Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-05-22 / 21. szám
1937. május 22. 9-ik OLD AD : VerhovayQkJhpja -■ VERSEK, VIRÁGOK, MÁJUSI NAPOK Kedves Fiuk és Leányok, — Drága Gyöngyfüzők! Talán volt is már közöttetek olyan, aki gondolkodóba esett azon, hogy miért nincsen mindig egyformán jó kedve? Mi okozza, hogy egyik napon kedves a játék, könnyebb a tanulás, mig a másikon még a járás is nehézkes, nincs a játékhoz kedv s valóságos nyűg a tanulás? Hát kedves Pajtikáim, ennek az oka a külső hatásoktól függ különösen, avagy belső szervezeti bajok idézik azt elő. Ha testünk szervezetének rendellenességei idézik elő nálunk a kedélyváltozást, úgy az rosszullét, vagy betegség számba megy s a velejáró szenvedés állandósítja is a komor s beteges hangulatot; de még erre is hatást gyakorol a körülettünk történő események egymásutánja s befolyásolja azt különösen a tiszta levegőben ragyogó napsugár, avagy a sötét köpenybe burkolózott, esős, borult idő. Ezt könnyen érthetitek, mert hiszen a természettel közös voltunk nagyon nyilvánvaló a légzés fontosságában amint be és kilélegezzük a levegőt, ami egyik alkotó része a mi világunknak. így vagyunk a vizzel, a növényi és állati eledelekkel, amelyek azonmód, ahoz a természeti egységhez tartoznak, amelyhez ezen a földön mi is, mint annak részei, kötve vagyunk. Azért a nagy természetben történő változásoknak hatásait mi is megérezzük, sőt egyenesen mondhatnánk, hogy hangulatainknak ezek adják meg az alapszínét. Vegyük csak a legfeltűnőbb változásokat, a négy évszaknak idejét. Testi és lelki kifejezésekben mennyire megmutatja az ember, ezeknek reágyakorolt hatását. A nyárnak melegében szinte szétterül a test és sok olyan gondtól mentes a lélek, amelyet már didergő zúzmarájával m eghoz az összezsugoritó ősz, megfokoz a télnek hideg lehelete s mint a börtönök rabja, jégviüágos, fagyos ablakából lesi az ember a várvavárt kikelet jöttét. Igenis, — a kikeletet vár-ja, a tavasz jöttéért epedik s a képzelődéstől előlegezett pázsitokon jár s ibolyák illatát szagolja. Merthát minden szépségei között a természetnek, a legeslegszebb ezek között a tavasz. És a tavasznak hónapjai közül a Május a legbájosabb, ennek utolja már tele virág, szemet- lelket andalít, madarat énekre késztet, ajkakon nótát csendít s ritmusos beszédre hangolja a költőt. Ilyen májusi szépségben úszó az alább közölt színes versike s nemcsak azért közlöm azt veletek, hogy gyönyörködjetek annak virágos bokrétájában, hanem azzal az akarattal írom le ide, hogy igyekezzetek megtanulni a virágok neveit s szüléiteket kérdezve, keressétek is fel azokat a növényeket, amelyek a költeményben említve vannak. Kössetek közvetlen ismeretséget a gyöngyvirággal, az orgonával, a kankalinnal, aszegfüvei, a mályvával, a vadrózsával s a virága teljében levő gesztenyefával: . ^ * * A GYÖNGYVIRÁG TAVASZESTI BÁLJÁN mely egyenesen a Vertiovay Gyöngyfüzők részére ebben a verses kis köntösbe Íródott: Csilingel a kis gyöngyvirág. Fehér a ruhája; — meghívja a virágokat tavaszesti bálra. öltözködik az orgona, lila a ruhája, kivirit a kankalin, a szegfű és a mályva. A vadrózsa rájuk nevet, bolondos a kedve, a rigó is füttyent egyet: hej, mi lesz itt este! Táncraperdül a sok virág, illat száll a légben, Őrtállnak a gesztenyefák illemtudón, szépen. — A szellő is megfürdik a virágillatárban s arra ébredünk fel reggel: napsugaras nyár van! Drága Gyöngyfüzők! — Úgy hozta a sors, hogy meghallgattam egy magyar rádióelőadást, amelyben nem csak az volt a nevezetesség, hogy “V erhovay program” volt benne, de különös jelentőséget adott annak, hogy épen Anyák Napján történt s hogy ANNAK LEGRAGYOGÓBB RÉSZÉT EGYIK GYÖNGYFÜZŐ TÁRSATOKNAK. A CHICAGÓI ANDRTN BÉLA N A ;K A L KA LMI SZAVALATA KÉPEZTE. • Béla még csak nyolc éves, de szép magyarsággal és nagyon kedves hanglejtéssel adta elő az Anyát üdvözlő versikét, és szinte hihetetlen volt annak elképzelése, hogy Bélának testvéröccse Antal, csak öt éves, mert előadásban majdnem túltett a mi Bélánkon. Minek tagadnám Kedves Gyöngyfüzők, hogy Andrin Bélának rádiós Szereplése örömmel töltött el s magam is beleesetem abba a tisztes hangulatba, amivel az Anyák jóságát dicsérték és viszonozták ezen a napon a gyermekmilliók. — És hogy, hogy nem, — de Andrin Béla és Andrin Antal szereplésével összefüggően egy régi kép elevenedett meg előttem : a Lincoln Ábrahámé, aki mint szöghajas gyermek Anyjának lába előtt ül s a kezében tartott táblára a következőket irja: “Mindent, amivel bírok, mindent, amit a jövőben maga m n a k megszerezhetek, mindazt az én ANGYALSZIVÜ ANYÁMNAK köszönhetem !” — Hát bizony, úgy van. Sem Béla, sem Antal nem tanulta mástól a szépen zengő magyar nyelvnek a használatát — csupán az Anyjától, a Szülőktől. Nekik köszönhetnek ők minden dicsőséget s NEKIK JÁR RÉSZEMRŐL IS AZ ELISMERÉS, AMIT NYILVÁNOSAN KI IS FEJEZEK. -— Mennyivel biztatóbb volna a mi nemzetségünknek jövője, ha az Andrin szülők példája után igazodnék több más szülő legalább a családi hajlékban követelnék meg gyermekeiktől teljes szigorral anyanyelvűknek használatát. TI IS AZT TEGYÉTEK DRÁGA GYÖNGYFÜZŐK: OTTHONAITOKBAN BESZÉLJÉTEK A MAGYAR NYELVET SZÜLÉITEKKEL, TESTVÉREITEKKEL, hiszen egy nyelvnek tndása ezreket jelentő kincs. Ami pedig e nagy ország hivatalos nyelvét illeti, hozzá ott van az iskola s a napi érintkezésnek ezer alkalma ahoz, hogy az angol nyelvben tökéletességet szerezhessetek.- Veszteni valótok tehát nincs s csupán nyerhettek azáltal, ha azt a nyelvet beszélitek otthon, ami a Ti édes Szüléiteknek is anyanyelve. Hiszem, hogy mikor erre kérlek benneteket, akkor eleget is tesztek jó kívánságomnak s ezáltal növesztitek Irántatok érzett szeretetét Józsi Bácsinak. tiltotta, de a tündérek sem mindig engedelmesek, s bizony nem ismertek nagyobb mulatságot, mint a szegény ember szérüskertjében polkát táncolni! Nézték is másnap a szomszédok a parányi lábak nyomát a porban, s váltig tanakodtak, miféle népség lepte meg este a szérűt? így vigadoztak, mig csak a csillagok be nem lepték az eget. Ilyenkor hazaosontak, hagyták aludni a fehér házacskákat. Olyan észrevétlenül suhantak át az utcákon, hogy soha egy komondor fel nem neszeit a léptükre. A várba érve, letelepedtek a kövekre, néha halkan énekeltek a messzi ^nézőkről, kék hegyekről, s az estharang ezüstös szaváról. Ültek a harmatos pázsiton s a csillagok lámpáinál apró hangszereiket pengették. Csak akkor mentek el aludni, mikor már a Hold is belebujt puha felhőkabátjába. Másnap azután elölről kezdődött a tánc, meg a dal. De a tündérek vidám életéről senki sem tudott az emberek közül. Szigorú tündértörvény volt, hogy nem szabad emberi szem elé kerülniük. Hanem egyszer mégis csak megesett! ügy történt, hogy egy messzi ország tündérhercege látogatóba jött Sugárhoz,' a tündérkirálynőhöz. S mi lett a látogatásból? Könnyű kitalálni, hogy leánykérés kerekedett ki belőle! Nosza, mikor meghallották a tündérek, hogy nemsokára lakodalomban lesznek, akkor csaptak ám táncot! Futottak, kergetődztek, virágos köntösük messze úszott utánuk, s vidám hajszájuk csak nem akart végetérni! Ám, vesztükre voltak ilyen szilajok! Belefutottak egy tüskés cserjébe, s a legfiatalabb