Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-08 / 32. szám
1940 Augusztus 8 Verhovayák Lapja 3-lk Oldd Tagtársaim, akik aggódó lélekkel várják, lesik a rádióból az angol és magyar lapokból az európai hireket, az elmúl héten hirt olvashattak arról, hogy Szlovákia kormányzatában némi változás állt be. Tiso, a német protektorátus alatt álló Szlovákia elnöke, Tuka eddigi miniszterelnököt a külügyek irányításával is megbízta, Durcsanszkyt, az eddigi külügyminisztert elmozdította, a belügyminiszterséget meg Mach Sanyóra ruházta. Nem túlzott a jelentősége annak, hogy kik a szlovák kormány tagjai, mert hiszen Szlovákia irányításában ma nagyobb szerepe van a pozsonyi német főkonzulnak, a Szlovákiában tartózkodó német haderő parancsnokának, mint a szlovák kormánynak. Magyar szempontból nézve azonban a dolgot, meg kell állapítanom, hogy Mach Sanyo belügyminisztersége újabb szenvedést fog hozni azokra a magyarokra, akik a szlovák állam területén élnek. Ki ez a Mach Sanyo, akiről mióta Csehszlovákia szétesett többször is olvashattak az amerikai magyarok? Hogy kellő képet fessek róla, vissza kell mennem 1938 őszére, amikor Szlovákia elvált Csehországtól, amikor hirtelen uj szlovák politikusok bukkantak fel Pozsonyban. Cseh Szlovákia fennállása idején sem Mach Sanyóról, sem a többi most szereplő szlovák politikusról — Tuka Béla mostani miniszterelnök kivételével — nem sokat lehetett hallani. Az összetákolt, összehazudott országban szereplő szlovák politikusok nem a mostani gárdához tartoztak. Akik Csehszlovákiában szerepeltek, azok az úgynevezett centralista szlovák csoporthoz tartoztak, ők helyeselték Benes politikáját, r e n d b enlevőnek tartották, hogy Szlovákiát a csehek valósággal gyár matuknak tartották. Szlovákiában volt aképen vallásos alapon folytatták a politikát is. A luteránus politikusok voltak a Benespártiak, mig a katholikusok Hlinkával az élén úgynevezett autonomisták, akik Szlovákiának több jogot, több önállóságot követeltek. FÄY- FISHER ANDOR____ budapesti szerkesztő Abban azonbcti mindkét csoport megegyezett, hogy egyik sem kívánt elválni a csehektől és főleg egyik csoport sem kívánta azt, hogy a szlovák területek visszakerüljenek Magyarországhoz. A luteránus, centralista szlovák politikusok vezére Hodzsa Milán volt, aki miniszterelnöke is volt Csehszlovákiának. Valaha magyar képviselő, kitünően beszélte nyelvünket, hiszen magyar egyetemet végzett. Rajta kívül is voltak képzett szlovák politikusok a táborban, miniszterek, követek ás más nagy állású tisztviselők kerültek ki közülük. A másik tábor Hlinka körül csoportosult, de a szlovák nép szerencsétlenségére a vezér nemsokkal Csehszlovákia szétesése előtt meg halt. Mikor Csehszlovákia szétesett, mikor Benesnek menekülnie kellett Csehországból, természetesen azok a szlovák politikusok is menekültek, akik a centralista politika hívei voltak, akik a cseh pártok zászlói alatt politizáltak. Az a párt kerekedett felül, mely húsz éven keresztül S z 1 o v á kia autonómiájáért harcolt és amikor Szlovákiát az uj életre kezdték berendezni, persze a Hlinka párt volt az élén. Természetes volt ez, — csak az volt a baj, hogy a tehetséges vezér hiányzott, aki nem élhette meg hazája, legalább látszólagos függetlenségét. Szivák Károly volt Hlinka legbizalmasabb hive. Tehetséges és tisztakezü politikus és azt várta mindenki, hogy ő lesz az uj helyzetben a párt irányítója. Nem igy történt. Szivákot törtető és mindenre kapható polit ikusok félreállitották, szerephez nem juttatták. Tiszo plébános állt az élre, aki az emlékezetes komáromi tárgyalásokon megjelent és ott bukkant fel a most félreállitott Durcsánszky is. Addig nem a legjobb hirü pozsonyi ügyvéd volt. Tiszo és Durcsánszky voltak a szlovákok első vonalba állított politikusai és akik Komáromban magyar részről akkor ott voltak, hamar megállapították, hogy egyikük sem készült arra a feladatra, hogy valamikor egy nép, egy ország — akármilyen kicsi — sorsát irányítsák Nemcsoda aztán, ha nagyon hamar önként jelentkeztek protektorátusért Berlinben, holott az AKKORI európai helyzet ezt még nem kívánta. Durcsánszkynak n a g yon tossz hire volt szlovák körökben Olyan embernek tartották, aki vagyonszerzésre nagyon hajlamos és e cél elérésében eszközökben nem lesz válogatós. Nem sok idő kellett hozzá, Szlovákiából Budapestre érkezett urak hírül is hozták, Durcsánszky, az addigi kis pozsonyi ügyvéd földi javakban menynyire gyarapszik. E két politikus oldalán bukkant fel Mach Sanyo. Néptanító volt egy szlovák faluban mielőtt a politikai arénában megjelent. Mikor Szlovákia önálló lett 1938-ban, a rend fentartására feltámasztották a csehek által feloszlatott Hl inkagárda nevű alakulatot. Szlovák ifjak voltak a tagjai. Felfegyverezték őket és az lett volna a feladatuk, hogy a rendet fenntartsák. A vitéz gárda tagjai azonban másként értelmezték megbízásukat. Rabolni kezdtek. Főleg magyarokat és zsidókat. Magyaroktól sok helyen, — ha pénz nem volt, — jószágot vittek el, néhol megelégedtek egy zsák liszttel, szalonnával is. Tehetősebb népeknél pénzt, ékszereket raboltak el: mindig titokzatos parancsra hivatkozva. Olyan botrányok kisérték a gárda működését, hogy végre a szlovák kormány kénytelen volt megfékezni a dicső gárdát. Akkor Mach Sanyót is felmentették a gárda parancsnokságtól. Állítólag felmentése és a gárda rablási tevékenysége között volt valami kapcsolat. Kis ideig nem is hallottunk erről az úrról, mig aztán a pozsonyi rádiónál bukkant fel. A magyarok ellen tajtékzott, uszított féktelenül. ő irányította a szlovák propagandát, ő találta ki a legképtelenebb meséket arról, mint kínozzák, mint nyomják el a magyarok a felszabadult magyar területen élő szlovákokat. ő tartotta rettegésben a Szlovákiában élő magyaroEGY GYÖNYÖRŰ ELISMERŐ LEVÉL DELEGÁTUSAINK RÉSZÉRE A napokban központi titkárunk az alább következő levelet kapta, mely tulajdonképpen a tavalyi nagy-gyűlésünkön jelen volt delegátusainknak szól, akik meglátogatták itt Pittsburghban a világhírű egyetem MAGYAR SZOBÁJÁT s midőn a legszebb elismerésüket fejezték ki a Verhovay Segély Egylet és magyarságunk áldozatkészségének ama pompás kulturalkotása felett, egyúttal elhatározták, hogy ha hazatérnek, kész örömmel gyűjtenek majd néhány dollárt s azt központi titkárunk utján az egyetem kormányzó testületének megküldik. (Meg kell itt jegyeznünk, hogy a Verhovay Segély Egylet, mint erkölcsi testület, évekkel ezelőtt már 1000 dollárt utalt ki e nemes célra.) A dicsérendő elhatározást a szépséges tett követte. Több, mint négyszáz dollár gyűlt egybe delegátusaink közbenjárása folytán, melyet központi titkárunk beküldött az egyetemnek s igy a hálás elismerés és köszönet természetesen el nem maradhatott. A levél magyar fordításban igy szól: A PITTSBURGHI EGYETEM FŐTITKÁRI HIVATALÁTÓL PITTSBURGH. PENNA. 1940 Julius 29. KEDVES BENCZE UR! A pittsburghi egyetem kormányzó testületének végrehajtó bizottsága 1940 julius 22-ikén megtartott gyűlésén a Verhovay Segély Egyletnek a Tudomány Csarnokában elhelyezett MAGYAR SZOBA költségeinek további fedezésére beküldött és $402.74-t kitevő ajándékát megkapta. A Végrehajtó Bizottság midőn azt hálás szívvel megköszöni, egyúttal a legmélyebb elismerését fejezi ki a szép ajándékért és szives érdeklődésükért az egyetem kulturmunkássága iránt. Teljes tisztelettel: JOHN WEBER, titkár. Bencze János Urnák. 345 Fourth Ave., Pittsburgh, Pa. kát, mert az ő működése nyomán mindig bajuk történt. Népgyüléseken uszította a tömegeket azok ellen a magyarok ellen, akik szlovákok között élnek. Mach Sanyo hírhedt személy lett Közép Európában. Nem csoda. Ma sok ilyen kaliberű ember szerepel arra felé. Műveletlen, demagógok, akik uszításból élnek. Mach Sanyo a magyarok elleni uszítással lett hatalom Szlovákiában. Akik hatalmon tartják, azok ezt kívánják tőle. De biztosan mással is kiszolgálnád a hatalmat, ha más lenne a megbízása. Mach Sanyo hát most belügyminiszter lett. Mint ilyennek a csendőrség is alá van rendelve. És az egész közigazgatás is. Félek, nem sok idő kell hozzá, hogy újra olvassunk majd esetekről, amikor Mach ur rendeletére sanyargatják, rabolják a Szlovákiában élő magyarokat. Scratching fítüeve Itch Fast orNowjrlljdi For quick relief írom itching of eczema, pimples, athlete's foot, scabies, rashes and other externally caused skin troubles, use world-famous, coding, antiseptic, liquid D.D.D. Prescription. Greaseless, stainless. Soothes irritation and quickly stops intense itching. 35c trial bottle proves it, or your money back. Ask your Inittist today for D. D. D. PRESCRIPTIONAsthma Mucus Coughing, Gasping Thanks to a Doctor’s prescription called Mendaco, thousands now palliate terrible recurring attacks of choking, gasping, coughing, wheezing Bronchial Asthma by helping nature remove thick excess mucus. No dopes, no smokes, no injections. Just tasteless, ftleasant tablets. The rapid, delightful paliative action commonly helps nature bring welcome sleep—a “God-send.” A printed guarantee wrapped around each package ol Mendaco insures an immediate refund ol the full cost unless you are completely satisfied. You have everything to gain and nothing to lose under this positive monej back guarantee so get Mendaco írom youi druggist today for only 60c. ATTENTION VERHOVAY MEMBERS The members of our As> sociation are requested to help build up the advertising columns by patronizing our advertisers, ordering from them, buying their products exclusively, and visiting their places of business. It is the duty of every good member to do this; also to inform the advertiser that his advertisement was seen in the Verhovay Journal, which fact prompted the reader to patronize the advertiser’s firm, buy his products, etc. mm ié