Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-07-15 / 29. szám

12-ik oldal 1937 Juliu« 15. ♦-------------------------------------------------------------------- --------FALUVÉGI GYÖRGYÉK 4>----------------------------------------------------------------—------------<s> Irta: Szentimrei Mártha (4-ik folytatás) Csak akkor kapott észbe, mikor derekától kezdve láb­szárán vegignyilallott egy alattcr os fájdalom, egészen nagyujjahegyéig, hogy szi­szegett bele. Ökölbeszorult kezével homlokára csapott. — Ni bolond, ni! Iszen se gyerek, se asszony, mér fül el a méreg? Bárcsak lega­lább asszony lenne, aki ilyen­kor bedörzsölné lábadat egy kevés sósborszesszel. Hejj Gyuri komám! Akár­hogy kihúzod magadat má­sok előtt, valid be az igazat! Szereztél háromezer dollárt Amerikában — de makacs reumát is. Talán mégis kü­lönb volt nálad a 18 eszten­dős tapasztalatlan éned? Testileg bizonyosan. No, majd a császárfürdő helyrehoz, meg a pihenés itt a hajón. Rohan a hajó, tán­colnak a hullámok, — de én pihenek, pihenek... Most ráérek ... és meg is érdemli a Keverést aki rogyásig dol­gozott, 15 éven keresztül. így, gondolataiba mélyed­­ve, tervezgetve, önmagával vitázva, szinte félálomba zsibbadva testileg, lelkileg, töltötte ideiét Faluvégi Oyörgv egyik naptól a má­sikig. Uj ismeretségeket nem kötött, aminek részben az volt az oka, hogy az az egyet­len bányásztársa, aki véle együtt szállt hajóra s akit még Alabamából ismert, ter­hére v It. Izgága ember volt ez a Tapló Imre. Valahol az orosházi tanyák egyikén ke­rülte el annyira az iskolát, hogy a betűk ismerete nél­kül sodródott ki a nagyvilág­ba. KCzen van más írástu­datlan is — altul lehet még kedves, okos erhber, ha saját józan eszére hallgat. Hanem 'Tapló Imréből éppen az hi­ányzói;. a józan ész. Bevett mindé i maszlagot, ha szája­­ize,szerint tálalták neki. Sa­ját .meggyőződése nem volt, rsak >lyan formán cseleke­dett, i int a szamár, amelyik az ute: k hol a. jobb. hol a baloldaláról kapkodja a bo­­gáncskörót. Jelenleg a bolsik édesgették magukhoz, véliik tartott. Fajuwgi ezzel nem törh! ót volna. Azért kerül­te. mrt tudákos és erősza­kos volt. Amit ő elhitt, azt minden áron másokkal is el akarta hitetni. Az ilyen em­berek éppen olyan unalma­sak ment kellemetlenek. Az ilyen emberekkel ha beszéd­be elegyedik valaki akár a csillagos égről, akár tyuk­­szemtapaszról, ők mégis mindig arra az egyre lyukad­nak ki, amit a másik el akar kerülni. Láthatta, hogy Fa­luvégi rá se hallgat, de azért napjában többször belékö* tött. — Csudálatos légéin vagy! Amik- r nem alszol, az új­ságba lúgod az orrodat. Pe­dig jobb lenne, ha a tenger­be hajítanád. — A tengernek nincs rá szüksége, csak nekem. — Neked sincs, tele van hazugsággal. — Mióta tudsz olvasni? — Tud a fene! De azért megismerem a formájárul. Mér nem a Fénycsóvát jára­tod ? — Mert ezt szeretem, ez tartja számon a bányászok érdekeit, ez ád jó tanácsokat. — Ez? Tapló csufondárosan húzta félre száját. — Nem értesz hozzá. Csak a Fénycsóva tudja, mi­től döglik a légy. — Semmi szükségem döglött legyekre. — Hiába figurázol. Aki utoljára nevet, az nevet leg­jobban ! — Váljék egészségére! Rövid hallgatás után rá­kezdte Tapló megint. És elkezdte hosszasan magyarázni mindazt, amit Faluvégi tanultabb létére sokkal jobban ismert nála. Érthető hát, hogy unta ezt a szószátyár embert s iparko­dott lerázni magáról. De azért nem múlt el nap, hogy Tapló meg ne próbálkozzon gyúrásával. A hajó-ut vége felé Falu­végi szép csendesen azt mondta neki: — Sok jó tanácsot paza­roltál rám érdemtelenül. — Cserébe én is adok neked egyetlen egyet. Nemsokára az óhazában leszünk. Talán tudod, hogy Magyarorszá­gon mennyi ideig garázdál­kodtak a bolsik, s nép több­sége most is arról koldul. Hát ajánlom, ott ne igen magyarázd a bolsik dicső ta­nait, inert vagy a parasztság maga látja el a bajodat, vagy hatósági emberek kezére ad­nak s akkor ülni fogsz