tündérnek: Harmatnak a ruháját elkapták az ágak. Elkapták, de úgy, hogy nem volt mód rá kiszabadítani. Tépték, bogozták testvérkéi az ágat, de a bokor csak gúnyosan nevetett. Hiába kérte a tündérség: — Húzd vissza sok tövisedet, tágítsd, tágítsd ölelésed! — A bokor ráfelelt: — Ingyen nem adom! Felelték a tündérek: — Amit csak kérsz, megadom! így a bokor: — Adjál nékem helyette virágot, mert virágnak fogtam meg pajtásod! Elmentek hát a tündérek virágot keresni. Találtak is egy ibolyát az erdőben, vitték a bokornak, de az csak az ágait rázta: — Szebbet, szebbet, olyan szépet mint ez a szép kis testvértek! A kis Harmat tündér felsírt a tüskék között. A tündérek pedig szomorúan mentek másik virágot keresni. Találtak is egy százszorszépet a réten. De a bokornak ez sem tetszett: — Szebbet, szebbet, illatosat, szirma legyen pillangósabb! A tündérek most árvácskái hoztak. A bokor megint csak j megrázta magát: — Ne szomorút, vígat inkább, hajnalpir fesse a szirmát! Ekkor a tündérek a fatuba mentek. Gondolták, ott csak találnak olyan virágot, amivel kiválthatják a testvérüket. Meg is láttak egy csodaszép rószát az egyik kiskertben. Hajnalpirosak voltak a szirmai, s akkora harmatcseppek ültek a kelyhében, mint Harmattündérke szemei. Beosontak hát a kertbe, s letörték a rózsát. De az eresz alól kiárulkodott a kismadár: — Csirr, cserr, csicseri, tündér a rószát töri! Kinézett erre az ablakon egy százráncu vénasszony, s nagy I mérgében közéjük dobta a krumplifazék fedőjét. Megijedtek a tündérek, s elsza\adtak a rózsával, ahogy csak bírtak. Végre megérkeztek a bokorhoz, amely siró testvérüket még mindig fogva tartotta. Gyorsan előszedték a rózsát, de jaj, a szép tömött rózsának a fazékfedő minden szirmát leverte, csak öt maradt meg mutatóba! Az volt a szerencse, hogy a bokor még igy is olyan gyönyörűnek találta, hogy szabadon engedte a rózsa fejében a tündérkét. Azóta nyilik az ötszirmu vadrózsa minden erdőben, de tündért ; még azóta sem látott senki a tüs- i kés bokrok közelében! ÁRVÁCSKA A VADRÓZSA A falu felől nem látszott más a várból, csak a kapu. A falak leomlottak, letöredeztek a kövek, s nagy halomban hevertek a vasrácsos kapu előtt. Nem is járt erre teremtett ember, s azért a tündérek itt telepedtek meg gyönyörű királynőjükkel együtt, akit Sugárnak hívtak. Volt itt részük napfényben, dalban és táncban, mert ez teszi a tündérek életét. Ha eljött az este finom fátylaikkal búcsút integettek a pirosarcu napnak, s ott álldogáltak mindaddig, a meredek várfalak felett, mig csak egy sáv is 'átszőtt a nap palástjából. Akkor azután lemerészked-1 tek egészen a falu alá, s ha embert nem láttak, még a szélső ház udvarába s bekukkantottak. Bár J a királynőjük ezt szigorúan megÖt bársony levele van az árvácskának. Három cifra levél kettőre vet árnyat. Hogyha megfordítod, öt apróbb levélre Támaszkodik az öt bársonyos levélke. A legcifrább levél bársony tunikába, Két levélkén trónol királynő módjára S mint anyakirálynő, ékes köpenyével Két trónust foglal el gőgös büszkeséggel. A másik két cifra, két édes leánya. Külön páváskodik szép tarka ruhába; De a két kis árva, szelíden, szerényen. Azon igyekszik hogy megférjen egy széken. Ha árvácskát láttok, figyeljétek jól meg: Mindenegy esetben igaz e történet. De a virág mégis — Isten igy akarta — Nevét a két szerény kis árvától kapta. Én is igy nőttem fel, árvácska módjára; Az én virágom az Árvácska virága. Jóanyám sírjára is Árvácskát tettem, Hadd lássa az Égből, milyen árva lettem. w * % 3 * I* Ä3R IS I.ÄT. ni *!.*i Irta: Tóthné, Révey Emma; a 361-ik fiók tagja i. i-......
