Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-03-06 / 10. szám
(Verhovay ,VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 MÁRCIUS 6. NO. 10. SZÁM M A II V 1 V s “HÍJÁBA MINDEN DERMEDÉS, A MÁRCIUS MÁR ITT PIHEG, AZ ÉGI MADÁR BELIBEG, NÓTÁRA GYÚJT EGY SZENT IDEG S MÉG A SZURONY IS ÉBREDÉS . Ml, Októberek és Novemberek, persze nem nagyon tudjuk már, hogy ez igy van, hiszen: hol járunk ml már Márciustól! De a gyermek és a madár még tudja, még érzi. Ök még a Gondviselés intései után igazodnak és már mind a kettőjüknek intett az Ur, szólván hozzájuk a maga csodálatos módján, ahogy hozzánk is szólott valaha: — Kedveseim, itt a Március! v És a gyermek is, a madár is felébred a fészkén. Felébred és mind a kettő szárnyra kap, hogy elinduljon a Tavasz elé. A gyermek: még el nem hullatott angyalszárnyain; a madár: kiteljesedett égi vitorláin kel útra Március első hajnalán és reggel már találkoznak is egymással. A gyermek az ablakhoz surran és kinéz a világba. Úgy néz a reggelb*, mint mi, öregek és öregedők nézzük a géniuszok szirtjátékait, a még ismeretlen művészi szépet, a szivek és lelkek csodáit. Mert a gyermek számára ilyen minden uj reggel, minden uj nap. minden uj este, minden friss érzés és gondolat. A gyermek boldog sóhajtásokba kezd, a madár elhúzza első tavaszi dalát. így üdvözlik az életet, amiről mi már borús emlékekkel, lemondó merengéssel beszélünk egymáshoz. Pedig az udvarokat, kerteket, mezőket és háztetőket vastagon födi még a hó; az ablakrámákon jégcsapok villognak; a szél még ostorral jár és a Nap még szakállat hord. Minden tél még a földön, de a levegőben már ott bujkál a titokzatos nagy erő: a természet külön harcainak “ötödik kolumnája” és egészen észrevétlenül bomlasztja, bontogatja meg a Tél dermedt, komor érődéit. És lám: holnap, holnaputánra egészen szétcsorog a szörnyű hatalom. A virágtalan muskátlivirág boldog bágyadással hajlik az ablak üvegére, mint édestestvére, a gyermek, aki igy találkozik a tavaszi madárra!. De lám, milyen különös: szurony hegyére ül le a madár és úgy ül rajta, mint az ág hegyén. Neki és a gyermeknek, a szurony legfeljebb uj növény, amiről nem tudják, honnan nőtt ki s hogy gyorsabban nő, mint a fü, hogy bűn szikrázik a hegyén és hogy — bármilyen különös is ez, — néha a szurony is csak ébredés. Hogy néha úgy ráillik a madár, az ének, az induló és ülik rá a gyermektekintet is: az ártatlan, kedves tavaszi remény. Van, volt és lesz is ilyen különös Március, amikor szuronyok nőnek, nőnek, egyre nőnek és benövik az egész világot éj hálistennek, hogy a gyermek és a madár mindig csak boldog és csak énekel, akárhogy is masírozzanak az öregek, akárhogy is dörögjék az újabb és újabb indulókat s akármiképpen is szalutáljanak egymásra a dübörgő rendeken. Akár igy, akár úgy, akárkinek, akárhol. Istennek hála, hogy van még gyermek és madár, hogy jön még velük Március s hogy ök még mindig a Gondviselés kommandójára mozognak előre közöttünk. A mi bűneink, a mi szuronyaink közt, mintahogy Március érkezik meg a jégcsapok között, goromba, dermedt vagy lucskos utakon. Mert: “HÍJÁBA MINDEN DERMEDÉS, A MÁRCIUS MÁR ITT PIHEG, AZ ÉGI MADÁR BELIBEG, NÓTÁRA GYÚJT EGY SZENT IDEG S MÉG A SZURONY IS ÉBREDÉS...” TARNÓCY