olyan sötét börtönben, ahová az a nagyszerű Fénycsóva be nem világit! Mert te nem vagy amerikai állampolgár s igy az otthoni törvény alá tarto­zol. Sajnálnám a feleségedet ha hiába várna vissza! Tapló zöldült, kékült, de hetykén vágta ki: — Van nekem magamhoz való eszem ... és nem va­gyok gyáva! De azért elcsendesedett, magába szállt. Amikor már magyar föl­dön száguldott a vonat a két amerikással Budapest felé, mintha kicserélték volna őket. Faluvégi izgatottan fel­felkiáltott, mert akkor még szembeötlők voltak már a vonatról is a pusztítás nyo­mai. — Nézd! Ledőlt gyárké­mény .. . Ur isten . .. csupa tatarozatlan ház ... Soha még ennyi kitört ablakot nem lát­tam. . . Sehol ennyi legelésző jószág... Mennyi kopott, VerhovayQkJ&fCt=-­rongyos ember! Jaj, mit tet­tek az én szép hazámmal a bolsik meg a románok. Ver­je meg őket az Isten! Tapló magába roskadva ült, hallgatott mint a diny­­nye a fűben, szemére húzta kalapját s ijedten pislogott. Budapesten ki se szállt. Faluvégi egy egész Viapot töltött Budapesten. Szétné­zett és ajándékokat vásárolt Sárika számára. Ékszer, min­den nagyon olcsó volt ak­kor dollárértékben. Egy szép gyűrűt vett húgának, sógorának órát. Közben te­kintete egy csomó jegygyű­rűre tévedt ami nem kerülte el az ügyes kereskedő figyel­mét, azonal megkérdezte: — Minden nagyságban van jegygyűrűnk ... paran­csol talán? Faluvégi elmosolyodott. — Még nem ... de úgy le­het rövid idő múlva igen. Távozóban, mialatt végig­ment a Petőfi Sándor uccán, megint ' mosolygott magá­ban. Isten tudja hogyan, Ha­mupipőke meséje jutott eszé­be. “A királyfi egy kis arany­cipővel járja az országot, akinek lábára könnyen fel­megy, az az igazi menyasz­­szony.” — Jó lett volna kiválasz­tani egy jegygyűrűt s ráhúz­ni annak a kerkai lánynak uj­­jára, akiére illik. Hátha az lenne az igazi, nekem való menyasszon)' ? Nagyon ráérek most, az­ért jut eszembe ilyesmi, — gondolta. Baj lenne, ha a bányában is igy elkalandoz­na az eszem. Könnyen pórul járnék! Átment az Erzsébet-hidon s elsétált egészen a Császár­­fürdőig. Jegyet váltott s él­vezettel íürdött meg a gyógyhatású vízben. Szinte érezte, mint szívja ki izmai­ból a fájdalmat. És utána a heverés nagyon jól esett. Fe­hér, tiszta, békességes volt körülötte minden. Ébren volt s mégis látta magát, amint rossz ruhában, gör­nyedtél! töri a bánya mélyén a szenet. Azért jó hely a bá­nya is, ott szerezte a dollá­rokat. De pihenni is jó. Nem környékezi semmiféle ve­szedelem. NAGY CSALÓDÁS Bekecs szekérrel várta só­gorát a zalalÖA'ői állomáson. Mikor Faluvégi leszállt s szétnézett, azonnal hozzá si­etett. — Isten hozott Gyuri! Ne vedd zokon, hogy csak ma­gam fogadlak. Sári sehogy se birt magával, minden áron jönni akart. Alig hir­tam meggyőzni, hogy ott­hon a helye, a főzés, meg a kislány; meg a jószág miatt. Annyi év után az a pár óra mán se ide, se oda . . . igaz-e? — Igaz! — hagyta rá Fa­lu végi,' de szemében csaló* dús sötétlett. Sárit szerette volna azonnal látni. Nem olyan fontos az eszém-iszom annak, akinek csordultig van a szive. — Nem szeretnék asz* szony lenni! — tette hirtelen hozzá. — Én se! nevetett rá Be­kecs. De... mire mondod? — Egy asszony ritkán te­heti amit szeretne, vagy az ura, vagy gyermeke miatt mond le róla. Persze, csak jóravaló asszonyról beszé­lek! — Hát Sári aztán jórava­ló! Tud parancsolni magá­nak — de másnak is! — Örülök, hogy meg­vagytok egymással eléged­ve. — Jól élünk... de azér talál ő bennem elég kivetni valót. Az ő szemében csak egy hibátlan ember van a világon. — Ki az? A pap? — Nem ! Hanem Te! — Csak azért, mert nem vagyunk együtt. A fenyőerdőhöz értek, mely Kerkáig húzódik. Fa­luvégi nézte a fákat. Integet­nek a tavaszi szélben ujjak­hoz hasonló világoszöld ta­vaszi hajtásaikkal. Milyen barátságosak! Senki se hin­né, milyen haragosan zúg­tak utána, mikor botjára akasztott batyucskával vi­lággá ment. Még meg is csapkodták. A rázós utón keveset be­széltek. Az ember könnyen elharaphatja nyelvét, meg a lovakra is nagyon kell ügyel­ni. Jó sokára beértek a falu­ba. Mintha a földből bújtak volna ki, azonnal gyerekek futottak a szekér után, bele­kapaszkodtak a saroglyába. Bekecs megfenyegette őket, ostorával, de rá se hederitet­­tek. Nyilván nem féltek tőle, aligha suhintott még komo­lyan feléjük. Hiszen ő is igy csinálta . .. valamikor. — Ahun ni... Sári a ka­puban vár bennünket.. — fordult hátra Bekecs. Falu­végi merően nézett arra, de a testes asszonyban, aki gyer­meket tartott karján, nehe­zen ismerte fel bugát. A szekér megállt, Falu­végi leugrott róla. Sári leül­tette lánykáját és zokogva' borult bátyjára. “Örömében sir” — szok­ták mondani, mikor egymás után vágyódok hosszú válás után találkoznak. De vájjon bizonyos-e, hogy valóban öröm sajtolja ki azokat a könnyeket? Vájjon hem a viszontlátás pillanatában fogják fel veszteségük egész nagyságát? Mert soha se az jön vissza, aki elment s vál­tozatlanul élt tovább az ott­hon maradó szivében. S a visszatérő se találja azt aki­nek képét magával vitte. Az idő úgy bánik az emberi ar­cokkal, mint z iskolás gyer­mek palatáblájával: minden­nap letörül róla valamit s mást ir helyébe. A két test­vér szorosan öszeölelkezve, némán ment be a házba. Bekecs karjára vette a kis­lányt s utánuk vitte. Sári leste bátyja ajkáról az első szót. (Folytatjuk.) L. W.—PITTSBURGH, PA. — Mi arról nem tehetünk, hogy Ön nem olvassa figyelemmel lapun­kat s feltételez olyant, hogy a megkezdett regényünknek nem volt eleje. Nézze csak meg a Verhovayak Lapjnak f. é. junius hó 19.-Í 25 számát, melyet Szent­imrei Márta irt s mint látja, a* lapunknak eredeti regénye. ALMÁSI JÁNOS, Levelét át adtuk az útra már nagyban ké­szülő főtitkárunknak, aki kérését a legnagyobb készséggel teljesíti. Hiszen csupán csekélységről van szó. Alig hat hetet lesz távol a kpi hivataltól, a szeptemberi igaz­gatósági gyűlésre már itt kell len­nie. Komájának semmi oka nincs a haragra, hazai szilvalekvárt New Yorkban is kaphat, azt iga­zán nem veheti rossz néven, hogy annak importálására főtitkárunk nem vállalkozott. FIÓK TITKÁR. Az előírás ér­telmében a beszedett havidijakat a havijelentő és pénztári szel­vény kíséretében úgy kell bekül­deni, hogy az, legkésőbb a hónap utolsó napjára itt legyen. A csekket kénytelenek voltunk visz­­szaküldeni, mivel ahoz nem csa­tolt pénztári szelvényt. Ellenőrző Bizottságunk legutóbbi vizsgálata alkalmával szigorúan meghagyta a kpi hivatalnak, hogy pénztári szelvény nélkül havidijakat nem fogadhatunk el. ÉRDEKLŐDŐ. Kyr Pál magyar orvos volt a XYI. -ik században. Brassóban magán iskolában taní­totta a galenusi orvoslást. Nyom­dája is volt s itt jelent meg 1541- ben a legelső magyarországi nyomtatvány. NAGYKOVÁCSI AMBRUS: Kötvényét felemelheti ezer dol­lárra, beküldendő orvosi bizonyít­vány valamint befizetendő két évre visszamenőleg a havidij kü­lönbözet. Természetesen most már csak 18 évig kell fizetnie a havidijat s akkor kézhez kapja az ezer dollárt. Ha a különbözet befizetésre nem hajlandó, akkor vegyen ki egy újabb — jelenlegi keletű kötvényt — melyre azon­ban már nem 24 hanem 26 éves korának megfelelően kell havidiját fizetni. BOROS JÁNOS: Nagyon cso­dálkozunk azon, hogy idegen, is­meretlen embereknek olyan köny­­nyen bedőlt. A két gazember által elvitt ezerháromszáz dollárt bizonyára hosszú évek során, ve­­rejtékes munka árán takarította meg s egy két szép szóra odaadta a levelében emlitett két gazem­bernek. Hiába Írjuk meg azt, hogy a két csaló egyike Nagy Jó­zsef néven szerepelt s mezőkö­vesdinek adta ki magát — hiszen a következő városban már más nevet vett'fel biztosan. Ami a­­zonban legjobban érdekeit volna bennünket — arról mélyen hall­gat levelében. Nem Írja meg, hogy miféle Ígéretekkel birták rá arra, hogy ezerháromszáz do’lár­­ját átadja nekik. <-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom