Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-04-03 / 14. szám

10-ik oldal 1937 április 3. =VfrhovQyQkJgpja -ELNÖKI JELENTÉS A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET IGAZGATÓSÁGÁ­NAK 1937 MÁRCIUS 15-IKÉVEL KEZDŐDŐ GYŰLÉ­SE ELÉ TERJESZTVE Tisztelt Igazgatóság:— Azoknak a főszervezői jelentéseknek kapcsán, amely­nek havonkénti megtételére kötelezve vagyok, mindenkor említést tettem a központi ügyek állásáról, valamint időről­­időre beszámoltam azokról az intézkedésekről, amelyeket elnöki megbízatásomból kifolyólag tettem, vagy rendeltem. Mai jelentésemben tehát csak azokat az eseményeket fog­lalom ezek közül össze, amelyek fontosabbak; avagy ter­mészetüknél fogva megkívánják, hogy az Önök figyelme újból fel legyen irántuk keltve. 1. — Szeptemberi gyűlé­sünknek határozatából ki­folyólag intézkedtem, hogy jogtanácsosunk véleményt kérjen Pennsylvania állam Insurance Departmentjétő! örranézve, hogy összeférhe­tő helyzetnek tartja-e azt, Jia egy Verhovay igazgató ebben a minőségben mint kerületi szervező is alkal­mazva van az Egyesületnél? Minden kertelés nélkül fe­jezte ki válaszában a neve­zett nivatal, hogy ezt az ál­lapotot helytelennek tartja s egyben utasításban hagyta meg,, hogy a jövő konven­ción ezt a kérdést vesse fel az Igazgatóság s mivel a törvény ilyen ügyben nem intézkedik, azért a konven­ciónak kimondott határoza­tára van szükség, hogy a jö­vőben félremagyarázások ne történhessenek. ' Az Insurance Department leadott véleménye után Kö­­rösfőy János, Németh Kál­mán és Soós József igazga­tók visszaadták a kerületi Szervezésre szóié) megbíza­tásukat. Akik alapszabályaink 10- ik paragrafusának (b.) pont­ját kellő figyelembe nem ve­szik, azok előtt érthetetlen 'és visszatetszőnek látszik, hogy mjg a szervezéssel megbízott igazgatók, össze­férhetetlenség címén szerve­zői megbízatásukról lemond­tak ; én dacára igazgatói vol­tomnak példájukat nem kö­vettem s mindezideig végez­tem a reám bízott főszerve­zői munkát. 1 Igazgató Uraim: A közönséges üzleti felfogás szempontjából egyik legnagyobb fontosság a szervezés munkájának végzése s ennek a munkának eredmény fo­kozása különösen függ a közpon­ti irányitástól. Akármennyire bántó is volt hát reám, a körül­ményeket nemismerők ujmutoga­­tása, még sem hagyhattam el az: a helyet ahová az önök akarata ál­lított. Kérem önöket, hogy vagy mentsenek fel a főszervezői mun­kának végzésétől, vagy határoza­tukban hangsúlyozzák ki, hogy a hatáskörüket körüliró 10-ik pa­ragrafus (b.) pontjában foglalt szervezési irányítást, rajtam ke­resztül hajtja az Igazgatóság végre. Bármelyik esetben még leszek) attól mentve, hogy érdek, vagy haszonhajhászónak állíthas­son oda a rosszakarat. 2. — Az a bizottság, amelyet a­­végből küldött ki a szeptemberi igazgatósági gyűlés, hogy a heti­lap előállítására vonatkozólag in­tézkedjék, a legolcsóbb ajánlat­tevőnek, Tarnócy Árpád nyomda­tulajdonos és hirlapirónak adta át a munkát. Kívánatra az ide­vonatkozó részletek, Írásban önök e\é terjeszthetők. Ugyanez a bizottság a társas­­utazás elrendezésének ügyeiben is eleget tett az Önöktől kapott megbízatásnak s mint megfelelő­vel a North German Lloyd hajós­társasággal kötötte meg az utazás feltételeit magában foglaló szer­ződést. A napilapok közül pedig, uta­sítás szerint a “Szabadság” lett megbízva a hirdetések nagyobb részével, mig az “Amerikai Ma­gyar Népszava” ebben a cam­­paignban, a hirdetések kisebb hányadát nyerte. Ezekben az ügyekben, is együtt vannak a megfelelő iratok s át­tekintés céljából bármikor elő­terjeszthetők. 3. — A “Jézus Megváltó Le­ányai” nevén ismert apáca szer­zet főnökének, egy uj rendház felállítására 10,000 dolláros köl­csön kérelmét, egyhangú szava­zattal nem tartotta teljesíthető­nek az Igazgatóság'. 4. — A pénzkezelésben rendel­lenességek fordultak elő a 111-ik fióknál s hogy a Bond Társaság­gal kötött szerződésünk betartva legyen, kényszerülve voltam az ügyben vizsgálatot tartatni. 5. — A Detroiti Verhovay Ott­hont vezető közös bizottság, több okra támaszkodva követelte meg, az előbbi bizottság' és Németh Kálmán volt házgondnok ügyei­nek vizsgálatát s különösen is ki­­hangsulyozottan kérték ebben az ügyben, a központ beavatkozását. A központ részéről Révész Kál­mán számvevőt bíztam meg a vizsgálat lefolytatásává1', de véle­ményt nem volt alkalman nyil­vánítani az ügyben, mert azt meg­előzőleg, Németh Kálmán az egész eljárás ellen bejelentette Igazgatóságunkhoz fellebbezését. 6. — A South Bend-i Verhovay ház ügye, — dacára annak, hogy Igazgató Uraim megszavazták az ingatlan eladására szükséges meg­hatalmazást, s dacára annak, hogy kétizben is megjelentünk ott az Önök utasítása folytán, — még sines befejezve. Nagyobb fele­lősséget leltünk magunkra nézve ebben a megbízatásunkban, mint­hogy azt az Önök külön hozzájá­rulása nélkül, véghezvinni taná­csosnak tartottuk volna. . i Azért újból előterjesztődik önök elé a South Bend-i házügy 1 s a mi észleleteink hozzáadásával sikerül talán ebben a kérdésben a helyes megoldás. 7. — A “Detroit Magyarság” és a “Detroiti Újság” száz-száz dol­lárt kitévő hirdetési követeléseit megejtett szavazás utján kifizet­ni rendelte az Igazgatóság. 8. — Tihor Ödön tagtársunk­tól, aki a 35-ik fiók tagja, meg lett vonva a befégsegély azon az okon, hogy azon az időtartamon amelyen keresztül betegsége tar­tott, ujsághiradások szerint gyű­léseken, banketteken s más nyil­vános helyeken megjelent, sőt tár­sadalmi megnyilvánulásokban sze­replő tisztségeket töltött be. Ti­hor Ödön elismerte, hogy volt egy bankett ünnepen, aminek előké­szítésében már. több részt vett, de csak annyiban volt a banketten, amennyiben azt egy hayfeveres ember megteheti; ült és semmi­ben hangot nem adott, nem szó­nokolt. Ezt négy Verhovay tag­­társunk affidavitben igazolta s ezen a réven betegsegélyének ki­fizetését kérte s követelte. Mivel az Igazgatóság feltételei­nek, a kiállított affidavit bekül­désével Tihor Ödön eleget tett, el­rendeltem betegsegélyének kifi­zetését. 9.— Négyizben fordultam igaz­gató társaimhoz segítség végett (A) — Columbus, Ohioban lé­vő fiókjaink közös tagszerző cam­­paignt határoztak el s azt helyiér­dekű ünnepség keretében szándé­kozták‘megnyitni. Attól tették függővé a megfelelő eredmény­nek elérését, ha Körösfőy János alelnök ur azon részt vesz. A valamikor nagyon is agilis co­­lumbusiak munkakedve az utolsó éveken keresztül nagyon is meg­csappant. Helyesnek és hasznos­nak mutatkozott hát arra az alka­lom, hogy régi eleven életük, tel­jesített kívánságunk révén ismét feiujuljon. Ez okból Körösfőy János alelnök urat Igazgatósa­gunk nevében hozzájuk ki is küld­tem s megjelenése nem volt ered­mény nélkül, amennyiben a co­­lumbusi Verhovay élet ismét fel­pezsdült. A 361-ik Clevelandi női fiók ál­tal rendezett ünnepélyen szintén Körösfőy János jelent meg kép­viseletben s kifejezte azt a külö­nös figye>net, amelyet Egyesüle­tünk eziránt a kiválóan szorgal­mas Verhovay nők iránt minden­kor tanusit. Az ünnep magasz­tos lefolyásáról lapunk hasábjain kimerítő tudósítást találhattak Igazgató uraim. (B) — Ifj. Dobos Andrást, Gary, W Va. angol nyelvű fió­kunk ügyeinek megvizsgálására kellett kiküldettem, mivel több­szöri felszólításra sem adott a fiók magáról életjelt s pénztárunkhoz három hónapi tagbefizetés be sem érkezett. Dobos igazgató ur a reábizottakat eredményesen vé­gezte á tudomásom szerint a fiók ügyei rendezve vannak. (C) ‘— Gyanú okom volt fel­tételezni, hogy a Baptista Agg­­menházban elhelyezett két tagtár­sunknak, helyzetét túlságosan ki­színezték mivel tudtam, hogy a kérdésemre adott választ nem ők