Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)
1943-05-31 / 11. szám
tasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7883/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az urdombi (Vas várm. muraszombati járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál; parancsnokságánál), míg az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírójánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a vend nyelvben való megfelelő jártasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7882 1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A szarvaslaki (Vas várm. muraszombati járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírójánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a vend nyelvben való megfelelő jártasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7881/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A mártonhelyi (Vas várm. muraszombati járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg; természetbeni javadalom nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200/1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a föszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Az 1924: II. t. c. 1. §-a értelmében az állás elnyeréséhez a vend nyelvben való megfelelő jártasság is szükséges. Ilyen megfelelő pályázó hiányában kinevezést csak az kaphat, aki kötelezi magát arra, hogy az említett nyelvet egy éven belül kielégítően elsajátítja. Pályázati határidő a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi május hó 24-én. Alispán szabadságon: Dr. TULOK JÓZSEF s. k. vm, főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 7880/1943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A kuzmai (Vas várm. muraszombati járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek.