Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-10-17 / 42. szám
12-ík Oldal __Verhovayak Lapja 1940 Október 15. IDEZETEK A CLEVELANDI VERHOVAY OTTHONBAN ELHANGZOTT GYÖNYÖRŰ GYÁSZÜNNEPI BESZÉDBŐL LEHFLER ANDOR, református lelkész tartotta az idén a Verhovay Otthonban a hagyományos október hatodiki ünnepi beszédet, melynek megrázó erejét mindenki érezte, aki jelen volt . . . Gyönyörű beszédéből idézzük a következőket: “A jó Isten a tanunk, hogy fényes csillagokhoz kötöttük sorsunk szekerét! Itt, a demokráciának szabad hazájában, büszke öntudattal merjük vallani, hogy ebben a fiatal, alig 150 esztendős demokratikus államformában, mi Európának második legrégibb parlamentáris, tehát demokratikus, államformájának vagyunk majdnem 700 esztendős képviselői és ivadékai. Büszke öntudattal merjük vallani, hogy a tizenhárom aradi vértanú, akinek emléke előtt levett kalappal áll meg máma minden magyar, nem kevesebbért ontotta vérét, mint a Gettysburgh-i csatáknak minden hőse — a szabadságért, a testvériségért, az egyenlőségért. A hazáért való áldozatkészség nagysága sem hiányzik a magyar fajtából. Ezeréves történelmünk minden lapja erről tesz bizonyságot. A tatárverő jó Béla királytól “nemzeti nagy-létünk temetőjéig". Mohácsig, onnan a nagyságos erdélyi fejedelmek szivet melegitő szép nevétől az uj aradi vérmező tizenhárom tábornokáig, Galíciának véres lövészárkain át a húszéves rabságban lassan vérző magyar hősökig, mind, mind arról beszélnek, hogy a magyar fajta kész meghozni a legnagyobb áldozatot is nagy nemzeti és egyetemesen emberi eszmékért — a szabadságért. a testvériségért és az egyenlőségért! ” Majd szomorú, de őszinte szavakban feltárta azt, hogy mi okozta mindenkor a magyar nemzet bukását és elvérzését s a jövőbe vetett apostoli bizodalommal a következő szavakkal fejezte be nagyhatású beszédét: “Csak a vak nem látja, hogy uj nap van felkelőben! És mi ideát is merjük hinni, hogy annyi vér és áldozat után megtanulja a magyar nemzet az ezeréves leckét, hogy végre valahára befelé fogunk építeni egy erős, öntudatos magyar faji életet. Ezért tölt el mindnyájunkat az az uj, fehér lovon való srdélyi .békés honfoglalás any nyi hálás örömmel, oly édes bizakodással, a szebb, az önludaíosabb magyar jövendő iránt. Ezért legyen ezerszer áldott Kincses Kolozsvár minden ucca-szeglete, a boldogság édes napsugara mosolyogjon minden cifrára-faragott székely kapu mögött, legyen áldott a hegy, domb és kis patak, a zugó fenyvesek a máramarosi Kárpátokon s az ezeréves határra kitűzött háromszinii magyar lobogó . . . mind-mind legyen áldott, mert mindezért nem folyt megint az az igen drága szép piros magyar vér . : . S a fehérlovas, honfoglaló Horthy Miklóst áldja meg az Isten . . .! Mi bevándorlók vagyunk itt Amerikában. Mi tudjuk, mi a bevándorló kötelessége fogadott hazájával szemben. Mi tudjuk, hogy mivel tartozunk ennek a Hazának azért, mert nekünk kenyeret, gyermekeinknek jövendőt adott. Becsületes és tiszta lelkiismerettel merjük mondani, hogy ennek a Hazának szabad alkotmányához mindenkoron hűek leszünk s ha ez a fogadott hazánk áldozatot követel tőlünk, ott leszünk mind egy szálig. De ha írunk levelet szép szülőhazánkba, írjuk meg minden levélben, hogy mi a bevándorló kötelessége fogadott hazájával szemben, hogy hadd tanuljanak azok az idegen bevándorlók, akiknek szülőhazánk adott és ad ma is kenyeret, adott és ad gyermekeiknek boldogulást és szép jövendőt . . . írjuk meg, hogy egy nemzet csak akkor lehet igazán erős, ha befelé erős. S mikor a jó Istenhez szép hazánkért felküldünk máma egy forró imádságot, csak egyet kérjünk tőle — adjon a hazának erős magyarságot, mert ez a biztos és szebb jövendőnek egyedüli záloga. Ha ezt látjuk és megcselekedjük. akkor nem halt meg hiába a tizenhárom aradi vértanú!”-----------:o:----------TÖRÖLT TAGOK HAVIDIJA Egyes — szerencsére nagyon kis számú — fiókjainknál még mindig dívik az a szokás, hogy törölt vagy extendedben lévő tagoktól felvesznek, nyugtáznak s beküldőnek olyan havidijakat, amelyeket nem lenne szabad. Ilyen esetekben eddig a kpi hivatal kiértesítette a fiók titkárát, hogy X. Y. beküldött havidiját nem fogadhatja el. A jövőben — igazgatóságunk határozata folytán — az ilyen havidijakat csekkben vissza fogjuk küldeni, magának a tagnak. Alapszabályaink szerint, ha valaki három havi díjjal íátralékban van — törlendő; ha kötvényének már van tartaléka, akkor extendedbe helyezendő. Az ilyen törölt vagy extendedbe helyezett u » a, ft a. a. » « Q 40« « « 4« »W Q «1 4. 4 i» O ooe €} <s»»»« <. fl*BS*8F2S3Si; OUINCENTENNIAL COMMEMORATION' 144Q-194Ü •jATHIAS CORVINUS HING of HUNGARY HUNGARIAN REFERENCE LIBRARY NEW YORK PUBLIC LIBRARY Have the Honor to Invite You to the Official Opening of the Exhibit of Illuminated Codexes from the hing Mathias Library Arranged through the Courtesy of the Morgan Library - New York Pghlir Library - Yale Univaersity Wednesday, October 16th, 1940 at 0:30 P.M. THE NEW YORK PUBLIC LIBRARY FIFTH AVEME and 12nd STREET - HDUM 213 * Anna Roselle Sopinno. formerly with the Metropolitan Opera £ Or. Otto Herz. Accompanist * Ur Walter Allen, Department of Classics. Yale University •ij Stephen V Granrsay Curator of Armor. Metropolitan Museum of Art '♦j Or Tibor Kerekes Professor of History. Georgetown University R S V. P Admission with mutation only Hungarian Reference Libraiy 19 West 44th Street New York City Mi rdrr Drsirn ,n a Farsmuti u! a Enmna fiom lit lunq Mathias Librarf * Exbibit will remain open unlit flclcbcr 27. 10-10. - Arms of King Mathias are j Exhibited at The Cloisters (Foil Tryon Park) during the same period tagtól a negyedik hónapban csak abban az esetben szabad havidijat elfogadni, ha legalább négy havidiját befizeti s egészségi állapotát megfelelő formában igazolja. Abban az esetben, ha az ilyen törölt tag, a negyedik jjónapban két vagy három havidijat akar csak fizetni, azt nem szabad elfogadni s nem szabad a kpi hivatalba beküldeni. Nem szabad pedig azért, mert megtörténhetik az, hogy az ilyen törölt tag hirtelen elhal. A biztosítási törvények, Alapszabályunk szerint a biztosítás nem volt érvényben, tehát a haláleseti segély kifizetését meg kell tagadnunk. Viszont az örökösök kezében ott van a fiók titkárának nyugtája, hogy ő havidijat felvett. Pereskedés következne ebből a dologból. Erre pedig igazán nincs szükség. Szerencsére nálunk még nem fordult elő ilyen eset, viszont a kötelességünk az, hogy elővigyázatosak legyünk, hogy az ilyen eshetőségeket megelőzzük.--------------------O-------------------A IX. SZERVEZŐI KERÜLET DAYTON, OHIO Alulírott, a IX.-ik daytoni, Ohio kerület uj szervezője, ezúton hozom, a kerületemhez tartozó fiókok, tagtársaim szives tudomására, hogy címem: 1626 Mack Street, Dayton, Ohio, telefon számom ADams: 1666. A kerületemhez tartozó fiókok tisztviselőit tisztelettel értesítem, hogy október 18- án indulok el körutamra, melynek során felfogok keresni minden egyes fiókot, hogy azok tisztviselőivel, tagtársaimmal személyesen is legyen alkalmam megismerkedni. Nehéz és felelőségteljes munkámhoz kérem mindannyiuk szives támogatását, hiszen csak abban az esetben érhetünk el eredményeket, ha egymást megértve, támogatva, közösen munkálkodunk egyesületünk naggyátétele érdekében. Tisztelő tagtársuk BUMBULUCZ JÓZSEF kerületi szervező Kidneys Must Clean Out Acids Excess acids, poisons and wastes in your blood are removed chiefly by your kidneys. Getting up Nights, Burning Passages, Backache, Swollen Ankles, Nervousness. Rheumatic Pains, Dizziness, Circles Under Eyes, and feeling worn out, often are caused by non-organic and non-systemic Kidney and Bladder troubles. Usually in such cases, the very first dose of Cystex goes right to work helping the Kidneys flush out excess acids and wastes. And this cleansing, purifying Kidney action, in Just a day or so, may easily make you feel younger, stronger and better than in years. A printed guarantee wrapped around each package of Cystex Insures an immediate refund of the full cost unless you are completely satisfied. You have everything to gain and nothing to lose under this positive money back guarantee so get Cystex from your druggist today for only 35c. ' f.lr