenésben egészen egyformák voltak: egy-egy sirdomb és sírkereszt. És Lincoln gettysburgi beszéde is a levegőben úszott már, hogy közössé tegye a hősök emlékét és a haza fájdalmát. A kolumbuszi nők sem különítették el őket többé, hanem minden válogatás nélkül virágozták fel az elesettek sírjait. Talán még Mississippiben és Alabámában sem sokan tudtak volna erről, ha az ország egyik legnagyobb lapja, a New York Herald Tribune rá nem teszi a nemzet áldását. De ez történt és igy az egész nagy ország népe egyszerre értesült arról, hogy Columbus, Miss, aszszonyai igy emlékeztek meg a polgárháború hőseiről. Maga John A. Logan, a Grand Army of the Republic (az északi haderő) parancsnoka is igy értesült róla és azonnal gondoskodott arról, hogy az utókor sem feledhesse el. Formális javaslattal lépett a nemzet elé, hogy május 30-ik napját ezentúl mindig a hősök emlékezetének szenteljük és nevezzük ezt a napot MEMORIAL DAY-nek. Az első ilyen hivatalos ünnep 1868-ban volt. És igazán értelmes dolog volt, hogy igy történt, mert emlékeznivalóról, “memorábilis" nemzeti halottakról, mindig gondoskodott az Élet. A hősök fejfái egyre szaporodnak. És, miután a hősök leginkább katonák s a katonák pedig többnyire az ifjúság soraiból kerülnek elő, — a gyermek jóformán még le se száll a hintaiováról, már is eleven lóra ül és bevágtat a hősök soraiba. Hogyne nehezítené meg ez az asszonyéziveket! Most is sok édesanya ül meg majd nehéz szívvel a maga magányában, hogy átmerengje Memorial Day-t. Kihúzza a “titkos fiókot’’,, amiben ott sokasodnak a hős gyermekkori játékai: kiskardok, puskák, ásócskák, a bearanyozott kis cipellők és a . . . befejezetlen katona-szvetter, A kis asztalkán ott a hős képe, körülötte májusi virág s aztán, ebben a szent magányban visszaröppen a szív az első anyai ölelésig és szegény szomorú asszony, majdnem öntudatlanul, előveszi a befejezetlen szvettert és . . . horgol tovább. Ez a Memorial Day. Május 30. A hősök és a kolumbuszi jóasszonyok csendes emlékezete. TARNÓCY ÁRPÁD. Gondolkozik és cselekszik az igaz Verhovay Könyökig felgyürkőzve, zörgő bőr kötényben, kérges kézzel ott áll a bethlehemi jászol mellett a nehéz, fáradságos, alkotó munka bajnoka: JÓZSEF, A NÁZÁRETI ÁCS, akit a Szentirás találó tömörséggel ezzel a szóval jellemez: IGAZ EMBER. Ez a szó sokat mond. Jelenti a talpig férfit, aki belső tisztességből, lelkiismeretesen, pontosan teljesiti kötelességét, tiszteli a törvényt és istenfélő. A krisztusi idők óta teltek-multak az évek és nemcsak a keresztyénség, hanem az egész emberiség is a Názáreti Ácsban felmagasztalta és felmagasztalja ma is a munkát, mert a MUNKA MINDIG NEMESIT, A KÉRGES KÉZ: A TISZTES MUNKA ÉS ERKÖLCSI ÉRTÉKEK BIZTOSÍTÉKA. Jézus atyjának, Józsefnek korában a kétkezi munka — az elferdült közfelfogás szerint — szégyen volt. A római lenézte a munkát, kitaszított, emberszámba nem vett rabszolgákkal végeztette; — a finomkodó és társadalmi formákhoz görcsösen ragaszkodó farizeusok is mélyen megvetették a tevékeny szamaritánusokat. A Megváltó mégis lenézett munkásnak születik, az “Ács Fiá”-nck hívják és tanonc lesz nevelöatyja műhelyében. Ma már más felfogás uralkodik s a munka a keresztyén felfogás szerint is az ember fogalmához tartozik. Az Isten képére és hasonlatosságára alkotott embernek a Teremtő tevékenységét is utánoznia kell, sőt isteni parancs, hogy “hajtsátok uralmatok alá a földet!” De csakis keresztyéni jámbor felfogás és nem a világ diktátorainak észjárása szerint. Mert a munka tulajdonképen nem más, mint Isten terveinek megvalósítása az omyagi világban, az élettelen anyag formálása, alakítása, a lélek, a szellem uralmának biztosítása, a természet elemeinek vad játékában. Ezért keresztyéni felfogás szerint szent a munka. De hogy hatni, formálni tudjunk, először önmagunkat kell kialakítanunk. EZ A LEGSZEBB, A LEGFINOMABB MUNKA. Nincs az a pontos órás, vagy műszerészszakma, mely felérne ezzel! A testvérsegiíö egyesületek munkáját talán a legjobban, a legtalálóbban hasonlíthatjuk össze a mai anyagi világban olyan munkával, melynél a lélek, a szellem értelmének kicsiszolása az irányadó főtényező, mert hiszen az életnek ezer viharában egy olyc/n hajó felé igyekszik terelni édes mindnyájunkat, ahol a biztonság érzülete teljes megnyugvással hat ránk, ahol a jövőre gondol a családfenntartó, az anya, a testvér, a gyermek. A Verhovay Portán is e felé igyekszik minden tcgtársunk, ha életéi a betegség, a baleset, a gyász esetére biztosítja. Erre gondolnak a hitvestársak, a szülők és jövendő életünk letéteményesei, a szerető gyermekek is! Erre gondol az, aki a Szentirás szerint, találó tömörséggel “Igaz ember'-nek van megnevezve. Mert hány könyökig felgyürkőző és kérges tenyerű, de “talpig férfi” él közöttünk, aki jobban szereti családját, mint a bőségben, a gazdagságban, a minden jóban dúskáló, finomkodó és társadalmi formákhoz görcsösen ragaszkodó “római” és “farizeus”! “Igaz Ember” lehet csak jó Verhovaysta, akiben nemes szív lakozik, akinek iránycdó vezérgondolata a testvérsegités úgy a családban, mint a társadalomban. Az igaz ember lényegéhez tartozik nemcsak az a munfca, amellyel a mindennapi kenyerét nap-nctp után megkeresi, hanem az a munka is, amit embertársai és tagtestvérei javára a társadalom tág mezején végrehajt, becsülettel elvégez! Ez a tulojdonképeni legszebb és legfinomabb munka, melyről valóban elmondhatjuk, hogy nincs az a pontos órás- vagy műszerész szakma, mely felérne ezzel. A VERHOVAY IGAZ EMBER nemcsak megérti, ha
