Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-10-14 / 42. szám
6-ik oldal 1937 október 14 IWrhovayokJgpja-AZ ÓHAZA ISMÉT TÁRT KAROKKAL^ VÁRJA A VERHOVAY KÖVETEKET Lapzáratkor kaptuk az alábbi rövid 15 soros, szép kis kábelértesitést Budapestről, mely több magyar lapban jelent meg és szép elismerés ez mindnyájunk számára! — “TÁRT KAROKKAL VÁRJUK ŐKET! Hónapok óta készülődtek a Verhovay Egyesület tagjai az Ó-hazába s a Verhovayak Lapja, ez a lelkes, színes, izig-vérig magyar újság hónapok óta ötletesebbnél-ötletesebb képekkel és cikkekkel készítette elő a lelkeket a nagy útra s a nagy ünnepre a magyar fővárosba való érkezésre. Minden magyar szív megdobbant, amikor megérkeztek Magyar-Amerika derék követei, akik ma már csaknem mindannyian ismét visszatértek oda, ahol kenyerüket keresik — uj hazájukba, ahol azonban a kibontott zászlót nem göngyölik össze a Verhovay, vezérek, mert máris készülnek az uj örömbe és dicsőségre, a szentistváni évre: az eucharisztikus esztendőre, a külföldi Magyarok Világkongresszusára . A magyar nép pedig tárt karokkal várja és fogadja őket, mint testvér a testvért.” E rövid, de oly kedves, vendéghivogató kábelsorokra röviden mi is csak azt üzenjük: — Igen, — rokoni látogatásra készülünk a jövő nyárra s ott is leszünk! — és a Verhovayak megduplázzák azt a számot, — melyben kifejeződött a testvéri összekapcsolódásnak közvetlensége ! ! 1 Három Verhovay sta HÁROM VERHOVAY díjnyertes fiatalember utazott el ma Budapestről. Galya József New Yorkból, Lang István Bethlehem, Pa.ból és fij Olexo János Neltleton, Pa.-hói. Boldog heteket töltöttek ebben az országban. Lang és Olexo most jártak először Magyarországban, A- merikában születtek a Verhovay verseny jóvoltából ismerkedhettek meg rokonaikkal, akikről eddig csak beszélni hallottak. Bejártak itt sok vidéket, szórakoztak és tanultak, tajiasztaltak és egy életre szóló élménnyel mentek most vissza a munkaországba. Galya József a new yorki hölgyek haját rendben tartani, Lang István vegyészeti munkáját folytatni és ifj. Olexo János pedig a nettletoni bánya sötétjében a bányászlámpa pislákoló fénye mellett gondol majd biztosan nagyon sokat a magyarországi, budapesti szép napokra. Szivükbe, lelkűkbe zárták mind a hárman Magyarországot. Meghatódottak, amikor ott állunk a keleti pélyaudvaron a vonat indulása előtt. Galya Józsefet csinos kis lány kisérte ki, úgy hiszem rokon, de mindenesetre nem volt könnyű dolog a búcsú. — Eljövök jövőre is — mondogatja — olyan jó volt itthon lenni. Biztos vagyok benne, hogy a Verhovay Segély Egylet az idei nagysikerű verseny után jövőre újra rendez versenyt és én abban újra dolgozni fogok. New Yorkban olyan nagyon sok magyar van, hogy közülük biztosan össze szedek majd annyi uj tagot, hogy visszajöhessek jövőre Magyarországba. Nagyon szeretném, ha sikerülne szárnitásom. — Igazán hálásaknak kell lennünk, akiket a Verhovay Segély Egylet eljuttatott az óhazába, mert bizony ha nem lett volna a versenyre alkalmunk, akik eljöttünk, a legtöbbünk soha se tehette volna meg ezt az utat. Fiatal magyarok igazán nem tehetnek okosabbat, minthogy megragadnak minden alkalmat, hogy eljöhessenek megnézni ezt a szép országot. Ifj. Lang Istvánt nagyapja kisérte az állomásra, aki Zala megyéből jött fel, hogy búcsút vegyen — 76 éves az öreg ur — unokájától. Valaha ő is amerikás magyar volt, most már régen itthon él. Lánya áll mellette, akinek a szeme könnyben úszik, fel-fel zokog, siratja unokaöccsét, akit alig pár hét előtt ismert meg és aki most elutazik. Nagyon szivébe zárta az eddig ismeretlen rokont, kedves, megnyerő modorú Lang Istvánt és nagyon nehéz tőle a búcsú. Ifj. Lang István nem nagyon jól beszélt magyarul, amikor ideérkezett. Most, amikor elutazik, sokkal jobban pereg szájából a magyar szó. Nagyapját átölelve tartja, mikor beszél. — Hát el kell menni, lejárt az idő. De felejthetetlen emlék marad mindig a magyarországi utazás. Anynyi sok szépet, láttunk, tapasztaltunk, hogy nem is tudom megmondani, mi volt a legszebb. Talán Battonyán éreztük magunkat legjobban. Egy sereg emberrel ^érültünk ott nagyon jó barátságba. De mindenütt nagyon kedvesek voltak hozzánk. — És hát a rokonokkal való megismerkedés is megérte a fáradságot, amit a tagszerzésbe fektettünk. Nagyapa olyan boldog, hogy újra láthatott. Még kicsi gyerek voltam, amikor ő eljött haza Magyarországba. Sajnos, én nem számíthatok arra, hogy jövőre is részt vegyek a-versenyben és újra jöhessek, munkám miatt. De ha Isten éltet vagy öt év múlva szeretnék újra eljönni. v Ifj. Olexo Jánost is rokonok kisérték a pályaudvarra, akik most ismerték meg a derék pennsylvaniai bányászlegényt . — Ha csak egy lehetség lesz, én újra eljövök a jövő nyáron — mondja — biztosan lesz uj verseny és én újra el akarok jönni, tehát újra dolgozni fogok. A Verhovay Segély Egylet olyan jót tesz, amikor versenyt rendez, hogy azt alig lehet meghálálni. Ki tudja, eljutottam volna e én valaha az óhazába, ha most nem kerülök be a nyerők közé? Hálás is vagyok nagyon annak a tagtársamnak, aki körülményei miatt lemondott az útról és én jöhettem helyette. Nagyon, nagyon szeretnék jövőre visszajönni és hiszem is, hogy jönni fogok. * Ahányan elutaztak eddig, mind hangoztatták, hogy a Verhovay Segély Egylet milyen jót cselekszik, amikor módot nyújt fiatal tagjainak arra, hogy megismerjék azt az országot, ahonnan szüleik származtak. Ez csak serkentőleg hathat az egylet fiatal tagjai számára, hogy jövőre még nagyobb számmal vegyenek részt az egylet tagszerzési versenyében.-------o------Magyarországi hírek ELMARAD AZ IDÉN A SZÜRETI VIGSÄG és szomorít szüret je van az ország legtöbb borvidékének. A szőlő, amely a legszebb reményekkel kecsegtetett, az utolsó pillanatokban a katasztrofális esők áldozata lett. Eleinte még abban biztak, hogy az eső eláll és a megindult rothadás nem okoz további károkat, azonban újabb és újabb esők jöttek és a nagy termést Ígérő szőlőkben a gazdák kényszerszüretre rendezkednek be. Borközraktárakat építettek, boroshordók behozatalát könnyítette meg a kormány, a vidéki pénzintézeteket a közraktárakban elhelyezett borok megelőzésére hívták fel, — minderre már nincs szükség. Az eső minden problém.át megoldott. A közraktárakba nagyon kelés bor fog bekerülni és hordóbevitelre sem lesz igen szükség. Eger szőlősgazdái nemrég még hordóért könyörögtek a minisztériumban, ma már inségsegélyért járnak illetékes helyeken. Szakértői becslés szerint ma már alig lehet hárommil- 1 i ó hektoliternél nagyobb termésről beszélni, holott még nemrég négy, sőt ötmillióra becsülték az idei termést. A minőség is lényegesen megromlott. Az Alföldön tizenkét cukorfokos mustról is érkezik jelentés! A helyzet az, hogy nem dalolnak a szőlőkben és szüreti vigaszság helyett szomorúan szüretéi a magyar gazda . . . * NAGYKŐRÖSÖN országos érdeklődéssel kisért kegyeletes ünnepség zajlott le. Leleplezték B. TÓTH FERENCNEK, a legelső magyar kisgazdának első szobrát. B. Tóth Ferenc szobrához fűződő emlékek nagy tanulságokat rejtenek magukban a — nemzetmentő magyar jövendő számára. Érdemes róluk elmélkedni. A múlt század hetvenes éveiben szomorú napok virradtak Nagykőrös környékére. Csüggedt gazdák ölhetett kézzel keseregtek, tusakodva: mily módon tudnának segíteni megnehezült életsorsukon. A termelésre használt földek ugyanis már nem voltak elégségesek az elszaporodott lakosság élelmezésére. Naprol-napra folytak a tanácskozások és különféle embermentő tervek röpködtek a levegőben. A város akkori vezetősége úgy akart segíteni a gazdasági krízisen, hogy az addig közlegelő céljaira használt 30,000 holdnyi területet felosztotta a gazdálkodó családok között. Ebben azonban nem volt nagy köszönet. A felosztott földek ugyanis kietlen homoktengerek voltak, amelyeket teljesen alkalmatlanoknak tartottak mezőgazdasági művelésre. A futóhomok ellen nem tudtak védekezni. Az éjjelnappal korlátlanul száguldozó szélviharok minden emberi munkát lehetetlenné tettek, még a határkövet is elhurcolták. Ily körülmények között a nagykőrösi gazdák birtokai sokáig parlagon hevertek. Nein tudtak velük mit kezdeni. Szállóige lett közöttük, hogy a kopár homokbuckák fölött még a dalos madár is sirva repül keresztül . . . Ebben a vigasztalan időben élt Nagykőrösön 25 éves B. Tóth Ferenc, aki a szüleitől öröklött kis birtokán gazdálkodott. Egyszerű földmüvesember volt. Csak a kötelező elemi iskolákat vé gezte el, de valami csodálatos megfigyelőképesség és törhetetlen akaraterő lakozott benne. Már korafiatalságában visszavonult mulatozó kortársaitól és magányában gazdasági kérdésekről tépelődött. Amikor atyja kis birtokát ráhagyta, már nagy tervei voltak, amelyeket azután lankadatlan szorgalommal valósított meg. Gazdálkodását a teljesen terméketlen Csemődiilőben 80 holdon kezdette meg. Szőlőtelepet tervezett és tervén gazdatársai mosolyogtak. Ő azonban bízott erejében. Birtokának csontkemény, gödrös talaját sok helyen többméteres termőfölddel töltötte fel és róla a gyilkos homokbuckákat elhordatta. Bár pénz hiánya miatt munkája nehezen haladt, mégis 10 év múlva 20 hold termő szőlő volt a telepén. Ekkor pedig a nagykőrösi csemegeszőlőért már jó árat — mázsánként 30 forintot is — fizettek a bel- és külföldi piacokon. Tizennyolc esztendő pergett le azóta, hogy a hires kiskőrösi kisgazda földi pályáját befejezte. Hetvennégyéves volt, amikor eL hunyt és még pár nappal halála előtt is szőlőjében dolgozott. Sirva vált meg tőle és halálos ágyán lelkűkre kötötte családtagjainak, hogy földbirtokából egy darabot sem adjanak el. Ötvenéves életküzdelmeinek fényes eredményét mutatja az, hogy 1919 március 28-án bekövetkezett halálakor a szüleitől örökölt 80 holdas birtok helyett 265 hold termő szőlőt hagyott családjára. Szőlőjét gazdakörökben ma is “nagykőrösi csoda” név alatt emlegetik. A nagykőrösi Gazdasági Egyesület előtt most felavatták érezszobrát ennek a ritkaértékii magyar embernek, akinek elvitázhatatlan érdeme volt, hogy Nagykőrös szőlőkulturája európai hírnevet szerzett és ott 2500 holdról 5000 holdra emelkedett a jól jövedelmező szőlőterülete. Dr. Elek Béla
