Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-12-19 / 51. szám

1940 December 19. . Verhovayak Lapja 7-ik Oldal HALDOKLIK A SZÉKELY Urus Lőrinc még akkor született, mikor a szenteket kicserélték a templomban, de most is erejében teljes és olyan látása van, mint az ülünek. Hajadon fővel egye­dül dolgozik a mezőn a gir­­be-görbe dombok között. Frissen hányt buzafejek fi­nom lengéssel köszöntik, nagy virágfejek ütődnek tér­déhez s a felhő vonulás já­tékában hegyek keringőznek. A nap teleszájjal lehelte a hőt és életnek eredt minden. A vén Urus rátekint a peres pászmára és vérzugás lüktet bele agyába, cseres ábrázata sárga lesz és mohó vággyal gondolkodik, hogyan lehetne ezt a darabka földet is meg­tartani. öreg imbolygással összeszedi eszköz-szerszáma­it, mert estére hajlik már a nap. Keserűségében vissza se néz a peres földre. Háta me­­gett csakhamar sötétbe za­varodik minden s hideg fu­­valóm jön utána, mint a föld felszabadult ősfájdalma. Bó­dultán ereszkedett a lejtőn, tántorogva sulyosodott min­den lépte a föld felé és a végzetes törvényt hozta a vállán, mint erős gazda ko­rában a havason ellett fehér borjut, Vacsora előtti béke ült a falun. Megrogyott lénye fel­élénkült a friss emberi szóra. A pitvar vörös lett a lámpa­fénytől. A vén ember a kapu­lécbe fogódzott. Elmerengett a dolgokon és hideg szoron­gás kapta mellen. Rosszul van apám? — kér­dezte a menye. Családja megütközve nyi­totta rá a szemét. Az öreg hallgatagon számigáit ma­gában, azután levette a ma­gyaros éveget a pohárszék­ről. Reszketegen odatolta a fiának. — Töltesd méh fenyő víz­zel s mentedben szólj be Gegő sógorhoz, mert nekem végem van. Ki érkezik, jö­hetnek a rokonok is. Szemeiben titok csillogott, de már csak befelé lehellt, kifelé alig. A menye észre­vétlenül előkereste a szen­telt gyertyát. Kurta-furcsa szólással ér­keztek a i’okonok. — No? ... Tán nem? ... Ugyanbiza?... Urus Lőrinc balkezefejével kétfelé törli lenge bajszát, másik kezében a mogyorós éveg. — Én biza megyek! ... No, az Énistenem áldjon meg tütököt! Iszik, mert még engedi az ereje. — Ebbe zegyben odafenn hiány lesz! Pedig Irta: NYIRŐ JÓZSEF Gegő sógor ivás után meg­pótolja a szót: — Én is abba vagyok! . e jobb az angyaltéj­nél! A menyecske siróra mu­tató orral kinálkodik. A fiú az asztal végén könyököl go­romba öklein. Az unokák a góc alatt csendeskednek, meztelen lábaikon játszik a fenyőfa lángja. Az ereszben nagy csizma-dörgetés. A szomszéd jön. Az ajtónál megáll, elteszi a pipáját. Oda se néznek. Minek? Bejön magától, ha már eddig el­jött. A gazda csak a szemei­vel állapítja meg, hogy van még hely az asztalnál. Ha nem volna, az is az asszony dolga. A szomszéd Írástudó, tör­vényértő ember, kínálást vár s akkor is lemondóan le­gyint. — Csak köszönöm! A küszöbön nagyhirtelen, éktelen ugatással felszökik a kutya. A kisebb gazda mentében félrerugja s vissza­szól: — A doktor! Az orvos fiatal, uj ember, nem ismerős a szokásokkal. Az üres ágy, vacsora, ivók láttára bután megkövül egy­helyben. — Hol a beteg, kérem? A talpas, mokány gazda a nagyobb íiut ugrasztja árkuspapirosért, hogy legyen receptnek. A szomszéd alat­tomosan hunyorgat. A légy s a doktor hamar rátalálnak a betegre. Már az ágyon tölti vele az időt. — Hány éves? — A második hétnek a szárát nyújtom, ameddig lehet. Mások fejtik meg, hogy 77 éves, A menyecske szepegve vet­kőzi éti, teríti, takarja a vén csontot. Az orvos látja, hogy nincs veszély. Keveset ivott az öreg. De hogy hírnevet alapozzon a nép közt, tekin­télyes és komoly. — Itt csak az Isten segít! A gazda sóhajtása majd kifújja a lámpát, az asszonyt zokogás rázza, az ivók áb­rázata szánalomra nyúlik. Az orvos újra a betegre veti magát. A csendben, a fal melletti félhomályban — Isten bocsássa meg — úgy néz ki, mintha Urus Lőrinc szoptatná a doktort. — Jó, hogy hozzám for­dultak! — csúszik le a be­teg hátán. — Tintát, tollat! — rendelkezik és félhango­san válogatja a grammokat a porokhoz. Végre kihálálkodják az ajtón. Urus Lőrinc hirtelen rosz­­szabbul lesz. Szemöldökei összerándulnak, cudarsárga a fehér párnán. Az asszony kézbe kapja a receptet. — Kivel küldjük el? De rácsattan az öreg: — Megbolondultál? ... Hát nem hallottad, hogy rajtam csak az Isten segít?... El­töröm a lábát, ki nekem még doktort hivul! Csillapításul ráhagyja a sógor is: — Nem is kellett volna! A szomszéd ellentmond: — A törvény miatt jó volt! — A reménség örökké biz­tassa az embert! — szinte­­lenkedik a harmadik. Felcsattan erre a fiatal gazda: — Hátha a két jármos ök­römbe kerülne, akkor is nem hivatnám-e el? ... Hát a be­csület? Ez az! Megbólintják. Erre nem is gondoltak hirtelen. Bár fölösleges, mert ha Urus Lőrinc, vagy más tekintélyes öregember azt mondja, hogy: ‘Meghalok,” akkor prócesz­­szióval jöhetnek a doktorok. A szomszéd a recepért nyúl. Az ér legtöbbet a dok­torból. Az is vagy használ, vagy nem. Ha nem használ, törvény kéne, hogy rászorít­sa a doktorokat, hogy öt pengőből hármat visszaadja­nak. — Itt már az állam nem jól gondolkodik! — véli a szomszéd. — Ha igy hala­dunk, maholnap az eső után is béküldi az adószedőt, hogy minden füst fizessen utána pengőötvenet. Lenyelik a mérgüket s egyetemes nyugalommal hör­­pintenek a fenyővizből. Lel­kűk leereszkedik a részvét­be. Az öregnek közeleg az ideje. Korty vizet iszik s mintha csendesednék, ko­morsággal, vézna bordáit ki­­feszitve szól: — Sógor! Gegő érzékenyen arra fa­csarja a fejét. — Szóljon sógor! — Békességgel szeretnék meghalni, sógor! — Segéljen az Isten, só­gor! A szomszéd sűrűn hunyor­gat. A beteg öblös beszédé­ben meghatottság reszket. — Csak azt akarom, hogy a per miatt te ne haragudj, sógor! ... Adj kezet! ... Kö­szönöm, sógor! A menyecske sziszegve pa­lástolja dühét, szeretné az öreget kivetni ágyastól. A közfigyelemben Gegő ernyed­ten mentegeti magát. — A per miatt nyughatsz, sógor! ... Én nem is ragasz­kodom ahhoz a pászmához. — Láccik, hogy Szentpéter a közjegyző! — köhög a szomszéd. Urus peres lelke hát el­csendesedett. Elsimul az ágyon. — E jól esik! ... Ehiány­­zott!... S te visszaereszte­néd? A másik látja, hogy lépre viszik. —• Sok a költség! — Azt megtérítem én! Erre elhallgatnak. Fiatal Urus üveget nyújt Gegőnek. — Mi többet nem zava­runk benne. írásba is tesz­­szük. Az árkuspapirost a szom­széd elé teszi és nyúlt- arccal diktál: “Én, Urus Dénös Mihály a Lőrincé, ezönnel kinyilat­koztatom, hogy szülőapám örök nyugovása miánn...” A szomszéd betűt betű után görbít. A vármegyében ekkora csúfság nem esett. Gegő káromkodik a szégyen­től, rádobbant mérgesen. — Tán megvesztél! ... Nem hallottad, hogy vissza­eresztettem? ... Erről csinálj irást, de ebbehelybe! Bele kell nyugodni. A szomszéd nem enged, mert tanuk vannak reá, de Gegő lesemmizi a tanukat. Végül megírják az irást, elintézik akarata szerint. A betegről mind megfeled­keztek. A menyecske retten­ve ugrik oda. — Hol fáj, édesapám? — Ahol ez a bolond doktor megfogdosta! — lépik le az ágyból Urus Lőrinc. Szemei, melyek olyanok, mint az ülüé, a szomszédra villannak és jó erővel ivás­­ra törli a száját: Nohát, erre a jecczégre!..... Kívül a legények nótázva mennek haza a babájuk­tól... “ BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET | kivan a Verhova/Tagságnak w Magyar Bányászlap" nyomdája .^R3i»>-a8i3tSia3;:aaaJa.a:aaa,ai&s.3;a&1a3i3i3i5iB>3.3-&.3iaiSi3iSi»i3?3>i3iS;5iai»,3i3i g A MERRY CHRISTMAS S g and may the I NEW YEAR BRING YOU HEALTH, HAPPINESS I % AND PROSPERITY II iit 1 COLUMBIA RIBBON and CARBON MFG. CO., INC. Pinnacle Typéwriter ribbon and carbon Standard Life Bldg. • Pittsburgh, Pa. ^^e<ei«Eisie«t@steieEte^<s>siectcts>c!et6fscsietciE>eteieteec«estE>etete>c(e<e(M I BOLDOG ÉS MEGELÉGEDETT KARÁCSONYT ÁLDÁSOKBAN GAZDAG UJESZTENDŐT kíván FISHER and OWEN FUNERAL HOME 126 Hazelwood Ave Pittsburgh, Pa. # A VERHOVAY EGYLET TAGJA *$ I Ii i ££ & i i n£ Negyvenkilenc Jutalom Vár a Nyertesekre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom