Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1934. január-december (32. évfolyam, 1-30. szám)

1934-06-30 / 13. szám

- 192 majd onnan ismeretlen helyre távozott. — Nevezett körözését elrendelem és felkiérem Méltóságodat, hogy feltalálás esetén 653—1934. számra utalással közvet­lenül a sümegi járás főszolgabíróját értesíteni szíves­kedjék. — Zalaegerszeg, 1934. június hó 14. — Bődy sk. alispán. — Vasvármegye Alispánja. 8235—934. sz. Valamennyi Közigazgatási Hatóságnak. — Körözés és feltalálás esetén további eljárás végett kiadom. — Szombathely, 1934. június 20. — Alispán rendeleté­ből: Kóczán József sk. tb. II. főjegyző. Zala vármegye alispánja. 15345 ni.—1934. sz. Tárgy: Erzsen Ferenc olasz állampolgár tartózkodási helyének kipuhatolása. — Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. — Erzsen Ferenc 35 éves, rk. vallásu, istriaí születésű, olasz állampolgár az ország területét a kiutasítása ügyében a sümegi járás főszol­gabírója által hozott 3733—1933. számú jogerős vég­határozat ellenére 1933. évi október hó 17-ike óta a lefolytatott nyomozás szerint nem hagyta el. — Nevezett körözését elrendelem és felkérem Méltósá­godat, hogy feltalálása esetén őrizetbe vétele mellett 1947—1934. számra utalással közvetlenül a sümegi járás főszolgabíróját értesíteni szíveskedjék. — Zala­egerszeg. 1934. június hó 14. — Bődy sk. alispán. Vasvármegye Alispánja. 8236—934. szám. — Vala­mennyi Közigazjgatási Hatóságnak. — Körözés és feltalálás esetén további eljárás végett kiadom. — Szombathely, 1934. június 20. — Alispán rendeleté­ből: Kóczáu József sk. tb. II. főjegyző. KÖRÖZÉS MEGSZÜNTETÉS. Vasvármegy'n Alispánja.,.^8273—1934. szám. — Valamennyi Közigazgatási Hatóságnak, Miklós Jó­zsef ellen elrendelt és az 1933. évi május hó 25-én megjelent Vasvármegye Hivatalos Lapja 21-ik számá­ban 6373—933. sz. alatt közzétett körözést beszün­tetem, mert fentnevezett időközben feltaláltatott. — Szombathely, 1934. junius 21. — Az alispán ren­deletéből: Kóczán József s. k. vm. tb. XI. főjegyző. Vasvármegye Alispánja. 7158/1—1934. szám. — Valamennyi Közigazgatási Hatóságnak, Ozsvárt Jó­zsef ellen elrendelt és a f. évi május hó 30-án meg­jelent Vasvármegye Hivatalos Lapja 10-ik számában 7158—934. sz. alatt közzétett körözést beszüntetem, mert nevezett tartózkodási helye ismertté vált. — Szombathely, 1934. junius 18. — Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán. ' MEGSEMMISÍTÉS. 1859—1934. Peresztegi Gyula vasboldogasszonyi lakos részére Vasboldogasszony község elöljárósága által 4—1933. szám alatt kiállított munkásigazolványt eredménytelen körözés után megsemmisítem. Vasvár, 1934. június 15. — Dr. Tulok József sk. főszolgabíró. KIMUTATÁS. Vasvármegye területén uralkodó ragadós állati betegségek állásáról, 1934. június 25-én. Lépfene: szombathelyi j. uj, Kisnarda (1 u.), vasvári j. Alsóoszkó (1 u.), Kozmafa (1 u.). Sercegő üszők: szombathelyi j. Pusztacsó 1 u., Kiscsömöte (1 u.). Ivarszervi hólyagos kiütés: celldömölki j. Egy- házaskesző 2 u. ló, szombathelyi j. Búcsú 2 u. szjn. Sertéspestis: celldömölki j. Izsákfa 6 u. (1 u.), Kis- somlyó 10 u. (1 u.), Nemeskeresztur 8 u., Ostffy- asszonyfa 29 u. (26 u.), Várkesző 12 u. (4 u.), sárvári j. Csénye 8 u. (2 u.), Felsőpaty (14 u.), Gérce 2 u. Hosszupereszteg 25 u. (18 u.), Kenéz 2 ti., ölbő 1 m., Rábabogyoszló 6 u. (2 u.), Rábasörajén 9 u., Sárvár (1 u.), Zsédeny 6 u., szentgotthárdi—mura- szombati j. Gasztony 1 m., szombathelyi j. Búcsú 11 u. (9 u.), Gyöngyösszentkereszt (4 u.), Kőszeg- paty 1 u. Meszlen (3 u.), Nemesbőd (4 u.), Ondód 8 u., (2 u.), Vassurány (1 u.), Vasszécseny (122 u.), Vép 49 u. (20 u.), vasvári j. Alsóoszkó 3 u. (1 u.), Kőszeg 15 u. (1 u.). Sertésorbánc: körmend-németuj- vári j. Körmend 8 u. (1 u.), Nagycsákány (2 u.), Nagykölked (6 u.), Nemeshollós (5 u), őrimogyo- rósd (6 u.), Pusztarádóc 5 u. (1 u.), Rábadoroszió 5 u. (2 u.), Rempehollós 2 u., sárvári j. Sárvár uj, (1 u.), szentgotthárd-muraszombati j. őriszentpéter 1 m. (3 u.), Dávidháza 1 u., szombathelyi j. . Salfa (1 u.), Sé (1 u.), Torony (1 u.), vasvári j. Baltavár (1 u.), Kőszeg uj (5 u.), Szombathely 5 u. összesítés: Lépfene: 1 j., 1 k., 1 u., ebből uj 1 j., 1 k., 1 u. Sercegő üszők: 1 j., 2 k., 2 u., ebből uj 1 k., u. Ivarszervi hólyagos kiütés: 1 j., 2 k., 2 u. ebből uj, 1 k., 1 u. Sertéspestis: 5 j., 28 k., 252 u., ebből uj, 6 k., 114 u. Sertésorbánc: 5 j., 18 k., 61 u., ebből uj, 1 j., 7 k., 38 u. Az »Állategészségügyi Értesítő« 1931. évi 193 szá­ma tartalmazza a 28.000—1931. sz. F. M. rendeletet, mely Ausztriával kötött állategészségügyi egyezmény szövegét ismerteti, az újonnan megkötött szerződést pedig a 247. sz. Állategészségügyi Értesítőben a 40.200—1933. Hl. 3. sz. földlmívelésügyi miniszteri rendelet közli. Az »Állategészségügyi Értesítő« 1929. évi 107. sz. közli a 34.959—1929. sz. F. M. rendeletet, mely Olasz­országgal kötött állategészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1929. évi 127. számú »Állategészségügyi Ér­tesítő« tartalmazza a 110.000—1929. sz. F. M. rendele­tet, mely Magyarország és a Jugoszláv állammal kö­tött állategészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1931. évi 196. sz. »Állategészségügyi Értesí­tő« tartalmazza a 74.700—1931. síz. F. M. rendeletet, mely a román királysággal kötött állategészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1931. évi 209 sz. »Állategészségügyi Értesítő« tartalmazza a 7000—1931. sz. F. M. rendeletet, mely a Magyar Királyság és a Német birodalom között kötött állategészségügyi kereskedelmi szerző­dést ismerteti. Szombathely, 1934. június 25-én. Koppányi Imre sk. m. kir. állateg. tanácsos. Kereskedelmi és Hírlap-Nyomda R. T., Szombathely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom