Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-05-08 / 19. szám
1 (Verhovay Journal) 31 c^|jf|s*»72 VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 MÁJUS 8. NO. 19. SZÁM Április 27-ikérőí 28-ikára virradó éjszakán a telefonon át egy fájdalmas, megrendítő, siró hang adta tudtunkra, hogy pittsburghi békés otthonában örök álomra szenderiilt VARGA J. MIHÁLY, központi pénztárosunk. Édes fiának a sírástól elcsukló szavaiból alig bírtuk megérteni a valóságot s a lelkünk mélyéről előtörő fájdalom egy csapásra lesújtott mindnyájunkat . . . Pedig néhai VARGA J. MIHÁLY megrendítő halálhíre nem érte váratlanul azokat, akik tudták, hogy mennyit szenvedett beteg szivével. Hosszú éjszakákat átvirrasztott a legnagyobb kínok, a leggyötrőbb szenvedések közepette s a halál talán megváltást jelentett számára ... Ki tudja? Mi csak azt tudjuk, hogy általában a gyors és szakadatlan munka embere volt központi pénztárosunk, aki bárhol megjelent, mindenütt azzal a közvetlen és őszinte barátsággal közeledett magyar testvérei felé, amelyből kisugárzott lelkének minden melegsége . . . Volt egyéniségében valami egészen szokatlan férfias báj: az a fajta közvetlenség, aminek őszinteségében nem lehetett kételkedni. Áldott jó szivéről hasábokat lehetne Írni . . . Az ő öröme a mások örömének a keresésében és megadásában vált teljessé. Őszinte szomorúság és sötét gyász borította el Egyesületünket, midőn megtudtuk a valóságot, hogy VARGA J. MIHÁLY nincs már az élők sorában . . . De nemcsak a Verhovay Segély Egyletet, hanem az országos magyar egyesületeket, azok össztagságát is mélyen megrendítette a gyászhir. Tipikus, “self-made” amerikai magyar volt VARGA J. MIHÁLY. Mintaképe az igazi amerikai magyarnak, aki itt szép karriért csinált. És lelkes tagja volt mindenkor annak a csaknem egy millió főből álló nagy családnak, melyet 50 keserves esztendő ostora űzött el a szülőföldről . . . Amerikai magyar társas életünkben évek hosszú során át elvégzett értékes munkáját a Verhovay Segély Egylet azzal jutalmazta, hogy 1930-ban meghívta központi pénztárnoknak. Tizenegy éven át mint á Verhovay Segély Egylet főtisztviselője, híven kezelte az Egyesületnek több mint négy millió dollárt kitevő vagyonát és nagyszerű pénzügyi tranzakcióival hasznos munkát fejtett ki érdekében. VARGA J. MIHÁLY 1886 szeptember 17-én született Magyarországon, a főiskolájáról oly nevezetes Sárospatakon. Tizenkét éves korában került özvegy édesanyjával és 2 testvérével Amerikába. Itt South Renden, Indiana államban telepedett le. Akkor úgyszólván egyedül őreá, a fiatal gyermekre nehezedett a családfenntartás minden gondja. Legelőször a Singer varrógépgyárban dolgozott tiz esztendeig; közben a nehéz gyári munka után estéit könyvei mellett töltötte el és állandóan tanult, képezte magát. Nagy előszeretettel vonzódott ifjú éveiben a zenéhez. Rajongásig szerette hegedűjét, melyen oly csodaszép édes-bus melódiákat tudott játszani . . . Ifjúsága tapaszán előbb tanulója, majd tanára lett a South Bend Conservatory of Music-nak, ahol három esztendeig tanított. Azután banktisztviselő lett s ekkor hívta meg. a Verhovay Segély Egylet központi pénztárosának. Ilyen minőségben felbecsülhetetlen, értékes munkát fejtett ki. Negyvenévi amerikai tartózkodása után, a Verhovay Segély Egylet jóvoltából 1939 nyarán látogatott el először az óhazába s kimondhatatlan boldog volt, mikor Csöndes Pihenésre Tért Központi Pénztárosunk SZÉP egysor kaszás pengett a réten s jó illatokat küldözött nékem. Mámoros kakukk szórta az évet s csecsemőt-látni jöttek a vének. Jöttek és látták a szemem kékjét, életem bölcsős kis menedékét, megsimogatták a csipkét, fodrot s úgy mondogatták hogy legyek boldog. Aztán ránkhullt a hallgató alkony s fölémhajolt jó tunikás asszony, hogy rámadja az anyasziv szépjét és két kis fecske könnyes meséjét. Egész ujholdig gügyögtem néki, ő bólongatott, hogy érti, érti s az álmos, fáradt, boldog estében sok-sok kaszás jött dicsértessékkel. A dicsértessék, az csak megállóit, de elhagytak a szép sor kaszások s a réten, — ahol nincs is virág ma, — csak egy kaszásnak peng a kaszája: széttágultak az álmodó kertek, az uj májusok világgá vertek, elmúltak a mosolygó vének s a két fecskével elszállt az élet; bölcsőm már robog az örök sodrón s olyan szomorú, mint a koporsóm és milliók közt is árvaságban velem már csak édesanyám van. Ő és az alkony és úgy, mint akkor, fölémhajol a tunikás asszony. “Óh, az a kakukk!” — panaszlom néki s ő csak bólogat, hogy érti, érti... TARNÓCY ÁRPÁD. A \ V A M
