Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-03-20 / 12. szám

4-ik OLDAL

MÁRCIUS 20, 1937

Journal of the Verhovay Fraternal Insurance Ass’n.

Printed by STATE PRESS, 7 E. Buchtel Ave., Akron, Ohio

PUBLISHED WEEKLY BY THE Verhovay Fraternal Insurance Association

Editors: BENCZE JANOS és RÉVÉSZ KÁLMÁN, Szerkesztők

EDITOR’S OFFICE — SZERKESZTŐSÉG:

345 FOURTH AVENUE, ROOM 805, PITTSBURGH, PA.

All articles and changes of address should be sent to the VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION, 345 FOURTH AVE. PITTSBURGH, PA.

MINDEN, A LAPOT ÉRDEKLŐ KÖZLEMÉNY ÉS CÍMVÁLTOZÁS A VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION, 345 FOURTH AVE. PITTSBURGH PA. küldendő

SUBSCRIPTION RATES:

United States and Canada $1.00 a year

Foreign Countries $1.50 a year

Entered as second class matter January 2, 1937 at the Post Office at Akron, Ohio, under the act of March 3, 1879.

DR. VÁKÁR P. ARTHUR

közírónk neve ma már valóban közismert amerikai magyar újságolvasóink előtt. Brilliáns cikkeiben mindenkor olyan problémákra szokott rámutatni és olyan tényekét Szokott megvilágítani, melyek a közérdeklődés fókuszpontjában vannak.

E héten is három pompás cikket küldött szerkesztőségünkhöz, melyekből közöljük az alábbi figyelemre méltó részleteket:

“Hiteles feljegyzések szerint Amerika ősfoglalói között magyar is volt. Az első bevándorló után százan és ezren mentek ki az uj hazába s az ezrek és tízezrek megsokasodtak, mígnem sokszázezerre szaporodott az amerikai magyarok száma. Ma már, sajnos, vagy Istennek hála, mint a nagy nemzetek beszélnek Latin- és Germán-Amerikáról, úgy mi is beszélhetünk Magyar-Amerikáról. Kicsiny, de lelkes magyar, Magyar-Amerikáról.

Ha a nagy nemzetek erőt és bátorítást vérhatnak a világban 4zé?«zórt fajtestvéreiktől, ezt az erőt és bátorítást érezheti a magyar nép is, amikor seregszemlét tartva, tekintetét Magyar-Amerikára szegzi s figyelmét az ott élő magyarok felé irányítja. Sem az Ö-hazában, sem az Uj-hazában élő magyarság nem lehet oly gyenge, Itogy megpróbáltatásai közben is ne tudná szolgálni kölcsönösen egymás érdekeit s ne tudna áldozni a magyar egyetemesség oltárán.

Európában a gyűlölködés szelleme újból orgiákat ül. Ugylátszik, Itogy Európa saját emberségéből nem tud lehiggadni s idegen erők kellenek, hogy a gyűlölködés fúriáit ártalmatlanná tehessék. Magyar- Amerika megtalálta azt az utat az amerikai államférfiak lelkülete felé s minden jel azt mutatja, hogy az európai népek gyűlölködő őrjöngését újból Washingtonnak kell lecsilapitania, hogy a világ békessége megmenthető legyen.”

I , ' • . „ , ' . ,

"Magyar dicsőség Amerikában” cinhi cikkében leszögezi Dr. Vákár a következőket:

“A magyar szabadságharc leverése után Kossuth Lajos lánglelke hozta forrongásba Amerika népeit, s a polgáriasodéi munkájából mind mai napig derekasan kiveszik részüket Magyar-Amerika magyarjai.

Nem volt jelentőségnélküli az 1928-as Kossuth zarándoklat sem, amikor New-Yorktól Washingtonig, a városok hivatalos köreitől el egész a köztársaság akkori elnökéig tudomást szereztek arról, hogy a 125 milliós Amerika földjére a magyar nép képviseletében 500 magyar tette lábát.

De a világesemény szintjéig emelkedett ama Oceánrepülés is, amikor két bátor magyar pilóta, Endrész György és Magyar Sándor Amerika egész társadalmának figyelme és várakozása közben átrepülte az Óceánt, hogy az egész világ előtt hitet tegyen a “Justice for Hu ngary” mellett.

És most meghajtjuk zászlónkat egész Magyar-Amerika magyar•aga előtt, mert amit a Budapesti Egyetemi Énekkarok magyar ifjaittak amerikai szereplésével kapcsolatban produkált, azt, csak egy történelmi nemzet elhivatást érző gyermekei végezhették el úgy: az egyetemes magyarság hirnevének emelésére!

Amerika társadalma, az amerikai sajtó tudomást szerzett arról, hogy a los-angelesi, berlini sport olimpiász után, A DAL OLIMPIÁSZÁN IS BABÉROKAT SZERZETT A MAGYAR ERŐ ÉS A MAGYAR TUDÁS.

Amikor a magyar nép a legnagyobb teljesitményt végzi, hogy a világ müveit népei felfigyelnek arra az igazságtalanságra, amely égy közel 15 milliós néppel történik a békeszerződések nyűge alatt • amikor államférfiak, tudósok és írók s a világ minden gondolkodó fői tiltakoznak a magyar népet ért igazságtalanság ellen, akkor az Amerikát járt 48 magyar ifjú teljesitménye 48 világbajnokságot je-KÖVETÉSRE MÉLTÓ PÉLDA

= Vfrhova)'akJapja=

Mái társadalmunknak legfájóbb problémája az öregedők szomorít helyzet^. — Néhány év óta elterjedt ez a rákfene. Dacára annak, hogy 40 és 50 év közé teszik a mai nemzetgazdászaink és tudósaink a mai nemzedék legdologbiróbb osztályát. — mégis az ilyen férfiakra és nőkre rámondják, hogy előrehaladott életkoruk miatt munkára már nem alkalmasak. Örömmel olvastuk tehát, hogy a múlt héten New Jerseyben megalakult egy “American Citizen’s League”, amelynek az a célja, hogy a negyvenes éveiket taposó férfiaknak és nőknek az iparban és kereskedelemben kiverekedje azt a helyet, amely még megilleti őket. Az uj szervezet megalakítására és az országos, mozgalom megindítására az eszmét az a körülmény adta meg, hogy a gyárakban és kereskedelmi telepeken nem alkalmazzák azokat a negyvenötéves vagy ennél idősebb férfiakat és nőket, akiken az öregség tünetei mutatkozni kezdenek. Ezeket valóban meg kellene védeni attól, hogy “öregség” címén elutasítsák és a munkanélküliek nagy táborába taszítsák őket.

Az “American Citizens League”, amilyen nevű politikai klub minden nagyobb városban van, jobb nevet is választhatott volna. Dehát nem a név a fontos, hanem a program, amelyet az uj szervezet kitűzött.

A szervezet élén Peter A. Smith, egy east orangei gyárvállalat pénz tárnoka, Essex megye volt szövetségi segélyigazgatója áll.

“Szervezetünk célja az. hogy megváltoztassa az amerikai gyárosoknak és más alkalmazóknak a negyven évnél idősebb férfiakkal és nőkkel szemben való magatartását és mindent elkövessen, hogy ezeknek az igazságtalanul kiebrudalt embereknek törvényes foglalkozást szerezzen”, — mondja Smith. Az American Citizen’s League nem haszonra dolgozó intézmény, tisztviselői fizetést nem kapnak. A tagok havonként 25 centet fizetnek. Ezekből a tagdijakból munkaszerző irodákat nyitnak, amelyek a középkorú férfiakat és nőket munkához igyekeznek majd juttatni.

Smith szerint, ha egv gyárból vagy más munkahelyről a középkorú férfiakat vagy nőket elbocsátják,

HÜSVÉT TÁJÁN

Egyik jeles írónk megállapítja, hogy azt, ami nincs többé, valahogy csak nélkülözzük, — de az a tudat, —• hogy ami ma már NINCS, tegnap, vagy tegnapelőtt még VOLT, — örök seb az életűnkben.

Jövő héten itt lesz a husvét s hogy ez miért jut most az eszembe és éppen husvét ragyogó és vidám ünnepén mért akarok árnyat borítani arra a fényre, mely a tavasznak és feltámadásnak ama boldog ünnepe felett sugárzik, megmondom e helyen.

Tudja a jó ég, hogy miért? — de ilyenkor husvét idején visszasír bennem a sok régi husvét, melyeket odaát szép Magyarországon töltöttem — Édes anyámmal és Édesapámmal — a boldog vidéki házban. Igen, — a “boldog vidéki házban” — ahol gyermekkorom elvirágzott — és ahol egyedül maradt két áldott lélek, mikor az élet engem ide Amerikába sodort onnan, a boldog vidéki házból, mely csak úgy sugárzott a napfénytől husvét idején! — Sok szép nagy várost, sok gyönyörű vidéket bejártam én már ideát, de soha és sehol nem láttam annyi napfényt — azóta sem!

Feltámadás delén az egész házunk olyan ünnepi volt,

azoknak * munkát kapni majdnem teljesen lehetetlen, mert a gyárak tudatják egymással, hogy kit bocsájtottak el s mi volt az elbocsájtás oka.

Smith azt állítja, hogy a helyzet az ilyen középkorú férfiak és nők elbocsátását illetőleg már országos válsággá kezd fejlődni s valamit okvetlenül kell tenni, hogy ezeknek a tehetséges, becsületes, hűséges munkásoknak akik még testileg-lelkileg erősek, élénkek és életük javát élik, munkát biztositsunk.

Ilyen szervezetet kéne nekünk is alakítanunk s ilyen irányban is össze kéne fogni az öszes magyar egyesületeknek, egyházaknak és más szervezeteknek, hogy kiverekedhessük mi is az elhelyezkedés, a megélhetés, a kenyérkereset jogát azon derék magyar véreink részére, akik már túllépték életüknek a 40 határkövét, de akik még oly szívesen, oly örömmel és oly odaadással dolgoznának . . . Gondolkozzunk ezen probléma felett s ha lehetséges volna, tegyünk mi is valamit saját véreinkért!

lentett a maroknyi magyar nép nagyobb dicsőségére s a Trianonban megcsonkított Magyarország igazsága mellett.

Örömmel olvassuk az ilyen cikkeket, melyekből látjuk és érezzük, hogy az óhaza közvéleménye az elismerés pálmáját nemcsak, hogy meghajtja itt élő magyarságunk előtt, hanem ma már lázasan keresi az amerikai magyarság kezét is, hogy egymásra találván, egymás segítségére is lehessen a közel jövőben!

olyan tiszta — és mosolygó! — És mennyi napfény, menynyi napfény, Istenem!-—- Estefelé aztán hárman : — Édesanyám, Édesapám és én végigmentünk a Fő-uccán, amelynek végében a régi sárga templom áll. Minden ház minden ablakában gyertya égett és lassan, lassan szállott alá a hűvös, kristályos koratavaszi este .. . Milyen élénk volt a város. Feltámadásra sietett mindenki, ünneplőben, öregasszonyok, fekete fejkendősen, kezükben imakönyvvel és rózsafüzérrel, divatos dámák és fiatal lányok, csizmás, mándlis paraszti emberek és városi urak, urfiak, kiöltözött cselédleányok és ünneplő iparoslegények. Az

egész Fő-ucca csupa mozgás, hullámzás, sietés izgalom ... És mi is mentünk hárman . .. Mentünk — a feltámadásra !

A templom előtt rengeteg nép, rohamsisakos katonák feszes sora, diszruhás rendőrök ... A templomból kihangzott az énekszó és orgonabugás .. .

Mi hárman a szemközti városháza erkélyéről néztük a körmenetet.

Talán eljutok még valaha Rómába husvétkor, ahol pálmaágakat lengetnek a trónusán ülő és térdelő sokaság felett tovalebegő szentatya felé, — de szebb feltámadási kőrmenetet soha és sehol nem látok többé, amilyet onnan, a városháza erkélyéről láttam évről-évre és mindig egyforma fénnyel. Csak éppen, hogy akkor még nem tudtam, milyen szép -—- és bizonyára sóvárogva vágytam szebb titán.

És lassan elvonult az éneklő menet; elől az óltári szentséget emelő prépostplébánosSal a brokátselyem baldachin alatt, a csipkeinges ministráns gyermekekkel, a mereven lépő katonákkal, a fekete-fehér sziliekbe burkolt apácákkal, a csendőrökkel, a zsolozstnázó kendős asszonyokkal, a zászlókkal,

a fehérruhás, kékszallagos leányokkal, égő gyertyákkal a violakék félhomályban és az egymosodó tömeggel, amely a proceszió nyomában elömlött az utcán; —lassanlassan elvonult a menet a harangzúgásban és zsolozsmák zengésében. — Este lett és mi hazaértünk.

Folytassam-e tovább? — Nem; nem folytathatom, mert nem irhatok már többé a “boldog vidéki ház”-ról.

Családi hajlékunk, az elhagyott ház ablakai ma már vakon merednek bele a fénytelen tavaszba.... így lesz az idén is, igy volt tavaly is és igy lesz jövőre is.... És ha haza is kerülnék, nem tehetnék mást, minthogy a hallgató tornácról lehajtott fővel, lassan vánszorogva elindulnék a városvégi temető felé, hogy megkeressem az eltűnt húsvéti napfényt — két hideg, fehér márványlap alatt. /.