Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1937. január-december (35. évfolyam, 1-35. szám)

1937-02-28 / 6. szám

- 74 — pengő kegy dijat szavaz meg. mely összeg csök­kentés alá nem esik. INDOKOK. A törvényhatósági bizottság özv. Tuboly La- josné kérelmét méltánylást érdemlőnek és teljesí- tendönek találta, tekintettel a kérelem indokolá­sául felhozott nehéz anyagi helyzetre amely a kegydijat az özvegye megélhetéséhez szükségessé teszi. . A kegydíj mérvének megállapításánál a tör­vényhatósági bizottság azt vette tekintetbe, hogy az özvegynek mekkora nyugellátás járna, ha meg­volna az arra való igénye. Néhai Tuboly Lajos az 1925. évi julius hó 1. előtti nyugdíjas volt és a VIII. fizetési osz­tály I fokozata szerinti illetményt élvezett nyug­díjba vonulásakor. így 204 pengő havi f'zetés alapul vétele mellett havi 102 pengő nyugdíj il­letné meg özvegyét, mely összeg 7 %-kal csök­kentendő volna, de viszont az 1400—1933 M. E. számú rendelet 8. §. (2) bekezdése szerint a nyugdíj minimális összege 100 pengő, tehát ez az összeg járna az özvegynek. Ugyanekkora összeget szavazott meg tehát a törvényhatósági bizottság kegydíjként. Ezt a véghatározatot a vármegyei hivatalos lapban közzé kell tenni, a megjelenéstől szá­mított 8-ik napon kihirdetettnek kell tekinteni és a kihirdetéstől számított 15 nap alatt ellene fellebbezéssel lehet élni, melyet a vármegye’ al­ispánjánál kell beadni és a m. kir. belügymi­niszter úrhoz kell címezni. A fellebbezési határidő lejárta után a vég- határozatot kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz fel kell terjesz­teni. Miről a törvényhatósági bizottság a vár­megye alispánját, a vármegyei hivatalos lapszer­kesztőjét és özv. Tuboly Lajosné rábakovácsii (Gyulaháza major) lakost értesíti. Jegyezte és kiadta : Dr. Takáts Elemér s. k. vm. tb. főjegyző. 2958—3—1936. szám. Tárgy: özv. Vilics Jánosné rábahidvégi lakos munkásházának telekkönyvi átadása. Jelenti a vármegye ali pánja, hogy ezen mun­kásház igénylője és birlalója a ház után fenn­állott teljes vételárhátralékot és ennek járulé­kait kifizette. Javasolja a háznak az igénylő részére Való telekkönyvi átadását. VÉGIIATAROZAT. Vasvármegye törvényhatósági kisgyülése a m. kir. Földművelésügyi és Pénzügyminiszter urakkal egyetértésben 70087—1933. IV. sz. nu kir. Belügyminiszteri rendelettel jóváhagyott 9194 ai 184. kgy.—1931. sz, th. közgyűlési véghatáro­zatban kapott felhatalmazás alapján elhatározza, hogy özv. Vilics Jánosné rábahidvégi lakos fé­szere a rábahidvégi 377. sz. telekkönyvi betét I. sorszám 131.132. hrsz. alatt felvett és Vas vármegye törvényhatósága nevén álló házas in­gatlant telekkönyvileg minden további korlátozás nélkül átadja. Egyúttal utasítja a vármegye tiszti főügyé­szét a telekkönyvi átirás előkészítésére es foga­natosítására. Ezen véghatározat a fentebbhivatkozott th. bizottsági véghatározat értelmében külön kor­mányhatósági jóváhagyást nem igényel. Mely véghatározatot Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közhírré kell tenni, amely közhirrétételtöl számított 8. napon azt ^hirdetettnek kell tekinteni es ezen kihirdetést követő naptól számított további 15 napon belül ellene a vármegye Alispánjánál benyújtandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz intézendő feleb- bezésnek van helye. Miról iratok kapcsán a vármegye alispánját, a vm. Hivatalos Lap szerkesztőjét, a vármegye alispánja által a vármegye t. főügyészét, végül az érdiekéit munkáshiázigénylőt értesíti. Kelt Vasvármegye th. kisgyülésének 1937. évi január hó 11. napján tartott havi rendes ülésében. Jegyezte és kiadta : DR. TUQOLY s. k vm. tb. aljegyző. 3749—3—1936. szám. Tárgy: Pongrácz János győrvári lakos mun­kásházának telekkönyvi átadása. Jelenti a vármegye alispánja, hogy ezen inun- kásház igénylője és birlalója a ház után fenn­állott teljes vételárhátralékot és ennek járulé­kait kifizette. Javasolja a háznak az igénylő részére való telekkönyvi átadását. VÉGHATAROZAT. Vasvármegye törvényhatósági kisgyülése a m. kir. Földművelésügyi és Pénzügyminiszter urakkal egyetértésben 70087—1933. IV. sz. m, kir. Belügyminiszteri rendelettel jóváhagyott 9194 ai 184 kgy.—1931. sz. th. közgyűlési véghatáro­zatban kapott felhatalmazás alapján elhatározza, hogy Pongrácz János győrvári lakos ré­szére a győrvári 295 sz. telekkönyvi betét A. I. 6.7 sorszám 191.192 hrsz. alatt felvett és Vas- vármegye törvényhatósága nevén álló házas in­gatlant telekkönyvileg minden további korlátozás nélkül átadja. Egyúttal utasítja a vármegye tiszti főügyé- szét a telekkönyvi átirás előkészítésére és foga­natosítására. Ezen véghatározat a fentebbhivatkozott th. bizottsági véghatározat értelmében külön kor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom