Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-26 / 39. szám
6-ik Oldai Verhovayak Lapja KIMUTATÁS 1940 AUGUSZTUS HAVÁBAN FELVETT UJ TAGOKRÓL, FIÓKOK SZERINT NEW MEMBERS FOR THE MONTH OF AUGUSTV 1940 Br. Location No. A HÁBORÚS SEGÉLY ÉS NEMZETVÉDELMI TERVEK súlyosbítják a vörös KERESZT MUNKÁJÁT; A SZOLGÁLATOK KIBŐVÍTÉSÉRŐL JELENTENEK WASHINGTON, D. C. — A felelősségek terhei, amelye1 két az Amerikai Vörös Kereszt visel, súlyosabbak ma, mint valaha is, mondotta Norman H. Davis, elnök az intézet székhelyén és egyben ismertette a november 11— 30 között tartandó évi Taggyűjtő Kampányra vonatkozó terveket. A Vörös Kereszt nemcsak Európában folytatja háborús segély munkálatait a legszélesebb körökben, de hazai szolgálatait is kibővitette, hogy a nemzetvédelmi tervekkel lépést tarthasson, — mondotta Mr. Davis. És hozzátette, hogy a hazai program költségeit kizárólag tagdijakból fedezik. A Vörös Kereszt 1939 szeptember óta, tehát Lengyelország elfoglalásától fogva harcolt a háborús-segély frontján. Sok millió dollár értékű élelmet, ruhát és kórházi felszerelést adott betegeknek, sebesülteknek és polgári. menekülteknek. Az ilyen irányú segítséget a Vörös Kereszt Egyesületek révén Lengyelországra, Finnországra, Norvégiára, Hollandiára, Belgiumra, Luxemburgra, Angliára és Franciaországra is kiterjesztették. A Vörös Kereszt belföldi szolgálatainak u g y s z ólván valamennyi csoportja bizonyos tekintetben a nemzetvédelmet szolgálja, mondotta Mr. Davis. Amint a Hadsereg, Haditengerészet Marine Corps és Part-őrség sorai kibővülnek, úgy sokszorosodik a társadalmi szolgálat, amelyet az Egyesület nyújt a katonáknak és azok családjainak. Tavaly a Vörös Kereszt 40,000 katonának és 150,000 hadviselt katonának állt segitségére ügyes bajos dolgaik elintézésében. A Vörös Kereszt 42,000 szakképzett ápolót állított be rezerv szolgálatba és most igyekszik az ország orvos-technikusait szolgálatra előkészíteni nemzeti katasztrófa esetére. Vérátömlesztésre önként jelentkezők csoportját most szervezik. Az elmúlt évben az Egyesült Államokban előfordult 106 szerencsétlenség 75,000 áldozatának nyújtott segítséget a Vörös Kereszt Több mint 350,000 férfi és nő tanulta meg az első segély nyújtást, 100,000 egyént tanítottak ki életmentésre a vízben és 62,000 asszony és leány tanulta meg, hogy miként kell kezelni a beteget otthon. A Vörös Kereszt úttest! segélyallomásainak és 9 Franklin, N. J.......... 1 10 Barton, Ohio ............... 1 11 McAdoo; Pa..................... 3 13 Trenton, N. J.................. 9 14 Cleveland, Ohio ........... 6 15 Johnstown, Pa................. 2 17 Lorain, Ohio ................ 5 20 Fairport Harbor, 0......... 1 21 Youngstown, Ohio ........ 5 23 Pocahontas, Va. .......... 1 25 Glen Jean, W. Va.......... 2 27 Toledo, Ohio ....... 2 31 Barnesboro, Pa. ........... 1 32 Gary, W. Va......:............ 3 33 Windber, Pa................... 4 34 Pittsburgh, Pa................ 11 35 New York, N. Y............ 1 36* Detroit, Mich................. 7 37 Chicago, 111.................... 3 38 Ronkonkoma, N. Y....... 1 40 Martins Ferry, Ohio ..... 3 49 Aurora, 111.................... 1 52 New Brunswick, N. J...... 4 55 Hammond, Ind.............. 1 58 Detroit, Mich.................. 2 59 Scalp Level, Pa.............. 5 66 New Castle, Pa. ............. 1 67 Erie, Pa........................ 1 68 Bridgeport, Conn............ 1 71 Duquesne, Pa................. 2 74 Chicago, Illinois ............. 1 79 Gary, Ind....................... 1 81 Grand River, Ohio ........ 1 82 Homestead, Pa............... 1 83 New York, N. Y...........,10 85 Daisytown, Pa.......... 3 87 Passaic, N. J.................. 1 88 Yatesboro, Pa............... 2 90 Allentown, Pa................. 1 91 Akron, Ohio ................ 2 95 Clinton, Ind................... 1 96 Chicago, 111.................... 1 98 Bethlehem, Pa................ 1 100 Divernon, 111................... 1 106 Niles, Ohio ................... 1 112 Buffalo, N. Y................ 1 mozgókórházainak száma ma 5000. Mintegy 1,600 helyi csoport folytatott kampányokat az otthonokban és farmokon tör ténő balesetek csökkentése érdekében, és ugyanakkor a Vörös Kereszt közápolói 1,000.000 esetben látogattak betegeket és vizsgáltak meg iskolás gyermekeket testi épség szempontjából. Mintegy 350,000 önkéntes nő 1,000.000 ruhát és 7,000,- 000 sebészeti kötszert készített hazai használatra és a háborúskodó Európának és 800.000 braille olvasólapot készített vakoknak. Az Ifjú Vörös Kereszt vezetésével 8,000,000 fiú és leány tanulta meg, hogyan kell segítséget nyújtani kevésbé szerencsés embereken úgy itt, mint más országokban. A National Childrens Fund utján ők is hozzájárultak az európai menekült gyermekek felsegélyezéséhez. “Hogy a Vörös Kereszt folytassa és kibővithesse szolgálatait, a tavaly felvett 7.100.000 tagon kivül és felül sok-sok ezer uj tagra lesz szüksége,” jelentette ki Mr. Davis. “M e g g y ő ződésem, hogy ezt a célt a november 11 és 30 között tartandó tagszerzési kampány alatt el is fogjuk érni.” Br. Location No. 120 Perth Amboy, N. J........ 1 121 Buffalo, N. Y................. 4 126 Morgantown, W. Va....... 1 129 Columbus, Ohio ........... 1 130 East Chicago, Ind........... 7 132 South Bend, Ind........... 5 133 Phillipsburg, N. J......... 1 138 Gary, Ind...................... 3 150 Masontown, Pa.............. 1 152 East Pittsburgh, Pa....... 1 156 Lloydell, Pa................... 1 157 Waukegan, 111................. 3 163 McKees Rocks, Pa.....;..... 1 164 Chieago, 111..................... 6 168 Palmerton, Pa................ 2 171 Sliarpsville, Pa............... 2 172 Leechburg, Pa............. 1 174 Scranton, Pa................ 4 187 Granite City, 111............. 2 196 Sagamore, Pa................. 1 209 St. Louis, Mo................. 1 213 Red Jacket, W. Va........... 1 214 Flint, Mich..................... 1 215 Muskegon Heights, Mich. 2 216 Northampton, Pa............ 6 226 McKeesport, Pa.............. 1 229 Indiana Harbor, Ind........ 1 230 Terre Haute, Ind. ......... 1 234 Alpha, N. J................. 3 237 Steubenville, Ohio ........ 3 247 Clune, Pa....................... 4 249 Dayton, Ohio ................. 1 264 Mollenauer, Pa............... 1 271 Proctor, Vt.......... 4 272 Jessup, Pa..................... 1 276 Buckner, 111................ 1 278 Omaha, Nebr.................. 1 284 Ashtabula, Ohio ............. 2 295 Stowe, Pa...................... 2 296 Springdale, Pa................. 8 301 Gypsum, Ohio ................ 1 302 Hooversville, Pa............. 2 303 Washington Park, 111...... 1 318 Sabraton, W. Va............ 1 321 Campbell, Ohio ............. 4 322 Decatur, 111.................... 1 336 Harrisburg, Pa............. 4 343 Williamson, W. Va. ..... 3 347 Nettleton, Pa.................. 3 349 Weirton, W. Va............ 1 356 Detroit, Mich.................. 4 360 Massillon, Ohio ............. 3 361 Cleveland, Ohio ............. 6 369 Alliance, Ohio .............. 2 376 Pittsburgh, Pa............. 1 381 Pittsburgh, Pa. ............. 2 383 Buffalo, N. Y................. 3 387 Cleveland, Ohio ............. 1 394 New York, N. Y............. 4 399 Richeyville, Pa............. 3 400 Newark, N. J.....*.......... 3 403 Port Huron, Mich. ....... 1 409 Windber, Pa.................. 1 412 Flint, Mich.................... 5 414 Toledo, Ohio ............... 2 420 Nazareth, Pa.................. 3 425 Wyoming, Dela. .............. 1 429 Dbarborn, Mich.............. 1 430 Homestead, Pa. ............. 4 432 Crescent, Ohio .............. 3 434 South Bend, Ind.............. Í 435 Wyandotte, Mich............. 1 442 California, Pa, .............. 3 443 Detroit, Mich.................. 4 447 No. Dayton, Ohio .... 2 464 Mercer, Pa..................... 1 468 Toledo, Ohio ................. 2 477 Niles, Ohio ........... 3 483 Colver, Pa...................... 2 484 Beaver Falls, Pa...........,... 6 489 Mantua, Ohio ................ 1 500 Detroit,' Mich. ............... 2 503 Chicago, 111..................... 1 504 St. Louis, Mo................. 1 509 Prenter, W. Va.............. 1 511 Detroit, Mich.................. 2 514 Youngstown, Ohio ...... 4 515 Elyria, Ohio .......... 1 Total ............................. 325-------------O------------wearer afloat when he falls into water has been invented for participants in water sports. 1940 Szeptember 26 ERDÉLYBEN Pirkad már a hajnal végre, valahára, Nem ülik a rablánc a magyar nyakára. Hosszú, sötét éj volt, nehéz bus éjszaka, Úgy hittem, hogy többé nem virrad meg soha. De a szivem, lelkem mégis reménykedett, És az éjszakának csakugyan vége lett. Beteljesült végre szivem legszebb vágya: Szabad lett felében a székely hazája. Nehéz, bus éjjelre jött hajnal ezüstje, Ezüst virradatra a nap arany füstje, Szép Magyarországból Horthy katonája, A legszebb székely nap mosolygott le rája. Pacsirta dalolva csattogtatja szárnyát, Köszönti Erdélynek visszafoglalását. Magyar nótát dalol, sose dalolt máskép. Áldja meg az Isten ezért a nótáért. Megvirradt nálatok, derűs már az ég is. Melegebb a napfény, langyosabb a szél is. Csengősebben suttog nálatok a fenyves, De a marosmenti élet még keserves. Komorabb zúgása, mint volt hajdanában. Egyik partja szabad, a másik rabságban. Zokog a Küküllő, kesereg a Nyárad, Boldogtalansága a magyarra árad. De a székely mégis kitart a rabságban, Ebben a bánatos, idegen hazában; Lám, az Aranyos is egyre csak azt csengi: “Nem bírjuk az oláh kenyeret megenni.” Magyarok, testvérek, mikor harang kondul, Szomorú kongása tihozzátok fordul: Jöjjetek értünk is vidám nótaszóval, Magyar katonákkal, magyar lobogóval. Minden poros utat beszórunk virággal A rabságban élő bus székely világban. Csak jöjjetek értünk békére, csatára. A székely magyarság nagy életharcára. Addig a nap is csak bus vándor az égen, Amíg nem lesz szabad minden egyes székely. Nem is lesz örömünk, nem lesz más vigságunk, Csak hogy Isten után titeket imádunk. Pirkadjon hát hajnal itt is valahára, Jöjjön értünk is a magyar nemsokára! Érzem is, hogy igy lesz, ugy-e, magyar testvér? S felszabadul újra egyszer egész Erdély. BÍRÓ ISTVÁN (füttyös). 1940 Szept. 16. MASONTOWN, PA. 150-ik fiók Október 19-én, szombaton este nagy őszi táncmulatságot rendez a Nagy Ferenc halijában (Mason Garden), amelyre úgy a helybeli, mint a vidéki magyarságot ezúton is tisztelettel meghívja és szeretettel elvárja a rendezőség. A zenét Matola Mihály hires rádió zenekara fogja szolgáltatni. Belépti jegy nőknek 25c, férfiaknak 50c. Kezdete este 7 órakor, vége 12 órakor. A Vigalmi Bizottság megbízásából Jesó A. János, titkár.--------------O-------------DETROIT, MICH. 443-ik fiók A fiók kebelében működő VERHOVAY SPORT CLUB október 27-én a Verhovav hallban színdarabbal egybekötött Sport Bált rendez, melyre már most felhívja a Verhovay tagok szives figyelmét és kéri pártfogásukat. A színdarab cime: “Csipetke”, melyben a detroiti magyarság legjobb műkedvelői fognak fellépni Megyesi Péter, a már ismert nevű rendező vezetésével délután 3 órai kezdettel, utána este 8-kor veszi kezdetét a már most is nagysikerűnek Ígérkező Sport Bál. A színdarabra megváltott jegyek ez esti bálra is érvényesek. Tisztelettel kérjük a detroiti magyarság szives pártfogását. Tisztelettel a Club nevében Wasserlauf István, titkár.