Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)

1943-10-31 / 21. szám

251 Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdet­ménynek a Budapesti Közlönyben való megjelené­sét követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi október hó 23-án. Dr. Tulok József gk., 'T“'' alispán. A celldömölki járás főszolgabirája. 47T9—1943. szám. Tárgy: A nemeskereszturi körjegyzőségnél le­mondás folytán megüresedett dijnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A nemeskereszturi körjegyzőségnél lemondás folytán megüresedett O. M. dijnoki állásra pályá­zatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M. ren­deletben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyer­ni óhajtják, hogy képesítésüket (IV. középiskola) ed­digi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai ma­gatartásukat igazoló bizonyitványokkal, valamint az 1939. IV. t. c. 5. §-a értelmében megkívánt keresz­tény származásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó évi november hó 25-ig nyújtsák be. Az elkésve érkezett pályázati kérelme­ket figyelembe nem veszem. Az alkalmaztatás fél­fogadás utján történik. Celldömölk, 1943. október 24. Dr. Hetthéssy sk., ' főszolgabiro. A muraszombati járás főszolgabírójától. 6410—1943. szám. Tárgy: Szarvaslaki körjegyzőségnél rendszeresí­tett körirnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Szarvaslaki körjegyzőségnél szervezett körirno­ki állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M- rende­letben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képesítésüket (IV. középiskola), ed­digi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai maga­tartásukat igazoló bizonyítványokkal, valamint az 1939: IV. t. c. 5. §-a értelmében megkívánt keresz­tény származásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó évi november hó 15-ig déli 12 óráig nyújtsák be. Az elkésve érkezett pá­lyázati kérelmeket figyelembe nem veszem. Meg­jegyzem, hogy az állás be van helyettesítve. Az alkalmaztatás félfogadás utján történik. Muraszombat, 1943. október hó 14. Dr. Olajos József sk., \ főszolgabíró. A muraszombat! járás főszolgabiráiától. 3; 6818—1943- szám. Tárgy: Felsőlendvai körjegyzőségnél szervizett korirnoki és O. M. dijnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A felsőlendvai körjegyzőségnél szervezett körir­noki és O. M. dijnoki állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M. rende­letben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állásokat el­nyerni óhajtják, hogy képesítésüket (IV. középisko­la). eddigi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló bizonyitványokkal, valamint az 1939. IV. t. c. 1. §-a értelmében megkívánt keresz­tény származásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám f. évi november hó 20-ig, déli 12 óráig nyújtsák he. Az elkésve érkezett pályázati kérelmeket figyelembe nem veszem. Megjegyzem, hogy a körirnoki állás he van helyettesítve. Az al­kalmaztatás félfogadás utján fog tör Anni. Muraszombat, 1943. október hó 28. !1 Dr. Olajos József sk., főszolgabíró. A muraszombati járás főszolgabírójától. 6819—1943. szám. Tárgy: A kuzmai körjegyzőségnél szervezett O. M dijnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A kuzmai körjegyzőségnél szervezett O. M. dij­noki állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M. rende­letben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képesítésüket (IV. középiskola), ed­digi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai maga­tartásukat igazoló bizonyitványokkal, valamint az 1939: IV. t. c. 5. §-a értelmében megkivánt keresz­tény származásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám f. évi november hó 15-ig. déli 12 óráig nyújtsák be. Az elkésve érkezett, pályázati kérelmeket figyelembe nem veszem. Megjegyzem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom