Verhovayak Lapja, 1941. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1941-01-02 / 1. szám

VOL. XXIV. ÉVFOLYAM 1941 JANUÁR 2. NO. 1. SZÁM BOLDOG ÚJ ÉVET! 1941, a bájos kis Gyerekév, — az öregidö utasítása szerint, — mindenhová benézett, »hol életet talált. Az első perceket kissé ijedten, de azért nagyon vidáman töltötte el a földön. Mulatókban járt, ahol midenütt nagy lelkendezéssel fogadták. Összecsókolódzott a szépasszo­­tiyokkal: egytálból evett és egypchárból ivott az elegáns gavallérokkal; az öregek homlokán né­mileg elborongott, de azért úgy: általánosságban, jólérezte magát a földön. Tetszett neki a nagy harangzúgás, fütyülés, a sipok, trombiták, papirklarinétok rikol­­tozása. az élet dübörgése és az első mámor boldogító kék köde, amin keresztül nem igen lát­hatja még meg ilyen Gyerekesztendö, az élet valóságait. Sőt még az is tetszett neki az első pillanatokban, hogy az emberek itt, ott. amott “katonásdit játszanak” és hogy nem pléhből, de húsból és vérből vannak a katonák. De a harctereken és harctérré varázsolt városokban nehéz füstök is csaptak az orrába és ez igazán kellemetlen volt. A nagyvárosi arisztokraták és szépségek sokkal kellemesebb il­latu füstöcskéket eregettek, mint a harctéri sötét romok s az meg egyenesen megdöbben­tette, hogy a husból-vérből levő katonák komolyan meg is halnak a harctereken. De megvi­­qasztalta magát: — Lejárt az idejük, ez az egész! Ám, ahogy elhagyta a mulatókat, egyre több borzalommal és keserűséggel találkozott. Kisebb házikókba is betekintett s ezekben igazán nem talált örömnek valót. Kiszikkadt, ron­gyos emberek gyanusillatu leveskéket fözögettek maguknak olyan kályhákon, amikben alig volt tűz és mellettük nagy, kékszemü gyermekek dideregtek szomorkodón. Nagyon megsajnálta őket. Néhány, édes, dallamos szóval boldogító reménységet öntött a sziveikbe: — Minden máskép lesz ebben az esztendőben! Hallott ugyan ellenvetéseket, némelyik öregebb ember gorombaságokat is vágott hozzá, de azért úgy látta, hogy a reménységbe mindnyájan belekapaszkodnak s ha egyebük nincs, legalább egy pohár vizet isznak rá szemkönnyeztető boldogsággal. Az újságok sokat írtak róla, a kereskedők alaposan meghirdették. Emléklapokat árusí­tottak, amelyeken rajta volt a fotográfiája is. Ezeken nagyokat kacagott, mert egy cseppet sem hasonlítottak hozzá. De egy magyar cigányprimást mégis kegyesen megszólított, mert úgy vette észre, hogy az a nóta áll a legközelebb az igazsághoz, amit ez a cigánylegény muzsikál. Valami ilyenféle verset is énekeltek hozzá: DALOLJ, PAJTÁS. HAJNALIG, MERT MIKOR MÁR HAJNALLIK. MEGINT BUS AZ ÉLET . . . Mindent látott már, csak dolgozó embereket nem. Azokat kivéve, akik az éjféli vona­tokat vezették, a nagyurakaf kiszolgálják, a hajnali utakat söpörték, pedig a gyárakban is járt. Másnap reggel benyitott hát egy műhelybe, amelyik fölött ezt a nevet olvasta: VERHOVAY PÉTER. Azzal a szándékkal nyitott be, hogy — éjjeli tapasztalatai alapján — komolyságra intse a mestert s hogy elmondja neki, hogy a vele érkező Ujesztendöre is fel kell készülni. De meglepetve látta, hogy a mester már dolgozik. És munkaközben fel is int hozzá: — Nálunk, édes egyfiam, lekéstél a hírrel, mert mi már tavaly felkészültünk az újévi munkára. íme, már fűrészelem is a deszkákat, amiből felépítjük ezt az egyleti évet. Jó. erős, viharálló anyagból épül fel a mi várunk. De nyiss be azért minden Verhovaysta testvérhez és köszöntsd rájuk a BOLDOG ÚJÉVET! TARNÓCY ÁRPÁD. ERÖMÉRÉS ötvenöt esztendős életkorát éri el ebben az évben Nagy Családunk édesanyja, a Verhovay Segély Egylet, ötvenöt esztendő leforgása alatt minálunk a régebben megesontosodott szokások is nem egyszer változtak. A legelső változás, amelynek hatása a Verhovay élet mindéi alakulatánál érezhető volt, akkor történt, mikor a fiókok teljesíté­sének köréből ki lett vonva teljes egészében a betegsegélyezés s az a központi teljesítések közé sorozódott. Azóta