Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-10-07 / 41. szám
14-t le oldal 1937 október 7. Vfrhovayakjgpja MI LESZ HA ELFOGY A SZÉN? Nemcsak a költők, regényírók és tudósok csapongó képzelete szeret elkalandozni eljövendő évszázadok, sőt évezredek kissé ködös távolába. — Jámbor hivatalnokokkal, békés munkás emberekkel és magányos sétájukat rovó öregekkel is gyakran megesik, hogy pihenő órájukban elmerengenek pl. azon, hogy mikor fog bekövetkezni a világ vége és vájjon mi lesz a Földdel akkor? Megsemmisül-e valami szörnyű tűzben, mint ahogy a bogár nekiröpül a gyertyalángnak, vagy ‘mint egy megfagyott golyó, gigászi jégteke, fog keringeni az idők végtelenségében? “Vannak dolgok, miket emberi ésszel föl nem foghatunk” — mondá egykor a brit drámairó óriás. — Hiú és meddő erőlködés ilyen jóslatokba bocsátkozni. Mi lesz ötszázmillió év múlva? Istenem, addig mindenesetre nyugodtan alhatunk. Vannak azonban a közelebbi jövőre szóló kérdéseink is. Így egészen jogosan érdeklődhetünk, hogy mi fog történni akkor, ha kiapadnak a szénbányáink? Ez a kíváncsiság éppen nem nevetséges. Annyira a technika korában éltünk, hogy a gépek, melyeket azért találtak föl valaha, hogy szolgái legyenek az embernek, ma már nem is annyira cselédei-, vé, hanem zsarnokaivá nőttek a feje fölé. Ezek szabják meg életünk minden mozzanatát, még azt, is, hogy miként mozogjunk, mikor együnk, hogyan öltözködjünk, az irók mE Írjanak, a festők, szobrászok mit alkossanak, a bankár hogyan végezze a pénzkötéseit, a hadvezér hogy szőjje a csataterveit? Nincs az a földrengés, mely. akkora megrázkódtatáshoz fogható volna, ha egy szép napon, mintegy varázsütésre, megállnának a hajók és vonatok, kihűlnének a gyártelepek öszszes kohói, a rotációsgépek nem ontanák az újságokat és visszazuhannánk a múltba, jó másfélszáz esztendővel, mikor gyertyákat gyújtottak esténkint a palotákban és postakocsin utazgattak távoli országok felé a vállalkozószellemü emberek. Valahogy olyasformán lennénk, mint azok a hajótöröttek, kik egy csendesóceáni szigetre vetődve, az ottani őslakók primitiv életmódjához kellene, hogy lesüllyedjenek. Ez a katasztrofális fordulat akár holnap is belállna, ha nem tudnánk a földből már több szenet napvilágra hozni. Jellemző, hogy más bányászathoz képest a szénbányászat milyen óriási erővel és teljesítménnyel dolgozik. Évente 3500 métermázsa aranyat,' 30 ezer métermázsa ezüstöt, egy milliárd métermázsa vasércet, de viszont 12 milliárd métermázsa szenet ásunk ki a földből, úgyhogy a föld felületén található minden emberre, négerre, eszkimóra, aggastyánra, csecsemőre, fejenként hat tonna szén jut. — Persze, ennek a temérdek szénnek csak igen kis része az, amelyet a lakások fűtésére felhasználunk. Az oroszlánrészét a gépek fogyasztják el, az az összesen ötvenmillió tonnányi hajó, mely a tengereket járja, az a sok százezer mozdony, amely a kontinenseken száguld és az a megszámlálhatatlan gyár és ipari üzem, mely mind szénnel tüzel. Hogy mekkora a világipar és világközkedv és évi szénszükségléte, az kiviláglik abból, ha elgondoljuk azt, hogy ezt a tizenkét milliárd métermázsa szenet egyszerre kellene elszállítani. Ebben az esetben 120 millió vasúti teherkocsit raknánk tele és ebből a 120 millió teherkocsiból huszonöt olyan vonatot tudnánk egymásmellé állítani, amelyek mindegyike körülfogja az Egyenlítőt. Nem is olyan meglepő tehát, hogy éppen a legfontosabb és igy a legjobban igénybevett széntelepek kezdenek lassan kimerülni. Németország, Anglia szénbányájainak hátralévő élettartama száz-kétszáz, esetleg háromszáz év. Igaz, hogy az úgynevezett hatodik világrészen, az Antarktikon hatalmas szénrétegek hevernek egyelőre teljesen kiaknázatlanul de még ha hozzávesszük ehhez azt is, hogy időközben eddig ismeretlen széntelepekre fogunk bukkanni, könnyű kiszámítani azt az időt, ‘amikor az emberiség szemléikül fog állani. Mivel nics kimeríthetetlen szénkészletünk, magától értetődik, hogy a meglévővel a lehetőségig gazdálkodnunk kell. Iparban, közlekedésben, ahol csak lehet, más anyaggal próbáljuk a szenet helyettesíteni. így került sor a benzin, olaj égetésére, igy születtek meg a gőzturbinák mellett a vízturbinák, szélturbinák. Újabb és ujabb földgázrétegek feltárásával is gazdagítjuk meglevő energiakészletünket. E- zek mind szép és kedvező dolgok, de a szenünk mégis csak elfog fogyni egy szép napon. Tehát mi fog történni akkor? Alapjában véve gyerekjáték megjósolni ennek a majdani szénnélküli korszaknak a technikai életét. Kibírhatatlan katasztrófát jelentene a szénben rejlő energiaforrások kiapadása, ha nem.lehetne ezek helyett újabb energiaforrásokat bocsátani az emberiség rendelkezésére. De ha igy fogjuk fel a dolgot, azt látjuk, úgy vagyunk a szénnel, mint az a valaki, aki az őseitől örökölt néhány darab aranyból éldegél, miközben körülötte egész aranyhegyek tornyosulnak. A szén ugyanis annak a hőenergiának parányi töredéke, mely évmilliók előtt a Napból a Föld felületére jutott és elraktározódott az őskori növényzetben. Ezek a növények aztán a földbe kerülve, elszenesedtek. Nos hát a Nap ma is, évezredek múltával is, éppen úgy, olyan bőkezűen löveli a Földre a csaknem megmérhetetlen energiamennyiséget. Ez az energia többféle formában lép elénk. Melegít. A Földön égy négyzetméterre annyi meleg esik, hogy ha ezt a meleget fel tudjuk használni, egy háromlóerős gépet mozgatunk vele. Máskép azt is mondhatjuk, az évenként földünkre eső naphő energiája az évi széntermelésben rejlő energiának a két és félmililószorosa. Már szerkesztettek is olyan gépet, mely a maga hőfelfogó felületi részével, mint a napraforgó, szüntelenül a nap felé fordul. Egyszerűbb módja a napenergia felhasználásának, ha a levegő- és vízjárás segítségével hozzuk mozgásba gépeinket. Hogy a levegőmozgás és a viz körforgása a napenergia következménye, azt a gyerek is tudja. Fliszen a nap fölmelegiti a levegőt valahol, ez fölszáll, helyébe hidegebb levegő tódul. A hideg levegő helyébe viszont a meleg levegő áramlik. Ez a szél. A vízjárás magyarázata pedig az, hogy a nap melegének hatására a tenger párolog, ez a pára a szárazföldön, mint eső, leesik, duzzasztja a patakokat, folyókat s ezek lefolynak a tengerbe. A szél és a viz folyása mozgás és igy az energiának olyan formája, mely a legalkalmasabb más mozgás, pl. gépek mozgásának előidézésére. Különösen a viz mozgása jön számításba itt, mert ha veszünk egy folyóvizet, mindig tudjuk, hogy mennyi vízmennyiség és milyen sebesen indul alá, tehát egy bizonyos mennyiségű energiaforrást kapunk. így pl. könnyű kiszámítani, hogy — No, koma, hát bion ezen a héten is kiszorongatta a Tótágast a sok komoly szó az újságunkból. — Hát ki, de azé csak nyugodj bele, mer minálunk ez igy van. Bezieg más egyleteknél éppen fordítva van a dolog. — Hogy-hogy? — Úgy, hogy azoknál meg a sok tótágas szőrit ki minden komoly szót. HUSZÁR OKOSKODÁS Hej komám, ha az ember meggondolja, hogy a kisaszszonyok is maguk pucolják a körmüket és ennek a ménkű lónak még ez se köll: mán csak jobb vóna lunak lenni, mint huszárnak! Afrika legnagyobb vízesése, a Viktória három és félmillió lóerős energiaforrás. Hasonlóan gazdag energiájú a Niagara, vagy a Délamerikában lévő Igüassu, a kisebb, de igen nagyszámban levő zuhatagokról nem is beszélve. Tehát mi lesz? Egy félezred év múlva már nem lesz gőzmozdony, ellenben villamos vonatok röpülnek. Gyártelepeken elektromos motorok és generátorok forognak szörnyű sebességgel. Mindezekhez az energiát a zuhatagokká tördelt folyók vize adja majd. És hogy fognak közlekedni a tengeren a hajók? Valahogy úgy, mint régen a vitorlások, de összehasonlíthatatlanul tökéletesebben használva föl a levegőben lappangó hőenergiát a levegő mozgása mellett vagy akkumulátorszerüen működő nagy energiakészletet visznek magukkal a hosszú útra. Valamelyik világmuzeumban pedig üveg alatt egy öklömnyi fényes kékesfekete ásványdarab fog árválkodni ezzel a bizarr magyarázó felirással: — “Szén, amivel egykor hajókat, vonatokat és gyárgépeket mozgattak az emberek.” . . . A jó korcsma-— Miért van maguknál a vesepecsenyének két ára, hatvan krajezár és nyolcvan karjezár? — Mert ha vese nélkül van, akkor hatvan, ha vesével, akkor drágább. Hol ebédel? Egy fővárosi vendéglőbe betévedt egy vidéki ur. E- béd után kifizetvén számláját, magához kéreti a korcsmárost és a legudvariasabb hangon kérdi tőle: — Ugyan, mondja meg kedves vendéglős ur: hová megy ön tulajdonképp, ha egyszer jól akar ebédelni. Elszólta magát Kereskedő: Hogy mer maga engem csalónak nevezni? Vétt már maga nálam valamit? Artisták közt —- Rémes! a tűznyelőnek van egy fia. Már tiz éves és,még nem tud járni a kezén ! A kor — Mondja, öreg ur, hány éves maga? — Hatvanöt. — Akkor éppen ideje, hogy a haja már megfeketedjék. Két vidéki magyar találkozik New Yorkban. Az egyik nagyon féltékeny volt a feleségére és igy szól a másikhoz : — Milyen szamár vagyok ! A feleségemet otthon hagytam egyedül. — De' én még nagyobb szamár vagyok — mondja a barátja. — Én meg magammal hoztam a feleségemet. i