Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-04-17 / 16. szám

10-lk Oldal 1941 Április 17 Verhovayali Lapja Bethlehemi Hiradó részéről Réthy József lapszerkesztő­­nyomdász. örömmel fogadta a gyűlés a harrisburgi delegátusok szives meghívását és kérel­mét, hogy a következő Ván­dorgyűlés náluk legyen meg­tartva. Igazi Verhovay Ott­hon várja önöket, — mon­dotta a szónok, — ha jön­nek, hazajönnek. Egyhangú határozattal kimondotta a gyűlés, hogy legközelebbi vándorgyűlését Harrisburg, Pennsylvaniában tartja meg 1941 május hó 25-én dél­után egy órakor az 510 So. Cameron Street alatti Ver­hovay Otthonban. Mindenki elismeréssel és dicsérettel adózott annak a négy lelkes, szorgalmas Ver­hovay asszonynak, akik a hatalmas vendégsereget a gyűlés végén kitünően elké­szített székely gulyással, sonkával, vágott hússal, süte­ményekkel, kávéval megven­dégelték. Hálátlanok vol­nánk. ha névleg nem emlé­keznénk meg róluk, bár a szerénységük közismert, a kö­szönetét és dicséretet szere­tik maguktól elhárítani. Tóth Péterné, Lang Istvánná, Rit­ter Béláné és Demkó Gyulá­­né asszonyok fogadják szi­ves vendégszeretetükért a megjeleltek őszinte háláját és köszönetét. Tóth Péter, a 98-ik fiók ér­demes elnökének meleg, szív­ből jövő záróbeszéde után a gyűlést berekesztették, de még a késő esti órákig együtt maradt a közönség. Uj is­meretségek, uj barátságok lettek kötve és innen is, on­nan is felhangzott a bucsu­­záskor: Viszontlátásra Har­­risburgban! CHER J. FERENC. —-----------o-------------­HOL LESZ MEGTARTVA ÉS MILYEN LESZ A NEW YORKI ORSZÁGOS VERHOVAY NAP? Mint már előzetesen kö­zöltük, a new yorki “Orszá­gos Verhovay Nap’' 1941 jú­lius hó 4-én, pénteken a bronxi gyönyörű és kies fek­vésű Kane’s Parkban és Ca­­sinoban lesz megtartva, mű­sorral és tánccal egybekötve. Egyúttal itt lesz a Verhovay Segély Egylet fennállásának 55-ik évi jubileumi ünnepsé­ge is a keleti államokban lévő összes Verhovay fiókok bevonása mellett. A New Yorkban az uj Ver­hovay Otthonban és később Trenton, N. J.-ben, most pe­dig a Bethlehemben meg­tartott közös gyűlésen meg­jelentek magukévá tették az országosan megindított tag­szerzési verseny eszméjét is, melynek feltételeit a kitű­zött dijakkal együtt már is­mertettük. A Verhovayak keleti fiókjainak tisztikarai azt is elhatározták, hogy az Országos Verhovay Nap, a jubileumi ünnepély és a tag­szerzési verseny sikerét elő­mozdítandó, — a keleti góc­pontokban, még pedig Tren­­tonban, Bethlehemben, Haz­­letonban és Bridgeportban vándorgyűléseket fognak tar­tani. A kerületi nagybizottság elnökei: Áry Béla, Láng Ist­ván és Siket Imre központi igazgatósági tagok, levelező titkára és jegyzője: Cser Fe­renc, titkárai: Molnár Lajos, Czibolya József és Torna Jó­zsef, pénztárosa: Himler Sándor, ellenőrei: Mészáros Béla, Olcsváry Mihály, Hrin­­kó János és Emődy Imre. A nagybizottságban azonban helyet kaptak a többi keleti fiókok tisztikarának tagjai is. A new yorki helyi vigal­mi bizottság élén a követ­kezők állanak: elnök—Dr. Bárdoly Imre, alelnökök— Gálya András és neje, Or­bán Viktorné, Horváth Gyu­la, Mátyus János, Geltért Rezső és Madarász Géza. A vigalmi bizottság közel há­romszáz tagból fog állni és most van szervezés alatt. Ez irányban már erős munkát fejtenek ki a new yorki helyi fiók vezetői a vigalmi bizott­ság elnökével való együtt­működés mellett. Csak általánosságban em­lítünk meg egyet-mást arról, hogy mi mindent tervez a rendezőség az Országos Ver­hovay Napon, igy: villásreg­geli lesz a központi tisztikar és igazgatósági tagok tiszte­letére; a Verhovay futball csapatok mérkőznek; ökör­sütés; bográcsgulyás és sza­lonna sütés reggeltől estig; pompás italok felszolgálása igen méltányos árak mellett. Az ifjúság örömére a rende­zőség szerződtette Bencze Károly cigányprímás és Lo­vász Pál zenekarait, tehát két zenekar fog felváltva játszani a fedett helyiségek­ben és a szabadtéren úgy, hogy a táncolni szerető kö­zönség ki lesz elégítve. Délután 2 órakor kezdődik a központi tisztikar, az igaz­gatóság és díszvendégek üd­vözlése. A művészi program elsőrendű szereplőkkel 3 órakor fogja kezdetét venni. A programszámok szenzáció­sak lesznek, annyit elárulha tunk már most is. Az “Országos Verhovay Nap” színhelyén egy rögtön­zött tagszerzési versenyt is rendeznek igen értékes di­jakkal. Erről még bővebben fogunk Később írni. A következő tisztikari ván­dorgyűlést április hó 6-án, vasárnap délután 2 órai kezdettel Bethlehem, Pa.-ban fogják tartani a Magyar Házban, Evans Street. A kerületi nagybizottság kéri, hogy a kerületi Verho­vay fiókok tisztikarainak minden egyes tagja ott le­gyen s részt vegyen az egye­sület érdekében megindított hatalmas munka sikerének előmozdításában. Tagtestvé­reket is szívesen látnak a vándorgyűléseken. —----------O-------------­KÉRELEM az összes Verhovay társfiókokhoz Még ez év februárjában a pittsburghi 34-ik fiók nevé­ben körlevelek utján azzal a tiszteletteljes kéréssel for­dultunk a Verhovay fiókok tagságához, hogy testvérse­­gitő, szives támogatásukkal tegyék lehetővé, hogy Pitts­­burghban, ebben a nagy gyárvárosban, mely egyút­tal a Verhovay Segély Egy­letnek is a székhelye, egy szép VERHOVAY OTTHON létesüljön, mely egyrészt magyar munkástestvéreink­nek legyen a találkozó he­lye, akkor is ha messze vi­dékről bejönnek ide Pitts­­burghba, — másrészt pedig a magyar kultúrának legyen az otthona. Anyagi erőnk még gyenge, azért kértük a velünk együtt érző társfió­koknak a támogatását olyan értelemben, hogy legalább egy $25.00-os záloglevelet, vagy adományt jegyezzelek s azzal is segítsék elő a Ház felépítését, bebútorozását és felszerelését. Most ezúton arra kérjük a fiókok titkárait, hogy minket okvetlenül értesíteni szíves­kedjenek arról, hogy tárgyal­ták-e a hé1- gyűlésein a feb­ruárban kiküldött körleve­lünket é.„ igenlő esetben meg szavazta-e' vájjon a gyűlés azt. hogy a fiók is átvehet a $25.00-os záloglevelekből, vagy némi adományt szava­­zott-e a fiók a pittsburghi Verhovay Otthon céljaira? Miután a Verhovay igaz­gatóságnak határozata értel­mében a Verhovay központ is 15,000 dollárral segíteni fog minket, hogy a Ház épí­tését a legrövidebb időn be­lül elkezdhessük, nagyon kí­vánatos volna tehát, ha a küldött válaszboríték felhasz­nálásával a fiók határozatá­ról pénztárosunkat — az esetleges csekk beküldése mellett, — értesítenék. Pénz­tárosunk cime: Andrew 2a­­ik, 73 Vespucics St., Pitts­burgh, Pa. — Kérésünk tel­jesítésének reményében, va­gyok tagtársi tisztelettel KADAR MIKLÓS, a 34-ik fiók elnöke. 431 Flowers Ave., Pittsburgh, Pa. Asthma Mucus Coughing, Gasping Thanks to * Doctor*« prescription callec -Vfendaco, thousands now palliate terrible re* curring attacks of choking, gasping, cough­ing, wheezing Bronchial Asthma by helping nature remove thick excess mucus. No dopes no smokes, no injections. Just tasteless pleasant tablets. The rapid, delightful pal­liative action commonly helps nature brim welcome sleep—a “God-send." A printei guarantee wrapped around each package c Mendaco insures an immediate refund o the full cost unless you are completely sat isfled. You have everything to gain an­­nothing to lose under this positivo mone; back guarantee so get Meadaca from you druggist today for only 80a. BROWNSVILLE, PA. 43-ik fiók MÁJUS ELSŐ VASÁRNAP­JÁN, vagyis 4-én a szokott helyen és időben tartja a ha­vi gyűlését. Igen fontos ügyek lesznek ezen a gyű­lésen letárgyalva, miért is kérem a tagtársakat, hogy ezen a gyűlésen okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. Tagtársi tisztelettel KARA IMRE, ügykezelő titkár.--------------O-------------­JOHNSTOWN, PA. 8-ik fiók Legutolsó gyűlésünk al­kalmával ama óhajuknak adtak kifejezést yerhovay testvéreink, hogy a jövő nyáron ismét nagyon sze­retnék gyermekeiket a Ver­hovay Nyári Magyar Isko­lába járatni. Ugyanakkor értesültünk arról is, hogy 37 megnevezett gyermek máris beiratkozna, amit örömmel vett tudomásul tisz­tikarunk. Közben a Verho­vay nyári magyar iskolák hathatós segélyezése tárgyá­ban igazgatóságunk bölcs határozatáról is tudomást szereztünk, ennélfogva most ezúton kérem azon Verhovay testvéreimet, akik gyerme­küket a Verhovay iskolába óhajtják járatni, jelentsék azt be a jövő gyűlésünkön gyermekük nevének és élet­korának pontos megjelölésé­vel, hogy mi a tanulókról rendes listát készíthessünk és azt központunknak be­­küldhessük. A bejelentést alólirottak közül bármelyi­küknél megtehetik, de a leg­szívesebben vesszük az ilyen bejelentéseket a gyűlésün­kön, ahol most majd alapo­sabban letárgyalhatjuk a nyári magyar iskola ügyét is. Tagtársi tisztelettel Angyal János, elnök. Eperjesi István, alelnök. Erdélyi Bálint, pénzt. Dudás Ferenc, titkár; 476 Edith Ave., Johnstown, Pa.--------------O-------------­PASSAIC, N. J. 87-ik fiók TISZTELETTEL tudatom tagtársaimmal, hogy márciu­si gyűlésünk egyhangúlag ki mondta, hogy az áprilisi gyűlést nem tartja meg a hónap második vasárnapján, mivel az husvétvasárnapra esik. E helyett a gyűlés ÁP­RILIS 20-ÁN, a hónap har­madik vasárnapján lesz most kivételesen megtartva és ter­mészetesen a szokott helyen és időben. Szives tudomásá­ra hozom tagtársaimnak azt is, hogy akik a kötvényükre kölcsönt vettek fel, azok ka­matot tartoznak fizetni. Az 1941-ik évre a kamatkimuta­tás megérkezett és azt min­denkinek, akit ület, szívesen megmutatom és arra kérem a tagtársakat, akik tehetik, azok kamatjukat már most fizessék be, mert az már ja­nuár elsején esedékes volt. Bővebb magyarázatot a tör­lesztés és a kamat fizetésé­re nézve szívesen adok. Vagyok tagtársi tisztelettel Szabó Pál, titkár.--------------O-------------­NELSON EDDY a Ford április 20-iki vasár­napi órájának vendég szólistája Nelson Eddy, a hires amerikai bariton-énekes concert művész, akit rádióból és moziból is jól ismer a közönség, április 20-án, vasárnap a Foi^ esti rádió órá­jának lesz ebben a szeszonban először szólistája. A programot, melyet a C. B. S. network továb­bit minden vasárnap este az or­szág minden részébe, * olvasóink figyelmébe ajánljuk. A Ford Symphonykus zenekart és kórust Nelson Eddy fellépése alkalmával Reiner Fritz, a pitts­burghi symphonikus zenekar kar­mestere fogja dirigálni. Nelson Eddy, aki jelenleg egy hosszú concert utón van, a követ­kező számokkal lép fel ezen az estén: Modeste Moussorgsky’s comic “Song of the Flea,” and I-ippe’s “How Do I Love Thee?" Ezenkivül a Ford kórus kíséreté­ben énekelni fogja “Carmen”-ből a Toreador számot, valamint “I Am the Monarch of the Seas” és “When I Was a Lad” a hires Gilbert és Sullivan operettből a “H. M. S. Pinafore.” Végül utolsónak Nelson Eddy a kórussal együtt, valamint az elképzelt 5000 főnyi hallgatóság kíséretében Albert Peacenek “O Love That Wilt Not Let me Go” számát fogja előadni. A Reiner vezetése alatt álló zenekar a következő számokkal szerepel: Jacques Offenbach’s Overture to “Orpheus in Hades;1* Carl Goldmark's Prelude to Act III from “Cricket on the Hearth” és a Strauss waltz “Roses from the South.” W. J. Cameron, a Ford Motor Company képviselője beszédet tart szünet közben. A részletes program a követ­kező: Overture to “Orpheus in Hades”—Offenbach. Orchestra. Toreador’s Song from “Carmen" —Bizet. Mr. Eddy, Chorus and Orchestra. Prelude to Act II from “Cricket on the Hearth”—Goldmark. Or­chestra. Mr. W. J. Cameron. Station Break. I Am the Monarch of the Seas and When I was a Lad from “Pinafore”—Gilbert-Sullivan. Mr. Eddy, Chorus and Orchestra. Intermezzo from “Háry János” —Kodály. Orchestra. Song of the Flea—Modeste Moussorgsky; How Do I Love Thee?—Lippe. Mr. Eddy and Or­chestra. Roses from the South—Strauss. Orchestra. O Love that Wilt not let Me go—Peace. Mr. Eddy, Chorus, Audience and Orchestra. Lemon Juice Recipe Checks Rheumatic Pain Quickly* # If you suffer from rheumatic, arthri­tis or neuritis pain, try this simple inexpensive home recipe that thousands are using. Get a package # of Ru-Ex Compound today. Mix it with a quart of water, add the juice of 4 lemons. It’s easy. No trouble at ail and pleasant. You need only 2 table­­spoonfuls two times a day. Often within 48 hours — sometimes over­night — splendid results are obtained. If the pains do not quickly leave and if you do not feel < better, Ru-Ex will cost you nothing to try as it it told by your druggist under «a absolute money-back # guarantee. Ru-Ex Compound is for sale and * recom­mended bjr Good Drugstores Everywhere* f

Next

/
Oldalképek
Tartalom