ÁRPÁD. Vájjon hol lehetnek a Verhovay szülők gyermekei Keresem őket, de nem lelem. A Verhovay tágas Portának minden zugát összenézem s a saját szemeimnek sem merek hinfti, amikor az angyal-arcokat számlálva megdöbbentően kicsi csoport sorakozik glédába előttem. Kevés, nagyon kevés a Verhovay gyermekek száma s önkénytelenül is felvetődik ez a kérdés, vájjon a többiek hol lehetnek? Egészséges, szaporodásra képes nép a magyar s aránylag nagyon kevés- azoknak a meddő családoknak száma, amelyekben nincs gyermekáldás. Ebből a tényből kiindulva nem volna tehát helyes feltevés tőlem, hogy harminckét ezer felnőtt Ve'rhovaynak csak a számuk egyharmadát kitevő leszármazottja volna, tehát csak annyi, amennyit a Verhovay Portán a felnőttek mellett találhatunk. Igaz, hogy az %. természet rendje, hogy a fiatal hajtások növelik nagyra a gyümölcstermő fának koronáit s az is igaz, hogy nem igen kerül olyan érzésű szülő, aki magzatát maga körül látni nem óhajtaná, avagy becsukná előttük azt az ajtót, amely a pitvarból a meleg lakószobába vezet. A Verhovay Portán mégis feltűnő módon nyilatkozott az meg, hogy a szülők mellett nincsenek ott a gyermekek. Nincsenek ott teljes számban, nem engedik oda őket, ahol maguk a szülők biztonságban érzik magukat, hanem valami természetellenes hatás folytán vagy a pitvarban hagyják őket, vagy egyáltalán rá se gondolnak arra, hogy a Verhovay belső szobába őket beeresszék. Ennek az okát csak abban látom, hogy kellő figyelmet nem fordítanak a szülők a mai helyzetre, amikor a gyermekek talán sokszorta több esetben vannak kitéve veszedelmeknek, mint rpaguk a felnőttek, akiknek higgadt és nyugodt magatartása, sokkal meggondoltabb járásuk-kelésükkel elkerülik azokat az életveszélyes lépéseket, melyekbe a gyermekek könnyelműséggel belerohanhatnak. Nem veszik tehát úgy az életet, amint van s nem gondoskodnak arról, hogy a gyermekük révén hozzájuk elérkezett megpróbáltatások idején segélyt vagy vigasztalást, könnyebbséget találjanak a Verhovay közösségnek erejében. , » . Azt sem veszik észre a Verhovay szülők —- ami előttem nagyon is feltűnő és szinte riasztó, — hogy a Verhovay Segély Egylet jövőjének utján kátyú sötétlik, amiben pedig könnyen megfenekelhetik az Egyesület haladásának szekere Bármilyen szép, nagy és lábas is az erdő, mégis kipusztul utána az irtás, ha suhogós vesszők az öreg fának töveiből elő nem hajtanak és nincs az az Egyesület, amelynek a mái biztonságát né veszélyeztetné az a körülmény, hogy nincs gondoskodva tagjai által arról, hogy az ő elmúlásuk után gyermekeik népesitsék be azt a kedves és családias portát, amelyet már ők megszoktak. Joggal teszem tehát fel ismételten a Verhovay szülőkhöz azt a kérdést, hogy hol vannak a többi gyermekek, akiknek pedig a Verhovay Segély Egyletben volna úgy a természet, mint a számítás helyessége folytán helyük. Feleljetek meg erre Verhovay szülők, feleljetek meg rá, úgy, hogy az én tépelődésemnek is vége szakadjon, de úgy a Verhovay Egyesületből mint magatok leikéből is eltávolodjék ennek a válasznak nyomán az a kétely, hogy kellő fiatalság hijjával előbb vagy utóbb be kell zárni a most még nagyon is népes Portát. Az még hozzá a kérésnek is beillő figyelmeztetésem,
