Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-02-01 / 5. szám
1940 Február 1. LITTLE JULIUS SNEEZER Verhovayak Lapja. ll-ik Oldal (rce-im Boo*. AU40ST FCLLOOr OF MV HANDS THAT-TIME 1 HEV- WHERE YA ixO(N'WH) OAT dictionary? WHY THIS Dictionary CONTAINS EXPLOSIVES! CtWAN-WHEK DOYAŐIT DA , STorFT IF I'D LET THU BOOK DROP. IT'S «OOP WHY IT'S ONLY A dictionary BY BAKE! WELL AINT TWE£f / DVNAMITE IN »T? p STARS ON PARADE * liii/ iJ Tfli /% « « tHrv T'i A v ^l*rNT*\ — By TONI ROSSETT ■Yrs-\Tf TTtrrirf iTfc it -rr-r“ . - - ■■■■m i 'i mm ONEÖF THE MORE INTELLKr- ENT CANINES INCIHEMATOWH’. IS DIRECTED IN THE SAME MANNER. AS HlS TWOLEGGED FELLOW ACTORS REHEARSES,WAS A STAND-IN, AND RECIEVES A VEW TAXABLE INCOME/ WARNERBAXTER, LOVES CLUBHOUSE STEAK SANDWICHES - HATES TO DIET-IS VERY HAPPILY MARRIED-lN SPEAKING OF HIMSELF HE SAYS *LlSTEN*t’M JUST AN ORDINARY GUY." ALWAYS WANTED TO PLAY THE PIANO,BUT WAS TOO BUSY-HAS RECENTLY STARTED TAKING LESSONS > BELIES HIS GANGSTER ROLES IN PICTURES - OFF SCREEN HE IS DIGNIFIED AND SOFT SPOKEN AND A KEEN STUDENT OF PHILOSOPHY AND THE FINE ARTS/ A*F\NO*OF THE FAMOUS MÁK REINH AR.DT- SHE H*5 MORE THAN JUSTIFIED HIS JUDGEMENT OF HER ACTING ABILITY—SHE DID A FINE CHARACTERIZATION OF AN ORIENTAL. IN'THE GOOD EARTH*. LARAINER, FOR THE SAKE OF HER ART, SUFFERED GREAT DISCOMFORT; WHEW SHE WORE ATIGHT FITTING RUBBER MASK THAT PULLED SURPLUS SKIN TO HER CHEEK BONES. AND PRESTO LUISE BECAME AS ORIENTAL AS YOUR LAUNDRYMAN’S MISSUS / SHE IS AN ACADEMY AWARD WINNER! 16 MAGYAROK CSILLAGA De hogy megjött a hangja, engedett a harag nyomása is a mellén. — Ne félj, amig engem látsz! — mordult Bogárkára. Most már hagyta, hogy a leány sirósan kacagjon, vállára ejtse a fejét, odacsókoljon a füle alá didergő s forró szájával. Ott • voltak kedves szigetkéjük előtt. A nádgyürüben, mély vízzel körülfogva, törpe mocsári fák sürü lombja alatt bujt meg a puha pázsitos fészek. Dőli kiugrott, kezétnyujtóttá, kisegítette a leányt. Aztán előrement. Bogárka kebléreszoritott kezekkel imbolygott utána. Félelem rohanta meg újra. Most mi lesz? Dőli ledobta szűrét a gyepre. Lezökkent. Párja csak állt előtte szorongva s ő nézte sokáig, szembe. Némán kutatott az arcába, szemében. De ott csak bánat s hűség sugárzott. Nem! ... Ettől a leánytól nem kaphatott bátorítást az a gazfickó! ... Enyhültén szólt rá: — Gyeride! Bogárka odalebbent. De nem szorosan. Csak a szűr szélére mert lekuporodni. Szemei riadtan kérdezték: megölsz? ... elkergetsz? ... — Mutasd! — parancsolta Dőli keményen. Bogárka elértette. Reszketve oldotta ki a balválla kötőjét. Jobbkezével levonta róla az inget, de karját keresztbefektette a mellén, úgy mutatta. Épenott, ahol balkeble finom emelkedéssel indult ki melle bársonyából, csúnya kék folt mutatta a durva ujjak csípését.. Felzokogott ekkor: — Mit gondolsz rólam?... — tördelte. — Nem vagyok oka!... Láthatod, hogy fájt! ... — Gazember! — csikorogta Dőli. — Jól van, Bogárka .., Hiszek neked... — Soha ne kételkedj bennem többet, soha! ... — zokogta a leány, átfogva a nyakát. — Tóbaugrom, ha mégegyszer, érted? ... És mostmár szólok nagyapónak... s szólj te is! ... Talán segít rajtunk... Ne kelljen többet MAGYAROK CSILLAGA 13 lángcsóváiban. A tótükör, mintha az is vérből volna, messzi nagy felületen verte vissza a ragyogó tüzfényt. Boldog volt kicsi-nagy. Ujjongtak, kacarásztak, ünnepeltek. Játszottak a vérrel, a tűzzel. Lihegve hordták a nádat az aprók, adták kézről-kézre a nagyoknak, zuhintották a feketedő tömegekre. Nagyszerű volt, ahogy a friss nádcsomó pillanatra elnyomta a tüzet, mintha feketeszárnyu nagy madár huppant volna aranytojásokkal rakott fészkére, aztán egyszerre lángoló toliakkal robbant föl a magasba s szállt utána a kikelt fiókák szikrázó serege. Ilyenkor minden lélek felsikoltott a diadalmas örömtől. Majd rocskákban hordták a tó vizét ide-oda futkozó gyermekek s visongva döntögették az ingerlőén illatozó porzsolt tetemekre. A vakaróemberek kormos füldarabkákkal kedveskedtek nekik s az apró fogak kéjjel ropogtatták az álomba való csemegét. Izgalmas látnivaló volt a boncolás is. Menyecskék, lányok néha sikitva kacagtak, szétszaladtak. A legény, aki megtréfálta őket, vígan nyerített utánuk. A telehold már az ég tetejéről bámulta bamba képével a mulatságot. Ebben a kedves lázban ki az ördög törődött volna azzal, hogy Dőli és Bogárka hiányzanak. Bogárka eleinte a sötét kunyhóban szipogott. Remegve várta Dőli füttyét. Úgy tudott fütyülni neki Dőli, mint a nádirigó. Senkise mondta volna, hogy nem madár, de Bogárka megismerte. Szerelmes füle kihallotta belőle a párját hivó legénysziv lüktetését. Most is azonnal. óvatosan surrant ki a házikóból, lapult az árnyékba s osont a zsombik közé. Sokszor megtette ezt az utat vaksötétben is, sohasem tévesztette el a lépést. Ma épen az a baj, hogy úgy ragyog a hold, mintha fényes nappal lenne. Szerencsére mindenki lenn van a parton, messze a máglyák körül. Senki se törődik velük.