sok más reform-intézkedés folytán szakadtak meg egye­sületünknél a bevett szokások, de egysem volt olyan átformáló kihatással, mint a fentebb említett egyesületi teljesítésnek közpon­tosítása. Gazdasági tekintetekben múlhatatlanul egyenes és helyes lépés volt fejlődés és biztonság tekintetében a betegsegélyek kifizetéseinek központi teljesítése, de ugyanakkor megvolt — társadalmi oldalát nézve, — az a hátránya, hogy a fiókok legnagyobb feladatuktól megszabadulva, nem érezték többé az összefogásnak azt a szük­ségét, amelyet a saját körükben helyiérdeküleg ki kellett fejteniük Nem szorgalmazták többé azokat a társaséletet melegítő összejöve­teleket, amelyeket a piknikek zöldjében, vagy a bárok és táncmu­latságok rózsás jókedvében nyilatkoztattak meg, hogy a bevétel hasznával könnyítsenek azokon a terheken, amelyek a betegsegé­lyezésnek rájuk nehezedő kötelessége hónapról-hónapra feladatu­kévá tette. Nem mondom, hogy csupán ez okozta volna a fiókok életé­­^ ben tapasztalható nemtörődömséget, mert hiszen hozzájárult ahhoz ' az általános viszonyok átalakulásának minden fázisa. Talán fölösleges is keresni tovább az okot, ami előidézte a Verhovay fiók életet kifejező gyűléseknek ürességét, hiszen elég az hozzá, ha megállapítjuk, hogy nagyon kevés azokon a gyűléseken a látogatók száma az egyesületi élet iránt érdeklődő tagtársak sze­mélyében. Pedig hát most már ebben az irányban is újabb válto­zás észlelhető s örömmel lehet regisztrálni azt az érdeklődést, ame­lyet egyes fiókjainknál újabban tapasztalhatunk. Ezt látva, az Egyesület Igazgatósága múlt évi decemberi rendkívüli gyűlésén arra az elhatározásra jutott, mely szerint négy nagy kerületre (Chicago, Detroit, Cleveland és New York) osztva a Verhovay Egyesületet alkotó fiókokat és megbízza őket olyan teendőknek a végzésével, amelyeknek az elfoglaltsága vetekedik azzal a fontossággal, mint amilyen hajdanában a betegsegélyeknek fiókonként való teljesítése volt. Úgy volt idáig, hogy az Egyesületnek egyik legfontosabb teendőit elősegítő országos versenyeket a központ irányította és vezette le. Az említett igazgatósági határozat szerint most az meg­változik és New York, Cleveland, Detroit és Chicago székhelyek körül csoportosult fiókoknak a bevonásával egy-egy bizottság Irá­nyítja a versenyeket, azokkal az igazgatókkal egyetemben, akik történetesen a kerülethez tartoznak. Nincs semmi különös és előre kidolgozott terv rajok kény­szerítve. A kerületekben élő tagságnak lelkűidéből és szokásaiból tevődik majd össze mind az a szükséges mód és forma, amelyek a kerületi versenyek lefolytatását sikeressé tehetik. Az az ötvenöt esztendő, amit Egyesületünk a testvérsegités terén a legnagyobb komolysággal és a legbecsületesebb igéretbevál­­tásokkal eltöltött, láthatólag a fentiek szerint egy újabb változáson esik át, amikor azoknak a kezébe tesz le fontos és életí*evágó meg­bízatást, akik a Központtól, illetve annak nyomásától mentesítve, a saját helyzetük mérlegelése mellett intézkedhetnek abban a jövőt jelentő alapszabályi kötelesség tételben, amit úgy nevezünk: tag­szerzés. * Az Igazgatóságnak ez a felfogása, mulhatatlanül a demokra­tikus felfogás tisztaságát jellemzi nálunk, mert hiszen az a céljuk, hogy azokhoz kerüljenek vissza a fontos teendők, akik azok végzé­sére a leghivatottabbak: közvetlenül magához a tagsághoz. Minek mondjam tovább? Hiszen ak* a Verhovay történésekre felfigyel, anélkül is tudja, hogy Egyesületünknek ötvenötödik esz­tendejében az Igazgatóságnak ezen intézkedése egyúttal erőmérést is jelent; mintegy seregszemlét tart majd felettük a világ, mikor azokat az eredményeket vizsgálja, amelyeket, nem egy központi utasítás irányit, nem is annak regulájában jön létre, hanem azoknak az elhatározásából születik meg, akik az Egyesületnek valódi nagy­ságát és erejét jelentik: a fiókoknak és az abban élő tagságnak akaratából. DARAGÓ JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom