Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-09-12 / 37. szám

1940 Szeptember 12 15-lk Oldal / Verhovayák Lapja NEW YORK STYLE LETTER From Anne M. Griffin Peerless Fashion Service 121 West 19th Street New York, N. Y. There’s something about a sailor—a sailor dress, to be exact—that’s taking the country by storm right now. Sailor collars adorn dresses and even fur coats, and middy blouses will go to the head of the class on smart campuses. Would you like a new bare midriff halter to set off your slacks or shorts? Be­lieve it or not, there’s noth­ing to buy, for surely you have two scarfs tucked away in your bureau drawer. Fold each one diagonally so that it forms a triangle. Tie the center point of one to that of the other across the bust, then knot one pair of ends behind the neck, theL other behind the back, and presto! You have a very new two­­color halter. If you roll them, your stocking I mean, you’ll welcome this news. Three­­thread hose is now being made with a narrow elastic top that grips the leg snug­ly without binding and ad­justs itself to every leg size. Whether you wear yours as a full length stocking or a “rolled” knee style, the seams will automatically keep in a straight line. Watch for this newest trick to make your hose more comfortable. Watch “fur browns” this Fall. They’re all set to steal the show from black, -and we think you’ll find them much more becoming. — “Baum marten brown,” “bea­ver brown” and “sable brown” are among the most important. You’ll see them in dresses, coats, suits and even accessories. Before you buy any access­ories to set off your new frocks, be sure to see the topaz costume jewelry which is so striking with black. And don’t fail to have at least one piece of antique silver jewelry, in an auth­entic design, to be sure— from the Orient, perhaps, or South America. FORGETTING LODGE I forgot my lodge in the summer time, Just the time I was needed most; I was not away, but on each lodge night I just failed to be at my post. I forgot my lodge in the summer time As I lazily lay in bed; While the faithful few had my work to do— I was spiritually dead. I forgot my dues in the summer time When the Secretary need­ed them most of all; While my cash was spent, I was pleasure bent, Just off duty at lodge till ' fall. I forgot my work in the summer time But the Secretary did not forget; Working day and night, he kept up the fight, He’s a go-getter you can bet. I I forgot my part in the summer time Sisters and brothers all; I gave naught but ingratitude And did not heed your call. But the Fall has come, with chilly air And I’m lonesome to see you all; I’ll never neglect my lodge again, I’ll come regularly to the Hall.--------------------O-------------------­REAL FIRE FIGHTERS Six communities deserve the praise and emulation of all America. Those communities are Cincinnati, Ohio; Milwaukee, Wisconsin; Hartford, Con­necticut; Lakewood, Ohio; Petersburg, West Virginia; and Ridgewood, New Jersey. These are the towns which won the annual re­wards given by the United States Chamber of Com­merce for outstanding work in the field of fire preven­tion during 1939. Cincinnati won the grand award, and the other communities were winners in their various population classes, ranging from under 20,000 to over 500,000. In the 1939 con­test, some 295 cities, repre­senting about 50 per cent of America’s urban population, participated. Those cities did far more than win awards. They saved an untold number of lives. They saved an untold amount of property from destruction. They saved'jobs that would have been lost, opportunities that would have disappeared, taxes that would have vanished, pur­chasing power that would have gone up in smoke. And they did that by hard work —by getting down to cases, studying the origins of fire, and then rigorously ap­plying the knowledge gained to the end that fire be out­lawed. There’s no luck in fire prevention. Knowledge, care, work—these are the cures to America’s tragic and inex­cusable “fire disease.” Every­one must do his share. There is no room for slackers in the war against fire. All honor to the six American communities which fought fire to a standstill. Every com­munity should work to win honors this year.--------------------o-------------------­The object of all work is production, or accom­plishment, and to either of these ends there must be forethought, system, plan­ning, inteliigence and honest purpose. 142 MAGYAROK CSILLAGA — Bízzál, édes Uram! — hajlik a mellére Sarolt. — Élnünk kell, amig bevégezzük... — Te majd bevégzed, Gyönyörű... Sarolt csak a fejét ingatja, könnytől ragyogó szem­mel. — Elmentek? — kérdi a Nagyur, tekintetével. — El azok. A miénkek még itt maradnak, amig beszélünk velük. Csak Ajtony indul. Elsötétült a Nagyur arca: — Ajtony!... S mér? — Szólok vele s aztán jelentem. — Csak Tibold jőne már! ... Ez hátra van még, Sarolt... S ez a legnehezebb! ... — Igen. István se tudja még, ezt az egyet.. . Azért... — Engedelmes lesz, vájjon? — Az a sorsa... El kell dobnia a szivét, megöl­dökölve ... — Hatalmas ur lesz, Sarolt. Amilyen nem volt még az Árpádok között... — Tudom... De ha mi nem kellettünk Krisztus­nak, vaj csak ezt az egy imámat hallgatná meg: hogy vegye fel az, akiért eldobja s adja vissza neki, a magá­éval! ... Hiszen nem lehetetlen... Van tán ilyen csoda ... Én éjjel-nappal, éjjel-nappal... — Csak jőne már, csak jőne már Tibold! ... — Négy hónapja ment el s most ősz van. Tudja, ha esni kezd, nincs ut! ... Sietni fog... Itt kell lennie hamar! — tördelte Sarolt s megreszketett. — Ha István sorsára gondolt, — s mikor nem gondolt erre? — sokszor kívánta: bár ne küldték volna Tiboldot, vagy bár sose jőne vissza— Aztán sóhajtott ismét: csak jőne már, ha meg kell lennie! ... Csak jőne, mielőtt ez a szív, itt, megáll... s ő akkor ... Ajtony ur nem állhatja a szűk, sötét kőszobát, amibe szállásolták. Járkál, mint oroszlán a ketrecben. Alig várja, indulhasson. i Hada útra készen nyüzsög a vár alatt. MAGYAROK CSILLAGA 143 Egyéb is sarkantyuzza: országrészének sorsa forog kockán bolgár s görög között. De el kellett jőnie ide, Saroltért. Utóvégre testvére s gyermek- és ifjúkoruk emlékei kapcsolják hozzá ma is. * Áruló volt szerelmében, igaz, apjának árulója. S az ő nagy örökségének árulója is. Az Árpádfiért. A Nagy­imért. Ajtony lángolt akkoj a dühtől s ma se állhatja ezt az embert itt, se a fajtáját, a laposföldit. De az idő sokat enyhített Sarolt iránti haragján. Az események rákényszeritették, hogy beérje Erdéllyel s a marosi tartománnyal. Hiszen azt is alig tarthatja már. Kicsi az ő népe a viharfuvó órjások között s messze innen. Más világ, külön világ. Arccal Keletnek s Dél­nek, mig ezek itt Nyugatra hunyorognak. Nagy határ a Duna, hiába. Soha tán nem lesz eggyé a magyar innen s túl rajta. Neki nem segíthetnek ezek. Mindegy, csak tőle se várjanak semmit. Nem lehet. Maradjanak hát békében egymástól. Ez az egyetlen. Ezt viszi magával, tanulságul... Ami itt készül, abba ő nem szól bele. Nem lakhat­nak jól egymás kanalával. Most itt volt. Jó. Kacagták Koppányék a székelyeket. De ezért, ha arra került volna a sör, most másképpen emlegetnék. Fene érti őket, egyébként. Más emberek ezek, mint ők, ott a nagy hegyek közt. Mit tudnak ezek? Hujj, hajrá! ... Enni, inni, vadatüzni, asszonyt ölelni, napon süttetni hasukat. S könnyűnek gondolják, mint a táncot, a némettel való dolgukat is. Ott, Erdélyben folyvást a puszta életért kell verekedni. Mindent sziklából kell ki­vágni: kenyeret, sót, vajat, aranyat. Medvéről tépi gú­nyáját az erdélyi s hideg szelekkel viaskodik, őrlődik nagy malomkövek között, lesben, ravaszul, meghunyász­kodva, a halállal bujócskázva örökkön ... Komoly dolog az élet, nem dáridó! ... Csak az Árpádfi, a Nagyur néz messze itt s akar merészet. Hatalmas urat szeretne növelni a fiából, ami­lyen még nem volt köztük s nagy országot alkotni neki.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom