Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-10-07 / 41. szám
■Mp Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. 1937 OKTÓBER 7. NO. 41 SZÁM 1849 OKTÓBER HATODIKA W / ___ / ŐSZI SZÁNTÁS A Föld és a földből gyúrt igazi ember sohasem pihen, örökkön-örökké egymást “mivelik.” Mert Isten, mikor a világot teremtette, úgy rendelte el, hogy az Élet éljen az életért. .Ennek a parancsnak engedelmeskedik az Ősz amikor dolgozik, fárad és áldozatokat hoz a Tavaszért. Akár a Földön, akár a földből gyúrt igazi ember lelkében. A Földön már meg is kezdődött az “őszi szántás”. Görnyedő, őszülő ember szánt az őszben. Hüs szelek érkeznek hozzá arany levelekkel és a levelekben megannyi égi üzenettel. És az ember föld alá gyűri a multat, a termő, teremtő erőt, hogy annál szebb, erőteljesebb legyen a Tavasz. A Föld és a földből gyúrt igazi ember tavasza. A szél a Fold sóhajtása. Az emberé a nóta. Ezért születnek hüs szelek és bus nóták az őszben. Az őszi szántáson is pipára és nótára gyújt az ember. És emlékszik tavaszra, nyárra, virágra, fecskemadárra, régi szántásra, verejtékre, de leginkább sok-sok eltűnt reményre és szűkös, de boldog kenyerére, zengvén az őszi dalt szelíden, szerényen:KENYEREM, KENYEREM, SZIVEMHEZ EMELEM: ÍGY SZEGEM, ÍGY ESZEM . .. Aztán, hogy ismét jön egy kis hüs szél a múlandóság isteni jeleivel, imigyen folytatja: KÖNNYES A LEVELEM, KENYERES FÖLDEMEN SZIVEMET TEMETEM . . . Aztán letörli a könnyét és maggal szórja tele a szántást. Mert magból lesz a zöld vetés, zöld vetésből az arany kalász és az arany kalászból: újra mag. Az örök életnek legszebb bizonysága ez. Erre a törvényre hajt uj lombot a fa is, amiről éppen most fújja le a lombokat a szél. De az őszi szél nemcsak a fákról fujfja le a lombokat. Az emberről is. Ám azon is megérkezik egyszer az uj hajtás. Lám az őszülő Verhovaysták is egyre-másra uj Verhovaystákat hajtanak egyre jobban terebélyesedő eszmei gályáikból: a szép és bölcséletü nagy Verhovay munkából. Mert ime: a Verhovay mezőkön is folyik az őszi szántás, az őszi nagy munka, a Jövendőért. Temérdek áldozatot hoz ezért az őszülő Verhovay gárda. A görnyedő, verej'tékes életű földből gyúrt, igazi Verhovay nép. Hogy mennél szebb legyen a tavasz, a Verhovay ifjúságának az élete és mennél teljesebb legyen a cél, a végső, aminek nyílegyenes barázdáit most szántja fel a jövendőért is élő igazi Verhovaysta 'és most tölti meg maggal, hogy szép legyen a zöld vetés. Hiszen örök törvény mondja, hogy abból lesz a kalász, az uj mag, A VERHOVAY IFJÚSÁG KENYERE. De mindez az "Őszi szántás” termése lesz már. A frissen beszántott Verhovay-földé, amibe. . . a mai nemzedék temeti a szivét. Nyolcvannyolc esztendő merült el az idők végtelen tengerében 1849 október 6- ika óta, mely napon gyászba borult Magyarország, mert az 1848-iki magyar szabadságharc hőseit akkor végeztette ki Haynau, osztrák generális, a bresciai hiéna. Azóta OKTÓBER HATODIKA gyásznapja a magyarnak és kegyelettel emlékezünk meg ezen a napon azokról a dicső hősökről, akik meghaltak szülőhazánk szabadságáért ... A sors keserű iróniája, hogy az aradi magyar Golgota már nem a véráztatta magyar földön van, hanem “a külföldön:” Romániában, mert Arad városát is elrabolta Magyarországtól a triánoni béke dögkeselyűje . . . s ma a borongó égbolt siró fellegeiből idegen földön hull az őszi eső az aradi TIZENHÁROM bedeszkázott emlékoszlopára .. . * — Amikor Görgey tábornagy Világosnál lerakta fegyvereit az orosz előtt, a harmincezer emberből álló magyar fősereg fogoly volt. — Bátorságukat és vitézségüket az oroszok azonban méltányolták s megengedték, hogy minden tiszt megtarthatta kardját. Az oroszok a magyar sereggel Sarkadnak tartottak, hogy ott bevárják a Városban mulató czár parancsait. . . . A czár kiszolgáltatta őket az osztrákoknak . . . Szomorúság ült minden honvéd arcán, mintha minden ember érezte volna a borzasztó jövőt, mely két zsarnok :az orosz és az osztrák császár kezében volt letéve. Haynau serege mindjárt át is vette foglyait és első dolga volt, hogy megfosztotta a tiszteket fegyvereiktől. Aztán durva gúny és szitok között megindult a szomorú menet Arad felé, mely akkor már szintén az osztráké volt. Ezt a mindennel bőven ellátott erős várat is Görgey szolgáltatta ki a császár kezébe, mert az ő szavára adta fel Damjanich . . . Aradon a foglyokat kiválogatták s a tábornokokat, a magyar sereg díszeit, külön kocsikon erős kiséret mellett szállították be a várba. Tizenöt magyar vezér várta sorsát az aradi várban. Az egyik megőrült a szomorü fogság alatt, tizennégyet halálra Ítélt az osztrák hadi törvényszék, egynek megkegyelmezett Haynau s igy a bakónak maradt tizenhárom. Tizenhárom a magyarság legelejéből . . . Az aradi gyásznapról 4 esztendővel ezelőtt jelent csak meg az első hiteles leírás. Sulyánszky György, minorita szerzetes, — aki 1848—1858-ig tanár volt az aradi minorita gimnáziumban és több szerzetes társával együtt szemtanúja volt az 1849 október 6-iki kivégzésnek, — naplót vezetett, mely 4 esztendővel ezelőtt került elő s abban igy irta meg a gyásznap történetét: 1848 OKT. 6. HAJNALÁN: “. . . Engem Damjanich Jánoshoz rendelt az aradi haditörvényszék . . . Végre elközelgetvén az idő, melyben mindenki övéihez viszszasietett. Magam is kénytelen valék elhagyni egy kevéssé a nagy katonát és igaz hazafit, s remegve vártam a börtönész szobájában a perczet, amelyben a borzasztó spectaculumra indulnunk keilend. Elérkezett ez is. ....Tompa moraj közt megérkezett a kisérő sereg és negyed hatra a négy, golyóra ítélt tábornok: úgymint: Kiss Ernő, Schveidel, Lázár és Desefi a sáncok között agyonlövetett. Kiss Ernő az első lövés után einem dőlvén reája másodszor is 3 egyén lővén, hala el. Testeiket a sáncok hantjai födik, mert elvitetésük meg nem engedteték. A Hazában a hazáért elhunytak fölött virraszt a béke angyala. Végre hajtatván a fen irt négy tábornokoni véres Ítélet, a bitófára ítélt 9 tábornok ugyanazon katonai kiséret mellett indult meg. — Közbe vévén a vigasztalásul melléjök rendelt papi egyéneket. Minden arc az elvonuló csapaton. ők nyugodtak és nyugodtak még a .többi várfoglyok is — ha nyughattak szívok fájdalma miatt, — akik a börtönökbül úgy tekintettek ki, hogy ajtójuk nyílása felé 2 ágyú volt szegezve s nekik annyi sem engedtetett meg, hogy legalább egy barátságos néma kézszoritás által válhattak volna meg azoktól — kiknek körében és oldala mellett oly hősileg vivának. Fél óra után eljutva az Ujarad felé vonuló térségre, hol a 9 fa felállítva. Mi jeleié a Golgotát. S felolvastatván még egyszer az Ítélet, megkezdetett a borzasztó működés. Pöltenberg volt az első, kit Török Ignácz gróf, ezt Láner, Knézich, Nagy Sándor József* Leiningen gróf, — Aulich Lajos, Damjanich és gróf Vécsey követett. Mindegyik hős lélekkel halt meg. Egyik a másikat végbucsu közben azzal biztatván, hogy nemsokára ismét együtt leendenek. Lelki éberségüket eléggé kitünteté az: hogy midőn mi papok siránk, — ők, nevezetesen: Nagy Sándor József, a mellette levő Winkler Brúnó barátunkhoz imigyen szóla: — Eddig ön vigasztalt engem, — s jelenleg ön sir, jobb úgymond, ha imádko(Folyt. a kővetkező oldalon.) ■Ma «Ml
