Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-07-08 / 28. szám
12-ik oldal 1937. Jüttu« I. Irta: Szentirmai Mártha (3-ik folytatás.) 1920-at írnak. Sok mindent olvasott a megcsonkított Óhaza bajairól, de tudja Isten, olyan hihetetlen, még saját szemével nem látja. Hihetetlen? Igen! tippen olyan hihetetlen, minthogy ő ugyanaz a Faluvégi György, aki Kerkáról elbujdosott. Mert az egy tapasztalatlan, mulatni vágyó, könnyelmű fickó volt, kissé elbizakodott, aki azt hitte, nélküle kiesne a világ feneke. Szívesen megházasodott volna 18 esztendős korában, többek közt azért is, hogy embernek mondják. Dús volt a haja, villogott a szeme s akárhogy elfáradt a mezei munkában, két három órai alvás után olyan frissen ugrott talpra, mint a labda. A jelenlegi Falu végi György, sokat szenvedett, meghajszolt emberek, elnéző jóakarattal, szinte némi irigységgel gondolt arra a suhancra, akit nagyon kedveltek az egerszegi cselédlányok, mikor ott kocsiskodott. fis másik esztendőben, Pesten, ahol butorszállitónál szolgált, úgy elnyilt még a szeme, ha meglátott a bakról egy-egy szépviseletii kalocsai, nógrádi vagy cinkotai lányt, hogy majd nekihajtott a villamosnak. És egy vasárnap délután a Városligetben feledtette vele egész heti terhes munkáját. A kőrhintás messziről köszöntötte ha látta és a színes italokat áruló kisasszony is szivesen mosolygott rá. Ámbár gazdaíiunak nagy zuhanás: a .szolgasorsot nem vette szivére. JÓbb volt, mint zsugori apja mellett. Tulajdonképpen csak — Amerika tanította meg rá, hogy kell kesztyűbe dudálni. Az ügynök, az a pesti ügynök nem győzte eleget mondani, milyen jó keresetre lehet szert tenni Amerikában. Ks neki akkora kedve volt akkoriban világot látni, hogy ha az ördög fogadta volna fel inasának, véle ment volna a pokoliul a holdig akárhova ! A szűlőiház nem kapatta el s biztosra vette, hogy sehol se lesz roszabb dolga, mint otthon volt. Csak éppen arra nem gondolt, hogy bányába viszik. Kerka körül nincsenek bányák. Józsagu nagy fenyveserdő van a határában s mindegyik gazdának van erdőrésze is. A fa kitermelés se veszélytelen dolog, de erdőt szivesen irtott volna Amerikában is, vagy akármit dolgozott volna Isten kék ege alatt. A bánya szív szőri tóan idegen világ volt, ahol a hetyke suhancnak inába szállt a bátorsága, — ha nem is mutatta. És minő bányában volt a szoktató! A legrosszabbak egyikében, Alabamában, ahol a bósz rabszolgamódra bánt különösen a bevándorlottakkal. Elrettentő dolgokról hallott. “Agyoncsapta a lejárókő... nem tudott idejében menekülni a gáz elől.,., felrobbant a porszén.... agyonnyomta a káré.... utána lőtt a rendőr” — ilyen beszédtöredékeket hallott, mikor magyar bányászok váltottak szót. Az idegenek szavát nem értette s úgy vélte sokszor, mindegyik büntetlenül csúfolhatja. Ingerült volt, szeretett volna nekik menni. Peda napjáig annyira eh csigázódott, hogy örülni se tudott a selymesen zizegő dollároknak. Minden vágya meghalt, csak az alvást kívánta. Fiatal teste lassankint kevesebbet gyötrődött a szokatlan uj munkában s dacos akarata gyorsan visszaszerezte életkedvét. “Az áldóját! Vagyok én is olyan legény, mint más! Én ne bírnám el, amit anynyian elbírnak, öregek, fiatalok vegyesen? A bánya se pusztít el mindenkit, hiszen vannak öreg bányászok is, akik csak egytől félnek: attól, hogy kiöregszenek a munkából. Rá se hederitenek a bánya rémségeire. És nem muszáj megöregedni ott, ahol rosszul bánnak az emberekkel. Egye meg a fene a bószt, meg a rendőröket, majd fittyet hányok nekik, mikor odébb állhatok. Addig is eszem, iszom, •— van miből!” így biztatta magát. És fülelt minden közelében elhangzó szóra, magyarra, angolra egyformán. A magyarból sok mindent megtudott. Az idegen zagyvalékból, mint csillag a ködből, kibontakozott egyegy szó, amit megjegyzett. És az az elkapott szó már segítőtársa lett. Kiöltözködött s nem húzódott vissza, mikor bányásztársai egy-egy görbe napot csaptak. Kíváncsian Ízlelte az idegen ételeket italokat s utána nézett egyegy nőnek. Ha történetesen néger volt, annál hosszasabban. Az újság ingere hatott rá lépten nyomon. Mikor teljesen beleélte magát uj foglalkozásába, elfogta a szerzési vágy. Két bányász, akikkel jó viszonyban volt, Kentuckyba készült, velük tartott. Olyan helyre mentek, ahol magyar dolgozott, s igazságosan bántak az emberekkel. Ott aztán egészen megszokott s minden peda-napon jókedvűen tett félre néhány dollárt. Már hajójegyre gondolt, vagy arra, hogy milyen jó lenne kihozatni Sárikát, aki szegény, zsugori apja mellett szenved s hajdinakásából sem lakik jól, mikor az ő keresményéből naponta kétszer is ehetnének húst. Milyen jó lenne, ha húga várná vacsorával, nem burdosaszszony, aki elvárja, hogy megfizetett szívességéért meg is süvegelje valamenynyi burdosgazda. Nem álmodta, hogy kitöra világháború.... Ott érte a hir a kentuckyi hegyek között — s szégyen ide, szégyen oda — nem ment haza. Nem gyávaságból. Valahogy attól félt, őrmestere mihelyst jelentkezik, rámutat az egész század előtt: “Nézzétek, porosfüliiek, ez az a kerkai Faluvégi György aki elhajtotta apja disznóját !” Lelkiismerete nem furdalta, hiszen mások is maradtak. A bányászokra akkor jó idők jártak. Gyűjtötte a dollárokat. Csak akkor kapott észbe, mikor Amerika is beleavatkozott a világháborúba s bizonyossá vált, hogy nem mehet haza. Mert egész más érzés az, ha az ember nem megy be a nyitott ajtón, — és más. mikor az ajtót becsukják orra előtt s künn didereg. Ő is didergett a többi ott rekedt magyarral együtt abban az elhidegülésben, mel-ylyel a jenkik bizalmatlansága, lenézése vette körül, ha kimozdult a magyaroklakta plézről. Családalapításra is gondolt abban az időben. Már betelt a könnyű viszonyokkal, — otthon után vágyott, mivel tetszett neki egy bányászbarátjának a testvérhúga, aki olykor vendégségbe jött a plézre. Nagyon helyes magavlselétü lány, aki jó szót szivesen adott Györgynek. Felesége nem akart lenni. — Nem akarok a kentuckyi hegyek közt maradni, — mondta. Van egy álmom ! Elmegyek a napfényes Kaliforniába, gyümölcspakoló lánynak, vagy’ akárminek. Ha ott pártában maradok, azt sem bánom! A bányászasszonyok nehéz sorsától félek. Egyszer hopp, másszor kopp! Most igaz, selyemruhában pávaskódnak sokan ... de vacogtak azok már sztrájktanyán is az erdőben ... és soha se tudhatják, mikor merre kell vándorolniok a kenyér után. Én z ilyen élettől visszarettenek. Nem volt belé szerelmes Annie, bizonyosan nem. Hiszen a szerelmes lány nem igen gondol többet a jövővel, mint a lány köríti röpködő lepke. És ő maga se volt annyira szerelmes, hogy azt mondta volna: —- Megyek én !s Kaliforniába Később mind jobban ragaszkodott a gondolathoz, hogy falujából hoz feleséget, akkor, amikor lehet. Fiatalt, aki még nem gondolkozik sokat és hozzászokik mindenhez. Bátrat, romlatlant. Főkép romlatlant. Igen, csak az olyannal lehet boldog egy ember. És egészségeset, aki egy egy sorscsapás alatt nem törik mindjárt össze, mint egy porcellánbábu. Lám, Sárika húga ilyen. Mikor háború után megjött az első levele, még elolvasni is sok volt, mi mindenen melt az keresztül. Eltemette apját. Az urát a harctérre vitték. Gyereket nevelt, sokáig apa nélkül. És a gazdaság nem pusztult el kezén, hanem gyarapodott. Hozzá hasonló természetű lányt hoz Kerkáról. Igaz, a mostani György idősebb, mint aki kivándorolt, de semmikép se alávalóbb. Harmincöt év a legszebb férfikor. Tanultabb, csiszoltabb mint akkor volt. Pénze van és meg tud becsülni egy asszonyt. Olyan kényelembe tudja tartani, amilyenről kerkai gazdalányok nem is álmodnak. Ott nincs villanyvilágítás, se vízvezeték. Kalapot csak a majorbeli gazdatisztek feleségei viselnek. Itt mindjárt fel teheti Faluvéginé is. Most még nem szándékszik végleg otthon maradni, hiszen irja Sárika, meg az újságokból is olvassa, hogy az Óhazában nagyon nehéz az élet. De Amerikában se marad örökké. Megígéri annak, akit elvesz, hogy pár év múlva visszamennek. Öt, haj: év múlva biztosan, mert akkor remélhetőleg család is lesz, legalább egy fiú, meg egy lány. Több is lehet! De ha Isten csak egyet adna is: azt is hazaviszi oskolaköteles kora előtt. Szép dolog az amerikai állampolgárság, de aki minden: van ennek a keserves világnak, az én gyermekemnek ne verjék mán az iskolába a fejébe, hogy a jenki különb mint a magyar! Úgy nevelem, hogy büszke legyen a magyarságra, azt pedig csak az Óhazában érhetem el. Hiszen rá se tudnék nézni a tulajdon gyermekeimre, ha szégyelnék szülőanyjukat, vagy apjukat, mint sok kölyök! Összetörném a csontjukat, mert hiszen az anyjuk nem tudna hová lenni bánatában! Jó Faluvégi Györgynek ökölbe szorult a keze, annyira belelovagolta magát a szörnyűségbe, hogy gyerekei megtagadnák magyarságukat. Eszébe se jutott volna ilyesmi, ha nem látott volna néhány ilyen amerikai csemetét, akik fel se érték észszel, hogy mikor otthon szajkómódra elcsacsogják a tanítónőjüktől vagy pajtásaiktól hallottakat, szülőik szivébe mérgezett tőröket döfködnek. S. M., KÉR. SZ. — ÉS MÁSOK Azok a tagszerzési jutalmak, amelyek az 1937, december végeztével elbírált eredmény után szervezőink részére kitűzve vannak, a kerületből felmutatandó tagszaporulat alapján lesznek meg állapítva. Nem a saját maga által felvett tagok értődnek tehát a felvétel alatt, hanem a kerületekben észlelhető szaporodás lesz a bírálat alapja. — EGYLETI TAG. Igaza van abban, hogy a “SZABADSÁG” valóságos missziót teljesít, amikor az amerikai-magyarság legégetőbb problémáinak tárgyalását tűzte napirendre. Az elidegenedés kérdésénél talán sokkal fontosabb a helyi egyletek reménytelen jövőjével foglalkozó cikk sorozat — hiszen ez a kérdés majdnem minden magyart a legközelebbről —zsebéről érint. Hogy az öreg és idősebb tagok nem szivesen látják, hiszen akit csak pár év választ el a sir szélétől annak nincs mit félteni — ez azt hisszük, érthető. Viszont ■nemcsak a “mát” kell nézni, hanem a jövőre kell gondolni. Csak másodrangu kérdés az, hogy melyik nagy egylethez csatlakoznak — az első, legfontosabb az, hogy végre belássák azt, hogy jelenlegi — teljesen reménytelen — helyzetükben nem maradhatnak meg. A Verhovay az utolsó esztedők során a csatlakozások egész légióját hajtotta végre, az eredmények azt mutatják, hogy az eddig alig-alig tengődő helyi egyletek tagsága — a csatlakozás után állandóan emelkedik. Hiszen meg van a lehető ség uj tagok, különösen a fiatalság eredményes bevonására. GERŐ SÁNDOR. Az Alapszabály szerint a havidijak a fiók titkáránál vagy pénztárnokánál fizetendők s igy a kpi hivatalba közvetlenül beküldött havidiját kénytelenek voltunk a fiókhoz visszaküldeni. Kérjük arra, hogy jövőben a fiók titkáránál fizessen. —• Három havi hátralék esetén törlés alá kerül.. Pl. ha el van maradva a január, február és márciusi havidijával s azt március utolsó napja előtt be nem fizeti a fióknál, úgy márciusi zárlattal törölve lesz. Amig a biztosítási társaságok csak 30 napot adnak “grace peridd” címén mint haladékot, mi 90 napot adunk. KATOCH JÁNOS. Az 1937-re esedékes kamatot januárban kellett volna kifizetnie. Alapszabályunk szerint a kamat mindig az esztendő első napján esedékes. Ha egyszerre nem tudná megfizetni — fizetheti részletekben is. Kamatja $4.10-t tesz ki ezt az összeget ossza fel a hátralevő hónapok számával s minden hónapban — havidijával együtt pontosan fizesse be az esedékes részleteket. Ha nem fizeti meg a kamatot, úgy az a tőkéhez lesz csatolva s-1938-ban nem $100, hanem $104.10 után kell majd kamatot fizetnie.
