Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-10-17 / 42. szám
VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 OKTÓBER 17. NO. 42. SZÁM AZ ÉN ALMAFÁM “Öreg almafa. korhadó, görnyedt S nem is való már szegény örömnek. Inkább való csak: emléknek, gyásznak. .Októbervégi sohajtozásnak.” HAT IGEN, nekem is volt egy almafám, mintahogy bizonyosan mindenkinek jut egy a földön. Es mostanában, mint minden őszön, leginkább az almafákat keresem fel esti sétáimon, mert van közöttük néhány, amelyik nagyon hasonlít az én almafámhoz. Biztosan mindenki meg ért. De. ha mégsem Így állna a dolog, légy kegyes, kedves olvasóm, az emlékeimet szépen összegezni. Pöttömnyi gyerek voltam, olyan, mint egy formásodé, kis zöld alma, amikor a sarokba állítottak érte. Aznap Robinzont éltem és kis cigány Ferkó volt a Péntekem. O tudja, hogy nem tehettünk máskép. Már átkeltünk a kenderáztatón és a kertész Apó rengetegében jártunk, ahol élesen és édesen füttyögtek a madarak és zölden is mosolyogva kinálgatta magát az alma. Az én almafám volt a fája. Maga a Jóisten testálta rám. Hinta volt rajta, az egyik ága pompás csikó volt, — néha napestig lovagoltam rajta, — és temérdek, de temérdek alma hajlott le hozzám zölden, pirosodon vagy pirosán, hogy vágyaimat betöltse. És akkor télire rendezkedett be Robinzon s — bár Péntek is elvitt egy jókora zsákkal, — bizony megtelt a pincegádor is gyönyörű zöldalmákkal. Nem is tudom, mért kellett ezért egy teljes óráig sarokban állnom! De azért jutott mindig őszre is belőle. Isten tudja, hogyan győzte a fa, de kertész Apó mindennap lerázott vagy kettöt-hármat, hogy beszállítsa az uzsonna-adót s hogy elmondhassa nékem ezt a kis verset, amit, kétségtelenül, ő maga is nagyon szeretett: PIROS ALMA KEREKÉN ELINDULT EGY KISLEGÉNY S ELGURULT A VILÁGBA, HOGY AZ ISTEN MEGÁLDJA! Később rájöttem, hogy az almafám tavasszal olyan, mint a menyasszonyi csokor, hát szépen elhordogattam a virágját Máriának, Júliának, esetleg Katókának és a többieknek is, mert mindannyian a menyasszonyaim voltak, amig az almafa virágzott. Mondta ugyan kertész Apó, hogy nem érdemes a nőkre ennyi virágot pazarolni, de én csak vittem, hordtam a menyasszonyi csokrokat errefelé, arrafelé, mindenfelé. Nem is tudom, hogy győzte mindezt virággal az én almafám! De győzte. És mégis volt rajta alma az őszön, amiket aztán kosárszámra küldött utánam kertész Apó. Egyenesen a városi iskolákba és persze: a verssel. De ősszel már olyan az almafa, mint a krinolinos asszony. És egyszer láttam is alatta szegény jó anyámat, ahogy az almát szedte. Egy kicsit busán, merengve, mintha az Almafa gyermekeit szedte volna el. Es nézett a fára, mintha önmagát nézné. Egy gyerek, két gyerek, három gyerek, hét gyerek. Épp egy kosárkára való kis család van még rajta. Es aznap, — Isten tudja miért, — szépen, siránkozva ettem meg az almám. Hát igen, nekem is volt egy almafám, mintahogy bizonyosan mindenkinek jut egy a földön. És mostanában, mint minden őszön, leginkább az almafákat keresem fel esti sétáimon. Bizonyosan mindenki megért. TARNÓCY ÁRPÁD. ALIG VAN HÍJA A FÉLMILLIÓNAK Egyesületünkről ma is elmondhatjuk, mint azt meg is irtuk hetilapunk megindulásakor, hogy az egyetlen magyar életbiztosítással foglalkozó intézmény Amerikában, mely már esztendők hosszú során át rendszeresen fizet osztalékot tagjainak. KEREKEN KÖZEL ÖTSZÁZEZER DOLLÁRT TESZ KI AZ AZ ÖSSZEG, AMIT KIFIZETETT A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET IDÁIG OSZTALÉKBAN. Illő dolog tudnunk azt is, hogy nálunk, a VERHOVAYAKNÁL már TIZENHÁROM ESZTENDŐ ÓTA történik az OSZTALÉKNAK, vagyis az üzleti számításokon nyugvó haszonrészesedésnek kiutalása — s miután mi nem rejtünk semmit sem véka alá, — bátran ki is mutathatjuk, hogy honnan és miből ered az osztalékfizetésnek ez a lehetősége. Azonnal ki kell jelentenem, hogy mi az osztalékot nem a tagtársaink, tehát nem a biztosítottnak havidijaiból csipegetjük le csak azért, hogy azt aztán a jövőben ismét ugyanők visszafizessék pénztárunkba. Nem! Ez nagyon téves felfogás, mert nálunk az osztalék egyszerű haszonrészesedés! Egy milliókkal dolgozó vállalat nem működhetik ugyanis olyképpen, hogy évvégi mérlege hasznot ne mutatna, mert ha ennek az ellenkezője következik be, akkor ott valahol már hiba van a kréta körül. Haszonnak — megfelelő üzletvezetés és szakértelem mellett, — LENNI KELL MINDEN PÉNZZEL DOLGOZÓ VÁLLALATNÁL s ha haszon van egy testvérsegitésen alapuló biztositó társaságnál, az a haszon visszajár a tagoknak, akiknek a pénze az eredményes üzleti működést lehetővé tette. Ennek a háta mögött természetesen ott van a \ erhovay Segély Egyletnél megcsontosodott elgondolás, hog a világnak egyetlen erős páncélszekrénye sem bizto' abb az egyenesen üzleti részből származó haszonnak r egtartására, mint maga a TAGSÁG, melynek kezeihez az OSZTALÉK címén befolyt haszon évről-évre ki lett fizetve. Ugyanitt fel kell hoznunk azokat a kölcsönöket is, amelyeknek kiutalását a világi törvényekre vigyázó Insurance Departmentek nem tartanak ugyan kívánatosnak üzleti szempontból, de amelyeket mi mégis csak kívánatosnak minősítettünk, mert hiszen Verhovay felfogás szerint kötvényeinek tartalékához senki annyira nem jussos, mint maga a tagság. Ezért van, hogy még külön több, mint félmillió az az összeg, ami tagtársaink között, mint kölcsön ki van adva. Többen törik a fejüket azon, hogy a Verhovay Segély Egylet, ilyen gazdálkodást folytatva, gazdasági tekintetekben mégis miért nem az első az elsők között? Hogy a kiváncsiaknak kérdésére megfeleljek, meg hogy tagtársaim is tisztában legyenek azzal, hogy a Verhovay vezetőségnek intézkedése miért tartja legbiztosabbnak és leghelyesebbnek mindazoknak a pénzeknek osztalék, vagy kölcsön képében való kiutalását tagjai részére, amelyek a törvény által megkövetelt biztonságnak figyelembe vételével kiadhatók, — arra szolgáljon feleletül a következő felfogás: AZ NÁLUNK AZ IRÁNYADÓ ELV. HOGY ANNAK VAN. AKI AZT MEGBECSÜLI. Könnyelmű, tékozló embernek mindig csak “volt”, ami gazdaságot jelent még akkor is, ha két kézzel adja is azt az Isten. A “van”-ra csak az mutathat, aki meg’ - 1 i ■..................• ..... ----......................................... .✓ / ...... ......... i,sjSé*tt.-
