Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1941-02-13 / 7. szám
TWO SECTIONS VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 FEBRUÁR 13 NO. 7. SZÁM V A L E X T I X E (Farsangi vidámkodás a borra!, a Holddal és a karral.; / Irta TARNÓCY ÁRPÁD A HOLD, — nincs is tán jobb barátom, — kiköt egy jeges juharágon s beszól kis tanyám ablakán: “Gyere, komám, van egy uj nótám s annyi drága, piros szív kószál a valentine-i éjszakán.” Kurtán pipázom és csak morgok, mint akitől kereketoldott jórégen már a szerelem. Csillagom, az nincs már az égen, de, ha az eget soká nézem, a felhőket még szeretem. Mondom a Holdnak pipaszóval: “Ha van piros szív, ha nincs, jól van, én Valentine-hoz nem megyek. Jobb ha te is magadba görnyedsz, szép csendeskén pipára töltessz s borral tartod a szivedet.” “Bor,... pipafüst? - kacag a Hold rám. - hátha még olyan halott volnál, amilyen halott én vagyok? És látod, komám, mégis, mégis, ma éjszaka még ón is, én is csillagok után baktatok.” Ittunk egyet az “égi kékből”, a vénbolondok serlegéből s aztán ... elgurult Holdkomám. Egy csillag párja akkor hullt le és Valentine-nek ő gurult be a hullócsillag fénynyomán. Még volt a “kékből” a lopómba’, hát kitöltöttem altatóra és megtömködtem a pipám, — de ekkor, — mint a szelek sodra, — piros szív dobban asztalomra és a fülembe muzsikál. A sejtelemnél halkabb flótán fújja, fújja a régi nótám s a szivem majdnem megreped. “Ejnye, a jégen kopogóját, hát honnan tudod azt a nótát, hogy én “Szeretőt keresek . . .”? Már majdnem, majdnem utrakeltem, olyan csodára megeredtem ezen a régi éneken. — de, ahol ablak, ott a tükör és a tükörben benne szüköl a félszázados életem. “Nézd kis szivem, mondom a Szívnek, akárhogy is volt. bizony igy lett, a Faust-i mese végétért s olyan ördög nem jár a földön, aki velem szerződést kössön az én szomorú lelkemért.” De a Szív, aki hozzám szállott, egy nótánál még meg nem állott s az édes flóta felnevet: “Aki érez és gondol szépet, ördög nélkül is kétszer élhet egy elviharzott életet.” Ám égen-földön már a hajnal! Az én Holdkomám sápadt arccal az ég peremén vánszorog. A Borom fanyar, lóg az orra, Pipám szipogva néz a Borra s én... Valentine-re gondolok. Ne Üssünk Rést a Verhovay Porta Kerítésén Panaszkodó levelek vannak előttem; — fiókjaink titkáraitól, ügykezelőitől írottak... Tartalmuk., lényegében egyezők: — keserűséggel teljesek . . A panaszos szavak ösztönzésére, szétnyitom az Egyesplet törvényeit tartalmazó Alapszabályokat s betekintés után ráborítom szemfedőnek arra a levélhalmazra, amelyeknek soraiból jussal hangzik ki a zokszó. De hát mik is azok a panaszok? Szóemelés azoknak a fiókoknak szűkmarkúsága ellen, amelyek még arra sem hajlandók, hogy készkiadásaikat megtérítsék az ügykezelőknek, vagy fióktitkároknak, amik pedig hivatalos teljesítéseikből merültek fel. Általános Verhovay szempontból tekintve ezeket a panaszokat, azok nemcsak jogosak, hanem egyenesen veszedelmet jelentők, mert arról tanúskodnak, hogy az Egyesület biztonságának emelésére szánt intézkedéseknek nem egy fiókunk ellenszegül s ezzel gyöngítik, sőt rést nyitnak azon a védőgáton amelynek tömörségét kellene növelniök. A helyzet ugyanis az, hogy az Egyesület üzleti izntosságát uj tagok szerzésével s- a tagok megtartásával lehet csak elérni. Ezt már nagyon kevesen vonják közöttünk kétségbe, de — sajnos — még most is akadnak olyanok, akik ennek a helyes felfogásnak érvényesülése elé akadályokat gördítenek. Ezek között az akadályok között legkiáltóbb az, mikor az olyan fióktitkárnak, vagy ügykezelőnek, akik a tagmegtartás munkájában fáradoznak, akik a hátralékos tagokat felkeresve, fizetésre szólítják, akik időt és pénzt áldoznak, hogy a feledékeny, vagy nemtörődöm tagot törlés, extendedbe helyezés esélyének kitéve ne lássák, — azokat egyszerű kézlegyintéssel intézik el . . . Illő pedig tudni, hogy a tagszerzés és tagmegtartás munkáira hajlamos tisztviselők, vagy tagok nagyon is inegbecsülendők, mert hiszen az a letagadhatatlan igazság, mely szerint ők azok egy pár százan, akik az összesség helyett végzik az alapszabályban mindenki részére kiszabott tagszerzési kötelességet s lelkiismeretes titkárainknak és ügykezelőinknek köszönhető, hogy tagtársaink közül idáig is sokkalta többen ki netn hulltak. Nem tagadható le, hogy a tagszerzési fáradság jutalmazással van viszonozva, — de az is igaz, hogy a tagszerzési alkalom senkitől sincs megvonva s igy önkéntes hajlamtól ösztönözve, állnak előre a ritka számban ismert Verhovay tagszerzők. A tagmegtartás feladatát különösen a titkárokra és ügykezelőkre bízza az alapszabály és ki is mondja, hogy munkájukért a fiók ügykezelési pénzéből fizetés jár. Az 1939-ik évi konvenció erre tekintve emelte meg a fiókoknak járó ügykezelési dijakat, — s mi sem természetesebb, hogy ennek folytán joggal rendelte el Igazgatóságunk a megemelt s évenként és fejenként 20 centet kitevő ügykezelési dijaknak tagmegtartás céljaira való felhasználását. Ne zárkózzék el tehát egyetlen Verhovay fiók sem az Igazgatóság rendelkezéseinek teljesítése elől s adják oda a tagmegtartássaT bajlódó titkároknak vagy ügykezelőknek azt a dijat, amelyet megérdemelnek. Megértés okából itt felhozom, hogy ennek a fizetésnek ellenében követelni lehet a tagmegtartással járó munkát s nem hullnak ki a tagok ezrei azon a résen, ami a Verhovay kerítésen még ma is sok helyen nyitva van! DARAGÓ JÓZSEF.
