Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1936. január-december (34. évfolyam, 1-33. szám)
1936-06-06 / 13. Rendkívüli szám
—135 — rom hónapon át mindazt az illetményt csorbítatlanul kapja, amely atyját életbenléte esetében megillette volna; ha pedig az árva nyugdíjas édesanyjának elhalálozásával válik sziilöt- lenné, ennek halálát követő három hónapon át teljes összegében megkapja azt az ellátást, amely az özvegy édesanyát életbenléte esetében megillette. volna. (;i) A szülőtlennel egyenlőnek kell tekinteni azt az atyátlan árvát, akinek anyja özvegyi nyugdíjra nem tarthat igényt, vagy az özvegyi nyugdiját elvesztette, vagy megváltotta, kivéve, ha az anyát özvegyi nyugdíj azért nem illeti, mert férje legalább ötévi beszámítható szolgálati idővel néni birt. (,) A szülötlen árvákkal egyenlőnek kell tekinteni a nőalkalmazottnak azt az árváját is, akinek atyja teljesen vagyontalan és keresetképtelen. Q A tényleges szolgálatban elhalt atya után az elhalálozást követő első három hónap alatt járó illetmények ugyanazt a pénztárt terhelik, amelyből az atya fizetését kapta. A nyugdíjas atya vagy anya elhalálozását követő első három hónap alatt járó illetmények is az E. V. Ny. terhére esnek és ezeket az árva akkor sem köteles visszatéríteni, ha őt nevelési járulék nem illetné is meg. (6) Az atyátlan árvák nevelési járulékát, ha az anya özvegyi nyugdijat is kap, az anya kezéhez kell kiutalványozni. Minden egyéb esetben a nevelési járulékot az árvák gyámjának vagy gondnokának kezéhez kell folyósítani. (7) A nevelési járulék nem lehet tárgya megváltásnak. 1 36. §. A nevelés* járulék mértéke. (,) Az atyátlan árvákat fejenkint akkora nevelési járulék illeti meg, amennyi az anya özvegyi nyugdija egyötödének megfelel. (,) A szülötlen vagy a szülötlenekkel egyenlőknek tekintendő árvákat kétszer akkora ösz- szegü nevelési járulék illeti, mint amennyi az atyátlan árváknak jár. (3) Ha az atyátlan árva időközben szülötlen vagy szülötlenekkel egyenlőnek tekintendő árvává lesz, nevelési járulékát a (3) bekezdésben megfelelően fel kell emelni. ' (1) Ha az anya özvegyi nyugdiján felül olyan pénztárból, amely az E. V. Ny.-pal viszonosságban áll, saját alkalmaztatása után is húz fizetést vagy nyugdijat, a nevelési járulék összegét az után a teljes összeg után kell megállapítani, amely az özvegyet özvegyi nyugdíj címén megilletné, — tekintet nélkül arra, hogy özvegyi nyugdijának csak 50°/o-át kapja. Ha az anyát a gyermeke után, — aki után nevelési járulékot kap — saját alkalmazása révén családi pótlék is megilleti: e két járandóság közül azt kell megállapítani és folyósítani, amelyet az özvegy anya kér. (5) A 27. §. (7) bekezdésében említett abban az esetben, ha az özvegy kétféle özvegyi ellátásban részesül, az árvák nevelési járulékát csak az egyik, még pedig az után az özvegyi ellátás után lehet megállapítani, amely az özvegy részére teljes összegében fizettetik ki. 37. §. A folyósított nevelési járulék megszüntetése. (,) A már folyósított nevelési járulékot meg kell szüntetni: 1. ha az árva magyar állampolgárságát elvesztette ; 2. ha a bíróság az árvát jogerősen hivatal- vesztésre, vagy olyan szabadságvesztés-büntetésre Ítélte, amelynek törvényes következménye a közhivatalnak vagy szolgálatnak az elvesztése; 3. ha a bíróság az árvát jogerősen a 2. pont alá nem eső szabadságvesztés-büntetésre ítélte; 4. ha az árva a belügyminiszter előzetes engedélye nélkül (66. §. (3) bekezdés) állandóan Magyarország határán kívül tartózkodik; 5. ha az árva elérte a 33. §-ban megállapított életkort; 6. ha az árvát a 33. §-ban megállapított életkor betöltése előtt nagykorositotlák; 7. ha az árva a 38. §-ban megállapított ellátásban részesül; 8. ha az árva közmegbotránkozást okozó erkölcstelen életet él; 9. ha a fiárva megnősült, vagy a leányárva férjhez ment; 10. ha az árva meghalt. (2) A jelen §. 2., 5., 6., 9. és 10- pontjaiban felsorolt esetekben a nevelési járulékot végleg meg kell szüntetni; az 1., 4. és 8. pontokban említett esetekben a megszüntetés csak az ok megszűntéig történik és az ok megszűntét követő hónap 1 -töl kezdve a nevelési járulékot ismét folyósítani kell;, a 3. pont alatt említett esetben a megszüntetés a szabadságvesztés-büntetés tartamára terjed; a 7. pont esetére pedig a 38. §. rendelkezései irányadók. 38. §. < : Az árva ellátottságának esetek (1) Az árvát akkor kell ellátottnak tekinteni (37. §. G) 7.) ha 1. az árva akár magán-, akár közszolgálatban olyan javadalmazással egybekötött alkalmaztatáshoz jut, amelynek összege vagy értéke havi 32 pengőt elér, vagy meghalad;