Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-07-11 / 28. szám
TWO SECTIONS (Verhoyay Journal) VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 JULIUS 11. NO. 28. SZÁM 4. O M - H A MIKE Verhovay, — akit családi kezelésben, még mindig csak Miskának hívnak, — a reggeli postával megkapta a könyvet. “Szép kis kék könyv, azt meg kell adni!” — gondolta magában, — s már ment is vele ki, az erdöszélre. Ott aztán úgy vette elő a könyvet, hogy együltében átolvassa. Hiszen tud ő már olvasni eléggé, ha angolul is. Oehát a betű, az betű mindenképpen. Mi hát neki ez a kis Verhovay Ábécé? Ott nyitott bele a könyvbe, ahol “A torkos cicák’-ró! szólt a szó. Félhangosan betüzgette a szavakat, amolyan angol módra, de nagyon furcsán jött ki a dolog. Példának okáért így: “Szajsza, majsza néninek volt két kisz szajszája.” — Hát ez nem jól van, az biztos, — állapította meg egyszerűen. Legjobb lesz talán, mégis, ha az elején kezdem. Hát csak úgy, egy markolásra előbbre fordította a lapokat. Es ez igen okos dolog volt, mert éppen olyan oldalra talált, ami nagyon hasonlított az erdei tisztásra. Mohos kövek és páfrányok közt gombák tenyésztek rajta és hát, — miután rajzban is látta, amit olvasott, — nem Így ejtette ki a szót, hogy GAMBE, hanem igen pontosan igy, hogy: GOM BA. Es ekkor igy szólalt meg Verhovay Miska: — Igen okos könyv ám ez! Bele is rajzolták, amit írtak. Kis történet ez, de elég nagy ahoz, hogy mi, öregek is hozzászóljunk. Hát én is hozzászólok. Hozzátok szólok, édes kis amerikánus testvéreim, akik magyarul is megszólaltok néha. Azt mondom én nektek, hogy olvasgassátok csak szorgalommal ezt a kis kék könyvet, mert ebben a könyvben van az élet kulcsa. Legalább is a Ti életetek kulcsa ebben a könyvben van, mert enélkül talán soha nem értenétek meg, hogy mért reng meg bennetek a szív, ha az önmagatok rejtelmes lelki utján messzebb kalandoztok. Aztán meg ezek az ábécés jelek fognak rávezetni benneteket a világ egyik legnagyobb csodájára, amit csak úgy közönségesen Magyarországnak hívnak. Mert nem csupán ország ez, egy nép hazája, de valami különös dalok, színek, illatok és izek világforrása is. Alig egytenyérnyi föld a Glóbuson, a földi nagy világon és mégis a szive annak. Talán ezért is nem nagyobb, mint egy tenyérnyi! Ezek az ábécés jelek fognak elvezetni benneteket a rokontalan, árva magyar nyelv szépségeihez. Megértitek majd Balassa Bálintot, a költőt, aki vérgözös pogány csatákon is igy siránkozik: “Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát, hóval lepi be a tél . . .” Megértitek majd Petőfi Sándort, amikor arról a “tenyérnyi földről” száguldó csillagok közé viszi a magyar bojtárok álmait. Megértitek a jó Arany Jánost, amikor egy fehér falu gyönyörű estéjében szentté avatja a “magyar családi kört” és megértitek majd mind azt a nótát, amit keménykötésü, napégett-arcu legények, lányok énekelnek a magyar buzatengerek fölött. És bizonyosan megértitek majd azt « temérdek áldozatot is, amit a magyar nép, az apáitok népe hozott ezért a bűnös világért, népek nyugalmáért, Krisztus keresztjének szent diadaláért s megértitek majd egyszer talán azt is, hogy miért, jaj miért olyan nehéz édesapátok szivén, száján a nekik még idegen szó. Hát csak olvasgassátok szorgalmasan, édes kis gyermek-testvéreim, ezt a kék könyvecskét, hiszen — minden egyéb mellett. — ilyen ábécére írják ezt az újságot, a Verhovay nép újságját is. TARIMÓCV ÁRPÁD. A Munkásság Nyitott Szemmel Álljon a Vártán A világháború és a közelgő elnökválasztás napjainkban annyira elterelik munkás társadalmunk figyelmét a közvetlen munkásproblémáktól, hogy szinte közömbössé és fásulttá válik az akaraterő. Ha figyeljük a világlapokat, azt vesszük észre, hogy azok is egyre kevesebbet foglalkoznak a munkásság problémáival és főként a jelenével. Pedig ezt vétkes mulasztásnak és hálátlanságnak kell tekintenünk azon társadalmi osztállyal szemben, melyre Amerikának éppen most van és most lesz a legnagyobb szüksége, ha a nemzetvédelem minden irányban testet ölt. Ma mindenki a nemzetvédelemről beszél. Erről harsog a rádió, erről ir megszámlálhatatlan sok hasábon az amerikai sajtó, erről tárgyal a kongresszus és ennek szükségességét hiszi és vallja ma itt Amerikában minden lojális állampolgár. Arról azonban keveset hallunk, hogy a nemzetvédelemhez nemcsak katonák, tengerészek, öldöklő gépek és hadiszerek kellenek, hanem a nemzetvédelem kiépítésének legelső faktora a munkásság, melynek nehéz munkája teremti elő mindazt, ami szükséges a nemzetvédelemhez: gépek, hadihajók, torpedózuzók, tengeralatti naszádok, ágyuk, lőfegyverek és muníció, de különösen is ezeken kívül az élet mindennapi szükségletének kielégítése. A kapitalisták önző osztálya a nemzetvédelem programjában első sorban is a várva-várt és már réges-régen megtorpant gazdasági fellendülést látja, mert hiszen mikor az végre is lesz hajtva, ismét bő alkalma lesz hatalmas hasznokat elkönyvelni, milliós és milliós pofitokat zsebrevágni. A megélhetés nehéz gondjáv&l küzdő munkásosztály ellenben most is csupán a munkanélküliség lényeges enyhülését várja és kemény, nehéz munkájával hathatósan hozzá akar járulni a nemzetvédelem kiépítéséhez, sikeres végrehajtásához. A nemzetvédelem programját (The National Defense Emergency Program) már végrehajtják. A gyárak széles ez országban mindenfelé lázas sietséggel kezdenek dolgozni és sok munkás a prosperitás aranynupjaira gondol — s talán ez, vagy talán inkább a háborús hisztéria eltereli a szervezett munkásság figyelmét a legfontosabb problémáktól. Ezekről szeretnék én most szót ejteni! A munkáso't jogait a “Wages and Hour Bill” néven ismeretes munkatörvény szabályozza, melyből azon elmélet indult ki, hogy a béremelések növelik a munkások bevételeit és ezzel a vásárló ereiét is. A napi munkaórák számának korlátozása pedig ugyanakkor a gazdasági feladatok elvégzéséhez a korábbinál több munkás foglalkoztatását teszi múlhatatlanul szükségessé.- Szinte érthetetlen, hogy ezen elmélet a kapitalista osztálynak soha sem tetszett és a törvény alig hogy életbe lépett, máris minden törekvése odairányult, hogy azt megbuktassa, vagy legalább saját szája ize szerint módosíttassa a kongresszus által. Most is az egyik honatya, Smith, virginiai bankár beterjesztett egy újabb módosító törvényjavaslatot s az eddigi balsikerrel mit sem törődve, ezzel ismét drasztikus módosításokat kíván a törvényhozással keresztül vezettetni az alaptörvényen. A munkásvezérek eleinte felsorakoztak ellene. Green, az American Federation of Labor elnöke kijelentette, hogy harcolni fog ellene, mert romboló, alattomos szándékot lát annak princípiumaiban és éle határozottan a munkásság ellen irányul. Aztán valami történt. Senki sem tudja, hogy mi, de Green hirtelen megváltoztatta véleményét és szándékát és a Smith Bili mellé állott. Ezzel nagyban elősegíti a munkásság politikai ellenfeleinek győzelmét. ii Ém *
