Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-21 / 12. szám
1940 Március 21. Szemle Jelentés — South Bendi Hírek A PESTI HÍRLAPBÓL vesszük át az alábbi kis Verhovayak Labia. Il ik Oldal (Folytatás) Aznapi szemle körútja végeztével az öreg zupás betért az Indiánon levő Verhovay tanyára, egyrészt, hogy ott a himpókos csikait megpihentesse s másrészt, hogy portyázása eredményét ott számba vegye. És amint ott. a bekaszált dohányt számolgatja, arcából rémesen kikelve, beállít hozzá az alkalmi szemlész. hogy hasonló műveletet végezzen. Az öreg zupás megdöbbenten nézi a szakaszvezetőt, kinek sörényét bízvást a szokásos drótkefe helyett takaréktüzhely tisztításhoz lehetett volna használni. A kopa szodásnak indult vén zupást anynyira meglepte ez a látvány, hogy ijedtében a Vékony D. Tamás kalapgyárából kikerült bá ránybörsapkát tüstént gyérhaju tarkójára nyomta, nehogy azon legyen kipróbálva a szakaszvezető felborzolt sörénye; . csak azután kapott bátorságra megtudakolni, mi történt megint a járásban? A másodszemlész a nála megszokott udvariassággal jelentette az őrmesternek, hogy — ha hamarosan fel nem födöztetik valami csudaszer, hát teremtucse South Bendben csúffá teszi a Verhovay tábort egy nemrég idekerült, jegenyefához hasonlító fogász, ott a Ser-lang hampnak hetedik állomásán, mert ott csonkítja derüreborura a Verhovay katonákat. Pedig kár vóna, “úgymond”, hogy a mü dörék Verhovay katonáink csókratermött ajkait az a jegehye fa fogász elcsuficcsa, mint ahogy csúffá tötte a saját idős nagybácsiját, urambocsá bűnömet!” mondja a másodszemlész. “Aztán ki legyen az a nagybácsi,” kérdi vala az öreg szem lész, “akit csúffá tett az a . .. hogyan is tisztelte meg segédszem lész ur azt a fogászt?” “Hát tudja, őrmestram,” mondja a másodszemlész, “szöröncsémre én még nem gyüttem közelebbi érintközésbe azzal a jegenyefához hasonló fogásszal, de ha velem tötte vóna azt, amit a műk Domokos Pestánkkal cseleködött, hát én bion e’törtem vóna azt jegenyefa derekát! ” “Hát csak ne törje kendet pulykaméreg, segédszemlész ur! intette a másodszemlészt a vén zupás. “Hiszen ahogy én ismerem a helyzetet, a mi Domonkos testvérünk éppen maga kereste amit az unokaöccsétől kapott. Hát csak ne fájjon azért a segédszemlész uram feje!” "De biz fáj a’,” replikázza a szakaszvezető. “Mer most mög, hogy a körmönetömbe jártam, tanákoztam a mü szeretőit udvari szabónkkal, a Schmidt Jánossal tí is ott járt főn a Ser-lang palotában és most úgy niz ki szögin, mint -a. vátott gyerök. . De mög a Tóni kománk ábrázattyát sö kímélte mög” ... “Micsoda Tónirul beszél, segédszemlész ur?” kérdi kíváncsian az öreg. “Hogy möllikrü? Hát arru. ki a Verhovayak bárgyát, no mög azt a nagy ménkű jegös hombárt esi nyáta, ahun az árpalét hütik szabálosan, hogy a magamfajta szögin embör mög ne kehösöggyön. mikor ekkét pohárra úgy istenigazába fölönt a garatra. Hát mondom, hogy a műk Tóni bará tunk is ipeg úgy járt avval, a jegenyefa-formájú fogásszal, hogy mos má ütet se kandikálik a já nyok, az ü ábrázattyával” ... “Jó, jó, segédszemlész uram!" tért a biznicre a vén zupás. “De mi van a Verhovayak ujjoncaival? Össze lehet-e állítani októberben az uj dandárt? mert nálunk az is számit, nemcsak a fogaikat hullató rókák”. “Hászen igaz ami igaz,’’ mondja a másodszemlész, “de őrmester uramnak még a hirös Hitlör creság som kipes ölig ujjoncot állitanyi, pedig ü csak tudi a módit... De azért ne essön kicscsigbe őrmestram, mer ippeg a hogy beniztem a BöesKei fodrásztermibe annak erányába, hogy - mondok, helös Verhovay ujjono lönne a fodrászbu is. No. mög gondutam, jó lönne a Jóska gyerök a Verhovay táborba egy veinylő, gö-frájtörnak. mivel tudi a módit, hogyan köll a sakktáblán a luva ugornyi. Aztán ahogy belipök a fodrosterömbe, hát ippeg akkó kente az udvari szabónk eliktelenitött kipire a fejér kulimászt a Jóska gyerök, amitü én szentuccse mögijettem. mer azt hittem, hogy Schmidt barátunknak a möghagyott “három” cérnacsipőjét mög a Jóska gyerök akarja eltulajdonitanyi avval a ménkű, nagy derótos szörszámmal ami a kezibe vót. Möglapuva csak azt niztem, hun a zajtó és mikó a Jóska gyerök láti, hogy nőm foglatam helöt, hát rámkiátott: Nökszt! én mög mondok, lögyön ma nálad nökszt a Gebei kisbiró, mivelhogy én nőm löszök nálad nökszt. El is inatam onnaj égiszén a Broadwayra az én bucseros Domonkos komámhó. mer hallottam, hogy a Tóni fia ippeg most gyütt mög doktori diplomáciával a budapesti Pázmány Pétör oskolábu. Úgy gondutam hogy medecinát röndütetök vele a zijedelmömre, mög tünőttem magamba, hogy a doktorbu is biz vást lösz őrmester uramnak kedvire való ujjonc. De aztán mögin csak rémültön ócsuttam arra. hogy mi lösz abbu, ha a zegyik Domonkos tesvir harapófogóval csufittya a Verhovay katonákat, a másik mög penecilussa vagdójja ükét? Hát mongya őrmestram. lőhet ijjenökbii virtigli Verhovay gö-frájter. Én amondó vagyok, hogy ijjenekbü nemkéne verbuváni ujjoncokat... ’ A vén zupás türelmetlenül csó rál'ta erre a fejét, majd pedig imigyen szólt a szakaszvezetőnek: “No, öregem, türelemmel végig hallgattam a rettentő keservét, most tehát én teszem le a garast; figyeljen a következőkre.” “Ön, szemlész kartársam, nagyon sötéten látja a világot a Verhovay ujjoncozást illetőleg. Nem szabad elzárkózni azoktól, kiknek tudására égető szükség van a Verhovay portán, mert, látja szemlész ur, ha a Verhovay táborban nem volnának dentisztek, meg felcserek, a Verhovay katonák akkor is elcsufittatnák ábrázatjukat egészségi szempontból. De más táborokban levőkkel csufittatnák meg vagdaltatnák magukat hogy reperáltassák az egészségeiket, ami természetszerűleg azt vonná magával, hogy a jó Verhovay dohányt is odahordanák. Hát ha igaz is, hogy a mi Petráss Andor hivatásos doktorunk egy fájintos katonája a Verhovay tábornak, de ez a tábor napról-napra növekszik és nekünk, szemlészeknek, azon kell lennünk, — jól jegyezze meg magának szakaszvezető barátom, — hogy a Verhovay táborban mindenből bőven legyen: boltostu. suszter, snájdertu, ügyvédtü, doktortu, gyári munkástu farmerig. Hallja, segédszemlész ur. Mindenből ami jó: Még tréfacsinálóbu, meg sakkfigura tologatóból is, mert csak igy lesz teljes a Verhistóriát OKOS MÁTYÁS A Józsefváros egyik csendes, hepe-hupás kövezetü udvaros házában lakik Pál cipészmester. Hires ember. Hírnevét azonban nem cipőinek, hanem a feleségének köszönheti, aki házsártos teremtés volt. Veszedelme az egész környéknek. Ha valakit a szájára vett, az akár ki is költözködhetett a kerületből, mert többé nyugalma nem volt. Pál mester a közelmúlt napok egyikén kalitkával a kezében szerényen beállított a lakásába és félénk hangon suttogta: — Nézd csak, Zsuzsám, mit hoztam. Zsuzsa asszony megfordult, vasvilla tekintettel méregette Pál mestert és a kalitkát, amelyben a mátyásmadár ült. — Aztán mit akarsz ezzel? Csak nem vetted? — Dehogy is vettem. Balogh szomszéd berukkolt. Nekem adta. Azt mondotta, hogy igen okos madár. Beszélni is tud. — Boldogított volna vele mást. Nekünk nem kell. Nekünk más dolgunk van. mint egy ilyen állattal bíbelődni. Add oda valakinek. — No de Zsuzsa, egy ilyen okos madarat... — Elég volt a beszédből Vidd innen, vagy vele együtt kihajítalak. Mátyást a civakodás, úgy látszik, érdekelte, mert szaporán pislogva nézett ki a kalitkából. — Édes Zsuzsa ... — Semmi édes Zsuzsa! Nem hallottad, mit mondtam! — kiáltott most már ingerülten Zsuzsa asszony. Pál mester valamit akart mondani, de Zsuzsa asszony magánkívül volt Hogy mer vele ellenkezni Pál mester Vele. És nem teljesiti azon nal a parancsot. Hallatlan Odaállt a férje elé és rá fivalt: — Hord el magad, de mindjárt, vagy úgy rádbori tóm ezt a dézsát... Ne haljon el a magyar nóta FELHÍVÁS A DÉLI SZÉNMEZŐK MAGYARSÁGÁHOZ Kedves magyar testvéreink! Tisztelt tagtársak! A magyar nyelv, a magyar kultúra ápolását mi ittélő Verhovayak mindenkor szent kötelességünknek tartottuk a múltban, annak tartjuk a jelenben és mindenkor annak fogjuk tartani a jövőben is. Hosszú hónapokon át, melyekből már évek is formálódtak, megszoktuk, hogy a bluefiéldi rádió állomásról magyar programot kaptunk és ha felcsendült a magyar dal. vagy felzokogott a magyar zene és a rádióbejelentő is oly megható, szép magyar szavakban fordult hozzánk, bizony örvendezett a lelkünk és nem mulasztottuk volna el egyetlen egy magyar rádió félórát sem végig élvezni. Sajnos, ez a szép szombati lehetőség és alkalom most megszűnik a mi részünkre, hacsak össze nem fogunk és elő nem teremtünk pénzt a magyar kulturkiadásokra. Hogy ezt megtehessük, összeálltunk és mi a 32, 208 és 293 számú fiókok — gyűlési határozatunk értelmében — MARCIUS 30-ÁN, SZOMBATON ESTE 7 ÓRAI KEZDETTEL A GARY NO. 4 TÁNCHALLBAN, rádióóránk fenntartási költségeinek fedezésére NAGY TÁNCMULATSÁGOT rendezünk, melyen a clevelandi hires rádió zenekar Práger Jenő vezetésével fogja a tánchoz a zenét szolgáltatni és mindenki ezen mulatságunkon kellemesen fogja magát érezni. Tisztelettel kérjük ennélfogva összmagyarságunk pártfogását és támogatását. Bizottságunk jó ételekről ss italokról gondoskodni fog s egyúttal felkérjük az összes magyar egyházakat, egyleteket és más magyar szervezeteket, hogy ezen a napon hasonló mulatságot ne rendezzenek. A mulatságot rendező fiókok nevében tagtársi tisztelettel Kovács Gyula, Magyar József, Soltész József, Sáry Mihály, Martina István és Kis András, a bizottság tagjai és a fiókok nevében: Róth György, Lázár László, Bodnár István, Tóth Lajos, Pag András, Forgács József, Krucsó István, Mészáros István, Berentis József, ifj. Pap Sándor, id. Gergely István, ifj. Tóth Lajos, Martina István és Kis András titkár. hovay tábor és nem szorulunk a táboron kívül levőkre, akik kétségtelenül szintén jól elvégzik a Verhovay katonák kiszolgálását, de nem csinálnak lelkiismeretbeli kérdést abbul, hogyan esászolják. — “Éppen ezért figyelmeztetem a segédszemlész urat, ne idegenkedjen a jövőben senkitől sem, hanem — szoriccson kezet minden tisztességes emberrel, mert csak igy lehet még nagyobbá tenni a Verhovay tábort!” “Segédszemlész uram,” megértette mindezeket? Igen is őrmestram, mögfogadom tanáccsát. Vége a kihallgatásnak.” A. százharminckettesek öreg súgása — Fogd be a szád, te banya! — hangzott ekkor egy erélyes hang. Okos Mátyás utasította rendre Zsuzsa aszszonyt, akit annyira meglepett a váratlan figyelmeztetés, hogy csak úgy kapkodott levegő után. Azután rámeredt a vakmerő madárra, de egy árva szót se tudott kipréselni a száján. Megtörtént a csoda: az utolsó szó nem volt az övé. Okos Mátyást Pál mester szomszédja vette magához és az eset óta a ház minden lakója tiszteltei néz rá. A férfiak meg is süvegelik. (—rdy.)--------------O-------------FÉNYKÉPÉSZEK FIGYELEM. Fénykép-kiállítás a Hungarian Reference Libraryben Április 10-én a new yorki Magyar Könyvtár hangversenyt és fénykép-kiállítást rendez a Metropolitan Opera House Fund javára. A hangversenyen közreműködő művészek személyére egy későbbi időpontban még viszsza fogunk térni, most azonban felhívjuk amatőr és elsősorban másodgenerációs fényképészeink figyel mét arra, hogy legjobb képeikkel vegyenek részt a Magyar Könyvtár fényképkiállításán. A kiállítás professionista csoportjában beje len tették részvételüket eddig a következő kiváló mesterek: Dienes Andor, Éder Gábor, Kertész André, Munkácsy Márton, Murray Arthur és Miklós, valamint Schüszler Alajos. Az amatőrök csoportjában minden magyar fényképész részt vehet, de nem több mint három képpel. A képeknek legkésőbb április 5-éig meg kell érkeznie a Magyar Könyvtárba kiállításra kész állapotban. Az amatőr munkák kiállításra bocsájtása felől egy három tagú és a fentiekben felsorolt mesterek közül felkért bizottság ítél, melynek döntése végleges. A küldés költségeit a résztvevő, a visszaküldését a Könyvtár viseli. A kiállítás anyagát a Könyvtár be fogja biztosítani. További felvilágosításokat készséggel ad a: HUNGARIAN REFERENCE LIBRARY 19 West 44th Street, New York City ■Hi
