Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1935. január-december (33. évfolyam, 1-31. szám)
1935-04-15 / 8. szám
- 89 Másolat. Vasvármegye Közigazgatási Bizottsága Gazdasági Albizottsága. 483—1935. kjb. gazd. alb. szám. Tárgy: Vas vármegye alispánjának 983—1935. szánni megkeresése a cserebogarak irtása tárgyában. HATÁROZAT. Bizottságunk — egyetértőén a m. kir. erdőfelügyelo- vel — Vas Vármegye alispánjának a kártékony rovarok irtása tárgyában kiadott rendelkezéseit tárgyalva, azokat helyeseknek és célrave- tőknek tartja és az erdészeti szempontból is káros cserebogár irtását a maga részéről elősegítem óhajtván, felhívja a vármegye Összes és főleg a külön védszemélyzetét tartó erdőbirtokosokat, hogy a cserebogárirtást a vármegye alispánja által kiadott rendelkezések szerint az erdőben is a legszigorúbban hajtsák végre és ennek végrehajtására a véd személyzetet a legszigorúbban utasítsák, annyival is inkább, mert a rajzó cserebogarak rendszerint az erdők szélén álló fákat lepik el elsősorban. Felkérjük a vármegye alispánját, hogy ezen határozatunkat a Hivatalos Lapban közzélétetni és a községi elöljáróságokat utasítani szíveskedjék, hogy ezt a határozatot hozzák az összes, de főleg az erdőőröket alkalmazó erdőbirtokosok tudomására. Egyúttal felhívjuk a m. kir.. erdőhivia- lalokaL utasítsák a járási erdőőröket, hogy a cserebogár irtásánál álljanak útmutatással az erdőbirtokosok rendelkezésére és azoknál szorgalmazzák az irtást. Miről avár megye alispánját és az ő utjánlát községi elöljáróságokat,(a> m. kir. erdőfelügyelőit (206—1935) és a m. kir. erdőhivatalokat értesítjük. Kelt Vasvármegye közigazgatási bizottsága gazdaságii albizottságának Szombathelyen, 1935. március 13-ánta r- tott ülésében. Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán, a gazd. alb. h. elnöke. , \ Vasvármegye Alispánja. 983/2—1935. szám. A hivatalos másolat hiteléül. Szombathely, 1935. április 6. DalJ<>s s. k. vm. irodaigazgató. Másolat. A m. kir. belügyminiszternek 155.980/1935 VII—a. B. M. sz. körrendeleté. A Robotnicke Noviny« cimü külföldi sajtótermék kitiltása. Valamennyi vármegye alispánjának, m. kir. rendőrség budapesti és vidéki főkapitányának, budapesti csendőrnyomózó alosztály parancsnokságnak és a révfökápitány- nak. Megfelelő eljárás végett közlöm, hogy a m. kir. minisztérium a Pozsonyban megjelenő »Robitnicke Noviny« cimü sajtótermék terjesztését az 1911. XIV. t.-c. 10. §-a 3. bekezdése alapján eltiltotta, a kereskedelmi miniszter ur pedig e sajtótermék postai szállítási jogát megvonta. Budapest, 1935. évi március hó 23-áu. A miniszter rendeletéből, aláirás olvashatatlan, miniszteri tanácsos. Vasvármegye Alispánja. 4213—3/1935. szám. Valamennyi járási Főszolgabíró Urnák. (Külön is kiadatott.) Tudomásulvétel és eljárás céljából kiadom. Szombathely, 1935. április 5. Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán. Másolat. M. kir. Kereskedelemügyi Miniszter. 16.812/1935. XVII. Tárgy: a kéményseprőipar gyakorlása tárgyában kiadott 1000— 1935. K. M. számú rendelet végrehajtása. Valamennyi másodfokú iparhatóságnak. I. Tudomásomra jutott, hogy egyes hatóságok, illetőleg kéményseprési dijak előírására hivatott községi elöljáróságok a fent hivatkozott rendelethez mellékelt díjszabás I. tételét nem egyöntetűen értelmezik. Az eltérő értelmezésnek oka az, hogy az uj díjszabásban megállapított rendszer alkalmazásánál több helyen a hatályon kívül helyezett díjszabás rendszerét veszik alapul. A helytelen magyarázatból1 eredő zavarok; elkerülése érdekében a következőket közlöm. Minden kémény egyszeri kitisztításáért alapdij és legalább egy osztály díja jár. A földszint egy osztály lévén, közönséges földszintes ház kéményének (első osztályú kéménynek) egyszeri tisztításáért Budapesten (12 + 3) 15 fillér, vidéki törvényhatósági jogú és megyei városokban (13 + 3) 16 fillér, kis és nagyközségekben (15 + 3) 18 fillér jár. Emeletes épületnél természetesen az a legfelső épületszint az első osztály amely épületszinten, vagy amely épületszint alatt a kéménybe tüzelőtest torkollik s a további épületszintek a második, harmadik stb. ősz- tályt jelentik. Egyébként a díjtétel számiitására nézve a rendelet II. szánni mellékletében foglalt kimutatás is kellő útmutatást nyújt. Felhívom Címedet, hogy fentiekről a hatósága területén működő elsőfokú iparhatóságokat, községekben ezenfelül a dijak előírására hivatott községi elöljáróságokat is haladék nélkül értesítsék. II. A fent hivatkozott rendelet 17. §-a 3. bekezdésének c. pontja értelmében nem lehet az olyan kéményt kéményseprő által tisztítás kötelezettsége alól mentesíteni, amelyet az előző éven át rendszeresen kéményseprő tisz- titott. Eminek a rendelkezésnek az a célja, hogy a munkakerüleli beosztás megállapítása után ne lehessen többé újabb területeket a kémény