Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-03 / 14. szám
12-ik oldal 1937 április 3. A, fontos tárgyalások hosszadalmas eszmecseréket vontak maguk titán s az idő az esti hat órához elérkezvén, elnök a gyűlést a következendő nap kilenc órájáig elnapolta. k. m. f. Folytatólagos Jegyzőkönyv felvétetett 1937 március 18-n. Jelen vannak ugyanazok. Az előző napi jegyzőkönyv annak felolvasása után elfogadtatott és hitelesittetett. 16.— A “Jézus Megváltó Leányai” néven ismert Apáca Szerzet tízezer dolláros kölcsönkérelmének megtagadását valamint a “Detroiti Magyarság” és “Deroitfi Újság” ügyeiben történt igazgatósági szavazatok helyességét elősmeri az igazgatóság. az igazgatóság, hogy Zsolcsák Józsefet semmi más figyelembe vehető meggyőződés nem vezérelte feljelentésének megtételében, mint az egyéni haragból kilobbanó bosszuállási vágy, de ugyanakkor ezzel összekötve annak tudatára is ébredt az igazgatóság, hogy az egyesületünk életében ilyen közös ügyeink természetétől elütő viselkedések gyakorta teremtenek olyan helyzetet, amelyeknek csak a közös érdek vallja kárát. Az igazgatóság előtt fekvő ismertetések és példák bizonyítják ugyanis, hogy nagyon sok esetben vagy nem veszik tekintetbe, avagy teljesen figyelmen kivül hagyják egyes titkáraink Alapszabályunknak áthelyezésre vo-17. — A 111-ik steeltoni Pa. fióknál vizsgálat szükségét fennforogni látta az igazgatóság s a lefolytattott vizsgálat eredményéről tett jelentést .tudomásul vette. 18, — A South Bend-i 132-ik fiók Verhovay Házának ügyében előzőleg hozott igazgatósági határozat, amely szerint annak át alakítására megbízatás $10,000 erejéig történt igazgatósági határozattal — megsemmisült; de ugyanakkor a Verhovay közös vagyon mentését szem előtt tartva határozta az igazgatóság, hogy a South Bend-i Verhovay ingatlanok áruba bocsátása kötelező és vérehajtandó a legelső felkinálkozó méltányos ajánlatoknak megtételével. Addig is mig ennek ideje elérkezik a South Bendi Verhovay élet fejlesztésére és megszilárdítására határozza az igazgatóság, hogy uj otthonról gondoskodva lesz, mégpedig nemtöbb, mint negyvenezer dollár költség előirányzattá’., amelyben bennfoglaltatik minden szükséges kiadás, amelyet egy felszerelt és berendezett társasotthonnak követelményei kívánnak. Rendeli az igazgatóság, hogy a kpi. eljárás a szokott módon és kötelezettségek szerint megtétessék. 19-— Tihor Ödön a 35-ik fiók tagjának betegsegélyére vonatkö'zó iratokat átvizsgálva, az ügyben tett intézkedést igazgatóságunk jóváhagyja. 20. — Körösfőy János Columbusban, Ohio, való kiküldetését — a körülmények átvizsgálása után — helyben hagyta az igazgatóság. 21. — A 361-ik clevelandi női fióknak ünnepélyén történt kpi. képviseltetésnek keresztülvitelét jóváhagyta az igazgatóság, amidőn az ünnepély hatásaira vonatkozólag bejelentett eredményeket és szükségeket átértette. 22. — A Gary-i W. Va. angol nyelvű fiók üzleti ügyeninek felülvizsgálására kiküldött ifj. Dobos András igazgató teljesítését valamint az ügyben megtett intézkedést igazgatóságunk helyeslőleg tudomásul vette. 23. — A Baptista Aggmenház helyzetének tanulmányozására kiküldött Németh Kálmán igazgató kielégítő jelentését megelégedés^ sei vette tudomásul az igazgatóság s az ügyben tett elnöki rendelkezést megfelelőnek és kifogástalannak jelentette ki. 24. — Zsolcsák József a 331-ik titkárának vizsgálatot kérő teljesítését helyeslőleg vette tudomásul az igazgatóság s a vizsgálatot lefolytató Kun Bertalan igazgató jelentéséből meg'aTapitofía ugyan natjozó intézkedéseit s önkényüleg megtagadják az áthelyezést kérő tagjainktól azt a jogot amit egyesületünk törvényei nekik biztosítanak. A fiók kötelező elhatározásai vagy elképzelt hatalmi gőgösködésből kifolyólag sok esetben megtagadják fiókjainknak titkárai az áthelyezésre szükséges “Elbocsátó Levélek” kiadását s abba a helyzetbe kerül ezáltal a tag mint Mohamed koporsója, hogy sem egyik sem másik fiókunkhoz nem tartozván közöttük lóg, abban az elgondolásban, hogy jussaveszteít ember lévén jobb is ha egyesületünk ki> telekéből ezekután kimarad. Inditatva érezte tehát magát az igazgatóság, hoyg követendő maga tartás végett kötelezőleg határozza, hogy: senkinek aki Verhovay tag lévén ha valame’-y fióktól a másikhoz való áthelyezését kéri, egyetlen fiók titkár sem tagadja meg részére az “Elbocsátó Levél” kiadását még abban az esetben sem, ha havidijaíval történetesen a fióknál hátrálékban volna. Megvan ugyanis adva az alkalom arra fiók titkárainknak, hogy a könyveikben vezetett hátrálékot az “Elbocsátó Levelében” feltüntessek. Ha ennek ellenére is fennforogna olyan eset, hogy a fiók titkár önkénykedése révén az “Elbocsátó Levélhez” tagjaink nem juthatnának, úgy jussa és kötelessége Verhovay központunk az irányú intézkedése, hogy tőle a tagdijakat ideiglenesen az uj fióknál elfogadják, de kötelezve vannak arra, hogy arról az elhagyott fiókot értesítsék s intézkedjenek, hogy a tag által választott fiókhoz a legrövidebb időn belül kpi.-lag áthelyezve legyen. 25.— Radics József a 40-ik fiók tagjának csonkulási ügyében támasztott pernek elintézését helyeslőleg tudomásul veszi az igazgatóság. 26-— A társadalmi biztosításnak alkalmazottaink körében való életbeléptetését helyesnek és töi'vényesnek ösmeri el az igazgatóság. 27. — Kpi. elnökünk lapunk irányításában való közremüköuesét helyesnek és a Verhovay régi és jelenlegi felfogásnak megfelelőnek tartja az igazgatóság. 28. —- Az Ellenőrző Bizottságról tett észrevételt a bizottság által nyilvánosságra hozott kijelentésekkel összhangzónak találja az igazgatóság. 29. — A központi ügykezélés sima és kielégítő végzéseiről nemcsak kpi. elnök jelentésén keresztül de szerzett tapasztalatából ki-! folyólag is úgy találta az igazgatóság, hogy a tényeknek megfelelő s a jelentés igazságát alá is huzza. 30. — Mégegyszer figyelemmel áttekintve az egész jelentést az igazgatóság az elnöki jelentést részleteiben is tárgyalta és elfogadta. 31. — A titkári jelentés előző részleteit amelyek általánosságban egyik vagy másik tisztviselőnek jelentéseiben nfár részletesen is előfordultak természetszerűleg minden kifogás nélkül hagyta jóvá az igazgatóság, csupán azoknak az Actuary munkáknak e’pterjesztésével foglalkozott ismét a kpi. számvevő jelentésében részletezett adatokkal párhuzamban — amelyek a betegsegély korszerinti fizetéséről és a bal eset esetén kétszeres összegű biztosítás (double indemnity) tételeiről ugyancsak titkárunk jelentésében bennfoglaltatnak. Ezért eVíősorban 32. — a betegsegély korszerinti fizetésének megállapítását vette tárgyalás alá az igazgatóság s ennek folyamán arra a tapasztalatra jött, hogy az egymillió dolláros betegsegélynek kifzetésére alapított actuary nivellálások megállapításai, nem a hozzáfűzött hasznos eredményt idéznék elő, hanem olyan radikális he’yzetet teremtenének egyesületünk betegsegélyezési járulékainak teljesítései körül, amelyért csak egy — Verhovayak JgpjQ— konvenció vállalhatja el a felelőséget. A lefektetett tervezet ugyanis azt mutatja, hogy a 16 éves kortól 35-ig a mai fizetési föltétel fe’elne meg, de azonfelül olyan magasra fokozódnék ez a kivánalom, hogy még azok is gondolkodóban ejtődhének, akik a számadatok helyességét a testvéi’tsegitő elgondolás nagyszivüsége fölé helyezik. Határozta tehát az igazgatóság, hogy ezt a tervezetet életbe nem lépteti, a fölötte való határozhozatalt jövendő konvenciónknak tartja fői. 33.— A “Doub'e Indemnity”-re vonatkozó tervezet kidolgozását Actuary-nk; Alapszabályaink intézkedéseire és tagjaink zömének foglalkozási viszonyaira tekintettel dolgozta ki, amelynek átlagos fizetési kötelezettségét ezer dollárnál havi 25 centben állapította meg. A tervezetnek minden aprólékos kitételét gazdasági és erkölcsi hatásait mérlegelve a következőket határozta el az igazgatóság: Aki tagjaink közül — akár a most bennlévők, akár a most vagy jövőben tagjaink közé lépők — Verhovay biztosítási kötvényt birtokukba tartanak vagy megszereznek, annak értékét megemelhetik arra az esetre ha szerencsétlenségből kifolyólag 90 napon belül halál következnék be. Ezt az amerikai biztosítási nyelven “Double Indemnity” néven ismert kedvezményt 25 cent havidijfizetés ellenében kapKatják a* zok akiknek ezer doláros élet biztosításuk van. Tizenöt centes havi különfizetés mellett nyerhetik el azok akiknek ötszáz dolláros élet biztosításuk van-Tíz cent havi külön fizetés teljesítése révén juthatnák hozzá azok, akiknek $250.00 élet biztosításuk van. A “Double Indemnity” biztosítás hatvanöt éves korig terjed vagyis ennek a kornak elérésével ez a biztosítási kedvezmény megszűnik. A Verhovay “Double Indemnity” biztosítással járó kedvezmény egyetlen Verhovay kötvénnyel biró tag által sem emelhető feljebb ezer dollárnál, s az ezer dollárnál kevesebb értékkel biró $500.00 — vagy $250.00 — biztosítások a biztosítás összegét felül nem haladhatják. A “Double Indemnity” kedvezmény behozatala 1937 julius elsejével lép egyesületünknél, érvényben s ezalatt, helyesebben az addig lefolyó időtartam alatt kpf. hivatalunk utasítva van arra, hogy ennek a kedvezménynek behozásával járó szükséges intézkedéseket megfelelő módon rendezze és előállítsa. l 34.— Pócsik János ügyének rendezését tudomásul vette az igazgatóság. jg; tXt lütiBi iStj jgj tHifJSi -Mi ‘X ‘X 9J W ‘-WJIWJ ain.t B WáW MEGHÍVÓ ! A VERHOVAY KLUB SAJÁT OTTHONA JAVÁRA 1937 ÁPR. 11-ÉN, VERHOVAY OTTHONBAN, 835vasárnap délután 3 órai kezdettel, a West End Ave., Detroitban NAGY SZINELÖADÁST RENDEZ TÁNCCAL EGYBEKÖTVE Ezúttal az Általános Műkedvelő Kör Tagjai szinrehozzák a LEHULLOTT A REZGŐNYÁRFA cimii 3 felvonásos énekes, táncos és humoros operettet Irta és zenéjét szerzetté Erdélyi Mihály A színdarabot rendezi Deutsh Lajos — Ügyelő: Ackerman Sándor. — Súgó: Sörös Sándor — SZEREPLŐK: A méltóságos asszony . . .------ RIBITS NÁNDORNÉ Bözsi pincér leány .......................KISS PÉTERNÉ Boldi bácsi, öreg hordár . ...................WUIN RUDOLF Orgona Jani, fogadott fia— ...............GUTTAY ENDRE Rudno, budai kocsmáros . .......................... KISS PÉTER Pepita Pipi............................... -- MIKULÁS ERZSÉBET Kemence Bence .................... .................... IMRY JÁNOS Ragályosi Beteg Gyula ...........- DEUTSH LAJOS Mici pincér leány ....___------------- IHÁSZ RÓZSIKA Lafayette követségi titkár------- . . VARGA JÓZSEF Kovács János XIII. rendőr____ POLICZ GUSZTÁV Csendesné kófaasszony . ._______ MEZŐ SÁNDORNÉ Bencike kisfiú.................... SUCH KARCSI Szobaleány ..........................------- _ IHÁSZ RÓZSIKA Fiuk, lányok ésidegen legionisták Előadás után tánc. — Belépő jegy előreváltva 50 cent, a pénztárnál 65c, ezek érvényesek a táncra is, csupán a táncra 25c. — Jegyek kaphatók a gondnoknál A zenét GRAMA JANCSI zenekara szolgáltatja. — Jó izü ételekről és kitűnő zamatu italokról gondoskodva van. Ha egy igazi élvezetes napot akar, ha igazán ki akarja magát nevetni, el ne maradjon erről az előadásról. Tisztelettel: A RENDEZŐSÉG. § 1 fisüSlüSi