Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-12-05 / 49. szám

VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 DECEMBER 5. NO. 49. SZÁM J Ö \ A K A It Á € S O A 1 MÁR NOVEMBERBEN. Még elsőszámú Thanksgiving előtt. Igen, már akkor. Már akkor dekorálták a várost. Felrakták a csillagokat és koszorúkat. Jól emlékszem: szép, napsütéses langyos reggel volt. amikor az első hírnökök megérkeztek kerekes létráikkal és aggatni kezd­ték a dekorációt. Nehogy megfeledkezzünk karácsonyról. És hát persze, az üzletekben is. Ott is kitűzték már akkor a világitó, híradó csillagot. Az angyal nem járt ilyen gyorsan a hírrel. Hol volt ő még Thanksgiving előtt! A pász­torok és királyok világában legfeljebb a sejtelmek pillangói repdestek szét ilyen korán. És Keresztelő János próféciái. Azok költogették az alvó sziveket, azok vigasztalták, erösitgették a csüggedő lelkeket. A Messiás Ígéretével. Oe mi már novemberben tudjuk és érezzük, hogy jön a karácsony. Biztosan, téveszthe­­tetlenül. Jelzi a város, jelzi az erdő, jelzi a levegő, a sok ének, harang, csengetyü, fény, fényű* illat és egykicsit már a szivünk dobogása is. Sok izgalommal jár ez. de megéri. Mégis lesz egy nap az esztendőben, amikor mindenki jó lesz, — ha csak egy pillanatra is, — és se vége, se hossza nem lesz a jóemberek légióinak. Verhovay Péter is befordult immár egy ilyen légióba és hetek óta menetel Bethlehem felé. És vele tart öreg Szentgyörgyi Gábor is. Mind a ketten a bányamélyről jönnek és mind a ketten Bethlehembe mennek. Persze nem tevén, mint a kincses királyok, hanemhát csak úgy, a szegényember utján, csillagsugáron. — No, komám. — mondja Péter Szentgyörgyi Gábornak, — te egykicsit mégiscsak “szent” vagy, hát mondd csak, mit vegyek karácsonyra az asszonynak meg a kis családomnak? Gábor elneveti magát és aszongya elsőbben is. hogy: —- Magam is éppeg azon rágódom. — Hát akkor csak rágódjunk együtt. Be-bepislantanak a kirakatokba, de olyan temérdek ott a kincs, olyan ragyogó minden, olyan hivalgó. hogy a szemük belekáprázik. Csendesen odébb állnak hát és hordják magu­kat Bethlehem felé, ahol csak egy csillag zenél és az is könnyesen. — Valami maradandósat kéne kitanálni — mondja Gábor. — Maradandósat? — Azt. Lám tavaly is aranyfésüt vöttem az asszonynak, a gyerekeknek meg hol babát, hol szkuter-talyigát. Es im la, a fésűnek mán annyi foga sincs, mint jómagámnak, a baba mankón jár, a szkuternek meg mind a két kereke elgurut azóta. Most aztán Péter nevette el magát: — Akkurát úgy jártál hát, mint én a villám-sepregetővel. — Hát az se maradandó? — De az a. nagyon is. Most is úgy áll a sarokba, ahogy odatoltam, mer az asszony a cirokseprőt szokta meg. Hanem te, — ütött a homlokára Péter, — te még nem álltái be a Verhovayba. Gábor, némi szégyenkezéssel, bólintott erre egyet. — Hát csak aszondom neked, hogy állj be családostu. Szép lassan kifizeted a kötvé­nyeidet és, mire Bethlehembe érünk, — mosolyodott el Péter bánatosan. — mindnyájatoknak jut vagy ezer dollár. Nincs ennél szebb, jobb karácsonyi ajándék. Ennek ugyan nem hull ki a foga s nem fut el a kereke. — Az ám, — ragyogott fel Gábor, hogy mingyárt határozott is. Én hát már elintéz­tem volna a^ karácsony gondját, dehát te? Neked már van ilyen kötvényed mindenegy családodra. — Én meg megduplázom. Ami ilyen jó, az duplán se rossz. És, — folytatta figurázva, — eléfolom újra a villám-sepregetőt is. De immár a nagyobbik lányomnak, aki amúgy se nagyon állja a cirokseprőt. Osszenéztek, kezetfogtak, széjjelmentek és mind a ketten úgy gondolták, hogy igy aztán tán jut még hajasbabára, szkuter-talyigára is. TARNOCY ÁRPÁD. A napokban egy angol főur költözött el ebből az ár­nyékvilágból, melyből ki is kívánkozhatott már nemcsak azért, mert elég szép életkort ért el, hanem talán azért is, mert bizonyára úgy érezte, hogy a mai háborús hangu­latban és a mai nagy világégésben, amikor büszke liazájá­­oan honfitársainak éjjel-nappal csak a szirénák vészjelzé­seire kell figyelnök és minden órában úgyszólván az éle­tükért kell rettegniük. — már élni nem is érdemes . . . Meghalt Harold Sidney Harmsworth Rothermerc Lord, angol ujságkirálv, nemzetségünk egyik legnagyobb angol barátja, aki egész életén át elméjével és tollával szolgálta hazáját . . . Ö volt a “Daily Mail” szerkesztő-tulajdo­nosa . . . Tizenhárom évvel ezelőtt a magyar igazság fellegvá­rának kezdte nemzetségünk tekinteni a Daily Mail palo­táját, mely Londonban a Tudor és Whitefriars Street sar­kán épült két és fél holdnyi területen. Ott irta Rother­merc Lord hires cikkét, mely 1927 junius 13-ikán jelent meg: "Hungary's place in the Sun. — Safety for Central Europe” cimen . . . Ezzel a cikkével tiizte napirendre az egész magyar kérdést, mely 13 évvel ezelőtt a lehető leg­rosszabb lábon állott. Az örökéletüeknek hirdetett békeparancsok megvál­toztatására akkor még senki sem mert gondolni. Maga a nemesszívü lord sem kért egyebet Csonkanragyarország számára, csak a magyaroktól lakott határvidékek vissza­térítését . . . Magyar szempontból ez azt jelentette, hogy a magyarok az önrendelkezés jogán Magyarországhoz tar­toznak . . . Egyébként Anglia és Franciaország kitartot­tak a trianoni szerződés mellett és lehetővé tették a visz­­szahatást, melyet Lord Rothermere cikke kiváltott. Hasztalan irta tehát meg a Daily Mail 1928 március 28-án, hogy “egy szerződés nem lehet sir kő és a történe­lem sohasem ismert örökkévaló szerződéseket”; hasztalan állapította meg Rothermere Lord azt is. hogy “a békeszer­ződések nem lehetnek koporsók, amelyekből a legyőzőitek­nek sohasem szabad kilépniök”, — bizony Csonkamagyar­­ország kénytelen volt tovább is elszenvedni a világháború legrettenetesebb következményeit ... Az a bizonyos “re­víziós nap” aranyos hintáján csak nem akart felragyogni a magyar égboltozatra, pedig milyen gyönyörűségesen megírta a nemes lord. hogy Magyarországnak bizony he­lye van a nap alatt! . . . Nem igen láthattuk, hogy em­beri érzés is lett volna az akkori nagypolitika intézőiben! Pedig a Lord Rothermere által irányított angol közvéle­mény lassan-lassan nagyon is nemzetségünk mellé állt s az angol alsóház egyenesen kötelességének tartotta sik­­raszállni az elnyomottak az igaztalanul üldözöttek mellett! Kár, hogy ki nem tartott szívósan felfogásának kivi­tele mellett az angol alsóház, mert több mint bizonyos, hogy abban az esetben nem parolázott volna Magyaror­szág vezetősége azzal az emberrel, akinek parancsára ma Albionnak fundamentumát döngetik, pusztítják. Anglia óriási erkölcsi erejét akkor másfelé pazarolta és — Trianon földönfutói egyre szaporodtak . . . így kö­szöntött be az 1934-ik esztendő ősze. amikor a kisantant­­államok uj fegyvert találtak, amellyel ismét üthettek egyet a védtelen Magyarországon . . . Gyűlölték nemzet­ségünket. mert kifosztották s rettegtek attól a naptól, amikor Európa igazságérzete annnak tudatára fog ébredni, hogy módosítani kell a trianoni szerződést, amely M#­M eghalt Lord Rothermere

Next

/
Oldalképek
Tartalom