Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-07 / 10. szám
2-ik Oldal Verhovayak Lapja 1940 Március 7. We Must All Hang Together or We Shall Hang Seperately! (AZ ÉLET NAGY MEZEJÉN ÖSSZE KELL FOGÓZNUNK, HA MAGUNKRA HAGYATVA LENNI NEM AKARUNK.) Egy kiváló amerikai köziró a napokban egy pompás tanulmányt irt a fenti témáról, mely tulajdonképpen még Franklin Benjáminnak a mondása. — Amerikai életünk csak akkor lehet “ideális”., — állapította meg, — hogyha azt érezzük mindnyájan, hogy valamennyien egy parányi csavarja, egy kicsi, de szükséges idegszála, izomrost-darabja vagyunk az amerikai nemzettestnek .... Gőg, fölényeskedés, — mely különben mérőműszere az emberi butaságnak, soha meg ne bántson közülünk senkit sem, mert soha nem tudhatjuk előre, hogy kire, mikor és milyen formában lesz szüksége a nnav országnak. “Az Élet talán maga is csak egy nagy Amusement Park (Népliget), amelyben verejtékezve játszanak, a végkimerülésig szórakoznak az embertömegek ... Hiszen ha az Élet, az Idő végtelenségét vesszük alapul, akkor igazán mindnyájan csak gyermekek vagyunk: — kevés, több vagy sok évszámmal a. nagy Világjáték-Parkban.” “S ennek a nagy-nagy Amusement Parknak meg van a maga óriáskereke. Azon emelkedő és sülyedő kocsifülkék tannak, — amelyben benne ülünk és hol fent, hol meg lent vagyunk... Ilyen nemcsak az amerikai, hanem áltálában az Élet bölcs és szüntelen körforgása. Ezért nem szabad az embereknek sem elbizakodnia, sem elkeserednie. Egyikre sincs joga, oka. Az óriáskerék forog szüntelenül; — a magasban és mélységben titkok rejtekeznek s igy ki tudja mit rejteget számunkra a holnap?? ...” Ha igy fogjuk fel az amerikai és áltálában egész életünket, akkor könnyen megértjük, hogy a szükebb értelemben vett, de mégis oly szétágazó és az amerikai életfolyamban is tágkörü Verhovay életünket mi is éppen ilyen szempontból mérlegelhetjük. Minden tagtársunk egy parányi, de sokszor nagyon is nélkülözhetetlen csavarja, egy szükséges idegszála, egy izomrost-darabja annak a nagy közösségnek, melyet úgy ismer Magyar-Amerika (és most már Magyarország szine]ava is), hogy Verhovay Segély Egylet. Nálunk sem tudhatja senki sem, hogy nagy Egyesületünknek kire, mikor és milyen formában lesz szüksége. Más szóval nem tudhatjuk, mit rejteget a holnap, a jövő titkos méhében?!... EGYESÜLETÜNK TAGSÁGÁNAK SZAPORÍTÁSA: A TAGSZERZÉS, A LEGFONTOSABB ÉLETFUNKCIÓT JELENT tehát minálunk s hogy erre Igazgatóságunk bölcs belátása milyen nagy súlyt helyezett és figyelme menynyire kiterjedt, mi sem bizonyítja jobban., minthogy a szervezést a legbiztosabb alapokra fekteti és a már folyamatba tett és általa megindított nagy tagszerzési versenyünkkel éppen ezen legfontosabb egyesületi életfunkciót segíti elő és teszi egyre erősebbé, egyre nagyobbá és egyre eredményesebbé ... Több éves Verhovay tapasztalat van már arról, hogy a munkakedvet, a szorgalmat, az eredményekért küzdő sikeres Verhovay tevékenységet válóban kitünően előmoz ditja egy-egy tagszerzési verseny ... Főként ezért döntött Igazgatóságunk a most meg indult nagy tagszerzési versenyünk mellett, melynek minden összetétele “amerikai izü”. NEGYVENKILENC pompás dij van kitűzve. Közöttük az EZER DOLLÁROS FŐJUTALOM és a szintén főjutalmak gyanánt ránkmosolygó ÖT UJ AUTOMOBIL valóban egy-egy kis vagyont jelent a mai szűkös világban és a többi NEGYVENHÁROM pompás dij csak emeli versenyünk komolyságát, értékességét és szépségét. Ezek közt van egy 500, egy 300, egy 200, húsz 100 és húsz 50 dől láros készpénzjutalom... A tagszerzés tehát megérdemli a ráfordított időt és fáradságot. Tudnunk kell azt is, hogy a veisenyben való részvételünk, szabad időnknek ideális kihasználása, kedves családok felkeresése^ meglátogatása: a szép ismeretszerzés s ezzel egyidejűleg az a tudat is, hogy nevünk a magyar társadalomban közismertté, szépen csengővé lesz. Mindez egészen uj irányt, egészen uj színezetet ad a most megindult versenyünknek, melynél — éppen úgy, mint a múltban, most is meg van engedve a szerzett pontszámoknak az átengedése, átadása, valamint az is, hogy többen, sokszor az egész fiók tagsága összeállnak e9V-egy jutalom elnyerése érdekében ... A jelentkezők, illetve a versenyzők szép csapatát Lapunk angol szekciójában már bemutattuk s az egyre szaporodó Verhovay Élharcosokat legközelebb mi is be fogjuk mutatni, hogy láthassa mindenki, hogy kik azok, akik elismerést érdemlő szép m.unkájukkal hozzájárulnák Egyesületünk további kiépítéséhez, megerősítéséhez. Most csak arra kérjük versenyzőinket, hogy lássanak neki a munkának, mert közeledik a tavasz és annak legszebb ünnepe: a husvét is... Ilyenkor szívesebben beszélgetnek az emberek a jövőről és komolyabban mérlegelik a holnap bizonytalanságát és a köztapasztálat mutatja, hogy a családfenntartók fészkükre és szeretetteikre ilyenkor többet gondolnak, mint máskor. Csak néhány megértő szót kell elejteni s felfigyel bárki Egyesületünkre és készséggel csatlakozik is hozzánk ... Ezeket a jó alkalmakat megragadni és el nem szalasztani a tagszerzési munka legfontosabb mozzanta. Fel tehát a munkára, ne várjunk már semmire sem. Ne szalasszunk el egyetlen egy alkalmat sem. A győzelembe vetett hitünk, tfizodalmunk acélozza meg munkánkat s akkor örömmel várhatjuk majd a verseny végét, mely meghozza számunkra munkánk szép jutalmát. Uj Fiókot Alakított Detroitban a Verhovay “Magyarok Nagyasszonya'’ előnév alatt a Verhovay Segély Egylet március 2-án megalakitotta Detroitban 511-ik számú legújabb fiókját, amelynek alakuló közgyűlésére eljött meghivás folytán Daragó József központi elnök is. Az uj detroiti Verhovay fiók a katholikus elemeket öleli fel keretei közé és ezért a Szt. Kereszt hitközség egyik termében Msgr. Dr. Nagy Dezső pápai prelátus házigazdái tisztsége mellett alakult meg. A Monsignor egyébként tagja lett ennek a fióknak is, bár már korábban egy más fiók révén lépett a legnagyobb »magyar fraternális intézmény kötelékébe. Az alakuló gyűlésen Daragó József központi elnök nagy hatású beszéde után a tisztikart ekként alakították meg: Elnök: Fehér György, alelnökök: Semperger Ferenc és Várady Gyuláné, ügykezelő titkár: ifj. Csont Dániel mérnök, számvizsgálók: Mrs. Gergely Katalin és Fehér Ferenc, akik közül Fehér Ferenc egyben beteglátogató is, ellenőr: Agni Edward, orvos: Dr. Gáldonyi Miklós. Hivatalos lapok: Hitközségi Közlöny, Detroiti Magyarság és Detroiti Újság. Az uj fiók gyűléseit minden hónap harmadik vasárnapján délután 3 órai kéz dettel tartja. A fiók tisztvi-FEEN-A-MINT NEW IO< SIZE íme — 10 centért megkapja a lEIÍJS-A-MINT minden hiree jó hulaeát, ezt a jóizü, megbízható rógógumi haeliajtót. Enyhíti a »zorulóet — a fejfájást, a puffadást és a szorulás okozta gyamorrontást MILLIÓK részesitáh előnyben a ÍEEK-A-MINÍ. — Próbálja U »a 1st SZENTMARIAY & HILPERT Magyar Hentesek Hazai módra készített liurka, disznósajt és debreceni kolbász frissen kapható 1540 Second Ave., New York (80th St. “L” állomásnál) Telefon: REgent 4-3713 A Verhovay Egylet tagja 0ENGŐLEI ÉS DINÁR 4t«tal4aokat csak hivatalos ■ton. de jával a kivatalo* áron élni eizköxlünk. a PAN AMERICAN TRUST COMPANY HARBOR STATE BRANCH Alapította: KISS EMIL FOURTH AVE. AT 9th ST.. NEW YORK selőit maga Daragó József központi elnök iktatta be. Detroitban nagy számmal van már fiókja a Verhovay Segély Egyletnek és mivel nagy, hatalmas kiterjedésű a város, eddig mégse ölelte fel a római katholikus valláson levő magyar véreinknek ezreit. Ezért nagy fontosságú esemény az, hogy a “Magyarok Nagyasszonya, Verhovay 511 fiók” megalakult. Annyira érezte ezt a Verhovay Segély Egyletnek legnagyobb fiókja, a 36-os számú, hogy március 3-án tartott gyűlésén efeletti örömének egy üdvözlő levélben adott nemcsak kifejezést, hangm ugyanakkor dokumentálta, miszerint mint Verhovay testvérek közösségüknek erejét is odakinálták a “Magyarok Nagyasszonya, Verhovay 511-ik fiók” növekedésének elősegítésére. •--------------O-------------HANGVERSENY a Magyar Könyvtárban A new yorki Magyar Könyvtár, Hungarian Reference Library március 13-án este 8:30 órai kezdettel hangversenyt rendez, melynek műsorán 5 művész szerepel. Bibor Olga, aki mint kísérő szerzett magának kitűnő nevet, ezúttal mint szólista fog bemutatkozni hangszerén, a zongorán. Ormos Mar git szoprán énekesnő és Tors Miklós bariton, áriákat és dalokat fognak énekelni. Mindketten arány lag rövid ideje tartózkodnak Amerikában, de máris megszerettették magukat a közönséggel. Serly Brummer Endre és Ádám Ottó hegedű-zongora szonátával szere Member FederalDepositlnsuranceCorporatiou ENYHÍTSE AZ IZOMBÁNT ALIAKAT! Johnson Vörös Kereszt tapaszát 50 éve használják izomfájdalmak, merevedés és sajgás enyhítésére. Ezrek kedvelik csillapító, melegítő, támogató hatását. Használata könnyű. Gazdaságos. (jtcflAAYCYüV RED CROSS PLASTER Giifliinil figyelje » V&röu Kereeztet « tspssson Készítik: Johnson & Johnson, a vilii legnagyobb sebészeti kötszer gyárosa Kapható a gyógyszertárakban pelnek a műsoron. Serly-Brummer a budapesti Hunnia filmgyár számára dolgozott egy ideig, megnyerte a New York Music League aranyérmét, elsőrendű cellista és karmester is. Meg kell említenünk azt, hogy Tors Miklóst Dr. Ágai Dénes fogja kiRérni zongorán. A március 13-iki hangverseny az utojsó a Magyar Könyvtár hangverseny-sorozatában a húsvéti ünnepek előtt. Március 20-án tehát a Könyvtár nem rendez hangversenyt és igy a következő előadás március 27-én lesz, a Finnish Relief Fund javára. Á Hungarian Reference Library cime: 19 West 44th Street, New York City és a Könyvtár előadótermének ajtószáma 316. "