maguk írták. Indíttatva érez­tem magamat a való helyzetről tájékoztatni, azért Németh Kál­mán igazgatót küldtem ki azzal ja megbízással, hogy személyesen [szerzett tapasztalton keresztül adjon az igaz helyzetről jelentést. I Németh igazgató jelentése ki- I tűnő jó helyzetről s minden te­­j kintetben kielégítő ellátásról szól ;s teljesen megnyugtató. j (D) — Zsolczák József a 331- ik fiók titkára két különféle eset­ben kért vizsgálatot a 433-ik fiók titkára Bann József ellen, hiva­talából kifolyó visszaélések ügyé­ben. Olyan súlyos természetű eseteket hozott fel megtörténtek­nek, amelyeknek káros követkéz ményeitől tartanunk kellett, sőt Zsolczák ilyen természetű beavat kozésa, ügymenetünkre egyizben már hátráltató módon befolyás­sal is volt. Kiküldtem tehát Kun Gertalan igazgatót, hogy vezessen ebben az ügyben vizsgálatot. Kun Bertalan jelentése önök e'é lesz terjesztve, mivel az ügynek ter­mészete megkívánja, iaogy igaz­gatósági döntés történjék, amely­nek alapján hasonló esetek elin­­tézhetők legyenek. 10. — Radies József a 40-ik fiók tagja csonkulási. ügyben in­dított pert ellenünk s így kény­szerülve voltam Beneze János kpi. titkait és Glück Norman jogta­nácsost a tárgyalás idejére Stu­­benville, Ohioba küldeni. A per kimenetel reánk nézve kedvező vo t s ha annak részleteivel fog­lalkozni óhajt Igazgatóságunk, úgy az iratokat kpi. titkárunk elő­terjeszti. 11. — A társadalmi biztosítás behozatala folytán, a törvény kö­vetelményeinek elég lett téve s az Egyesület közös munkájában alkalmazottak januári kezdettel tényleges tagjai lettek ennek az állami biztosításnak. Kívánatra az ügynek részleteit kpi. számve­vőnk Önöknek tudomására hozza. 12. — Lapunk iránya a heten­kénti megjelenésében is a régi maradt s figyeltem arra, hogy sem politikai színezet, sem osz­tályellenes hangulatkeltés abban meg ne gyökeresedjék. Gazdasági tekintetekben a szá­­mitottnál nagyobb terhet jelent a heti megjelentetés, de a részle­tek tárgyalásánál elég alapot sze­rezhetnek arra Igazgató iraim, hogy meggyőződéssel határozhas­sanak afelett; vájjon megéri-e a heti megjelentetés azt a költsé­get, amit kpi. pénztárunkból rá­fordítunk. 13. — Az E'íenörző Bizottság megtartottá az év elején kötele­ző vizsgálatát és semmi észrevé­telt, avagy ellenvetést nem tettek sem a könyvek vezetése sem a pénzügyi kezelés ellen. A ki­utalásokat szabályosnak s jogos­nak ismertek el s mindezeket jegyzőkönyvbe foglalva ki is fe­jezték, 14. — A központi ügykezelés­nek munkái serényen végződtek s úgy a haláleseti kiutalások, va­lamint a betegsegé'i'ek kifizeté­sei a lehető leggyorsabb tempó­ban teljesittettek. Késedelem csak azokban az esetekben tör­tént, amelyekben a jogosultság megállapitása, valami okból azt késleltette. A százakra menő apró’ékos ügyek végzései közül, az előadot­tak bírtak előttem fontossággal, amelyeket jelentésemben azzal a céllal soroltam fel, hogy azoknak átvizsgálása után, Igazgató uraim helyeslő, vágj- kifogásoló nézetei­ket kifejezhessék. Evégből kérem jelentésemet általános tárgj'aiás alapjául elfo­gadni. Tiszteletté: , DARAGÓ JÓZSEF kpi. elnök A VERHOVAY SECELY EGYLET NAGY TÁRSASUTAZÁS MAGYARORSZAGBA ÉS AZ AMERIKAI MAGYAR UJ NEMZEDÉK ZARÁNDOKLATA BANDHOLTZ TÁBORNOK SZOBRÁHOZ INDUL NEW YORKBÓL 1937 JULIUS 24-én a North German Lloyd v EUROPA nevű gyorsba jóján A bremerhaveni kikötőben, közvetlenül a hajó mellől induló "Verhovay Gyorsvonat" szállítja majd ai amerikai magyarság követeit Budapestre, ahol ünne­pélyes fogadtatásban részesülnek. Minden amerikai magyar részt yehet e kirándulásban. Tegye meg az előkészü­leteket már most ás lépjen érintkezésbe a helyi hajójegyügynökséggel. Ez lesz ax amerikai magyarság éleiének egyik legkimagaslóbb eseménye HAMBURG-AMERICAN LINE "SP5J NORTH GERMAN LLOYD

Next

/
Oldalképek
Tartalom