Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-03-21 / 12. szám

1940 Március 21. Szemle Jelentés — South Bendi Hírek A PESTI HÍRLAPBÓL vesszük át az alábbi kis Verhovayak Labia. Il ik Oldal (Folytatás) Aznapi szemle körútja végezté­vel az öreg zupás betért az In­diánon levő Verhovay tanyára, egyrészt, hogy ott a himpókos csikait megpihentesse s másrészt, hogy portyázása eredményét ott számba vegye. És amint ott. a bekaszált dohányt számolgatja, arcából rémesen kikelve, beállít hozzá az alkalmi szemlész. hogy hasonló műveletet végezzen. Az öreg zupás megdöbbenten nézi a szakaszvezetőt, kinek sörényét bízvást a szokásos drótkefe he­lyett takaréktüzhely tisztításhoz lehetett volna használni. A kopa szodásnak indult vén zupást any­­nyira meglepte ez a látvány, hogy ijedtében a Vékony D. Ta­más kalapgyárából kikerült bá ránybörsapkát tüstént gyérhaju tarkójára nyomta, nehogy azon legyen kipróbálva a szakaszvezető felborzolt sörénye; . csak azután kapott bátorságra megtudakolni, mi történt megint a járásban? A másodszemlész a nála megszo­kott udvariassággal jelentette az őrmesternek, hogy — ha hama­rosan fel nem födöztetik valami csudaszer, hát teremtucse South Bendben csúffá teszi a Verhovay tábort egy nemrég idekerült, jege­nyefához hasonlító fogász, ott a Ser-lang hampnak hetedik állo­másán, mert ott csonkítja derüre­­borura a Verhovay katonákat. Pe­dig kár vóna, “úgymond”, hogy a mü dörék Verhovay katonáink csókratermött ajkait az a jegehye fa fogász elcsuficcsa, mint ahogy csúffá tötte a saját idős nagy­bácsiját, urambocsá bűnömet!” mondja a másodszemlész. “Aztán ki legyen az a nagy­bácsi,” kérdi vala az öreg szem lész, “akit csúffá tett az a . .. ho­gyan is tisztelte meg segédszem lész ur azt a fogászt?” “Hát tudja, őrmestram,” mondja a másodszemlész, “szöröncsémre én még nem gyüttem közelebbi érintközésbe azzal a jegenyefához hasonló fogásszal, de ha velem tötte vóna azt, amit a műk Domokos Pestánkkal cseleködött, hát én bion e’törtem vóna azt jegenyefa derekát! ” “Hát csak ne törje kendet pulykaméreg, segédszemlész ur! intette a másodszemlészt a vén zu­pás. “Hiszen ahogy én ismerem a helyzetet, a mi Domonkos testvé­rünk éppen maga kereste amit az unokaöccsétől kapott. Hát csak ne fájjon azért a segédszemlész uram feje!” "De biz fáj a’,” replikázza a sza­kaszvezető. “Mer most mög, hogy a körmönetömbe jártam, tanákoztam a mü szeretőit udvari szabónkkal, a Schmidt Jánossal tí is ott járt főn a Ser-lang pa­lotában és most úgy niz ki szö­gin, mint -a. vátott gyerök. . De mög a Tóni kománk ábrázattyát sö kímélte mög” ... “Micsoda Tónirul beszél, segéd­szemlész ur?” kérdi kíváncsian az öreg. “Hogy möllikrü? Hát arru. ki a Verhovayak bárgyát, no mög azt a nagy ménkű jegös hombárt esi nyáta, ahun az árpalét hütik sza­­bálosan, hogy a magamfajta szö­gin embör mög ne kehösöggyön. mikor ekkét pohárra úgy isten­igazába fölönt a garatra. Hát mondom, hogy a műk Tóni bará tunk is ipeg úgy járt avval, a je­genyefa-formájú fogásszal, hogy mos má ütet se kandikálik a já nyok, az ü ábrázattyával” ... “Jó, jó, segédszemlész uram!" tért a biznicre a vén zupás. “De mi van a Verhovayak ujjoncaival? Össze lehet-e állítani októberben az uj dandárt? mert nálunk az is számit, nemcsak a fogaikat hul­lató rókák”. “Hászen igaz ami igaz,’’ mond­ja a másodszemlész, “de őrmester uramnak még a hirös Hitlör creság som kipes ölig ujjoncot ál­­litanyi, pedig ü csak tudi a mó­dit... De azért ne essön kics­­csigbe őrmestram, mer ippeg a hogy beniztem a BöesKei fodrász­termibe annak erányába, hogy - mondok, helös Verhovay ujjono lönne a fodrászbu is. No. mög gondutam, jó lönne a Jóska gye­rök a Verhovay táborba egy ve­­inylő, gö-frájtörnak. mivel tudi a módit, hogyan köll a sakktáblán a luva ugornyi. Aztán ahogy be­­lipök a fodrosterömbe, hát ippeg akkó kente az udvari szabónk el­­iktelenitött kipire a fejér kuli­­mászt a Jóska gyerök, amitü én szentuccse mögijettem. mer azt hittem, hogy Schmidt barátunk­nak a möghagyott “három” cérna­­csipőjét mög a Jóska gyerök akarja eltulajdonitanyi avval a ménkű, nagy derótos szörszámmal ami a kezibe vót. Möglapuva csak azt niztem, hun a zajtó és mikó a Jóska gyerök láti, hogy nőm foglatam helöt, hát rám­­kiátott: Nökszt! én mög mondok, lögyön ma nálad nökszt a Gebei kisbiró, mivelhogy én nőm löszök nálad nökszt. El is inatam onnaj égiszén a Broadwayra az én bu­­cseros Domonkos komámhó. mer hallottam, hogy a Tóni fia ippeg most gyütt mög doktori diplo­máciával a budapesti Pázmány Pétör oskolábu. Úgy gondutam hogy medecinát röndütetök vele a zijedelmömre, mög tünőttem magamba, hogy a doktorbu is biz vást lösz őrmester uramnak ked­­vire való ujjonc. De aztán mögin csak rémültön ócsuttam arra. hogy mi lösz abbu, ha a zegyik Domonkos tesvir harapófogóval csufittya a Verhovay katonákat, a másik mög penecilussa vagdójja ükét? Hát mongya őrmestram. lőhet ijjenökbii virtigli Verhovay gö-frájter. Én amondó vagyok, hogy ijjenekbü nemkéne verbu­­váni ujjoncokat... ’ A vén zupás türelmetlenül csó rál'ta erre a fejét, majd pedig imigyen szólt a szakaszvezetőnek: “No, öregem, türelemmel végig hallgattam a rettentő keservét, most tehát én teszem le a ga­rast; figyeljen a következőkre.” “Ön, szemlész kartársam, na­gyon sötéten látja a világot a Ver­hovay ujjoncozást illetőleg. Nem szabad elzárkózni azoktól, kiknek tudására égető szükség van a Ver­hovay portán, mert, látja szemlész ur, ha a Verhovay táborban nem volnának dentisztek, meg felcse­rek, a Verhovay katonák akkor is elcsufittatnák ábrázatjukat egészségi szempontból. De más tá­borokban levőkkel csufittatnák meg vagdaltatnák magukat hogy reperáltassák az egészségeiket, ami természetszerűleg azt vonná magá­val, hogy a jó Verhovay dohányt is odahordanák. Hát ha igaz is, hogy a mi Petráss Andor hiva­tásos doktorunk egy fájintos ka­tonája a Verhovay tábornak, de ez a tábor napról-napra növekszik és nekünk, szemlészeknek, azon kell lennünk, — jól jegyezze meg ma­gának szakaszvezető barátom, — hogy a Verhovay táborban min­denből bőven legyen: boltostu. suszter, snájdertu, ügyvédtü, dok­­tortu, gyári munkástu farmerig. Hallja, segédszemlész ur. Min­denből ami jó: Még tréfacsiná­­lóbu, meg sakkfigura tologatóból is, mert csak igy lesz teljes a Ver­históriát OKOS MÁTYÁS A Józsefváros egyik csen­des, hepe-hupás kövezetü udvaros házában lakik Pál cipészmester. Hires ember. Hírnevét azonban nem cipői­nek, hanem a feleségének köszönheti, aki házsártos te­remtés volt. Veszedelme az egész környéknek. Ha vala­kit a szájára vett, az akár ki is költözködhetett a ke­rületből, mert többé nyugal­ma nem volt. Pál mester a közelmúlt napok egyikén kalitkával a kezében szerényen beállított a lakásába és félénk hangon suttogta: — Nézd csak, Zsuzsám, mit hoztam. Zsuzsa asszony megfor­dult, vasvilla tekintettel mé­regette Pál mestert és a ka­litkát, amelyben a mátyás­madár ült. — Aztán mit akarsz ezzel? Csak nem vetted? — Dehogy is vettem. Ba­logh szomszéd berukkolt. Nekem adta. Azt mondotta, hogy igen okos madár. Be­szélni is tud. — Boldogított volna vele mást. Nekünk nem kell. Ne­künk más dolgunk van. mint egy ilyen állattal bíbe­lődni. Add oda valakinek. — No de Zsuzsa, egy ilyen okos madarat... — Elég volt a beszédből Vidd innen, vagy vele együtt kihajítalak. Mátyást a civakodás, úgy látszik, érdekelte, mert sza­porán pislogva nézett ki a kalitkából. — Édes Zsuzsa ... — Semmi édes Zsuzsa! Nem hallottad, mit mond­tam! — kiáltott most már ingerülten Zsuzsa asszony. Pál mester valamit akart mondani, de Zsuzsa asszony magánkívül volt Hogy mer vele ellenkezni Pál mester Vele. És nem teljesiti azon nal a parancsot. Hallatlan Odaállt a férje elé és rá fivalt: — Hord el magad, de mindjárt, vagy úgy rádbori tóm ezt a dézsát... Ne haljon el a magyar nóta FELHÍVÁS A DÉLI SZÉNMEZŐK MAGYARSÁGÁHOZ Kedves magyar testvéreink! Tisztelt tagtársak! A magyar nyelv, a ma­gyar kultúra ápolását mi itt­élő Verhovayak mindenkor szent kötelességünknek tar­tottuk a múltban, annak tartjuk a jelenben és min­denkor annak fogjuk tar­tani a jövőben is. Hosszú hónapokon át, melyekből már évek is formálódtak, megszoktuk, hogy a blue­­fiéldi rádió állomásról ma­gyar programot kaptunk és ha felcsendült a magyar dal. vagy felzokogott a magyar zene és a rádióbejelentő is oly megható, szép magyar szavakban fordult hozzánk, bizony örvendezett a lelkünk és nem mulasztottuk volna el egyetlen egy magyar rá­dió félórát sem végig élvezni. Sajnos, ez a szép szombati lehetőség és alkalom most megszűnik a mi részünkre, hacsak össze nem fogunk és elő nem teremtünk pénzt a magyar kulturkiadásokra. Hogy ezt megtehessük, össze­álltunk és mi a 32, 208 és 293 számú fiókok — gyűlési határozatunk értelmében — MARCIUS 30-ÁN, SZOMBA­TON ESTE 7 ÓRAI KEZ­DETTEL A GARY NO. 4 TÁNCHALLBAN, rádióóránk fenntartási költségeinek fe­dezésére NAGY TÁNCMU­LATSÁGOT rendezünk, me­lyen a clevelandi hires rádió zenekar Práger Jenő vezeté­sével fogja a tánchoz a zenét szolgáltatni és mindenki ezen mulatságunkon kelle­mesen fogja magát érezni. Tisztelettel kérjük ennél­fogva összmagyarságunk pártfogását és támogatását. Bizottságunk jó ételekről ss italokról gondoskodni fog s egyúttal felkérjük az összes magyar egyházakat, egylete­ket és más magyar szerve­zeteket, hogy ezen a napon hasonló mulatságot ne ren­dezzenek. A mulatságot rendező fió­kok nevében tagtársi tisztelettel Kovács Gyula, Magyar Jó­zsef, Soltész József, Sáry Mihály, Martina István és Kis András, a bizottság tagjai és a fiókok nevében: Róth György, Lázár Lász­ló, Bodnár István, Tóth Lajos, Pag András, For­gács József, Krucsó István, Mészáros István, Berentis József, ifj. Pap Sándor, id. Gergely István, ifj. Tóth Lajos, Martina István és Kis András titkár. hovay tábor és nem szorulunk a táboron kívül levőkre, akik két­ségtelenül szintén jól elvégzik a Verhovay katonák kiszolgálását, de nem csinálnak lelkiismeretbeli kérdést abbul, hogyan esászolják. — “Éppen ezért figyelmeztetem a segédszemlész urat, ne idegen­kedjen a jövőben senkitől sem, ha­nem — szoriccson kezet minden tisztességes emberrel, mert csak igy lehet még nagyobbá tenni a Verhovay tábort!” “Segédszemlész uram,” megér­tette mindezeket? Igen is őrmes­tram, mögfogadom tanáccsát. Vé­ge a kihallgatásnak.” A. százharminckettesek öreg súgása — Fogd be a szád, te ba­nya! — hangzott ekkor egy erélyes hang. Okos Mátyás utasította rendre Zsuzsa asz­­szonyt, akit annyira megle­pett a váratlan figyelmez­tetés, hogy csak úgy kapko­dott levegő után. Azután rá­meredt a vakmerő madárra, de egy árva szót se tudott kipréselni a száján. Megtör­tént a csoda: az utolsó szó nem volt az övé. Okos Mátyást Pál mester szomszédja vette magához és az eset óta a ház min­den lakója tiszteltei néz rá. A férfiak meg is süvege­­lik. (—rdy.)--------------O-------------­FÉNYKÉPÉSZEK FIGYELEM. Fénykép-kiállítás a Hun­garian Reference Library­­ben Április 10-én a new yorki Magyar Könyvtár hangver­senyt és fénykép-kiállítást rendez a Metropolitan Opera House Fund javára. A hang­versenyen közreműködő mű­vészek személyére egy ké­sőbbi időpontban még visz­­sza fogunk térni, most azonban felhívjuk amatőr és elsősorban másodgenerá­ciós fényképészeink figyel mét arra, hogy legjobb képeikkel vegyenek részt a Magyar Könyvtár fénykép­­kiállításán. A kiállítás professionista csoportjában beje len tették részvételüket eddig a kö­vetkező kiváló mesterek: Dienes Andor, Éder Gábor, Kertész André, Munkácsy Márton, Murray Arthur és Miklós, valamint Schüszler Alajos. Az amatőrök csoportjá­ban minden magyar fény­képész részt vehet, de nem több mint három képpel. A képeknek legkésőbb április 5-éig meg kell érkeznie a Magyar Könyvtárba kiál­lításra kész állapotban. Az amatőr munkák kiállításra bocsájtása felől egy három tagú és a fentiekben felso­rolt mesterek közül felkért bizottság ítél, melynek dön­tése végleges. A küldés költ­ségeit a résztvevő, a vissza­küldését a Könyvtár viseli. A kiállítás anyagát a Könyvtár be fogja biztosí­tani. További felvilágosításokat készséggel ad a: HUNGARIAN REFERENCE LIBRARY 19 West 44th Street, New York City ■Hi

Next

/
Oldalképek
Tartalom