Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-05-01 / 18. szám
M (Verhovay Journal) 31 72 VOL. XXIV. ÉVFOLYAM '1941 MÁJUS 1 NO. 18. SZÁM ATj 5 5-1 li MÁJUS FÉLSZÁZADOS múltból jön elő és keres fel az ELSŐ május, a “Verhovay” legelső májusa. Szerényen, kedvesen kéklik és illatozik rám, mint „egy bokornyi ibolya. Mélabus magyar dalok is úsznak vele hozzám olyan időkből, amikor még egészen árva volt uj honában a magyar kivándorló és — miként azt annyiszor leírtuk már, — valóban legendás estéket szorongott át az a néhány csákányos magyar, aki itt, a titokzatos beszédű “idegenben” lerakta a Verhovay Egylet alapjait. Merev, jeges, téli talajra. Óh, milyen örömet hozhatott nékik a télre érkező első tavasz, a Verhovay első májusa! Különös érzésekkel fogadom most ezt a Májust. Csákányok zengnek körülöttem; szivek sajognak körülöttem; uj életek, remények bimbósodnak körülöttem és ama régi magyar nóták megbusitják az én szivemet is, bármilyen öröm is volt a május akkor és bármilyen öröm légyen ma is. De nagy idő a félszázad. Lám: az Egyesült Államok gigászi álladalma is csak háromszor idősebb. Lám: öreg kis Magyarország ősisége is csak huszonegyszer idősebb. pedig ez a 21-szer 50-es nemzeti múlt egészen a honfoglalásig nyúlik vissza. A “Hetumogor” hon foglalásáig, az Álmos, Előd, Könd, Ond, Tas, Huba és Töhötöm nevével összeforrt hét nemzetség honalapitásáig. És ime: itt az 55-ik Verhovay május! A “Tizenhárom ámerikás moger”'55-ik' májusa. Az ő népüknek májusa, ami épp úgy nem következhetett el nehéz szántások, könnyes magvetések, keserves küzködések és harcos aratások nélkül, mint ahogy, nem jöhetett meg mindezek nélkül, semilyen magyarra, a huszonegyszer-ötven év és annak ugyanannyi májusa. Kapa, kasza, csákány, súlyos kalapács és akármi más szerszám, —a jóságos Isten tudja, — mennyi milliőszor csápott le azóta! Első május óta. Annyi jó kenyérért, mosolyért, örömért, bus gondért, dús könnyért, mindenért, amenynyit azóta elfogyasztottunk. Es azt is csak az Isten tudja, hogy hányszor énekeltünk már himnuszt vagy dicsőítő ódákat azokról a lelkes, gerinces, szerszámos emberekről, akik utat vájtak a Verhovay-életnek — immár az 55-ik májusig ^ és a legszebb emberi és münkáserényekkel gazdagították meg á maguk egyletét. Most sem hoz és nem is hozhat számukra a május mást, mint gyönyörű virágzást, bokros bokrétákat, érdem-koszorúkat és régi vagy uj himnuszoknak meleg akkordjait. Áldja Isten a magyart, Ujhazánkban, Óhazánkban, egész Verhovayában boldogsággal és gyümölcshozó, egészséges virágzással. De ezen az 55-ik májuson emlékezzünk meg szeretettel azokról is, akik mindazt, amit a Verhovay nép eddig végzett, főkönyvbe, lajstromba, újságokba írják és akiket ez az 55-ik május is olyan Íróasztaloknál talál, amelyeken a félszázados “magyar honalapitás”-nak minden gondja fel van halmozva. Ilyen asztalok mellett ülnek azok a “pennás munkások” ma, ezen a májusi virágnapon is. akik a Verhovay élet történéseit jegyzik és ma már olyan sorokat és számokat írnak lajstromokba, amiknek a súlya megfuttatja az emberi elmét és sok-sok ezer Verhovay-testvér sorsának gondját rakja vállainkra. És híjába énekel rájuk a tavaszi madár, híjába bokrosodik fel előttük a barack- vagy almavirág, híjába ver be hozzájuk májusi illatokat és tavaszi üzeneteket a szellő, — ott ülnek az íróasztalok mellett és jegyzik, Írják fáradhatatlanul, szüntelen állandóságban az egylet számadó gondjait. Én tudom és tudja tán mindenki más is, hogy az ő asztalukon fekszik nemcsak a múlt és a jelen, de az ő pennáikból serceg ki a Verhovay jövendője is és ezért én, ezt az Írást nékik szánom a Verhovay 55-ik májusán írva Írván hozzád, derék Verhovayista, hogy: A TOLLAT JÓL BECSÜLD MEG, TESTVÉR, NAPKELTÉN ÉPP ÚGY, MIKÉNT NAPESTÉN — MERT A TOLL, AZ NEHÉZ EGY SZERSZÁM AKÁR EGÉSZ SZÁRNY, AKÁR CSAK EGY SZÁL! TARNÓCY ÁRPÁO. Sötétfekete a Mi Gyászunk Torlódva sodródunk a végzetszerüségek utjain, a gondok sötét felhői alatt; — de most egy percre ki kell szakítani magunkat az áradatból és meg kell állanunk annak a frissen hantolt sírjánál, aki tiszttársunk, barátunk és Egyesületünknek egyik oszlopos tagja volt . . . Meghalt VARGA J. MIHÁLY, központi pénztárosunk, akinek az elmúlt hónapok alatt sok szenvedés, sok emésztő gond, sok munka és sok aggódás jutott ki osztályrészéül a földi szenvedések országutján . . . Varga Mihály egyszerű volt és szerény, lelkiismeretes és pontos — sokszor az önkinzásig; — s ha most rágondolok, akinek a virágos ravatalától jöttem vissza, egy nyugodt, figyelő arc áll előttem . . . E nyugodt figyelésben benne van az ő egyéniségének a magva: a figyelő ember gyökerében különbözik a világtól s a világgal öntudatosan egy pdnton kapcsolódik össze ... A figyelő ember bölcs, minden érdekli, de semmi sem ejti kétségbe . . . Ilyen volt VARGA J. MIHÁLY is, akinek érzelmi életébe belejátszódott valami érzékenység, elzárkózó finomság. Mint központi pénztárosnak minden figyelme Egyesületünknek a vagyonára irányult és nemcsak hűségesen kezelte azt, hanem minden alkalmat megragadott, hogy a Verhovay közpénztár, jó befektetések utján is. gyarapodjék. Lelkiismeretes pontossággal teljesítette hivatali kötelességét s a vele dolgozó hivataltársai benne valóban nemcsak egy szeretetreméltó és pontos tisztviselőt, hanem egy igaz barátot is vesztettek. Három egymást követő cikluson lett megválasztva a Verhovay Segély Egylet pénztárosává s ezen szép tisztségét tizenegy évig viselte. Varga Mihály végtelenül szerette családját, — s hitvestársai és gyermekei nagyon szerették őt is. Egy égő vágy élt benne törhetetlenül: még egyszer hazamenni s*ü-MiiÍÉife^áÍ!iíiÉÉíÉIÍtfÉÉÉU£iMÍÍ /
