Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-11-25 / 48. szám

I Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. 1937 NOVEMBER 25 . NO. 48 SZÁM ÉVNYIT AS KÜSZÖBÉN Nagy ünnepek: szivtiszta­­ságot követelő történések előtt, vagy után, — meg szo­kott áldozni a keresztény ember s bizonyos alkalmak­kor, minden istenhivő lélek • magába szállva, bánja ha rosszat tett, — ha vétkezett. Sokunknál a lelki tisztasá­got kívánó áhitat nem kötő­dik sátoros ünnephez, uj ke­nyérhez, borhoz, — de még a haldokló utolsó kenetének enyhítő olajához sem, hanem jön az magától épen úgy, mint sok más lelki hatás, amelyeket vánszorgásunk közben az élet kopott utjá­nak porából belélekzünk. Nem kell ahoz apagyil­kosnak lenni, hogy bűnben találja magát az ember, mert sok-sok cselekedet elköveté­se után megmozdul a lelki­ismeret s ajkunkra adja só­hajtozva ezt a szót: — “Hejh, de bánom!” Ha ezzel a bánkódó sóhaj­tással el lehetne intézni min­den rossz hatását annak a tettnek, amelynek elköveté­se miatt, önmagunkat vádol­va, sajnálkozunk, — úgy tel­jes volna részünkre a megbá­násra dukáló bünbocsánat. Azonban a következmények nem igen oldóznak fel ben­nünket s meg-megujulva éreztetik velünk, hogy le­tértünk ekkor is akkor is a helyes útról. Nehogy az erkölcs prédi­kátor jelmezében lásson va­laki, sietek megjegyezni, — hogy a fenti gondolatok esz­metársulás folytán keletkez­tek s nyomában járnak an­nak az időnek, mely elhozza hozzánk a nagyfontossággal b i r ó FIÓKTISZTVISE­LŐKNEK MEGVÁLASZ­TÁSÁT. Úgy van! És nincs más­ként, hogy az egyesületi életben is vannak olyan cse­lekvések, amelyek enyhéb­ben szólva is vagy a felüle­tesség, vagy a nembánom­­ság bűnével jelezhetők. Sokszor, nagyon sokszor felületesek vagyunk egyleti cselekvéseink elkövetésében s “mit bánom én!” — kije­lentéssel hanyagolunk el olyan főben járó dolgot, me­lyek kihatásukban nagyon sokszor éreztetik velünk, hogy itt nem jártunk el a tőlünk várható helyes utón. Mindezek a gondolatok VERHOVAY T1SZTUJITÁSOK rtZ. ftLLAŰKft lLLjL-, tLUI OLYAN EMBER, AKI ÜGYBOZGÓ EGYLETI MUNKÁS, AKI ÉRTI A L A P S Z A BÁLYAINK RENDELKEZÉSEIT — 5 AZOK ÉRTELMÉBEN HAJLANDÓ IS MUNKÁL­KODNI EGYESÜLE­TÜNK JAVÁRA. Természetesen az összes tisztviselő állások fontosak. Hiszen elnök nélkül olyan volna a fiók, mint a fej nél­küli test s miként szükség van az emberi test fő irányi­tó szerveire, ép úgy szükség van minden egyes tisztvise­lőre, akik mind egy-egy fon­tos szerepet töltenek be a fiók kebelében. — Külön szükségtelen ki­emelnünk azt, hbgy miért nem maradhat «L egyetlen egy Verhovay sem egy ilyen gyűlésről, mely egyetlen egyszer van csupán minden esztendőben. Hiszen a jövő­ről való gondoskodás élet­föltétele nemcsak fiókunk­nak, hanem az egész Verho­vay Segély Egyletnek is, melynek kebelében a fiókok szervezkedése és tisztviselői­nek megválasztása ...uj, ...— vagy jobb vérkeringést idéz elő. Úgy hangzik, ez a cím, mintha csakugyan a “Verhovay-tiszteket“ újítanák fel. Pedig dehogy. Mindent inkább ujitunk az egyletünkben, mint a tisztjeinket, a “Verhovay gazdatiszteket.“ Mert a Verhovay is olyan, mint az anyaföld. Mindenképpen olyan: teremt, virágzik, gyümölcsö­zik, éltet és temet. Asszerint, ahogy ezt a természet rendje követeli. A Verhoyay-föld virágai: a gyöngyfüzök, gyümölcsei azok az érettlelkü Verhovaysták, akiknek szivéből és agyából kiörlődik a jó Verhovay kenyér és — miként az emberi sorsok kivánják, — bizony vannak hulló lombjaink is, akiket épp úgy befogad a Verhovay föld is, mint az anyaföld. És a Verhovay szántóvetői, aratói, kapásai, de minden más munkásai is, ---- ahogy tapasztaljuk,---- még mindig leginkább “az öregek“, akik a föld rajongó szeretetével egész életüket ennek a mun­kának szentelték. Pedig, — akárhogy is meg kell becsülnünk őket, — fiatal munkásokat is kell nevel­nünk az öregek mellé, akik, idők múlásával, átvehetik tőlük az ekét, a boronát, az aratókaszát, a mag­­gyűjtő zsákot és a legszomo.rubb esetben, kifaraghatják sírjainkra a V-BETÜS keresztet is. A tisztujitás tehát, bizonyos részletében, legyen valóban tisztujitás. A jó gazda, ha ennek ideje elérkezik, mindig megszólítja a fiát: — No, fiam, gyere, tanuld meg te is! És a Verhovay nép, — miként azt a “termés“ mutatja, csakugyan jó gazda. azért kerülnek most felszín­re én nálam, mert az összes fiókunknál a jövő hónapban és januárban tisztviselő vá­lasztások lesznek, — melye­ket mi évzáró gyűléseknek szoktunk nevezni. Pedig eze­ket a nagyfontosságu köz­gyűléseinket inkább évnyi­­t ó gyűléseknek lehetne ne­veznünk, mert hiszen sok­szor az évnyitást azok nem­csak hogy bevezetik, hanem nagyfontosságuk éppen ab­ban rejlik, hogy a megvá­lasztandó lelkiismeretes, be­csületes, szorgalmas és ma­gyarságukban megingathat­­lan tisztviselők az illető Ver­hovay osztályt, Verhovay fiókot az áldásos működés és fejlődés útjára terelik s az ilyen tisztviselőkkel karölt­ve azután az egyleti össztag­­ság is szívesen és kész öröm­mel dolgozik együtt és tá­mogatja, elősegíti minden té­ren munkáját. Központi hivatalunk ré­szére és természetesen az egyesületi fiók részére is leg­fontosabb a FIÓKTITKÁR, a FIÓKÜGYKEZELŐ meg­választása. Ezen fióktisztvi­selők építik ki azt a termé­szetes összekötő kapcsolatot a központunk és a fiók kö­zött, mely nélkül egyesületi életünk megbénulna. ERRE Ne felejtsük el azt sem, hogy az ilyen tisztviselő vá­lasztó gyűléseken első sor­ban is tekintettel kell lenni A RÉGI TISZTIKARRA, mely ha becsületes munkát végzett és ha a tagtársak meg vannak elégedve mun­kálkodásukkal, válassz ák meg őket újból a tisztviselői állásokra, hogy minden tiszt­viselő tudhassa és elmond­hassa önmagáról, hogy őt nem egy-két tag, vagy nem önmagát választatta meg, hanem AZ ÖSSZTAGSÁG BIZALMA HELYEZTE A TISZTVISELŐ ÁLLÁSBA. Az évnyitás küszöbén mindezeket fontolják meg és gondolják át összes tagtár­saink, kedves olvasóink és a felületesség, vagy nembá­­nomság bűnébe ne essék be­le senki sem s akkor az uj esztendőben elnémulnak és megszűnnek majd a “MIT BÁNOM ÉN!” — meakul­­pázó kijelentések és kereszt­vetések a Verhovay Portán. DARAGÓ JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom