Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-05-15 / 20. szám

1941 Május 15. 11-ik Oldal Verhovay ali Lapja ZÁSZLÓSZENTELÉS LESZ LORAINBAN (A loraini 17-ik fiók jelentése) Amerikai és magyar zászló­avatási ünnepély lesz május 18-án, délután 4 órakor a Református uj otthonban, melyet Rév. Bodor Dániel és a többi loraini papok fognak végezni. Este 6 órakor ban­ket lesz táncmulatsággal egybekötve. A zenét Tommy Taylor zenekara szolgáltatja. A jegy ára a banketre, mely a táncmulatságra is érvé­nyes, 75 cent. Az előkészü­letek nagyban folynak s min­den jel arra mutat, hogy mindenki jól fogja magát érezni. A régi zászlónk már 35 éves s a hosszas haszná­lat után elérkezett az ideje annak, hogy kicseréljük. Az uj zászlónkat DAVIS KÁ­­ROLYNÉ tagtársunk készí­tette s remekbe szabta. KEDVES TAGTÁRSAK! — Most mutassuk meg, hogy valláskülönbség nélkül mind­nyájan a Nagy Verhovay Családhoz tartozunk, tehát mindnyájan jelenjünk is meg ezen a lelketemelő, nagy ün­nepélyen, amelyhez hasonló ma már ritkaságszámba megy a mi életünkben és ne felejtsük el azt sem, hogy a zászlónak csak akkor van je­lentősége és értelme, ha erős hadsereg sorakozik alá ja! Tisztelt tagtársaim! Mive) a nagy Verhovay Családnak éppen az 55-ik jubileumi evében fiókunk két uj zász­lót avat, tehát ez az esztendő reánk, lorainiekre igen ne­vezetes év lesz. Külön azon Kérelemmel fordulok tehát a tagsághoz, hogy a Verhovay összetartás és a testvéri sze­retet jegyében lássanak neki a szép Verhovay munkának is és a szép zászlók alá hoz­zon mindenki legalább egy tagot. Nem nehéz nálunk a toborzás s a tagokat az a ki­vételes kitüntetés is fogja érni, hogy Daragó József fő­elnökünk fogja Egyesületünk nevében a most belépő uj tagokat beiktatni! Tagtársi tisztelettel Jávor György, ügy kéz.------------------O-----------------­KITŰNŐ UTAZÁSI LE­HETŐSÉG KELETPENN­­SYLVÁNIÁBÓL NEW YORKBA A VERHOVAY NAPRA JULIUS NEGYEDIKÉN, a Függetlenségi napon lesz megtartva a gyönyörű bronxi (N. Y.) KANE’S PARK és CASINO-ban, 82 Soundview Ave., a Verhovay 55-ik jubilá­­ris esztendejének egyik leg­kimagaslóbb eseménye: a Nagy Verhovay Nap. Felhí­vom ez utón mindazokat, akik menettérti (round trip) jegyekre reflektálnak és sok­kal olcsóbban akarnak utaz­ni New Yorkba, azok jelent­sék be ebbeli szándékukat én nálam. Egy ilyen ticket ára Scrantonból, vagy Throop, Pa.-ból csak $3.00. azaz három dollár. A jegyek már előre megvehetők: Scrantonban: Ignatz Hay­ner, Frank Sipos, Anthony Racz, L. Z. Reisman, Julius1 Nemeth, Joseph Kish, Jo­seph Marossi. Throopban: Rev. Joseph Galambos, John Bernay, Al­bert Üveges, Louis Kovács, Stephen Bobcheck, Frank Regenye, Mrs. Gabriel Ba­­lasa. Dunmore-on: John Ne­meth, No. 1. Akik pedig bővebb infor­mációt akarnak a kirándu­lásról, a Magyar Napról és minden, ezzel kapcsolatos dologról, készséggel fordul­janak az alantihoz, akinek cime: JOSEPH CIBOLYA, 426 Main Street, Dickson City, Pa.------------------O------------------KELET MAGYARSÁGA jú­lius 4-én szentel ünnepet az 55 esztendős Verhovay­­nak! VERHOVAY KELET AMERIKA TAGSZEItZESI VERSENYE ELSŐ KERÜLET A Verhovay Segély Egylet 35, 38, 68, 83. 97. 160. 175, 188, 200, 238, 239, 269, 271, 390. 394. 424, 427. 444, 453 ét 4934k fiéhja U annak tagsága réailre. Első díj ............. $200.00 Második dij .................................. S100.00 Két Harmadik dij ..................... $ 50.00 Négy Negyedik dij ..................... $ 25.00 ÖSSZESEN: ....... $500.00 Jelentkezni lehet: MOLNÁR LAJOS kerületi sxervexönél 261 h St., Asteria, L. I.. N. V. MÁSODIK KERÜLET A Verhovay Segély Egylet 13.20.48,52.70.76.87.90 93. 98. 104. 120, 133, 176, 203, 216, 234, 270, 273, 292. 305. 326. 327. 368. 378, 400, 413, 417, 420. 422. 425. 449. 480 és 501-ik fiókja éa annak tagsága részére. Első dij ......................................... $200.00 Második dij ................................. $100.00 Két Harmadik dij ..................... $ 50.00 Négy Negyedik dij ....................... $ 25.00 ÖSSZESEN: ....... $500.00 Jelentkezni lehet: CHER J. FERENC kerületi azervezónél 529 Cedar Line Trenton. N. J. HARMADIK KERÜLET A Verhovay Segély Egylet Anyaoeztály. t. 2. 3. 9. 11. 29. 42 60. 111, 135. 158. 159. 168, 174. 219. 241. 272, 291. 295. 314, 317, 336, 374. 397, 406. 485 ét 513 ik fiókja éa annak tagaága rétiére.­Első dij ...............i.........*.......... $200.00 Második dij .............................$100.00 Két Harmadik dij ................. $ 50.00 Négy Negyedik dij ...................... $ 25.00 ÖSSZESEN: ...... $500.00 Jelentkeanl lehet: CIBOLYA JÓZSEF kerületi ezervezönét 424 Main Street Dlckeon City. Pa. T“ VERSENY FELTÉTELEK: A Verseny 1941 Január hó elsejétől 1941 November hó 301* tart. A versenyben részt vehet minden Verhovay tag. kivéve a kerületi szervezőket és azok családtagjait. Minden tag csak abban a kerületben veraenvezhei. ahova a fiókja tartozik. ,, • A versenyzők helyezése pontszámok alapján történik az alanti táblázat azeránt: $ 250.00 névértékű kötvény után minden egye# havidij befizetésre 200 pont 8 500.00 névértékű kötvény után minden egyes havidij befizetésre _____ 600 pont 81000.00 névértékű kötvény után minden egyes havidij befizetésre _ 1000 pont 82000.00 névértékű kötvény után minden egyes havidij befizetésre —___- 2000 pont 85000.00 névértékű kötvény után minden egyes havidij befizetésre ........... 5000 pont Az A-J. B J és C-J gyermek kötvények épp úgy a kötvény névértékc után számítandók. mint a felnőtt osztálybeli kötvények. 15 centes gyermek kötvény után minden egyes havidij befizetésre 200 pent 25 centes gyermek kötvény uttn minden egyet havidij befizetéare —----- 300 pont A verseny lezárása előtt, vagy a verseny bezárásakor törölt tag után a versenyző pontszámokra nem Jogosult A pontszámok nyilvántartását a Központi Hivatal végzi. Az ellenőrzést az Első Kerületben Siket Imre igazgató, a Második Kcrttleit*-» Ari B. Alken akinek. Igazgató és a Harmadik Kerületben Lang István Igazgató. TAOTARSA1NK! TESTVÉREINK! Szeretettel kérjük a kerületeinkben éló Verhovay Tagtársainkat. —. kik Egyesületünk érték és tagszám fejlesztését mindenkor Jelklismerftbeli kötelességüknek ismerték. — hogy versenyzési szándékukat az illetékes kerületi szervezőnél mielőbb jelentsék. Tagtársi tisztelettel: LANG ISTVÁN. ARI B. ALBERT. SIKET IMRE. igazgató. elelnok igazgató. taazgató. 64 ÖZVEGY MENYASSZONYOK ÖZVEGY MENYASSZONYOK 61 nagy sietve jött Kovacsóczy kancelláriussal. A kerekképü, mosolygó ábrázatu főur az utolsó na­pok alatt legalább tiz esztendőt öregedett. Alakja meg­­roskadt, szemének fénye megtört, orcáján mély baráz­dák képződtek. Megpillantotta Boldizsárt. Egyenesen hozzá irányí­totta lépteit. Báthory Boldizsár Kendy elé sietett. — Isten hozta kegyelmedet, — köszöntötte. Kendy üdvözlésképpen melegen megszorította a kezét. — Megjöttél, fiam? — Meg. — Sokáig oda maradtál. — Hosszú az ut Görgényig meg vissza. Kendy keveset várt, akkor kissé eltávolodott Bol­dizsártól, hogy jobban az egymás szemébe nézhessenek. — Asszonyanyád, már most igy nevezem azt az öreg­asszonyt, fiam, szót tett előttem szived becsületes szán­dékáról, — mondta halkan. Boldizsár, akár a gyermek, fülig pirult. — Kértem, hogy szóljon értem néhány jó szót ke­gyelmednek. Kendy bólintott. — Szólt, fiam. Hátha majd kipihented magadat, kerülj akkor felénk, nyitva találod a kaput is, meg az ajtót is. Boldizsár alig birt magával, olyan hirtelen szakadt rá a nagy boldogság. — Nem törődtem meg az ut alatt. Kendy a vállára tette a kezét. — A fiam vagy, apád vagyok, — mondta remegő hangon. — Úgy illik, hogy mostantól fogvást engeija engedj mindig előre, amikor arra szükség vagyon. Lépj hát mától kezdve mindég a nyomomban, fiam, utánam lépj, ne félre, mert árok közelében sáros az ut, a sárban pedig könnyen odamarad az ember csizmája. Boldizsár Zsigmondnak a lakosztálya felé pillantott. Marini pénzt vett elő. — Fogd. A másik felét is megkapod, ha mégegyszer odatartod a hátad annak a ragyásnak. Bökös gyorsan elvette tőle a pénzt. Széles arca ot­romba mosolyra húzódott. — Nem jól mondtam, uram, az imént. Most jut csak eszembe, hogy ilyen kegyes vagy, az a hitvány ráadásul még orron is nyomott. Marini bólintott. — Jól tette. Két becsületes ok éppen elég arra, hogy megkeresd rajta az elmaradt hasznot. Bökös gondolkozott. — Azt akarod uram, hogy belekössek? — Azt. Kerítsd elé, aztán somfordáid körül. Ha látja, hogy nem haragszol rá, megbocsátja magának, hogy az imént megsimogatott. Ülj le vele, igyál az egészségére, aztán ha látod, hogy kedvre kapott, hát hirtelen jusson eszedbe az orrod, amit belapitott. Ez már nem tetszett Bökösnek, vakarni kezdte a fejét. — Mutatóba nem marad uram fogam, ha megbán­tom azt a dühös állatot, v — Minek annak fog, aki úgyse rág csontot soha. — Fölaprit, ha rátüsszentek. — Legalább szép halált halsz. Bökös habozott. Megint megnézte a pénzdarabot, aztán végigtekintett magán. — Ha rőfre mérsz is uram, két aranyat akkor is megérek. Told meg még egy olasz arannyal. A lelkem úgyis ráadásul adom. Marini szó nélkül újabb pénzdarabot nyomott a markába. — Ne félj, nem görbül meg a hajadszála sem, csak akassz vele tengelyt. Aztán ha ráfujtál, meg ne fuss. Várd meg, mig egészen megdühödik és neked támad. Bökös zsebredugta a pénzt és' most már boldogan szitt az orrán. — Megyek akkor és megkeresem. Aztán, ha össze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom