Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-04-10 / 15. szám
14-fk Oldal Verhovayali Lapja A Hanvai Tiszteletes Ur Igazi Arca 1941 Április 10 Végre eredménnyel járt tehát az akció Tompa Mihály szobrának felépítésére. Sok évtizedes mulasztást hoztak ezzel helyre. Annyi ismert és ismeretlen nagyság kapott már az utókortól szobrot az évtizedek során — egyikükmásikuk nem is egyet, hanem mindjárt többet is —, hogy valóban igazságtalan hálátlanságnak tűnik a margitszigeti szobor leleplezésének húzódása 1940 szeptemberéig. A hanvai papköltőről meg feledkeztünk bizony más vonatkozásban is. Ennek nem utolsó sorban alig hanem az irodalomtörténet beskatulyázása is az oka. Lévai József állította fel először azt a triászelméletet, amely utána egyeduralkodóvá vált az irodalomtörténetben csakúgy, mint a nagyközönség körében. Nem volt éppen Petőfi, Arany sem volt — mondotta az emlékbeszéd —, de ... ez a “de” lett azután a sirfelirás szegény Tompa Mihály költői presztízse. Mert hiszen igaz, hogy Arany és Petőfi mellé állítva szerényebb hellyel kellene megelégednie, csak éppen az a kérdés, hogy miért kellett őt Arany és Petőfi csillogó pályafutásával árnyékba szorítani. AZ ELÉGETETT PETŐFI-LEELEK Aminthogy minden képességünknek és emberi gyengeségünknek forrását és kezdetét ki lehet mutatni' már gyermekkorunk félénk tapogatódzásai közepette, azonképpen sok minden érthetővé válik, ha azokban a feljegyzésekben lapozgatunk, amelyek Tompa iskolai éveiről számolnak be. Már a családi házban sem szokta meg az elkényeztetést, a pataki iskolában mégis egész sor megalázó kiábrándulás várt reá. Küzdelmek nehéz évei voltak ezek, amikor pedig egyszer neki is kijutott az akkori idők divatos fegyelmezés-módjából és valamilyen fegyelmi vétség miatt nyilvánosan megvesszőzték, elkeseredetten szökött meg az iskolából. Úgy ment el, hogy soha többé nem jön vissza és csak csodálatos önuralmának és helyes ítélőképességének volt tulajdonítható, hogy elhatározását mégis megmásította. Lenyelte a sérelmet, amely rajta esett, erőt vett magán és visszament a pataki iskola falai közé. Nagy tanulságokat vitt lelkében magával és ezektől a tanulságoktól élete végéig nem sikerült többé szabadulnia. Az emberek iránti bizalmatlansága tehát itt kezdődött, de sokat emlegetett melankóliájának kibontakozásában nagy része volt csak nem állandó betegeskedésének is. Típusa volt az olyan embernek, aki mindig egyedül érzi magát. Akkor is, ha jó emberek, barátok veszik körül. A hozzá hasonlók semmiféle baráti körben nem tudnak felmelegedni. Egyetlen igaz barátja volt Petőfi Sándor, vele is sokszor összevissza zördült, hogy azután 1848-ban Petőfi egy megjegyzése miatt végleg összeveszszen vele. Tompa ekkor viszszavonhatatlanul szakítani akart ezzel a barátsággal és kályhába dobta Petőfi valamennyi levelét. Ezt a hirtelenkedést később persze keservesen megbánta. Hosszú haldoklásának idejében történt, hogy szomorúan panaszkodott Aranynak: milyen jól esne most neki Petőfi írásai között lapozgatni, rég elfelejtett emlékeket ébresztgetni. Arany megszánta és odaadta Petőfi egyik levelét, amely sok-sok évvel előbb éppen Tompáék vendégszerető házából indult útnak Arany János cimére. Tompa ereklyeként fogadta a levelet, hátlapjára reszkető betűkkel irta fel: legalább annyi legyen birtokomban a saját kezemmel semmivé tett kincs 'helyett. “AZ ÉN LELKEM GAZDÁTLAN HÁRFA” Beje, Kelemér, Hanva: papi pályájának három állomása. Optimizmusának kifejlődésére ezek az állomások sem éppen alkalmasak. Paptársai ellenszenvvel fogadják, velük is sok baja van, híveinek egy részével is. Ami pedig lakásának kényelmét illeti, azt ő maga ilyesféleképpen énekli meg: Hogy pap vagyok, mindenki tudja, Alázatosság jelszavam: És erre a mestergerenda Emlékeztet derekasan. Mert a világ, ha néha elkap, S kissé fölebb emelkedem: Megrendül még az agyvelőm 'is, Úgy belevágom a fejem. Nincs itt annál szebb, mintha szél fuj, S történik sok csudás dolog: Nemcsak hogy táncol asztal és szék, De a vén kályha is forog. Mégis tálán legszebb az ablak, Bizony, ha igy száll, még mai-holnap E ház egy uj Pompéji lész. Családi életében is egymást követik a megpróbáltatások. Mindig mennyire vágyott a nyugodt otthon, a megértő feleség után... Az én lelkem gazdátlan hárfa, Húrozva van, mégsem zeng: Ah, mert hiányzik a szelíd kéz, Mely nyájasan pendítse meg! S mint a gyöngy a tengerhomokban, ügy elvész annyi szép dalom... Csendes, boldog családi élet, Feléd, feléd sóhajtozom! Két gyermeke születik, mind a kettő meghal és az orvosok nyíltan megmondják: feleségének nem lehet több gyereke. A láthatár egyre jobban beborul... NEM VOLT FORRADALMÁR... Azután eljött 1848 és mindaz, ami vele együtt járt. Tompa valahogyan más kép látta 48-at, mint a többiek. Itt-ott ugyan megüt egyegy élesebb hangot, de valahogyan hiányzik belőle az igazi meggyőződés: Nagyok! tán az ördög volt veletek, Hogy tálba nyúlni nem engedtetek A népnek, mely igás barom Volt a békén s elhuüt nem tudva, hogy Kiért, miért a harcokon? Az egész erdő számotőkrá nőtt,~ Hiába kértünk egy kis tüzelőt, Hogy a nép fázik, didereg. S dördült az ég... s nyájas meleg tüzét Nekünk a villám gyújtja meg. Hiába, Tompa nem született forradalmárnak, ő maga írja a Magyar Forradalmi Emléklapok szerkesztőjének. “Szeretném azt is tudni, szorosan ragaszkodik-e kegyed forradalmi vagy legalább hazai tárgyú dologhoz, vagy másféle, kivált az én mezőmbe vágó regeszerü dolgokat Ls felvesz? Engem, őszintén megvallva, amazok végre kifárasztanak.” Azután megírja Levél egy kibujdosott barátom után c. költeményét, az örök emigráns örök tragédiájának embereken és korokon felülemelkedő drámai képét és máris fordul érdeklődésével más, az emberektől távoleső témák felé. így születnek meg a Virág-regék. A virágok jobbak, mint az emberek... SOK AZ ÍRÓ ÉS — ROSSZ A szabadságharc összeomlása utáni nyomasztó atmoszféra fokozottan hat Tompa kedélyére. Nem mintha ekkor felébredt volna benne a politikus lélek, de szive mélyéig érezte ennek az összeomlásnak emberi tragikumát. Elkedvetlenedve nézte a minden oldalról előbukkanó irócskákat is. Nem nagy öröm ezen csűr he nép közt állani, írja egyik levelében, mellyel az újabb időben önök szerkesztők az irodalmat ellepették. Ugyanezt a véleményt versben is leszögezi: Pedig hiszen csak vallsjunk igazat: íróban, könyvben nincs nálunk hiány. Csak az is sok, mit évrőlévre az Idő s könyvárus a polcról kihány, Miután a vesződést megsokallta: Leszállított áron túladni rajta, Van iró, költő, kritikus elég: Mert arra, mint hajdan, nincs már eset: Hogy nagy tempóval készüljünk elébb, Tanúink sokat, Írjunk keveset. Most minden ember született zseni, Minden betűje dicső, isteni' Kikölt naponként egy tyúkólja irót, Ez a vén kotlós, az irodalom; A hires költő annyi, mint a csirke, És szól, ki vékonyan, ki vastagon, S babért, szobrot vár a hálás hazától, Mert hisz általa papír s rongy drágul. Kit az irodából elvertenek, Mert nem tud imi, iró lesz legott. Magában a borzas vargainas Nem érezvén elég talentumot: Meghasonlik... és költő lesz azonnal, Költő, sötét, vad világfájd alommal. Azután egyre komorabbá, sötétebbé vált minden. A körülmények is súlyosbodtak, egészségi állapota pedig rohamosan rosszabbodott. Lelkileg, testileg összetört ember lett a nemrég még hatalmas termetű Tompa Mihályból, akinek ekkor már nincsen más gondolata, mint a távozás. Arcképeket küld barátainak, mintegy utolsó emlékül, azután rájön arra, hogy ezek a képek nem sikerültek. Újakat készíttetett tehát egy fiatalkori felvétel után és azokat küldte széjjel, nem mulasztva el egyben megkérni a címzetteket, juttassák vissza hozzá azokat a képeket, amelyeket először küldött. Lehet, hogy mosolyt ébresztő ez a különös és naiv hiúság, de annyi bizonyos, hogy nagyon emberi... Azután megírja a sürgönyt, amellyel feleségének a bekövetkező halálesetről kell értesítenie a pesti barátokat és ez a sürgöny véletlenségből továbbításra került — még életében. Egy-két lapban el is parentálták és Tompa lelkiállapotára végzetessé vált ez az elsietett sírfelirat. Ekkor már valóban csak néhány napja volt hátra. 1868 julius 30-án eltemették fia mellé a hanvai temetőbe. A “FEKETE KÖNYV” TITKA Elment és különös izgató titkot hagyott maga után. Mert röviddel halála előtt féltő gonddal összecsomagolt egy csomó kéziratot és azt a jászóvári káptalanhoz küldte megőrzésre, azzal a kikötéssel, hogy azt csak ötven évvel halála után szabad felbontani. Legendák keringtek Tompa Mihály “fekete könyvről,” de ezek a legendák szertefoszlottak, amikor 1918-ban, az ötven év elmúltával nagy ünnepélyességgel felbontották Tompa féltett csomagját. Feljegyzéseket találtak benne kortársakról, ismerősökről és barátokról, emberi gyöngeségekről, pénz és egyéb bajokról, végül pedig panaszokat az emberek tapintatlanságáról, hálátlanságáról. Irodalmi szenzáció nem lett ezekből a feljegyzésekből. De nagyon emberi közelségbe hozták a hanvai tiszteletes ur emberi alakját, kedves, rokonszenves közelségbe. Szász Károly irta róla néhány héttel halála után: sírjára a megye, melynek kebelében született s halt meg, szándékozik díszes emléket állítani. Országosat talán alkalmasb időben fognak kérni barátai. A síremlék néhány év múlva el is készült, Arany János irt rá meleghangú, baráti búcsúztatót. Az országos emlék felállítása eddig váratott magára. Most tehát — ha a margitszigeti ünnepségből következtetni lehet — megérkeztek az “alkalmasb” idők: Dr. Kemény István. (Magyar Nemzet.) A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET KERÜLETI SZERVEZŐI: MOLNÁR LAJOS, 23-59—26th Street, Astoria, L. I., N. Y. CHER FERENC, 529 Cedar Lane, Trenton, N. J. CIBOLYA JÓZSEF, 426 Main Street, Dickson City, Pa. CINCEL LAJOS, 1408 Mifflin Street, Homestead, Pa. FÜLÖP JÁNOS, 240 Langley Avenue, Pittsburgh, Pa. VÉSZI LÁSZLÓ, 8637 Buckeye Road, Cleveland, Ohio. . TAKÁCS MIKLÓS, 113 Hall Heights Ave., Youngstown, O. SIMÓ MIHÁLY, 1141 South Seneca St., Alliance, Ohio. BUMBULUCZ JÓZSEF, 1626 Mack Street, Dayton, Ohio. GYULAY SÁNDOR, 2449 S. Liddesdale Ave., Detroit, Mich WUKOVITS FERENC, 1430 Longfellow St., So. Bend, Ind TÓTH GYÖRGY, 1436 Sunnymede Av., Indiana Harbor, Ind.
